-

Angolul comfort foodnak hívják azt az ételt, ami megmelengeti a szíved, megbizsergeti a lelked, és boldogsággal árasztja el csöpp kis tested. Van, akinek a zsírban sült kacsamáj a gyöngéje (lilahagymás csatnival), van, akinek a frissen sült, ropogós héjú, puha fehér kenyér (vajjal) és van, akinek egy gömbölyű nugátos csokibonbon (lehetőleg egy egész dobozzal). Az érzés azonban minden esetben ugyanaz: őszinte, lángoló szerelem, buja vágyakozás, szenvedélyes viszony, mely minden egyes alkalommal, amikor beteljesedik, kulináris orgazmust ébreszt gyomortájékon, és boldog kielégülést a lélekben.

Számomra az ellenállhatatlan szerelem: a mac and cheese. Ez az egyszerű, sallangmentes, vajban és sajtban tocsogó fogás az, amivel képtelen vagyok betelni, amire ha csak rágondolok, felidéződik kapcsolatunk megannyi orgiasztikus randevúja, amikor az első, szerény szelet után vissza-visszatérek a tepsihez. Először csak lefarigcsálom a kiálló részeket. Lecsipegetem a barnára sült, kiálló tésztakunkorokat. Óvatosan kiegyenesítem, szépítgetem, csinosítgatom a szeleteket, míg azon nem kapom magam, hogy egy újabb cikkely tűnt el észrevétlenül. Ekkor úgy döntök, nem bohóckodom tovább, mégis: kit akarok becsapni? Lekanyarítok még egy kiadós porciót, és visszabújok vele a fészkembe, hogy dorombolva, aléltan lehunyt pillákkal befalatozgassam, minél hosszabbra elnyújtva a kéjt.

Orgia

Azt hiszem, ahogy a gyönyörűséges pillanatoknak, a comfort foodnak is az a titka, hogy nem szabad őket elkoptatni. Ritkán sütök mac and cheese-t, de akkor így csinálom:

Előmelegítem a sütőt 200 fokra. Egy nagy fazékban vizet forralok egy csipet sóval, majd ha felforrt, kifőzök benne fél kiló maccheroni tésztát. Közben egy serpenyőben megolvasztok tizenöt deka jó minőségű vajat, belenyomok két gerezd fokhagymát, sózom, borsozom. Felöntöm négy deci sűrű főzőtejszínnel, majd belekeverek huszonöt deka reszelt sárga cheddar sajtot. Amikor gyönyörűségesen összeolvadt, belekeverem a kifőtt tésztát, aztán az egészet egy jénaiba simítom, megszórom még egy kis reszelt sajttal, és bedugom a forró sütőbe. Kábé fél óra alatt ropogósra pirul a teteje, ekkor kiveszem.

Incsi, de fincsi!

És mivel már többször csináltam ilyet, ráadásul igen jól ismerem magamat, és nem fogok épp most, szerelmünk beteljesülésekor nekiállni homokot szórni a saját szemembe, nem hívok meg rá senkit. És nem kínálok meg belőle senkit. És nem vágom hazug módon sehány porcióra. Mert ez az aranylóan hívogató, vajtól tocsogó, olvadt sajttól illatozó, ropogós tésztás mennyország csak az enyém, és senki másé. Az én drágaszágom..

Fiala Borcsa