Az ösztöneire hallgatott Zsigmond Kriszta és Son Pham is, mikor párjaikkal együtt ismeretlenül találkoztak azért, hogy egy közös gyerek lehetőségéről beszélgessenek. Különleges vakrandi volt ez, amin többek között szóba került hit, étrend, betegség, sőt, még a háború kérdése is. Aztán 18 évre előre megterveztek mindent, hogy a lehető legjobb társszülei legyenek az azóta már négyéves közös kisfiuknak.

Iskolai levelezőlisták, különféle csetcsoportok, SOS üzenetek vagy telefonok – az oviba, suliba, edzésre járó gyerekek ügyeivel javarészt az anyukák foglalkoznak. Nálatok is?

Van egy szó, amit nagyjából ötven éve mondogatok, mert szerencsére volt és van kinek: apu. Nem apa, nem papa, nem Feri (bár gimis koromban divat volt keresztnevükön hívni a szüleinket), nem édesapám, nem fater. Csakis: apu. Egyszerű, kedves szó, könnyen megtanulja a kisgyerek, és én otthon vagyok benne.

Amikor Fajgerné Dudás Andreára és a kislányára, Julcsira nézek az interjú közben, Zelk Zoltán Este jó, este jó… című versének sorai járnak a fejemben: „Elolvadt a világ, / de a közepén / anya ül, és ott ülök / az ölében én.” Mintha ebben a képben sűrűsödne össze mindaz, amiről beszélgetünk egy felfoghatatlan tragédia után.

A kényelemorientált munkahelyi kultúra közelebb áll a Z generációsok többségéhez, mint a teljesítmény vagy a versengés, ám ez nem azt jelenti, hogy egész nap babzsákokban lazsálnának. De akkor mit?

Milyen két gyerek és hat év szünet után, a negyvenen túl újra várandósnak lenni 2026 Magyarországán? Kőrizs Kata a WMN perinatális és szülészeti kérdésekkel foglalkozó szakújságírója. Új cikksorozatában viszont elsősorban érintettként mesél: személyes hangú, intim várandósnaplójában azt mutatja meg, amin sok nő keresztülmegy – de talán csak kevesen tudnak még ennyire őszintén, felszabadultan beszélni róla a nyilvános térben. Gyere, tarts velünk!

„Megkönnyebbülés volt azt megírni, hogy az alkoholizmus csak egy út a sok közül. Nem fátum” – a Házasságlabirintus című „kaland-játék-kockázat” regény szerzőjével válásról, függőségről, anyaságról és a második esélyről beszélgetett Both Gabi.

„Papíron elképesztően cukin hangzik a bölcsis ballagás, a valóságban viszont nekünk ez többhetes stresszel járt, amit nehézkes altatások, váratlan éjjeli ébredések, vigasztalhatatlan sírórohamok, és egy jó nagy adag szeparációs szorongás tarkított” – számol be róla olvasónk. Szerinte az intézményes nevelés már koragyerekkortól hat arra, ahogyan az ünnepekhez viszonyulunk: sokan gyomorgörccsel, nem kis részben a szereplés egykori kényszere miatt.