–

A lista elé csupán annyit: a szerző értelmezésében (ahogy a miénkben is) a feminizmus nem egyenlő a férfigyűlölettel, az egyenjogúság pedig nem egyenlő az egyformasággal. De hagyjuk a magyarázatot, mert aki azt félre akarja érteni, úgyis félre fogja. Inkább lássuk, miért érdemes olyan férfiba beleszeretni, aki szerint a feminizmus nemcsak a nőknek, hanem férfiaknak is jó!

1.
A kapcsolatotok azon alapszik, hogy ti ketten egyenértékűek vagytok. Kölcsönösen segítitek egymást céljaitok elérésében, a kiteljesedésben. Mert tisztában vagytok vele, hogy csapatként erősebbek vagytok, mint egyesével.

2.
Nem az idejétmúlt nemi sztereotípiák alapján osztjátok le az otthoni szerepeket. Apaként szeretnél otthon maradni a gyerekkel, míg a feleséged dolgozik és pénzt keres? Tedd azt!

3.
Nincs helye a szexista „öltözői dumának”, de az olyan kifogásoknak sem, hogy „hát, a férfiak már csak ilyenek”. Ennél ti ketten sokkal jobban tisztelitek egymást – és magatokat. 

4.
A házimunkát nem az alapján osztjátok el, hogy ki a nő és ki a férfi, hanem az alapján, hogy ki mihez ért, kinek mi fér bele az idejébe. Egy 2015-ös tanulmány szerint az egyenlőségen alapuló párkapcsolatokban élő emberek hajlamosabbak az elégedettségre – és többet is szexelnek.

5.
A feminista férfi tisztában van azzal, hogy a nő kielégülése ugyanolyan fontos, mint a sajátja. Nincs klimax orgazmus után azonnal fal felé fordulás és bealvás.

6.
Ha már a szexről beszélünk, egy ilyen kapcsolatban a partnered nem hagyja, hogy leribancozzanak... mondjuk a múltad miatt. Nem érdekes, hogy „hány pasival voltál előtte”.

7.
Nincs lekezelő, „férfias” kioktatás. Hála az égnek.

8.
Mindketten tudjátok, hogy a nő helye ott van, ahol ő szeretne lenni. És ha ez azt jelenti, hogy mindketten dolgoztok… nos, akkor két bevétele van a családnak.

9.
A partnered hisz abban, hogy a világ jobb hely attól, ha a nők egyenrangúak a férfiakkal. Mint az ismert feminista, Harry herceg mondta: „ha a nőket egyenrangú félként kezeljük, az nemcsak neki, hanem mindenki számára jobb életet jelent – a családnak, a közösségnek, az országnak.” 

10.
A társad szereti a testedet, de elfogadja, hogy az azzal kapcsolatos döntések egyedül csakis rád tartoznak. A szexuális és reprodukciós jogok pedig mindkettőtöknek fontosak.

11.
Nem para, ha vannak ellenkező nemű barátaid is. A partnered tisztában van azzal, hogy jogod van nőkkel és férfiakkal is barátkozni.

12.
Ha férfi vagy, lehet, hogy megkérik a kezed – mert előfordul, hogy nem a férfiak teszik föl a nagy kérdést.

13. 
Ha a pasid férfibarátai elkezdik szidni és szándékosan félreértelmezni, eltúlozni a feminizmust, bízhatsz abban, hogy ő helyre teszi őket.

14.
A panaszaid és kérdéseid nem érnek kevesebbet azért, mert nő vagy. És a pasid nem intézi el azzal a véleményedet, hogy „na, úgy tűnik, valakinek megjött a havibaja…”

15.
Nem úgy tekintetek egymásra, mint egy megjavítandó „projektre”. A férfiaknak nem kell hercegnek lenni fehér lovon, a nők pedig nem érzik úgy, hogy majd ők a szerelmükkel megváltoztatják a partnerüket. Mindketten vállaljátok a felelősséget a saját problémáitokért, és teljes emberként léptek be a kapcsolatba.

16.
Ha úgy határoztok, hogy összeházasodtok, azt tesztek a vezetéknevetekkel, amit akartok. Ha szeretnéd, vedd föl a férjed vezetéknevét. Vagy vegye föl ő a tiédet, ha akarja. Vagy használjátok kötőjelesen mindkettőtökét. Ez a ti döntésetek.

17.
A társad büszke a szakmai sikereidre – nem pedig bosszús vagy irigy miattuk. Támogat abban, amit szeretnél elérni, amikor neked erre szükséged van – legyen szó karrierről, hobbiról, családról vagy mindháromról.

18.
Nem mondasz neki olyasmit, hogy „légy férfi”, meg hogy „ne légy nyuszi.” Mert a feminizmus szépsége az, hogy a férfiakat is tiszteletben tartja. A társad is lehet sebezhető, attól, hogy meghatódik, vagy érzelmes, még nem kevésbé férfi.

19.
Szuper dolog olyasvalakivel élni, aki az eszedért ugyanannyira odavan, mint a szépségedért.

20.
Ha vannak gyerekeitek, akkor nem kell, hogy egyedül rád maradjon a szexről és a beleegyezéses nemi kapcsolatról szóló beszélgetés. (Huh, micsoda megkönnyebbülés.)

21.
A kapcsolatotokon keresztül példát mutattok a gyereketeknek arról, hogy miről szól valójában, ha két ember egyenrangú.

22.
Ha esetleg elválnátok, akkor tiszteletben tartjátok mindkettőtök jogát arra, hogy része maradjon a gyerek életének.

23.
A házassághoz és a monogámiához való hozzáállásotok olyan hagyományos vagy éppen szokatlan, amilyennek ti szeretnétek.

A teljes listát ITT tudod megnézni. 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Irina Bg