–

Korai tünetek

Már egész kisgyerekkoromtól cserfes, izgága teremtés voltam, folyton szerepelni akartam, és mindenben részt venni, figyelmet követelni magamnak. Ez egy pici lánytól eleinte még vonzó is lehet, de ahogy nőttem, úgy lett egyre idegesítőbb a környezetem számára az a szélsőséges energiatömeg, ami voltam. 

Arra emlékszem, hogy ha valahová megérkeztem, mindig felkapták a fejüket az emberek, mert valahogy „túl sok” voltam. Saját magamnak is. De ez a „zsizsikség” nem csupán  egy idomítható állat volt, ezért nagyon sokáig uralkodott felettem. Én pedig – öntudatlanul is – szenvedtem tőle. 

Mint jóval később megtudtam, valójában az történt velem, hogy az agyam sokkal több impulzust vett fel a világból, mint egy nem ADHD-s emberé, ugyanakkor az adatokat képtelen volt filterezni, vagyis eldönteni, melyik információ fontos, és melyik kevésbé. A túláradó információhalmaz pedig lehetetlen energiamennyiséghez vezetett, amitől rövid távon önmagam és a saját környezetem idegeire mentem. 

Az ADHD részben hozott, veleszületett jelenség, de a születéskor fellépő problémák is kiválthatják. Márpedig nálam bőven volt, ami kiváltsa, ugyanis holtan jöttem a világra. (Emlékeim nincsenek, így nem tudok beszámolni sem fényről, sem alagútról, sem egyéb izgalomról). Annyi történt, hogy az orvos elment kávézni, és elfelejtett visszajönni, így egy nővérke segített világra, amikor már elment a szívhangom. Egy rövid ideig nem vettem levegőt, de aztán újraélesztettek, és egészséges gyerek lett belőlem – a kezdeti izgalom ellenére is. De az a néhány pillanatnyi légzéskimaradás, illetve oxigénhiány valószínűleg vastagon hozzájárult ahhoz, amivel küzdöttem, és küzdök a mai napig is: a hiperaktivitáshoz és a figyelemzavarhoz.

Édesanyámat halálra idegeltem azzal, hogy trehány voltam, a ruháim összevissza lógtak rajtam, mindent elhagytam, és gondolkodás nélkül rohantam át az autók előtt. (Egyszer anya majdnem szívinfarktust kapott, mert pont az ő autója előtt rohantam át az úton az iskola közelében).

Mindig arra gondolok, hogy ha vannak őrangyalaim, akkor ők nagyon keményen szolgáltak a gyerekkorom idején, hogy ép bőrrel megússzam, és felnőjek. Nem lehetett egyszerű dolguk…

A figyelemzavar nálam elsősorban a matematikában és a reáltárgyakban mutatkozott meg. Arra tudtam koncentrálni, ami érdekelt (a magyarórán és történelmen nem nagyon volt velem gond), de ha valami nem érdekelt…

Később aztán kiderült, hogy az én furcsán huzalozott agyammal nem is olyan nagy csoda, hogy a matek nem lett az erősségem. Ugyanis az ADHD-s agy az olvasás során egyszerűen kihagy elemeket. A mai napig előfordul, hogy megnyitok egy e-mailt, amiben tudom, hogy „el van rejtve” valami fontos információ, de elolvasom egyszer, kétszer, ötször és akkor sem látom. „Nem látja az agyam”… Jóval később persze már erre is végeztettek velem tesztet, ami tökéletesen alátámasztotta ezt az elméletet – az agyam egyszerűen nem fogadja be azt az információt, rosszul filterez.

Azonban a tünetegyüttes viselkedészavaros része talán még ennél is sokkal rosszabb volt, ugyanis a beilleszkedést majdnem lehetetlenné tette. Mindig én voltam a „furcsa lány”, aki az utolsó sorban ül a könyvével, és vagy olvas, vagy túl sokat beszél, ráadásul folyton okoskodik az órán. Megértem, hogy nem voltam népszerű, őszintén szólva valószínűleg én sem szerettem volna magam. 

Felnőtté válás

Az első közeg, ami elfogadott, a színház volt. A szereplési kényszer és a túlhevítettség szinte adta magát, hogy egész gyerekkoromban színpadra készüljek. Végül 17 évesen szerepet kaptam egy musicalben, és az volt az a hely, ahol végre magamra találtam, sok hasonszőrűen furcsa gyerek közt, akikkel még az érdeklődési körünk is megegyezett.

A zene amúgy is hatalmas szerepet játszott abban, hogy valahogy normalizálódott a helyzet. Zenei gimnáziumba jártam, így kórustag lettem, külön énekórákat vettem, és egyre több hasonlóan furcsa teremtéssel kerültem kapcsolatba, ami nyugalmat adott, és a „nem vagyok egyedül” kellemes érzésével töltött el.

A fordulópont

A fordulópont akkor következett be, amikor egyetemre kerültem, és valószínűleg idegrendszerileg megértem arra, hogy átvegyem az uralmat az agyam és a testem felett. A mai napig pontosan emlékszem arra, hogy ültem a buszon, ami vitt haza az egyetemről, és minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy ne járjon a kezem-lábam, hanem egyszerűen csak... üljek. Lehet, hogy nevetségesen hangzik, de ez hatalmas kihívást jelent egy ADHD-s embernek.

Mi ugyanis jellemzően túlmozgásosak vagyunk, zsizsikek, akiknek jár keze-lába az órán a pad alatt, akik valamivel folyton matatnak, mert egyszerűen az agyuknak szüksége van a folyamatos stimulációra. Hacsak nem valami olyasmivel foglalkozunk, ami igazán mélyen leköt minket.

Nem csoda, hogy amint elkezdtem 18-19 éves korom környékén uralkodni az ADHD felett, egyre összeszedettebb lett a viselkedésem, lassanként elkezdtek barátaim lenni. Az egyetem idején szövődtek az első komolyabb barátságok az életemben, mert végre elviselhetővé váltam. Egyre kevesebb értéket veszítettem el, képes voltam megtanulni vezetni (ugyan eleinte elütöttem néhány kukát), de szerencsére nagyobb gond nélkül megálltam a helyem az utak és az élet forgatagában is. 

A karrier már egy zűrösebb dolog volt. Hosszú időbe telt rájönni, hogy az ADHD nem csupán hátránnyal, hanem előnyökkel is jár – csak a megfelelő munkahelyet kell megtalálni hozzá. Jóval a gyermekem születése után döbbentem rá, hogy nekem nem szabad olyan munkát vállalnom, ahol az Excel-táblázatoké a főszerep, ehelyett a kreativitásomnak kell teret adni.

Igenis vannak előnyei

Az ADHD-s felnőttek szerintem általában meg vannak áldva (verve?) egy őrületes szemléletmóddal: képesek vagyunk egészen más szemszögből tekinteni a világra, mint azok, akik nem élnek ezzel a tünetegyüttessel.Végül az online újságírás világában találtam rá a megfelelő közegre, mert itt, ha az ember hibázik, azt sebtiben ki tudja javítani. Viszont ezen a területen nagyon jól tudom kamatoztatni azt a képességemet, hogy megérzem előre a trendeket, hogy nyitott és kíváncsi az agyam a fejlődésre, az újdonságokra – és mivel az online újságírás egy folyamatosan alakuló terület, így ennek nagyon nagy hasznát veszem.

A kíváncsiság nagy előnye az ADHD-nak. Egyszerűen nyitott marad az agyad, mint egy gyereknek, amit aztán rengeteg területen hasznosíthatsz.

Sosem bántam, hogy ADHD-val élek, nem is tudom, hogy milyen volna nélküle. Manapság már inkább csak az előnyeit látom, bár nyilván tök jó lenne, ha a részletekre képes lennék jobban odafigyelni.

De megtanultam, milyen csodálatos adomány is lehet a tünetegyüttes (direkt nem hívom betegségnek, mert nem az), ha az ember az előnyére fordítja. Mostanában már különösen jó hasznát veszem annak, hogy átmentem mindezen, mert talán kicsit jobban megértem a fiamat, aki ugyanezzel az adottsággal küzd. 

Nagyon fontos, hogy egy ADHD-s gyerek megértő, szerető közegben nőjön fel, és a képességeinek megfelelően engedjék fejlődni, de úgy érzem, rengetegen mutatunk rá példát, hogy az ADHD-s felnőtt hasznos tagja lehet a társadalomnak, és különleges, teljes életet élhet felnőttként is. 

Kégl Ágnes

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Ground Picture