A nők kevesebb balesetet okoznak

Bár KSH-adatunk csak a balesetek arányáról van, az is néhány éves, de az egyértelműen rámutat a tényre, hogy 

a nők jóval kevesebb közlekedési balesetet okoznak Magyarországon, mint a férfiak: 73/22 százalék az arányszám, méghozzá a férfiak javára.

Van olyan ország, ahol egyébként nem ekkora a különbség, de mindenhol a nők okoznak kevesebb közlekedési balesetet.

A statisztikákhoz tartozik, hogy a súlyos közlekedési balesetben érintett emberek között nagyobb arányban halnak bele az ütközésbe a nők – szakértők szerint elsősorban azért, mert sokuknak kisebb autója van, ami nem biztosít számukra olyan erős védelmet (pedig arról is vannak adatok, hogy a nők jobb autóválasztók, de itt az anyagi lehetőségek is fontos szerepet játszanak). Ráadásul az egyenlőtlenség a biztosítótársaságoknak is feltűnt: amíg az EU-s szabályozás nem tiltotta a nemi megkülönböztetést ezen a téren, a női sofőröknek olcsóbb biztosítást kínált a legtöbb szolgáltató.

Ugyanakkor több biztosítótársaság adatgyűjtése igazolja, hogy 

Magyarországon a férfiak közel kétszer annyit vezetnek átlagosan, mint a nők. 

Ez több okra is visszavezethető: a nők kevesebb ideje vezethetnek autót, vannak bizonyos nemi sztereotípiák, amik ebből fakadnak, ráadásul a férfiak közül többen megengedhetik maguknak, hogy autótulajdonosok legyenek, és sok családban az a dinamika, hogy ha együtt utaznak, akkor „apa vezet”. Ezért a férfiak általában tapasztaltabb sofőrök (de az Egyesült Királyságban már kifejezetten kevés a nemek közötti különbség az átlagosan sofőrként megtett kilométerek számában). Viszont számtalan vezetéssel kapcsolatos mérhető teljesítményben (a parkolást is beleértve) a nők remekelnek a statisztikák szerint.

Amin sokan meglepődnek: a nők jobban parkolnak

Egy több mint tíz évvel ezelőtti átfogó tanulmány azt mutatta, hogy 

bár a férfiak gyorsabban és magabiztosabban parkolják le az autójukat, a nők valójában pontosabban hajtják végre a parkolási manővereket.

Amikor vezetésoktatók figyeltek meg és pontoztak több mint 2000 parkolást, ebben a nők 13,4, míg a férfiak 12,3 pontot értek el.

A felmérésből az is kiderült, hogy míg a férfiaknak 16 másodperc kellett ehhez, a nők 21 másodperc alatt tették le az autót. 

Szabálysértések az utakon – szerintetek ki követ el többet?

Több ország statisztikái alapján a szabálysértők 74–79 százalékát a férfiak teszik ki, és csak a maradék 26–21 százalék a női sofőr (természetesen ebben a statisztikában nem szerepnek a hatóságok előtt titokban maradt szabálysértések, de az arány valószínűleg hasonló). Sok biztosítótársaság kutatása arra is kitér, hogy a férfiak általában gyorsabban vezetnek, agresszívebben előznek, gyakrabban váltanak sávot, és többször gyorsítanak. Ezt a vezetési stílust szerintem sokan gondolják maszkulinnak, míg az akár túlságosan előzékeny, esetleg lassan parkoló sofőrök kapcsán sokak fejében megfordul, hogy „biztos nő”. A lassú parkolás, ugye, valóban jellemzőbb, de mint kiderült, ez azzal is jár, hogy pontosabb lesz a végeredmény.

Valóban jobban tájékozódnak a férfiak, de nem evolúciós okokból

Egy idén januárban megjelent kutatás egészen más hátteret jelölt meg a férfiak híresen jó navigációs képességének okaként, mint amit eddig gondoltunk erről. Az eddig feltételezett ok az volt, hogy évezredekkel ezelőtt a vadászó férfiaknak nagyobb szüksége volt a jó tájékozódási képességre, mint a barlang közelében gyűjtögető nőknek, ezért más agyterületek váltak aktívabbá a különböző nemű emberekben. A friss kutatás ennél sokkal egyszerűbb okot jelölt meg:

eszerint a fiú gyerekeket több olyan hatás éri a nevelésük során, ami jobb navigációs készségekhez vezet – például többet játszanak a szabadban, ahol van lehetőségük feltérképezni a környezetüket.

Vagyis valójában a szülői attitűdön is múlik, hogy biztosítjuk-e a lehetőséget a lánygyerekeinknek a jó tájékozódási képesség kifejlesztésére.

Az adatok inkább azt mutatják, hogy érdemesebb nőre bízni egy autót

A statisztikák tehát nem igazán mutatnak olyan vezetési tulajdonságot, ami alapján a férfi sofőrök felé nagyobb bizalommal kellene hogy forduljanak az autóbérlést kínáló cégek. Vagyis hiába gyökereznek mélyen ezek az előítéletek, valójában nekem kevesebb kérdést kellene feltenni, mielőtt rám bíznak egy járművet bármilyen okból is, mint egy hozzám hasonló korú férfinak. Mert nagyobb esély van rá, hogy sérülésmentesen hozom vissza, és ez valószínűleg még akkor is így lenne, ha sosem láttam volna még automata váltós autót (egyébként ez tényleg nagyon vicces kérdés, hiszen az automatákat nagyságrendekkel könnyebb vezetni, gyakorlatilag dodzsemezés a manuális váltós autókhoz képest).  

A férfiak mégis jobb sofőrnek tekintik magukat

Ám hiába a számok – számtalan vizsgálat igazolja, hogy 

a férfiak jóval magabiztosabbak a saját vezetési képességeiket illetően, mint a nők.

Szerintem a minimális különbség a férfiak javára az elsőre letett vezetői vizsgák arányában is ebből ered. 

Egyébként általánosan jellemző az autót vezető emberekre a saját képességeik pozitív megítélése, ez a kutatás azt mutatja, hogy a legtöbben átlagon felüli sofőrnek tartják magukat – de közben azt is tudják, hogy ez valamennyire szubjektív, és valószínűleg mások nem tartják őket átlagon felülinek. Ennek ellenére, ha körülnézek, számtalan nőismerősöm van, aki nem mer vezetni, és akár évtizedek óta a fiókban pihen a jogosítványa. És lehet, hogy az én buborékom túl specifikus, de férfiakat nem igazán látok ilyen hozzáállással. Ti igen? 

Tűnjön el a rózsaszín T-betű

Szerintem nemcsak elszenvedjük, de alakítjuk is a sztereotípiákat, és ezért vagyok például nagyon boldog, hogy egy olyan műsorban dolgozom, amelyben egy nő vezet kamerák előtt, méghozzá nagyon is jól (ha valaki nem tudná, ez az Elviszlek magammal). Viszont szerintem óriási károkat okoznak a női sofőrök megítélésének 

az egyre szaporodó rózsaszín, tűsarkús T-matricák, amelyek mintha autókra ragasztva üzennék mindannak az ellenkezőjét, amit a kutatások igazolnak, egészen konkrétan azt, hogy „jobban kell vigyázni a női sofőrökkel”. Ez egyszerűen nem igaz. 

Aki bizonytalan, szerintem is ragasszon ki T-betűt, mert a végtelenségig türelmetlen, bármiért dudáló autósközösség így talán egy kicsit kíméletesebb lesz vele, de könyörgök, maradjunk a semleges kék színű matricánál. Hátha a lánygyerekeinket már senki nem kérdezi meg a húszéves jogosítványuk lefénymásolása után, hogy egyébként ki tudnak-e parkolni egy teljesen egyszerű helyről. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Westend61

Tóth Flóra