A kiskamasz gyerekem megkérdezte, idén mi is megünnepeljük-e a hanukát, mint a barátai
A tizenegy éves lányom azzal a kérdéssel állt elő a vacsoraasztalnál, hogy idén megünnepeljük-e a hanukát. A felvetést a fény ünnepére és a közelgő bát micvájukra készülő zsidó barátnői ihlették, akik felnőtté válásuk fontos szertartásáról meséltek neki. Rögtön rábólintottam, hiszen a lányom szokatlannak tűnő kérdése és érdeklődése legalább annyira tetszett, mint amikor tavasszal a muzulmán barátaival böjtölt Isztambulban, vagy amikor Buddha-szoborra tette félre a zsebpénzét. Közben az is része az életének, hogy a férjem szigorúan vallásos, keresztény családjával minden étkezés előtt áldást mond. De megférhetnek-e különböző vallások szokásai egy családban, főként, ha annak egyik tagja sem tartozik az adott felekezethez? Bele lehet-e csipegetni más hitrendszerek és kultúrák hagyományaiba? A Mexikóvárosban élő Trembácz Éva Zsuzsanna meséli el saját tapasztalatát.
–
Az egyértelmű válaszom – nem csak a dupla karácsony miatt
A válaszom olyan egyértelmű, mint amilyen magától értetődően a lányom kérdésére rábólintottam. Zsigeri reakcióm valószínűleg abban rejlik, hogy én is kétkultúrájú családban nőttem fel, ahol a család bolgár ága miatt a mindennapjainkba a nyelv, a kultúra és a vallás egyes elemei is beilleszkedtek. A gulyásleves mellett megfért a babos-krumplis bolgár étel, a gyuvecs, szilveszterkor a túrós rétesbe pénzt rejtettünk, hogy a szerencsés megtalálónak jó éve legyen, márciusban pedig a kokárda mellé a tavasz kezdetét jelző kitűzőt, piros-fehér martenyicát kaptunk a bolgár rokonoktól.
A legnagyobb (és gyerekfejjel legérdekesebb) ünnepek megduplázódtak a Gergely-naptár miatt: a magyar karácsonyt két hét csúszással követte a bolgár karácsony, ahogy a húsvétot is duplán ünnepeltük.
A görög-keleti templomban a gyerekként elképesztően hosszú misék alatt a lelkembe égett a füstölő illata, ami a mai napig otthonérzetet ad.
Számomra úgy tűnt, mintha a kirakós jól egymásba illeszkedő darabjai állnának össze egy színes egésszé. Átjárás volt az egyik kultúrából a másikba, és az identitásomnak mindkettő teljesen természetes módon lett része. Ez a kettősség tovább él a saját családomban az amerikai férjem miatt; a karácsonyfa-díszítés és a Mikulás kezdte a sort, amellyel felrúgtuk a hagyományokat, és a két kultúrából gyúrtunk egy sajátot. December 24. helyett amerikai szokás szerint már december elején feldíszítjük a fát, a Mikulás pedig december 6-án érkezik meg a lányomhoz, majd amerikai verzióban tér vissza Jézuska után egy nappal.
A húsvét és karácsony közé idén becsempészett újdonságok
Az idei mérlegre az adventi naptár, a Mikulás, a karácsony és a húsvét mellé bekerült egy csipetnyi ramadán és egy kis indiai navarátri a szomszédnak köszönhetően, amit ugyan nem importáltunk a családba, hanem pusztán egy látogatás során tapasztaltuk meg.
A miénktől nagyon eltérő kulturális és vallási szokások kipróbálása mögött szerintem két nagyon fontos mozgatórugó van: a gyermeki nyitottság és egy kiskamasz intenzív figyelme kortársai felé.
Ahogy Isztambulban a lányom muzulmán osztálytársai a ramadán idején böjtölni kezdtek, ő is azzal állt elő otthon, hogy böjtölni fog. Ennek gyerekverziója lényegesen megengedőbb, mint a felnőttek napkeltétől napnyugtáig tartó étel- és italmegvonása, de valljuk be, nekem még a könnyített formája, a déltől estig tartó koplalás is nehezen ment (erről ITT írtam), amikor a török barátnőmmel együtt böjtöltem.
Októberben a szomszéd indiai család jóvoltából kaptunk betekintést a tíznapos, hindu vallási ünnepbe, a navarátriba, amelynek utolsó napján a tudás és a jó győzelmét ünneplik a tudatlanság és a gonosz felett. Kizárólag lányok és nők ünneplik napokon át Shakti anyaistennő különféle formáit, így négyesben a szomszéd nőkkel ittuk az édes indiai tápiókás italt. Kétségtelen, hogy nem a vallási aspektusát éljük meg ezeknek az ünnepeknek, hanem kulturális és intellektuális oldalról nyit ablakot egy másik világra ételeken, ízeken, szokásokon és történeteken keresztül.
De azt tartom a legfontosabbnak a különböző kultúrákba történő betekintésekben, hogy a lányom megtapasztalja: nem kell félni attól, ami más, hanem érdemes megismerni, nyitottan és tisztelettel közelíteni hozzá.
Felkészülés a hanukára
Ilyen előzmények után állunk majd neki a hanukát beilleszteni a következő napokba. Konzultáltam már a zsidó barátaimmal, akik nagyon pozitívan fogadták az ötletet, és különböző menüket javasoltak; latke (tócsni), krumplifánk, csörögefánk, sőt, amerikai zsidó ismerőseimnél marhaszegy (brisket) kerül az asztalra. Számunkra az ünnep hátterének megismerése, a gyertyagyújtás történetének megértése az érdekes, amelyhez, úgy látom, az egyik fő forrása a barátnői.
Időszámításunk előtt, a II. században, Júdeában, a zsidó vallást korlátozó szír-görögök ellen a zsidók egy csoportja fellázadt, majd háromévnyi harc után Júda Mákábi vezetésével felszabadították Jeruzsálemet, és megtisztították a Szentélyt. Az egy napra elegendő olaj nyolc napig elég volt, így újra fel tudták avatni a szentélyt (amelyről itt olvashatsz ,). Az olajban sült ételek is az olaj csodáját szimbolizálják.
Ugrás az időben
Évekkel ezelőtt, amikor Boszniában éltünk és a lányom négyévesen megkérdezte, hogy a közeli mecsetben miért is énekel a bácsi, és hogyan imádkoznak, abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az Európa Jeruzsálemének is nevezett Szarajevóban elvittem görög-keleti és katolikus templomba, mecsetbe és zsinagógába (erről ITT írtam). Hét évvel később, ma is ugyanazt tartom fontosnak, mint akkor: megőrizni gyermeki kíváncsiságát és nyitottságát más kultúrák felé, amely megalapozza viszonyrendszerét a világ sokszínűségéhez. Elképzelhető, hogy csak ebben az évben ünnepeljük meg a hanukát, ami szerintem teljesen rendben van. De abban bízom, hogy az idei élményekre jó emlékként fog visszagondolni, az édes indiai ital, a böjtöléssel való próbálkozása és a hanukás latke pedig olyan pozitív nyomokat hagy majd benne, mint bennem a görög-keleti templomban a füstölő illata.
Trembácz Éva Zsuzsanna írásait Insta-oldalán és honlapján is olvashatod.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ RyanJLane
