Beszélnek a bálnák? – Amit a nyelvről megtanulhatunk az óceán mélyén

–

Az óceán mélyén énekesek laknak! A bálnák nemcsak dallamokat dúdolgatnak a víz alatt, hanem egészen komplex, szabályos nyelvi mintázatokat is létrehoznak. Mindez komolyan megkérdőjelezi azt az elképzelést, hogy az emberi kommunikáció egyedülálló csoda az állatvilágban.

Lehet, hogy nem is mi vagyunk a legbeszédesebbek?

Két friss tanulmány – amelyeket a Science és a Science Advances folyóiratokban publikáltak – erre erősít rá. Az egyik szerint bizonyos bálnafajok énekei olyan precízek és mintázatgazdagok, mint az emberi beszéd, sőt, néhány szempontból még túl is szárnyalhatják azt. A kutatók a legizgalmasabb példát a hosszúszárnyú bálnák kommunikációjában fedezték fel: az ő énekük nemcsak gyönyörű, hanem matematikai pontossággal ismétlődő struktúrákra épül.

És ha azt hinnénk, hogy ez a csúcspont, kapaszkodjunk meg: a másik tanulmány talán ennél is messzebbre megy.

A kutatók ugyanis arra jöttek rá, hogy a bálnák énekei olyan szabályszerűségek mentén alakulnak, amelyek az emberi nyelv sajátjai is. Magyarán: ezek a hangok nemcsak szép zenei improvizációk, hanem komoly rendszer van mögöttük és meglepő összetettség.

„Ezek az eredmények alapjaiban formálhatják át azt a régi elképzelést, hogy az emberi nyelv egészen egyedülálló. A bálnák kommunikációja döbbenetesen sok hasonlóságot mutat a mi nyelvhasználatunkkal, pedig evolúciós szempontok ezt nem indokolják” – magyarázza Simon Kirby, az Edinburghi Egyetem nyelvevolúció-kutató professzora.

Mason Youngblood, a Stony Brook Egyetem etológus-nyelvésze 51 emberi nyelvet vetett össze több mint 65 000 bálnaének-szekvenciával. Youngblood arra volt kíváncsi, hogyan képesek a hatalmas tengeri emlősök információt átadni egymásnak. Az eredmények szerint a bálnák kommunikációja meglepően hatékony. A természetes szelekció ugyanis azokat a nyelvi formákat részesíti előnyben, amelyek egyszerre gyorsak és pontosak.

„Bár a bonyolultabb jelek több információt hordozhatnak, az ismétlés fontos szerepet játszik abban, hogy az üzenet valóban célba érjen. Ugyanakkor a túl sok beszéd nemcsak fárasztó, hanem kockázatos is lehet” – mondja Youngblood. Az állandó csevegés egyrészt energiát von el, másrészt könnyen felkeltheti a ragadozók figyelmét is. A bálnák tehát épp annyit „beszélnek”, amennyire szükség van – se többet, se kevesebbet.

Hogyan lehet mérni, hogy egy bálna tényleg jól beszél-e?

Youngblood erre a kérdésre kereste a választ, és ehhez két klasszikus nyelvészeti szabályt hívott segítségül: a Menzerath-törvényt és Zipf rövidülési törvényét. Előbbi nagyjából úgy foglalható össze, hogy minél hosszabb egy üzenet, annál rövidebb építőelemekből áll. Ha belegondolunk, ez teljesen logikus: ha a hosszú dolgokat rövid darabkákból rakjuk össze, az agyunk könnyebben tudja követni és feldolgozni az adatokat. Zipf törvénye pedig azt mondja ki, hogy a gyakran használt nyelvi elemek – például szavak vagy hangok – jellemzően rövidek.

Azaz: amit sokszor mondunk, azt próbáljuk minél gyorsabban mondani. (Aki valaha használta az „ok” vagy a „lol” szavakat, pontosan tudja, miről van szó.)

Youngblood ezeket a szabályokat 16 különböző cetfaj – többek között bálnák, delfinek és más fogascetek – „beszédén” tesztelte, majd az eredményeket 51 emberi nyelv statisztikai adataival vetette össze. Az eredmény egészen megdöbbentő: a vizsgált fajok közül 11 esetében a hívójelek annyira pontosan követték a Menzerath-törvényt, mint az emberi nyelvek – sőt, néhol még szabálykövetőbbnek bizonyultak.

Persze mindig akadnak kivételek: a csendes-óceáni simabálna például kevésbé követti a szabályokat. Talán inkább az improvizációban hisz, nem pedig a szigorú nyelvtanban...

A Zipf-féle rövidülési szabály már ritkábban volt tetten érhető a bálnák között, de akadtak kivételek: a hosszúszárnyú és a kék bálnák énekei határozottan mutatták a nyelvi hatékonyság jeleit. Éppen ezért a második tanulmány kifejezetten a hosszúszárnyú bálnákra fókuszált. A kutatók olyan statisztikai módszereket alkalmaztak az énekeik vizsgálatára, amelyeket eredetileg csecsemők nyelvi fejlődésének kutatására dolgoztak ki.

Nyolc éven át gyűjtötték a bálnák énekéről készült hangfelvételeket, majd különleges módszerekkel elemezték azokat. Olyan beszédfelismerő algoritmusokat használtak, amelyeket eredetileg arra fejlesztettek ki, hogy segítsenek megérteni, hogyan tanulnak beszélni az emberi csecsemők.

Az eredmények meglepőek voltak: a bálnák hangszekvenciái nemcsak hasonlítottak az emberi nyelvre, hanem megfeleltek a híres Zipf-eloszlásnak is. Még a hosszúságuk is stimmelt: a gyakrabban használt „bálna-szavak” rövidebbek voltak – pont, mint az emberi nyelvben. Mintha a hosszúszárnyúak is tudnák, hogy az idő pénz, és érdemes rövidre fogni a mondanivalót.

„A csecsemők nyelvelsajátításának vizsgálatára kidolgozott módszerek segítségével olyan szabályos mintázatokat találtunk a bálnaénekekben, amikre eddig még nem volt példa” – mondta Inbal Arnon, a Jeruzsálemi Héber Egyetem fejlődéslélektani nyelvésze, a kutatás egyik munkatársa.

Bár a bálnák énekei nem hordoznak konkrét jelentést – vagyis nincsenek bennük olyan szavak, amelyek egyértelmű dolgokra utalnának –, mégis kifejezetten bonyolult és szabályos rendszert alkotnak. Garland szerint az énekek sokkal inkább hasonlítanak az emberi zenéhez, mint a beszédhez. Nyelvük megértése kulcsfontosságú lehet annak megértésében, hogyan fejlődhetett ki a komplex kommunikáció az állatvilágban.

Záróakkord

A legfontosabb tanulság számunkra az ezekből a kutatásokból, hogy nem biztos, hogy mi vagyunk az egyetlen faj, amelyik „beszél”. És bár a bálnák énekei nem tartalmaznak konkrét szavakat, mégis olyan rendszert alkotnak, amely pontos, ismétlődő elemekből áll, tanulható és örökölhető.

Miközben mi azt hisszük, hogy a nyelv a civilizáció csúcsterméke, odalent a mélyben valakik már jó ideje gyakorolják a dallamos mondatfűzést. Talán itt az ideje, hogy ne csak megfigyeljük, hanem meg is halljuk őket. 

WMN szerkesztőség