„Mi már tudjuk, hogy a szex nem magától jó vagy rossz, hanem csapatmunka és tanulható”

–

Az elmúlt két hétben szokatlanul gyakran terelődtek a szex felé a gondolataim. Nem azért, mert annyira motiválna a lehetősége, és még csak nem is azért, mert frusztrál, hogy távkapcsolatban élek a legvonzóbb emberrel, akivel valaha volt szerencsém megismerkedni. Hanem inkább azért, mert van valami a tavaszban, amitől a fiatalok elkezdik fejben levetkőztetni a másikat, és sikamlós első randis sztoriktól lesz forró a parkok levegője. Mintha kollektíven kiolvadnánk a téli hibernációból, ahol az elmúlt néhány hónapot összebújva töltöttük a szezonális szeretőnkkel, gondozva a celebek iránti egyirányú vonzalmainkat, és kitermelve a PornHub nézettségének 27 százalékát; mígnem a tavaszi nap első sugarai jelzik nekünk, hogy újra itt a vadászat ideje. Legalábbis azoknak, akiket érdekel az ilyesmi.

Azért a többiekért sem érdemes aggódni, hiszen a saját döntésük volt, hogy inkább jól informált kommentátorként vesznek részt a szexualitás körül kialakult kulturális játszmában, és felettébb lelkes, mégsem ítélkező nézőként foglalják el a maguk által választott helyet a pálya szélén. 

Mi, Z generációsok ugyanis békében élünk a különbségeinkkel. A szexualitást svédasztalos formában éljük meg, ahol mindenki csak azt vesz és ad, ami neki belefér, így a választásaink soha nem néznek ki egyformán. 

Vannak, akik – mint a 21 éves Fanni – éppen böjtölnek: a tányérja üres marad, leszámítva az alkalmankénti, apró előételeket, amelyeket az egyik exével oszt meg. A nála két évvel idősebb, friss diplomás Anita még soha nem evett semmit, (legalábbis ha tartjuk magunkat ehhez a metaforához), és nincs is kedve hozzá, hacsak nem érkezik az asztalra valami igazán ínycsiklandó. Az elsőéves egyetemista Dani máshogy vélekedik: szeret mindent megkóstolni az étlapon, néha egy partnerrel megosztva (legyen az bármilyen nemi identitású), és nemrég elkezdett csoportos ebédekre is járni. A nővére éppen egy situationshipben ragadt egy nála néhány évvel idősebb férfival. Jelenleg azon tanakodik, hogy érdemes-e lehorgonyoznia egy törzsasztalnál, vagy inkább maradjon a bárpult mellett, ahol folyton váltakozik a felállás. 

Bár ezek a preferenciák nagymértékben különböznek egymástól, mindegyik osztozik egy nagyon Z generációs jellemzőn, azon a fajta a személyes szabadságon, amit szeretünk szexpozitivitásnak nevezni. Ahogyan sok mást, a mai fiatalok ezt is igyekeznek a saját szájízük szerint újraértelmezni mint lehetséges módszert a szexualitás és annak társadalmi konnotációinak elválasztására.

Bár magát az elnevezést már az 1920-as évek vége óta használják, és gyakran Freud munkásságának tulajdonítják az elterjedését, (Wilhelm Reich német pszichoanalitikus mellett, aki eredetileg megalkotta a kifejezést), szakszóból azonban csak később, a hatvanas-hetvenes években vált mozgalommá. Ekkor a szexuális forradalomnak köszönhetően előtérbe kerültek azok a hangok, amelyek ellenezték a szex tabusítását, és szerették volna újradefiniálni az egészséges szexualitás jelentését. Ezen törekvéseik közül sok, mint a házasság előtti szex, a kísérletezés szabadsága és a testi örömök őszinte ábrázolása a művészetben azóta beépültek a mainstreambe. 

A szexpozitivitás minden konszenzusra épülő szexuális tevékenységet alapjában egészségesnek és élvezetesnek tekint. Ezáltal pedig a szex körüli szociális normák megváltoztatására törekszik, hangsúlyozva a szexualitás az emberi lét természetes és egészséges részeként való elismerését, valamint a személyes szuverenitás, a biztonságosabb szex és a tájékozott beleegyezés fontosságát. 

Ám a mozgalom nem pusztán arról szól, ami a hálóban történik, hanem a szexualitáshoz kapcsolódó identitásunk minden aspektusát lefedi. Beleértve a társadalmi nemet, a testünkkel való viszonyt, a párkapcsolatokat és a reproduktív jogokat is, amely kérdésekben szintén a személyes szabadság kultuszát hirdeti: legyen szó bármilyen irányultságú egyénekről vagy szexuális tevékenységekről. Ezen kulturális filozófia a szexualitást potenciálisan pozitív erőként értelmezi az ember életében, és olyasvalaminek tartja, amit csak mi határozhatunk meg.

Népszerűsödésének köszönhetően, a hatvanas évektől fogva a világunk elkezdett egyre elfogadóbbá válni az alkalmi szexszel kapcsolatban, és a körülötte zajló beszélgetés is nyitottabb hangnemre váltott. Ez segített abban, hogy az addig megszokott kétpólusú, jó/kontra rossz látásmód némiképp finomodjon, ám mire a milleniálok elértek a felnőttkorba, a mérleg nyelve az önmegtartóztatást éltető kultúra helyett a hookup-culture felé mozdult el (amelyről már ÍRTAM is egy cikket).

Ebben az új fejezetben a szex pedig szégyenletes magánügyből a felszabadulás és erő bizonyításának eszközévé vált, különösen a nőkre nézve. 

Ironikus módon egyszerre terjedt el ekkoriban a nézet, hogy az igazi feministák úgy szexelnek, „mint egy férfi”, (érzelemmentesen és több partnerrel), illetve kezdett mainstreammé válni a pornó, valamint normalizálódni a szexmunka (amivel önmagában nincsen baj). Azt az üzenetet közvetítette a fiatalok felé, hogy az erős, független nő a szexen keresztül tud kiteljesedni, ez pedig sokukkal éreztette azt, hogy szinte kötelező ezt a vad kalandor szerepet játszani, ha azt akarják, hogy tiszteljék őket. Így ahelyett, hogy ténylegesen felszabadította volna a nőket, inkább vált elvárássá, mint valódi választássá. 

A Z generáció azonban árgus szemmel figyelte az elődeit, (nem is beszélve arról, hogy egy olyan közegben nőttek fel, amelynek szabályait már az internet alakította). Ennek hatására elkezdett ráébredni arra, hogy a szex önmagában nem ad hatalmat, sem szabadságot, és semmiképp sem határozza meg az értékünket emberként. Így most, hogy ők is a felnőttkorba értek, mindent megtesznek azért, hogy még inkább visszaszorítsák az elképzelést, miszerint a szexuális életünk bárhogyan is definiál minket, – valamint levegyék az évszázadok során a szexre rakódott súlyos jelentéseket, és – visszatérjenek az alapokhoz: a beleegyezésen és kommunikáción alapuló, kölcsönös örömhöz. 

Ez az újfajta, ítéletmentes hozzáállás lehet az oka annak, hogy a Z generáció egyszerre a legkevesebbet szexelő korosztály, és az is, amelyik a legtöbbet kísérletezik a szexualitással. 

A LoveHoney szexuális segédeszközöket gyártó cég tavaly fogott össze az amerikai Kinsey Intézettel, a 18–24 évesek körében végzett felméréseikből pedig kiderült, hogy négyből egy fiatal még nincsen túl az első szexuális élményén, és jóval ritkábban állítjuk azt, hogy rendszeresen szexelnénk, mint az összes többi nemzedék. Ám eközben nekünk van a legmarkánsabb hajlamunk arra, hogy ne heteroszexuálisként definiáljuk magunkat (majdnem az ötven százalékunk vallja magát az LMBTQ-közösség tagjának). Többet fantáziálunk extrémebb szexről, például BDSM-ről vagy szerepjátékokról, mint az elődeink, és nagyobb eséllyel is keveredünk ilyen kalandokba, valamint a nyitott kapcsolatokat és a több partnerrel történő szexet is lazábban vesszük náluk.

Bár elsőre ellentmondásosnak tűnhet, ezek a drasztikus különbségek valójában ugyanabból a vágyból fakadnak: hogy a szexet személyes élményként és döntésként kezeljük, mentesítve azt a társadalmi nyomás alól.

A szexpozitivitás általunk behozott, új korszaka az edukációra alapul: megköveteli, hogy az emberek hozzáférjenek a testükkel, egészségükkel és választásaikkal kapcsolatos helyes információkhoz, valamint megértsék a mögöttük húzódó kulturális okokat. 

Dani nővére, a 24 éves Vivien szintén a kommunikációt és tájékozottságot nevezi meg a jelenlegi párjával folytatott, kielégítő szexuális élete kulcsaként, különösen, hogy a közelmúltig nem monogám kapcsolatban éltek. „Fiatalabb koromban gyakran éreztették velem az idősebb családtagjaim, hogy a szex nem olyasmi, amit a nőknek élvezniük kellene. Ha szerencséd van, lesz egy párod, akinek az ízlése valamennyire összefér a tieddel, de ez mindig a véletlen, a kémia eredménye volt, nem azé, hogy közösen dolgoztatok rajta. Mi viszont már tudjuk, hogy a szex nem magától jó vagy rossz, hanem csapatmunka és nagyon is tanulható. Éppen ezért, ha akarok valamit, nem félek szóba hozni, és akkor is hallatom a hangom, ha valaki átlép a határaimon.“ 

Számunkra talán még annál is fontosabb a kommunikáció, mint a szüleinknek volt, mivel – velük ellentétben – mi már gyakran nem egyetlen, ellenkező nemű partnerrel kell hogy megértessük magunkat, hanem egy csomó olyan dinamikába is belekerülünk, aminek nincsenek olyan kőbe vésett társadalmi szabályai mint egy monogám, férfi-női kapcsolatnak. Daninak például már az lenne a furcsa, ha ilyen kereteket kéne szabnia a vágyainak. A hookup-kultúrát előszeretettel élvező, pánszexuális és csoportos élményekre is nyitott férfiként a kommunikáció mellett az elfogadást említi a második legfontosabb összetevőként. Különböző nemi és szexuális identitású partnerekkel szerzett tapasztalatait szerinte annak köszönheti, hogy „egy olyan generációban született, ahol több száz személyre szabott címkéből választhatsz, de arra is lehetőséged van, hogy minden magyarázat nélkül önmagad legyél. 

Kezdünk túllépni a meleg/heteró binaritáson, és kezdjük elfogadni, hogy annyiféle szexuális identitás létezik, ahány ember. És mindaddig, amíg tiszteljük egymás identitását és vágyait, úgy élhetjük meg ezt az oldalunkat, ahogy az nekünk tetszik, és már senki sem vethet máglyára érte.” 

Ám miközben egyre nyitottabbak vagyunk a kevésbé tradicionális szexuális élményekre. Ha van valami, amiben a Z generáció sokkal kevésbé megengedő, mint az elődei, akkor az az olyan nemkívánatos viselkedés, mint a nyomulás, az agresszió, vagy a beleegyezés nélküli érintés, és seperc alatt ott merjük hagyni azokat a helyzeteket, ahol nem érezzük jól magunkat. 

„Soha nem volt gondom abból korombeli srácoknál, hogy esetleg nem fogadnák el a nemet, vagy ne lennének hajlandók óvszert húzni, viszont az idősebb férfiakkal állandóan meg kell vívnom ezt a csatát” – meséli Fanni. Ő jelenleg önkéntes szünetet tart a szexben és a randizásban, mivel úgy érzi, az utóbbi időben túl sok érzelmi munkát fektetett a romantikus életébe, amelyet nem sűrűn kapott vissza.  

Anita hasonló okokból maradt szűz az egyetemista évei végére is, holott lettek volna jelentkezők a feladatra: „Mélyen személyes élménynek tartom a szexet, mégsem szeretném misztifikálni. Vágyom a szexre, de nem akármilyenre. A jó szexre vágyom, és nem érzem azt, hogy bármiből kimaradtam azáltal, hogy nem feküdtem még le olyanokkal, akik nem ugyanazokat az értékeket vallják, mint én, és nem érdekli őket, hogy hogy érzem magam. 

Nekem jobban megéri várni ahelyett, hogy közepes élményeim lennének random emberekkel, és szerencsére ezt a kortársaim sosem hoznák fel ellenem.”

A mai fiatalok tehát alapjaiban kérdőjelezik meg az emberiség szexhez való hozzáállását, kulturális missziójuk, hogy túltekintsenek a nézeten, hogy a szex vagy eredendően erkölcstelen, vagy a felszabadulás eszköze, helyette igyekeznek személyesebb megközelítést alkalmazni. 

A jó szexet szenvedélyesnek, kommunikatívnak, biztonságosnak és kölcsönös bizalomra épülőnek írták le, ám ehhez már nem kötnek semmilyen társadalmi funkciót, teljesen lecsupaszították annak legtermészetesebb formájára, a puszta élvezetig. 

Azt pedig képesek olyan individualista alapon szemlélni, ahol minden identitás, preferencia és fétis elfér, ameddig őszintén beszélünk róluk. A testi öröm nem olyan dolog, amit mindenáron üldöznének, nem ezzel határozzák meg az értéküket, és ennek köszönhetően sokkal kényelmesebben választják azt, hogy kihagyják ezt a lehetőséget, mint hogy fülig elmerülnek benne. Aki pedig ebből azt hinné, hogy ettől csökken a szexuális élményeik jelentősége vagy meghittsége, az véleményem szerint nagyot téved: az elfogadás és a kommunikáció új stílusának kidolgozásával a Z generáció pont hogy megtalálta a módját, hogy megossza egymással azt a szabadságot, amelyre mindannyian vágynak. Szóval a gyerekek nemcsak hogy jól vannak, de van is mit tanulni tőlük.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/  Anton Vierietin

Nyáry Luca