–

Amikor az orosz beavatkozásról beszélünk a magyar választások kapcsán, valószínűleg sokunknak a hackerek jutnak először eszünkbe. A CEU-s kerekesztal-beszélgetésből azonban egy sokkal árnyaltabb kép rajzolódott ki.

Magyarország esetében nem egyszerűen arról van szó, hogy Oroszország kívülről próbál erőszakosan beavatkozni a demokratikus folyamatokba, hanem arról, hogy ez a befolyás a magyar politikai hatalommal együttműködve jön létre. 

A beszélgetés résztvevői három oldalról közelítették meg a kérdést. Sz. Bíró Zoltán az orosz társadalom ideológiai átformálásának útját vázolta fel, Fedinec Csilla azt mutatta meg, hogyan lett az ukrán kérdésből magyar belpolitikai fegyver, Telkes András pedig azt részletezte, milyen titkosszolgálati és információs műveletekkel lehet a választásokat, a közvéleményt és a médiát befolyásolni. A három nézőpont végül ugyanoda futott ki: Magyarországon az orosz befolyás nem elszigetelt epizódokat jelent, hanem politikai, kommunikációs és információs rendszerré állt össze.

Az orosz modell lényege: nem meggyőzni, hanem átformálni

Sz. Bíró Zoltán abból indult ki, hogy Oroszországban ma már szinte lehetetlen pontosan megmondani, mit gondolnak az emberek, mert diktatúrákban a közvélemény-kutatások is torz képet adnak. A Kreml évek óta óriási apparátussal dolgozik azon, hogy a társadalom tagjai ne csak engedelmeskedjenek, hanem belső meggyőződésükké váljon az állami narratíva. Már az iskolában heti rendszerességgel közvetítik a tanárok a diákoknak a hatalom üzeneteit, az egyetemeken pedig ideológiai kurzusok épültek ki újra az egykori szovjet rendszer logikáját követve. A cél egy olyan társadalom létrehozása, amely a hatalom által kijelölt keretek között gondolkodik a háborúról, a Nyugatról, az államról és önmagáról.

Ez azért fontos a magyar helyzet megértéséhez, mert az orosz befolyás nem pusztán konkrét hazugságok átvételét jelenti. Ennél összetettebb dologról van szó: arról, hogy egy másik ország közbeszédét, fogalomkészletét, félelmeit és politikai reflexeit fokozatosan átformálják.

Nem kell mindenkit meggyőzni arról, hogy Oroszországnak igaza van. Elég azt elérni, hogy az emberek kételkedjenek minden másban, ne higgyenek a független sajtónak, gyanakodjanak a szövetségi rendszerekre, és végül arra jussanak: a káosz közepette a jelenlegi hatalom a legkisebb rossz.

A magyar terep különleges: itt az orosz narratíva nem ütközik falba

Fedinec Csilla hozzászólásából az derült ki, hogy a magyar kormányzat ukránpolitikája az elmúlt években fokozatosan levált a valós helyzetről, és egyre inkább belpolitikai kommunikációs termékké vált.

A 2017-es ukrán oktatási törvény körül kirobbant vita kiváló példája ennek. A magyar közvélemény előtt úgy jelent meg az ügy, mintha Ukrajna felszámolná a magyar nyelvű oktatást, a helyzet azonban ennél jóval bonyolultabb volt. Fedinec szerint a törvény nyelvi passzusainak bevezetését halasztották, a gyakorlatban a magyar iskolák tovább működtek, a magyar nyelvű oktatás fennmaradt, sőt magyar felsőoktatási intézmény is működik Beregszászban. Vagyis a magyar közbeszédben megjelent drámai kép és a helyszínen tapasztalható valóság között jelentős eltérés volt.

A kormányzat a NATO- és EU-színteret is felhasználta arra, hogy az ukrán kérdést politikai nyomásgyakorlásra és belső identitásképzésre használja.

A „mi megvédjük a magyarokat” narratíva fokozatosan átcsúszott egy általános ukránellenes kommunikációba, amely már régen nem kizárólag a kárpátaljai magyarságról szólt, hanem arról, hogy Ukrajnát veszélyforrásként, hálátlan, agresszív, gyanús szereplőként mutassa be.

Oroszországnak stratégiai érdeke, hogy Európában és a NATO-n belül minél több olyan szereplő legyen, amely gyengíti az Ukrajnával való szolidaritást, relativizálja az orosz agressziót, és teret ad a Kreml narratíváinak. Ha egy tagállam kormánya ugyanezt a munkát saját politikai haszonból, önként elvégzi, az oroszok máris készen kapják a csatornát.

Hamis zászlók, valódi hatások

Fedinec konkrét példákat is említett arra, hogyan kerültek a magyar nyilvánosságba olyan ukránellenes történetek, amelyek vagy erősen manipuláltak voltak, vagy egyáltalán nem úgy történtek, ahogy itthon előadták őket.