–

A fóbia merőben más, mint a félelem

A félelem többnyire önvédelmi reakció, ami egy valós veszélytől véd meg bennünket, míg a fóbia irracionális rettegés olyasmitől, ami valószínűleg nem tehet bennünk kárt. A fóbiások ugyan tisztában vannak ezzel a ténnyel, mégsem sikerül kontrollálni a reakcióikat. 

Számtalan fóbia létezik, olyan ember is van például, aki a sárga műanyag kacsáktól retteg. Lehet, hogy ez számunkra furcsa, mégsem érvényteleníthetjük az ő nagyon is valós érzéseit, mert ezzel csak elmélyítjük a problémát. Mi is sokat írtunk már erről a megmagyarázhatatlan, a kívülállók számára sokszor elképzelhetetlen félelemről, érdemes felidézni régebbi cikkeinket. 

Talán az arachnofóbia, vagyis a pókoktól való iszony fordul elő leggyakrabban, de a tűfóbia is benne van a top10-ben.

A tűfóbia jóval túlmutat önmagán

A gyerekek több mint 25 százaléka retteg a tűtől, tehát magasabb arányban, mint a felnőttek. Kialakulásában szerepet játszhatnak genetikai tényezők, korábbi traumatikus élmények, illetve a tanult viselkedésminták, mint például a szülői félelem megfigyelése.

A tűfóbia társadalmi hatása sem elhanyagolható, mert ha a félelem miatt az érintettek elkerülik az orvosi vizsgálatokat és az oltásokat, az súlyos egészségügyi következményekkel járhat. Ha egy tűfóbiás nem oltatja be magát, az a járványok terjedésében erős kockázatot jelent.

A tűfóbia tehát nem csupán egy kellemetlen érzés, hanem komoly probléma, ami negatívan befolyásolhatja az egyén egészségét és a közösség biztonságát.

Luca és Alma története a semmiből érkező tűfóbiáról

Alma nyolcéves, nagyon intelligens kislány, aki sokáig jól viselte a vérvételt és a kötelező injekciókat. Időnként felmerül nála a vashiány, ezért többször kell vért venni tőle, mint az átlagos gyerekektől. Amikor hétéves korában mentek a következő esedékes vérvételre, megérkezésük után azonnal szólították őket. Alma kért még egy kis időt, ám a személyzet sürgette. Az anyja, Luca is kérte, hogy adjanak még némi időt arra, hogy Alma mentálisan felkészülhessen, de hiába.

„Abszolút nem hibáztatom a labor dolgozóit: ők rutinosan nyilván azt gondolták, hogy ilyenkor nem szabad várni, mert akkor csak még jobban kiborulnak a gyerekek. Nem ismerték Almát, de én tudom róla, hogy képes összeszedni magát, ha hagynak időt neki” – mesélte Luca. Sajnos elég stresszes volt a helyzet, hangosan sírtak a váróban a csecsemők, és nem lehetett várakozni, úgyhogy azonnal be kellett menniük a vérvételre.

Alma nagyon kiborult, a vérvétel alatt végig kiabált, utána pedig rögtön a mosdóba mentek a vizeletvizsgálat miatt. Ott tört rá egy klasszikus pánikroham: öklendezett, nem kapott levegőt, majdnem elájult.

Nagyon-nagyon lassan nyugodott csak meg, és azóta sem lehet vele beszélni a vérvételről, sőt: „Ha bármilyen orvosi téma előkerül, vagy valaki más beteg, illetve ha akár egy mesében vagy filmben előkerül valami ilyesmi, Alma már attól is rosszul van. Nem néz oda, és kiszalad a szobából” – mondta Luca.

Ez odáig fajult, hogy amikor nemrégiben felmerült egy újabb vérvizsgálat szükségessége, Alma a bénító érzés miatt már meg sem tudott szólalni. Olyan erősen traumatizálta őt ez a kívülről nem annyira traumatikusnak tűnő eset, hogy nem lehet szóba hozni a kérdést.

„Ha egy gyerek sírva könyörög, hogy ne kapjon oltást, és a szülő enged, azzal a gyermek megtanulja, hogy a sírás hatékony módja a félelmetes helyzet elkerülésének. Ez hosszú távon súlyosbíthatja a fóbiát”

– olvasható a Lélekgyógyász odalán ez a fontos információ.

Néha a szakembereknek sem ártana az edukáció

Luca megkereste a nagyon empatikus és kedves gyerekorvosukat, hogy mit lehet tenni ilyen esetekben, aki meglepő módon azt válaszolta: „Sok gyereknek van tűfóbiája, valószínűleg nem lesz orvos belőle, nem kell emiatt különösebben aggódni. Ha vérvételre van szükség, akkor van az a pont, amikor nincs mit tenni, egyszerűen le kell fogni… Azt is hozzátette, hogy próbáljanak sokat beszélgetni erről Almával, de nem hiszi, hogy el fog múlni, vagy jobb lesz a helyzet. Készüljenek föl arra, hogy Almának ezzel egész életében gondja lesz.”

Luca még elmondta: „Ezt nagyon nehéz anyukaként átélni, főleg azért, mert nekem ezzel semmilyen problémám nincs. Tervezem, hogy Almával egy másik helyszínen, magánellátásban próbálkozunk majd egy következő vérvétellel, és kipróbálunk néhány mentális technikát is. Ezeket majd szeretném utána megosztani a gyerekorvosunkkal is.”

A megértés sokat számít

Egy másik érintett, Anna elmesélte, hogy egész életében tűfóbiával küzdött, és már bőven felnőtt volt, amikor egyszer az egyik szakápoló, aki vért vett tőle, így nyugtatta meg:

„Ez teljesen normális állapot. Nem tehet róla, nagyon sok embernél előfordul, és egyáltalán nem kell szégyellnie”.

Annánál ez komoly fordulópont volt, gyakorlatilag ettől kezdve elmúlt az irracionális rettegése a tűtől.

Cukorbeteg gyerekek

A cukorbeteg gyerekek extrém módon sokszor találkoznak a tűvel, számukra kifejlesztettek egy fájdalomcsillapító kenőcsöt. Alma egyik osztálytársa is cukorbeteg, akinek már a krém sem oldotta meg a tűtől való rettegését, ezért egy speciális fájdalomcsökkentő módszerrel vesznek tőle vért. A Bethesda kórházban bevett gyakorlat a VR-szemüveg alkalmazása, ami a kezelés alatt abszolút eltereli a gyerekek figyelmét arról, hogy mi történik velük. Azóta ezzel a módszerrel oldják a félelmeit, de ha nincs rá mód, akkor sajnos közelharcot kell vele vívni egy-egy ilyen alkalommal.

Egyénfüggő terápiák

Dr. Csabai Márta egészségpszichológus, egyetemi tanár, az Aggódó testünk című könyv szerzője Milanovich Dominak is elmondta már a Lélektani határ című műsorunkban, hogy gyerekkorban tanuljuk meg, mit jelent betegnek lenni: mennyire fenyegető, tartós és kontrollálható ez a folyamat.

Most ugyan nem tudtunk vele személyesen konzultálni ebben a kérdésben, de elküldte azokat szakmailag is korrekt vizsgálati adatokat, amelyekkel bizonyíthatóan javíthatunk a helyzeten.