Jó ötlet-e úgy szexelni, hogy igazából nincs is hozzá kedved?
Tartozunk-e a partnerünknek egy hosszú távú monogám kapcsolatban azzal, hogy szexuális élete lehessen? Ha sorozatosan nemet mondunk neki, egy idő után tényleg máshol fogja keresni a kielégülést? Egyáltalán: mit lehet tenni, ha jelentős vágybeli különbség alakul ki a párunk és köztünk, de még mindig szeretjük egymást, és továbbra is együtt akarunk élni? Dilemmák, amelyek rengeteg további kérdést vetnek fel konszenzusról, monogámiáról, társadalmi elvárásokról és a vágy természetéről. Milanovich Domi írása.
–
Egy dolgot szögezzünk le
Mielőtt jobban belemegyünk ezekbe a témákba, szeretném hangsúlyozni, hogy a szex senkinek sem jár. Nem igaz, hogy olyan alapszükséglet lenne, mint a táplálék vagy a víz. Szex nélkül lehet élni, és nincs az a szexuális izgalom, amelyen ne lehetne úrrá lenni. Mindezt három okból tartom nagyon fontosnak kiemelni.
Az egyik, hogy Magyarországon a házasságon belüli nemi erőszak csak 1997 óta, tehát alig 25 éve számít bűncselekménynek (de ma is pokolian nehéz bizonyítani).
Ezt megelőzően hosszú évszázadokig, illetve a világ számos pontján napjainkban is, a nőket tulajdonnak, alattvalónak tekintették, akinek kötelessége volt kiszolgálni a férjét – a szex terén is. Ezek a nézetek sajnos továbbra is hatnak az emberekre, mélyen beépültek a fejekbe.
A másik, hogy a pornó elképesztően torz képet közvetít a szexualitásról (erről dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal beszélgettem a Lélektani határban ITT). A nők többnyire úgy jelennek meg benne, mint akik folyamatosan készen állnak a szexre, ha bekopogtat hozzájuk egy felajzott férfi, és a legdurvább, legerőszakosabb közösülést is élvezik, gyakorlatilag bármit, amit a másik tesz velük. Ez természetesen távol áll a valóságtól.
A harmadik pedig, hogy ma is sokan élnek bántalmazó kapcsolatban. Nem mernek nemet mondani a szexre, mert félnek a retorzióktól, az érzelmi-fizikai büntetéstől, ráadásul az elkövető manipulációinak következtében sokszor annyira elszigeteltek és kiszolgáltatottak, hogy azt élik meg, nincs választásuk, nincs hova menniük. Az alábbi cikkben nem ilyen történetekről lesz szó, hanem olyan, általában hosszú évek óta tartó, alapvetően nem bántalmazó kapcsolatokról, ahol két ember abban igyekszik valahogy lavírozni, hogy a köztük kialakult jelentős vágybeli különbséget képesek legyenek áthidalni.
Mi a konszenzus? A nem hiánya? Az igen? A lelkes igen?
Sokszor hallom beszélgetésekben, hogy „valaki beleegyezett a szexbe, hiszen nem mondott nemet”. Ez azonban édeskevés a konszenzushoz, hiszen az, aki fél, vagy össze van zavarodva, gyakran elnémul, lefagy. Valójában a szimpla igen sem mindig elegendő, mert az is létrejöhet kényszerítés hatására. Ahhoz, hogy a beleegyezésről komplexen tudjunk gondolkodni, számomra a leghasznosabbnak eddig Crystal Byrd Farmer konszenzusháromszög-elmélete bizonyult.
Röviden összefoglalva, a szerző azt mondja, három dolog szükségeltetik ahhoz, hogy valaki hiteles igent tudjon mondani a szexre.
Először is, birtokában kell lennie a döntési képességének, amihez megfelelő kognitív állapot, illetve átlátható információk kellenek.
Például ha valaki súlyos értelmi fogyatékossággal él, alszik, vagy valamilyen szer hatása alatt áll, nem, vagy nehezen egyezhet bele, ahogyan akkor is, ha a másik manipulálja, nem fedi fel előtte a szándékait, teszem azt, nem mondja el neki, hogy házas, vagy csak egyéjszakás kalandot szeretne.
A háromszög másik csúcsa a hatalom: ide tartozik, amikor életkorban, jövedelemben, tapasztalatban nagy különbség van a felek között – ilyenkor az a minimum, hogy rendkívül körültekintőnek kell lenni (ezt nem a tanár-diák, vagy a főnök-beosztott kapcsolatra értem, azok a jog szerint is bűncselekményeknek számítanak). A harmadik csúcs a kommunikáció, hogy az emberek az aktus előtt is beszélgetnek, meg közben a folytatásról is: tehát nem igaz az a nézet, hogy ha egyszer elkezdtük, akkor be is kell fejezni, hiszen felizgattuk a másikat.
Visszatérve tehát a kötelességből való szex témájára, egyrészt furcsa, ha a férfi (ritkább esetben a nő) nem veszi észre, hogy a másik nem lelkesedik az aktusért, és gondolatban máshol jár, vagy azt várja, hogy legyen már vége;
ha meg észreveszi, és úgy folytatja, az már az én értelmezésemben kimeríti a nemkonszenzusos szex kategóriáját, hiába mondja a partner, hogy „de-de, csináld csak”.
Tájékozódni a testi és nonverbális jelekben
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a nemi vágy megélése és a nemi szervi reakciók sokszor nincsenek összhangban egymással. Tehát előfordulhat, hogy egy nőnél akkor is beindul a nedvesedés, amikor nem kívánja, nem akarja az együttlétet – ilyenkor pusztán annyi történik, hogy az agya felismerte, hogy szexuális ingerek érték, de mindez a „tetszés” eleméről semmit nem árul el, pláne „a titkos vágyairól”.
Más helyzetekben viszont, amikor a nedvesedés hiánya tapasztalható, épp ellenkezőleg, lehet, hogy a nő kifejezetten vágyik a szexre. Hogy lehet ebben akkor rendet tenni? Alapjáraton érdemes először is biztonságos környezetet teremteni, kérdezni, meghallani és elfogadni a másik válaszát, de figyelni a nonverbális jelzéseit is. Ha pedig kétség merül fel benned azzal kapcsolatban, hogy a másik benne van-e az aktusban, azonnal állj meg és tartsatok szünetet.
Ha te vágysz jobban a szexre
Amikor azzal szembesülsz, hogy a párodnak egy idő után sokkal alacsonyabb a libidója, mint neked, érdemes néhány kérdést körüljárnod, körüljárnotok.
Kezdve azzal, hogy olyan szexet kínálsz-e neki, amelyet valóban élvez. Hagysz elég időt előjátékra? Szoktál figyelmet fordítani a csiklóra, és arra, hogy a partnered is kielégüljön?
Az sem mindegy, hogy alkalmas időpontokban közeledsz-e hozzá, egyáltalán, milyen köztetek a munkamegosztás az élet egyéb területein. Kutatások szerint (ITT írtam róluk) az egyenlőség szexi, azokban a kapcsolatokban, ahol a férfi nagyobb részt vállal a házimunkában, a gyerekek, idősek gondozásában, és a nőkön nincs akkora teher, általában a szex is jobban megy.
Milyen a kapcsolatotok a szexen kívül? Amúgy is van köztetek meghittség, romantika? Ki szoktad fejezni, hogy vágysz rá, tetszik neked? Ha jól emlékszem, azt is Hevesi Kriszta könyvében, a TikTok titkokban olvastam, hogy nem is azt érdemes mondani a másiknak: „kívánod a szexet”, hanem hogy „őt kívánod” – elsőre kis megfogalmazásbeli különbségnek tűnik, de valójában jelentős eltérés.
Az is lehet, hogy az bánt, hogy a partnered nem szokott kezdeményezni. Fontos tudnod, hogy különbség van a spontán vágy és a reaktív vágy között – utóbbi a nőknél gyakoribb, ami azt jelenti, hogy az izgalmuk általában nem a semmiből érkezik, nem készen fog várni rád, amikor hazaérsz a munkából, vagy elaltattátok a gyerekeket; hanem szépen, együtt, fokról-fokra építenetek fel, érintésekkel, kellemes ingerekkel, időt hagyva a ráhangolódásra (plusz nyugodtan használjatok síkosítót, semmi szégyen nincs benne).
Ha te vágysz kevésbé a szexre
A fenti kérdések persze számodra is relevánsak lehetnek. Érdemes például átgondolni, hogy mennyire tudod kifejezni a partnerednek, hogy mi esik jól neked.
Gyakran van olyan hiedelmünk, hogy a másiknak, a szerelmünknek, magától ki kéne tudni találni, mire vágyunk – de sokszor minden figyelmesség mellett is elkél a segítség.
Sajnos ott van az az aspektus is, hogy nőként mennyire vagyunk szégyenlősek a szexről beszélni, vannak-e szavaink a testrészek, élmények megfogalmazásához. Egy norvég kutatásban például saját bevallásuk szerint (enyhén) alacsony libidójú embereket kérdeztek meg, és azt találták, hogy míg a nők 66; addig a férfiak 20 százaléka érezte kötelezőnek a szexet. De ennél is jelentősebb volt az a különbség, hogy a férfiak nyíltan beszéltek a párjukkal a nehézségeikről, a szexuális igényeikről (ennek részint oka lehet az is, hogy az erekciós problémákat kevésbé lehet elrejteni).
Az is előfordulhat, hogy nőként megszoktad, hogy mindig mások kedvében járj, vagy túl korán kellett felnőnöd, ezért rátanultál arra, hogy háttérbe szorítsd a saját vágyaidat, esetleg nem is volt tered felfedezni, hogy mi jön be neked. Másik gyakori nehézség szokott lenni, hogy az emberek nem ismerik a szex kettős kontroll modelljét. Holott, ahogy arról Emily Nagoski is ír könyvében, a szexuális serkentés és a gátlás két külön rendszeren keresztül történik a szervezetünkben. Tehát ha stresszes, kimerült, feszült vagy, akkor nem a serkentést kéne alkalmazni, hiszen nem fog segíteni a szexi fehérnemű, a csábítás, a tánc, mert olyan, mintha úgy nyomnád a gázpedált, hogy közben be van húzva a kézifék! Ebben az esetben a stresszel, a kimerültséggel, a feszültséggel van elsősorban dolgotok (a témáról ITT írtam bővebben).
Közeledsz vagy elkerülsz?
Idén májusban jelent meg egy izgalmas kutatás a Journal of Sex Research című szaklapban. A kanadai szerzők a szexuális motivációk két csoportját különböztették meg. Az egyik csoportba a közeledési célok tartoztak, amikor valaki az örömért, az élvezetért vesz részt a szexben. A másikba az elkerülési célokat sorolták,
amikor az illető azért szexel, hogy ne legyen konfliktus köztük a párjával, ne legyen bűntudata, amiért nem kívánja annyira az együttlétet, vagy a másik ne keresse egy harmadik félnél a kielégülést.
Monika Georgieva és munkatársai hatszáz 40 és 59 év közötti személyt vizsgáltak, és azt találták, hogy a nők mindössze 21,9 százaléka (a férfiak 45,5 százaléka) szexelt azért, mert fel volt izgulva.
Ahogyan az várható volt, azok, akik kötelességből szoktak szexelni, kevésbé voltak elégedettek a szexuális életükkel és a párkapcsolatukkal (ez egy együttjárás volt, nem tiszták az ok-okozati viszonyok). Ami viszont érdekes, hogy azok, akik azért szexeltek, hogy örömet, kellemes élményeket szerezzenek a párjuknak, nem mutattak számottevő különbséget az elégedettségi szintjükben azokhoz képest, akik nem említették ezt az okot. Tehát a másiknak való örömszerzés lehet egy olyan motiváció, amely, bár nem az illetőre magára fókuszál, ugyanakkor közeledési célnak tekinthető, és pozitívabb kimenetekkel társul.
Ne erőltesd magadra!
Ha te magad nem is kívánod annyira a szexet, lehet, hogy az továbbra is jólesik neked, hogy a partnerednek ily módon örömet szerezz. Az is sokat segít, ha a köztetek lévő szexualitást nem redukáljátok le a behatolásos szexre (a nők nagy részének eleve nincs hüvelyi orgazmusa), illetve átbeszélitek azt, hogy nem kell minden összebújásnak, masszírozásnak szexszel végződnie – teljesen oké „csak” átölelni, simogatni egymást, ápolni a köztetek lévő közelséget. Ez, ha azonnali kielégülést nem is feltétlen jelent, hosszú távon biztosan növeli annak az esélyét, hogy jobb legyen köztetek a szex.
Természetesen előfordulhat, hogy a szexpozitív környezet, a kevesebb leterheltség, a sok kommunikáció ellenére sem vágysz a pároddal való szexre. Ebben az esetben a tested jelezni fog, és nagyon fontos, hogy meghalld, amit üzen (ahogy a partnered is vegye észre), és ne erőltess magadra valamit, amit nem akarsz. Egy 2019-es felmérés szerint a szexuálisan aktív, 57 és 85 év közötti amerikaiak 36 százaléka érzi úgy, hogy kötelező szexelni… Különben nem vagy egészséges? Különben nem jó a párkapcsolatod?
Sajnos viszont, ha külső vagy belsővé tett kényszereknek engedelmeskedsz, és a szex csak egy újabb tétel lesz a teendőid listáján, akkor előfordulhat, hogy egyre negatívabb élményeid lesznek, és egyre kevésbé szeretnél majd szexelni, mígnem teljesen elhidegülsz a másiktól.
El fogom őt veszíteni?
Egy hosszú távú, szexuálisan exkluzív kapcsolatban felmerül a dilemma, hogy ha sorozatosan, akár éveken keresztül nemet mondasz a szexre, akkor a társadat is megfosztod egy örömteli szexuális élet lehetőségétől. Sokan ezért mennek bele kényszer-megoldásokba, kompromisszumokba, vagy azért, mert tartanak attól, hogy a párjuk másnál fogja keresni a kielégülést, sőt, a boldogságot. Szerintem a témáról való gondolkodásban segít, ha figyelembe vesszük, hogy a monogámiának négy fő típusa van, amelyeket Mark Michaels és Patricia Johnson fejt ki Designer Relationships című könyvében.
A szexuális monogámia mellett létezik érzelmi monogámia, hogy ki az, akibe szerelmesek vagyunk, akivel romantikus élményeink vannak, akiben megbízunk, aki speciális módon áll közel hozzánk, akivel történetünk van. Aztán ott van a szociális monogámia, hogy bizonyos tevékenységeket kivel végzünk. Kivel oké táncolni, társaságba járni, ünnepelni, utazni? Ki ápol minket, amikor betegek vagyunk? Kivel nevelünk gyereket? Végül, a harmadik típus a strukturális monogámia, hogy kivel osztjuk meg az erőforrásainkat, a terheinket, a vagyonunkat, kivel képzünk jogi-gazdasági értelemben is egy életközösséget.
Mindebből az következik, hogy szociálisan, strukturálisan lehet monogámnak maradni attól még, hogy egy pár úgy dönt, szexuális értelemben megnyitja a kapcsolatot.
Az érzelmi-romantikus monogámia ebben az esetben azért nem garantált, hiszen a másikat megmozgathatja egy új ismeretség még akkor is, ha izolált epizódokról, átláthatóan kommunikált, előre lefektetett keretekről van szó (a sorozatos monogámiáról és a poliamóriától ITT írtam).
Szóval lehet, hogy menet közben megváltozik az élethelyzetetek, átmenetileg vagy tartósan megnövekszik az eltérés a szexuális igényeitekben, de abban továbbra is biztosak vagytok, hogy a másik az a társ, akivel meg akarjátok osztani a mindennapjaitokat, akivel gyereket akartok nevelni, akihez a legszorosabban kötődtök, akire a leginkább támaszkodhattok. A kapcsolat megnyitása természetesen jár kockázatokkal, de egy olyan opció, amelyről régóta tartó monogám felállásban érdemes lehet beszélgetni – ha néha fájdalmas is szembesülni azzal, ki mit gondol erről, még mindig jobb, mint saját magadnak vagy a másiknak hazudni.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ PhotoAlto/Frederic Cirou