A Kiskirály, a Szakértő, a Bántalmazó, a Pletykás, az Influenszer – mennyiféle arca lehet a hatalomnak?

–

Posztmetoo

Örüljünk vagy szánakozzunk e tény felett, de 2017 októbere után már semmi nem lesz a régi: akkor jelent meg a New York Timesban az a leleplező erejű cikk, amely részletesen feltárta Harvey Weinstein amerikai filmmogul, Hollywood egyik legbefolyásosabb kapuőrzőjének évtizedeken át tartó szexuális visszaéléseit. Weinstein rendelkezett színészi sorsok tucatjai felett az álomgyárban, ő pedig rendre súlyosan visszaélt a pozíciójával. 

Beköszöntött a #metoo korszaka (olvasd el a témában Gyárfás Dorka XL-cikkét), és annyi csontváz dőlt ki a szekrényből, amennyire csak kevesek számítottak. Szexuális visszaélések nőkkel a színészszakmában, szexuális visszaélések férfiakkal a színészszakmában, a zeneiparban, kiskorúakkal és fiatalkorúakkal az egyház falain belül, vagy nagy hatalmú politikusok és üzletemberek által. A nemzetközi botrányokat még be sem fogadtuk, máris érkeztek a hazaiak, szép sorban.

Az elmúlt években tehát a hatalom fogalma gyakorlatilag eggyé vált a hatalmi visszaélésekkel, és nagyon, de nagyon rossz PR-ja lett, hiszen ezek az esetek nem csupán változást idéztek elő valakiben, ahogy a szótár is írja, hanem egyenesen félelemben tartották, szégyent ébresztettek az áldozatokban, elvették a gyerekkorukat, és megkeserítették felnőtt létezésüket. 

Adott a kérdés: ilyen volna hát a hatalom? Ez lenne a sok lehetőség, képesség és változás, amit előidéz? Csupa becstelenség, korrupció és abúzus?

Ahhoz, hogy mélyebbre áshassunk a hatalom bugyraiban, etimológiai jelentésén túl talán érdemes annak egyik alapjához visszanyúlni. 1959-ben két amerikai pszichológus, Bertram H. Raven és John R. P. French megalkotta elméletét a hatalom öt típusáról. Kezdetben. Raven aztán hat évvel később hozzátett a listához egy hatodikat. 

Mit ér a cím?

Ravenék szerint a hatalom első típusa a legitimitás, az az eset, amikor egy személy formális megbízást kapott a hatalom gyakorlására, és elvárása, hogy mások teljesítsék követeléseit, kéréseit, szó szerint jogos. Az adott kontextuson belül természetesen. Ilyen pozíciókban vannak a miniszterelnökök, monarchiában a királyok és királynők, cégvezetők vagy maga a pápa.

A tudóspáros elmélete szerint az ilyen természetű hatalom azért trükkös, mert rendkívül bizonytalan lábakon áll, hiszen nem magához a személyhez kötött, csupán egy címhez, amit, például az amerikai elnökök esetében, legkésőbb nyolc év múlva végleg elveszít az illető. Más titulusok esetében nem ilyen egyértelmű a veszteség mikéntje, ezért állandóan kapaszkodni kell. Mit kapaszkodni! Taposni és nyalni kapaszkodás közben. Fárasztó.

A minap az egyik ismerősöm elmesélt egy történetet: hosszú évek óta először lemerészkedett egy edzőterembe, ahol is felfedezett egy kedvére való masinát, amit szeretett volna használni, de nini, ott volt egy törülköző rajta. Ez fitnesznyelven azt jelenti, más foglalja éppen.

A törülközővel foglaló 15 perc elteltével sem érkezett meg, így hát ismerősöm elegáns mozdulattal arrébb tette, és belefeledkezett az edzés örömeibe. Vagyis csak feledkezett volna! De megérkezett Cégvezető. Nagy c-vel. Nagy léptekkel.

„Edzenénk” – ennyit mondott kurtán. Mégis mi volt ez a királyi többes? – kérdeztem ismerősömet. „Személyi edzővel jött. Kihúzta magát, miközben ezt mondta, felpöffesztette a mellkasát, mint egy mérges pulyka. Látszott, hogy valami cégnél kiskirály.” Az ismerősöm nem adta vissza azonnal a gépet, megmondta Cégvezetőnek, hogy befejezi a sorozatot, és utána szabad felhasználásra bocsátja az eszközt. 

Raven és French elégedetten mosolyognának e történet hallatán, mert többek között azt állítják, hogy azért is problematikus a legitim hatalom, mert sokszor az illető nemcsak hogy saját személyének tulajdonítja azt, de kontextuson kívül is tovább cipeli. Jelen esetben tehát Cégvezető azt gondolta, ő az edzőteremben is a beosztottjait irányítja (amúgy is megkérdőjelezhető módon), és fitnesztársai ugyanolyan lelkesen teljesítik majd a parancsait, mint azok, akik anyagi függésben vannak tőle. 

A jutalom ereje

A második típus szorosan összefügg az elsővel, de nem feltétele a formális cím. A jutalmazás hatalma valóban tele van lehetőségekkel. Annak az illetőnek, akinek módja van előnyöket, javakat, díjakat, bónuszokat osztani, akár konkrét, akár átvitt értelemben, annak bizony hatalom összpontosul a kis mancsában, ha beismeri, ha nem. 

A gond csak az, hogy sok esetben a jutalmak kiosztásának hatalma mégsem olyan erős, mint amilyennek elsőre tűnik, pontosan azért, mert esetleg nincs elegendő formális hatalommal megtámogatva, mégis Jutalmazónk gyakorta túlértékeli a helyzetét. Esetleg idővel azoknak a bizonyos jutalmaknak a fénye is megfakul, vagy sosem volt igény szerinti. Lássunk erre egy példát!

Mindenkinek megvan az év végi bónusz intézménye. Szép dolog a pénz, azonban van egy olyan munkavállalói létállapot, amikor a jobb sorsra érdemes csinovnyik szíve szerint kitörölné a fenekét azokkal a szép bankókkal: és miért? Hát azért, mert ki van égve, el van fáradva, és bele van fásulva. Hogy mibe? A megbecsültség hiányába az év többi napján, a demotiváló feladatok sokaságába, a túlóracunamiba, a sok felesleges munkahelyi konfliktusba. Így aztán (egy ponton túl, persze) mindegy, milyen jutalmat kap – magasabb pozíció, több pénz, szebb iroda –, ha azok egyike sem javít a felsorolt problémákon.

Jutalmazó egyszer csak meg fog lepődni, mi több, sokkolni fogja a tény, hogy az ötvenkettes számú csinovnyikja egy szép napon felmond, és mosolyogva kisétál az irodából, miközben Aretha Franklin Respect című száma szól a háttérben.

A büntetés ereje

Raven és French szerint egyébként a büntetéssel is valami nagyon hasonlót kockáztatunk, mint a nem igény szerinti jutalmazással. Az emberek távozni fognak. A cégünkből, a baráti társaságunkból, az életünkből, amint az módjukban áll.

Gyakori, hogy az illető, aki a büntetés kiosztásának jogával él, ezt úgy teszi, hogy semmiféle felhatalmazása nincs rá. Ilyen személy lehet az a gimnáziumi osztálytársad, aki ki tudja, milyen érzés nyomán úgy döntött, megkeseríti az iskolapadban töltött éveidet, és agyonszekál. Angolosan szólva egy bully.

Mondhatjuk persze, hogy ez a jelenség azért létezhet egyáltalán, mert azon túl, hogy egy közösségnek vannak formális vezetői, a példa esetében, osztályfőnöke, igazgatója stb., egy közösségnek bizony vannak informális vezetői is, és gyakran ez a kettő nem egy és ugyanaz. Azt pedig már A Legyek Ura óta tudjuk, milyen veszélyesek tudnak lenni a gyerekek között az informális vezetők, akik nem ötösök és egyesek formájában jutalmaznak vagy büntetnek, hanem gyakran még ennél is nagyobb horderejű dolgok felett döntenek: a közösséghez tartozás jogáról.

Az információ hatalma

És képzeljétek, micsoda látnok volt ez a Raven! Csupán hat évet várt, hogy 1965-ben kijelentse: akinek birtokában állnak olyan információk, nevezhetjük mostani kontextusra fordítva adatoknak (pedig hol voltak akkor még az algoritmusok, az AI és a közösségimédia-platformok!), amikre másoknak szükségük van, annak hatalma van. 

A tudás hatalom, szokták mondani, és tényleg! Legyen bármennyire csekély is a rám ruházott formális hatalom, illetve se jutalmazó, se büntető pozícióban nem vagyok,

nem várt fordulatok nyomán épp otthon tartózkodom, és olyan jelenet szemtanúja leszek, amely napvilágra kerülés esetén alapjában rengetheti meg drága szomszédom életét. Bumm, én, a külvárosi kisember, egy pillanatra megízlelhetem a hatalom mámorító nedűjét!

És ha jobban belegondolunk, minden közösségben van valaki, aki se nem formális, se nem informális vezető, mégis mindig mindenről tud, aminek ténye már önmagában jó alkupozícióba helyezi őt.

Ő az a személy a munkahelyeden, aki mindig jól informált, mikor várható fizetésemelés, ki lesz elküldve leépítéskor, és mi lesz a vacsi a csapatépítőn. Csak ő a megmondhatója, honnan szerzi be ezt az információmennyiséget, és honnan van ennyi energiája annak áramoltatására, de egy biztos: ajánlott vele jóban lenni, hiszen ki szeret információdeficitben lenni, amikor a megélhetéséről van szó?

Amikor a hatalom jó

A pozitív végkicsengést természetesen az utolsó altémának tartogattam. Számos gyomorforgató visszaélés ellenére, legyen bármi az alapja, a hatalom lehet motiváló, megérdemelt és jó. 

A szakértő hatalom például, olyasvalami, amit egy ember a helyes információk megszerzésével és beépítésével, szívós munka eredményeként ér el. Azt jelenti, hogy egy specifikus terület vagy téma szakmai kiválósága lesz, amit az őt körül vevők elismeréssel és tisztelettel honorálnak. 

A szakértői hatalomhoz legitim, formális hatalom is társulhat, és kellő „puha készségek” (például kommunikáció, problémamegoldás, empátia) megléte mellett, kiváló vezető válik az ilyen emberekből, akikkel öröm bármilyen közös ügyön munkálkodni. 

A nem szakértelem-alapú, azonban szintén személyhez kötött hatalom másik típusa a referenciaalapú hatalom. Mai kifejezéssel élve nevezzük influenszereknek az olyan népszerű embereket, akiket sokan kedvelnek, mert valamiért szerethetőnek, adott esetben hitelesnek gondolják őket, ezért hivatkozási pontnak számítanak az életük jó néhány kérdésében. 

A rájuk ruházott erővel jó ügyek mellé állíthatók az emberek, és ráirányítható a figyelem korábban észrevétlen problémákra, mozgósítva ezzel a társadalmat, annak érzékenységét, szolidaritását.

És a ráadás

Ravenék listájához bátorkodnék még egy pontot hozzáadni. Az eddigi hatalomfogalmak mind valamilyen kívülről érkező visszajelzés nyomán keletkeztek. Rám ruháznak egy címet, mások kedvelnek, és nagynak, hatalmasnak érzem magam. Mások változást idéznek elő bennem, és én változást idézek elő bennük, jót vagy rosszat, de kölcsönös függésben vagyunk egymással. 

De vajon mi történik abban az esetben, ha a változás belülről indul, és ott is ér véget?

Ha saját magunkat ruházzuk fel erővel, hozunk döntéseket tudással, és a magunkba vetett hittel felvértezve? Úgy nevezném talán, hogy önhatalom, amíg valaki másnak nem jut eszébe jobb kifejezés rá. 

Forrás: John R. P. French, Jr. – Bertram Raven: The bases of social power. In: Dorwin Cartwright (ed.): Studies in social power. Univer, Michigan, 1959, pp. 150–167.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Westend61

Wilson Luca