-

Fiala Borcsa

Én vagyok az, akinek a szar is keserű... Tényleg minden adott volt hozzá, hogy szeressem a húsvétot: tavasz, szünet, kalács, sonka. És mégis ki nem állhattam hajadon koromban! Édesanyám valami falusi vásárban újított be tojásfestő pálcikákat, állati autentikus és folklorisztikus volt, csak épp  nem lehetett vele tisztességesen tojást pingálni. A locsolókat váró tojásaink így rendre isssssszonyat rondák voltak, a viasz hatalmas bucikban tömörült a kriksz-kraksz vonalakon. A húsvéti fő szívfájdalmam mégis az volt, hogy minden átkozott hétfő a „bénacsajságomról" szólt. Az osztályomba járó fiúk ugyanis soha nem jöttek el hozzám. Egy ideig azzal áltattam magam, hogy biztos nagyon messze lakom, nem esik nekik útba... De másnap a suliban rendre kiderült, hogy azért vannak olyan csajok, akiért érdemes kimenni Máriaremetére, Ürömre... meg Csepelre. Snájdig ifjú udvarlók helyett nekem maradtak a lepattanók: a szomszéd bácsi pacsulija, apám kötelezője, meg az örök, hiábavaló várakozás.

Both Gabi

Én mindig rettenetesen vártam a húsvétot, mert akkor lehetett először szoknyában és rövid ujjúban lenni. De amikor jöttek a különböző betintázott rokon bácsik, és rám öntöttek egy fél üveg Krasznaja Moszkvát, akkor már kevésbé. Nagyon szerettem a hájas pogácsát, amit ilyenkor sütött anyukám, és gyűlöltem, amikor leöntöttek egy kanna vízzel a szomszéd bácsik. A legjobb az volt, amikor este végre hajat moshattam.

Kalapos Éva Veronika

Nálunk anyukámtól volt húsvét a húsvét, hozzá kötődnek bennem az ízek és az illatok, amióta nincs, nem is tartjuk meg úgy, ahogy anno. Irtó jó buli volt mindig: kikészítettük a nappaliban a sonkát, a tojást, a sárga túrót, a kalácsot meg a sütiket, és vártuk a locsolókat egész nap, csak mi, csajok, miközben röhögcséltünk, a háttérben pedig egy hatvannyolcadik feltámadásos tévéfilm ment. Eközben az öcsém és az apja járták a rokonokat, csak délután értek haza, amikor is majd' felrobbant a fejünk, mert az öcsém mindig elképesztő mennyiségű lóvét gyűjtött össze, abból vette a saját tévéjét is (true story). Bár a szomszéd bácsik Krasznaja Moszkvájától kilométerekre bűzlöttünk, az ünnephez tartozott ez az illat (na, jó, szag) is, szóval nem bántuk. Viszont este háromszor olyan gyorsan elfogyott a meleg víz a fürdőben, mint máskor.

Gyurkó Szilvi

Hát, a tavalyi WMN-cikkben már megírtam, hogy nekem a húsvét nagyapám Krasznaja Moszkva kölnijének illatával volt terhes. Amit egész gyerekkoromban értetlenül figyeltem, majd amikor felnőttem, hiányzott, aztán mikor nagyapám meghalt, örökre bevésődött. Szóval... sosem lesznek már a húsvétok ugyanolyanok, mint akkor. Ettől függetlenül nagyon bírom ezt az ünnepet. Nem olyan konzumálós, megfelelési kényszeres ,mint a karácsony, kevésbé szorongást keltő, mint a szülinapok, és kifejezetten jót tesz neki, hogy tavaszra esik, meg hogy nem kell halálra izgulni magunkat a kaja miatt. Ez utóbbit különösen bírom a húsvétban: halott állat füstölve, halott állat a saját belébe tuszkolva, remélhetőleg még élő állat seggen kitolt terméke. Isteni!!!!

D. Tóth Kriszta

Volt valami furán borzongató a húsvét hétfőkben gyerekkoromban. Mint amikor tudod, hogy valami kellemetlen fog történni, és mégis várod. A nagyapáméknál, Igalban apu és papi kora reggel pálinkáztak egy kört. Aztán fölültek a „tüske" adta jókedv és bátorság lovára, és bevágtattak a hálószobába, ahol a mamit, anyut és engem szódával ébresztettek. A szifonból egyenesen a fejünkre. Nem volt menekvés. Mi persze sikítoztunk, átkoztuk őket, ahogy az a leosztott szerepek alapján elvárható. Aztán nevettünk. Még egy szempontból üdvös volt, ha nem otthon, a kaposvári lakásban ért miket a húsvét hétfő reggel; nem kellett elszenvednem a fiú osztálytársak menetrendszerű látogatásának kínos pillanatait. Egyikünk sem akarta, mégis jöttek, mondták a verset motyogva, szemlesütve, míg én a gyerekszoba ajtajának támaszkodva vártam a biztosan bekövetkező végzetet. Akkor már inkább a szódavíz...

Deli Csenge

Apa a világ legbénább, egyben legkreatívabb locsolóverseivel hozakodik elő minden évben, szóval már alig várom az idei versikét. (Egy tök, két tök, nem tökölök, öntök. Szóval ilyenek, meg még ilyenebbek...) Egyébként nem híve a kölniknek, szóval mindig egy pohár zuhárét kapunk a nyakunkba, rosszabb esetben az ágyba. Örülök, hogy van egy húgom, mert olyan rendes és helyes csávók járnak az osztályába, hogy húsvét hétfőn jönnek vagy öten kisebb tesókkal, apukákkal, tehát nincs félnivalóm, ami az elhervadást illeti. Persze garantált a kölni gőzétől bűzölgő hajkorona. Végül, de nem utolsó sorban öröm néptáncosnak lenni, ahol a legények még véletlenül sem feledkeznek meg a hagyományokról, idén például házhoz jönnek locsolni... persze csakis friss vízzel. Tüdőgyuszi-nyuszi, ide veled!