„Maradok, aki vagyok, önmagam legjobb verziója” – Az AI által generált profilképek és a valóság
Támogatott tartalom

A közösségi média használata ma már a hétköznapok részévé vált, szinte az egész társadalom képviselteti magát benne: szegények és gazdagok, idősek és fiatalok, magasan edukáltak és kevésbé iskolázottak. Ezzel együtt minden rétegnek megvan a saját virtuális „buboréka” is, ahonnan tájékozódhat az aktuális trendekről. Az AI berobbanásával azonban a profilképek egyre inkább elszakadtak a valóságtól, ennek pedig minden szinten igen mélyre ható következményei vannak. Both Gabi arra szavaz, hogy maradj az, aki vagy: önmagad legjobb verziója!
–
Szia, meg sem ismertelek!
Nemrégiben összefutottam az utcán egy rég nem látott ismerősömmel, akit csak a közösségi felületein láttam néhanapján. Nagyjából velem egyidős, szóval közel jár a hatvanhoz. Abból, amit láttam róla az Instán és a Facebookon, úgy tűnt, hogy nagyon aktív életet él: sokat kirándul, utazgat, sikeres ember. Minden fotója arról tanúskodott, hogy bizony sokkal jobb formában van, mint én. Persze ettől nem estem kétségbe, de azért megállapítottam magamban, hogy talán mégis többet kellene törődnöm a külsőmmel, mert egyre jobban látszik rajtam a korom.
Aztán pár napja rám köszönt valaki a metróban, aki ismerősnek tűnt, de hirtelen nem tudtam hova tenni. Mondom, pár éve találkoztunk utoljára, akkor is csak futólag.
Látta rajtam, hogy zavarba jöttem, és amikor kimondta a nevét, kissé le is fagytam.
„Úristen, te vagy az! Meg sem ismertelek!” – szakadt ki belőlem. És hát tényleg: köszönőviszonyban sem volt azzal a képpel, amit a közösségi médiában mutatott magáról.
A dereka legalább olyan vastag volt, mint az enyém, és a szarkalábai is mélyebbnek tűntek annál, mint amit magamon láttam, amikor utoljára belenéztem a tükörbe.
Pár szót váltottunk csak, mert le kellett szállnom, de abból is kiderült, hogy milyen válságos időszakot él át. Na, ebből semmit nem láttam a közösségi felületein.
Az AI és a valóság
Ez a találkozás hívta fel a figyelmemet arra, hogy az utóbbi időben mennyire megszaporodtak a manipulált profilképek minden közösségi felületen, pedig korábban már a különböző filterek is sokszor eltorzították a valóságot.
Nagyon felvillanyozott, amikor megtudtam, hogy a Telekom idén épp nőnapra időzített egy fontos kampányt, ami arra hívja föl a figyelmet, hogy használjuk tudatosabban a rendelkezésünkre álló technológiát. Na, szerintem ez az igazi nőnapi ajándék, nem pedig egy fáradt virágcsokor…
Czabányi Enikő, a Magyar Telekom social media és PR-szakértője, ötletgazda gondolatait is megosztom veletek erről a kampányról:
„Felelős márkaként nemcsak a digitális világ, valamint az AI pozitív lehetőségeiről kell beszélnünk, hanem a veszélyeire és tudatos használatára is fel kell hívnunk a figyelmet.
Természetes, hogy mindenki a legjobb önmagát akarja mutatni a socialmedia-felületeken, de fontos szem előtt tartanunk, hogy minden eszköz – így a mesterséges intelligencia is – csak addig jó, amíg abban segít minket, hogy saját magunk maradjunk és a saját eredeti önmagunkat mutassuk meg.
Örülök, hogy ehhez a kampányhoz ilyen sok csodás nő csatlakozott, és idén nőnapkor rajtuk keresztül üzenhetünk mindenkinek.”
Az AI valóban igen hasznos segítség az élet sok területén, azonban a nap végén mégiscsak egy „műész”, és sokszor túlságosan idealizált képet mutat. Érdemes hát meghúzni egy határt a használatában, mert torzíthatja az önképünket, ha azt látjuk, hogy míg mások a lehető legjobban néznek ki, mi nem felelünk meg ennek az elvárásnak. Amúgy is elképesztő mennyiségű elvárás nehezedik a nőkre, ne nehezítsük meg a saját életünket azzal, hogy olyan képet vetítünk magunkról, ami nem felel meg a valóságnak.
Az öngondoskodás belülről építi a külsődet
Természetesen nagyon fontos, hogy törődjünk magunkkal, és az sem mindegy, mit mutatunk ebből a világnak. De a külsőségekre leginkább a belső munka hat.
Ha rendben vagy magaddal mentálisan, akkor a külsőd is pont annyi gondoskodást kap, amennyire épp szükséged van. A mozgás, a pihenés, a relaxálás, a jó minőségű ételek sokszor hasznosabbak, mint a csodakencék.
Ha jól kialudtam magamat, eljutottam egy klassz koncertre, vagy csak ha elsétálok a kutyámmal a Margit-szigetre, azonnal látszik a bőrömön.
A józan eszed sokkal fontosabb, mint a hamis trendek
Persze belátom, sokszor nagyon nehéz megtartani a józan eszünket az AI által generált valóság torzított tükrében. Elég aggasztó jelenség például, hogy a plasztikai sebészeket mostanában egyre több fiatal lány keresi fel azzal a kéréssel, hogy valóban úgy szeretne kinézni, mint az AI-os profilfotóján. Amin persze úgy mutat, mintha most jött volna le egy New York-i kifutóról, akárcsak a legmenőbb modellek.
Ez nemcsak a fiatalok önértékelését rombolhatja, hanem később akár testképzavar és táplálkozási zavar is kialakulhat náluk. A bulimia és az anorexia pedig már így is épp elég áldozatot szedett a fiatal lányok körében. Szóval vigyázzunk rájuk!
Az adatvédelem is igen fontos szempont, hiszen az AI mindent elraktároz, és ki tudja, hogyan él vissza valaki a profilfotóddal. Épp elég rémes esetet láttunk az utóbbi időben, szóval a biztonság is legalább olyan lényeges, mint a mentális egészség megőrzése és az önazonosság.
A Telekom ezt írta ezzel kapcsolatban a friss sajtóközleményében, érdemes megfontolni ezt a kiváló tanácsot:
„A fotóink mesterséges intelligenciával történő módosítása számos adatvédelmi kérdést is felvethet. Alaposan tájékozódni kell, hogyan gyűjti és tárolja a mesterséges intelligenciát használó program a feltöltött arcképeket. És hogy a saját felhasználáson túl jogosultságot adtunk-e a programnak a kép bármilyen más módon történő felhasználására.”
Az algoritmus nem írhatja felül önmagad legjobb verzióját!
Szerintem az ismerősömnek is nagyon kellemetlen volt ez a metróbeli találkozás, mert gyakorlatilag egy teljesen másik embert mutatott magáról a virtuális térben. Annyira másikat, hogy felismerhetetlenné maszkírozta őt az AI.
A mesterséges intelligencia többnyire sablonokat használ, és totálisan eltünteti az eredetiséget, az önvalót, azt, aki tényleg te vagy.
Lehet persze kicsit szépíteni a valóságon, de mindenki akkor jár a legjobban, ha belülről építi önmagát, nem pedig egy olyan ideált kerget, ami elérhetetlen.
A szexepil nem a trendektől függ
Bár valóban fontos, hogy vonzónak érezzük magunkat, de ha megkérdeznénk a férfiakat, a többségük valószínűleg nem a tökéletes formájú, amúgy totál egyen szemöldökívekre szavazna, hanem az eredetiségre, a figyelemre, a jó beszélgetőtársra.A tökéletes külsőre vonatkozó irreális elvárásokat nagyban torzíthatja az önmagunkról vetített hamis kép. Nem érdemes felülni erre az álságos trendhullámra, mert beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha csupa egyforma nő jelenik meg a közösségi felületeken, és közben a plasztikai rendelőkben sorban állnak a többiek arra várva, hogy ők is csatlakozhassanak a falkához.
Mindenki szerethető
Mélyen hiszek abban, hogy nem a külső határozza meg az igazi értékünket, hiszen valójában a belső tulajdonságaink tesznek bennünket igazán szerethetővé.
Az egyediség utánozhatatlan. Ez az egy életed van, légy bátran az, aki vagy. Önmagad legjobb verziója!
További igen hasznos információkat olvashatsz a témával kapcsolatban a Hello Szülő platformján, és érdemes megnézni az alábbi videót is, amelyben 30 különböző karakterű nő mutatja meg a valódi arcát, valamint azt, hogy mit generált belőlük az AI. Igazán tanulságos.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Vannak köztük ismert és kevésbé ismert influenszerek is, mint például Király Lina, Lackner Laura, Nagy Alexandra, Jade Mills, Czettli Antónia és Mihály Sára, de a Telekom dolgozói is megmutatják magukat benne.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/VICTOR de SCHWANBERG/SCIENCE PHOTO LIBRARY