–

Miért fontos, hogy legyenek barátaink?

Ez a tavalyi görög kutatás hat pontot fogalmaz meg, amivel a barátok hozzájárulhatnak a mentális jóllétünkhöz:

  • Ösztönző társaság, akikkel jól szórakozhatunk együtt.
  • Segítenek, támaszkodhatunk rájuk, akár érzelmileg, akár konkrét fizikai problémamegoldásban.
  • Érzelmi biztonságot nyújtanak, amire nagy szükség van a nehéz élethelyzetekben.
  • Szinte minden élethelyzetben kellenek szövetségesek, és a barátok ezt akkor is megadhatják nekünk, ha a más típusú (családi vagy párkapcsolati) szövetségek valamiért nehéz helyzetbe kerülnek, akár időszakosan, akár tartósan.
  • A barátok segítik az önértékelést, bátorítanak és hozzátesznek ahhoz, hogy tisztában legyünk a valós értékeinkkel (a legtöbben ugyanis hajlamosak inkább leértékelni magukat).
  • És legvégül nagyon fontos, hogy olyan fajta intimitást adnak, ami segíti az önismeretet, szabad folyást enged olyan gondolatoknak és érzéseknek, amiket esetleg mással nem tudunk megosztani. Egyszerűbben fogalmazva: a barátainknak bármilyen hülyeséget elmondhatunk, ami csak eszünkbe jut.

Egy elég régi, 2010-es kutatás azt mutatta ki, hogy 

a nem építő barátságokat fenntartó emberek és a barátok nélkül élők körülbelül annyival rontják a saját esélyeiket a hosszú életre, mintha elszívnának napi 20 szál cigit. 

Nem hangzik jól.

De közben az is egyértelmű, hogy a mai, felgyorsult és az egyénre nagyon sok terhet és elvárást helyező világban állati nehéz fenntartani a baráti kapcsolatokat. Ma már nem úgy működik, hogy az azonos korú, esetleg egymással már az iskolában összebarátkozó emberek a különböző élethelyzet-változásokon egyszerre vagy szinte egyszerre mennek át, hiszen eleve sokkal több a lehetősége annak, hogy milyen utat járunk be szakmai és magánéleti szempontból az életünk során. Az pedig óriási barátságpróba, ha radikálisan más életet élünk – nagyon sokszor nem is sikerül áthidalni. De tényleg szükségszerű megtenni? Létezik egész életet végigkísérő barátság? Vagy túl nagy terhet rakunk ezzel a vállunkra? Nincs válaszom ezekre a kérdésekre, de szerintem érdemes együtt gondolkozni róla.

„A felnőttkorban kötött barátságok már nem olyanok…”

Nyilván egészen másképpen ismer az, aki látott először berúgni, ott volt veled, amikor leérettségiztél vagy jogosítványt szereztél. De te magad sem az az ember vagy már, aki akkor voltál, és ha a gyerekkori vagy tinikori barátod élete egészen más irányba ment, akkor ő valószínűleg annak megfelelően szintén nagyon megváltozott. Szóval szerintem 

hamis illúziót kergetünk, ha azt keressük, hogy valaki egy életen át olyan közel legyen hozzánk, mint a felnövésünk kezdetén. 

Nekem is vannak középiskolás koromban indult barátságaim, és nem azt mondom, hogy nem vagyunk már barátok, de azt is látom, hogy eltávolodtunk. Hiszen régen mindennap együtt voltunk, aztán később legalább hetente egyszer találkoztunk – ez nagyon keveseknek adatik meg ugyanazzal a társasággal (persze nem állítom, hogy lehetetlen, csak azt, hogy nagy szerencse is kell hozzá, és sok energiát is igényel). És annak ellenére, hogy nincsenek meg a közös fiatalkori kalandok, a jelenlegi személyiségünket valószínűleg mégiscsak jobban ismeri az a barátunk, akivel, mondjuk, az élethelyzetünkből adódóan (legyen az egy munkahely vagy a gyerekek valamilyen közös dolga) találtunk egymásra. Persze, aki veszített már el régi barátot, az nem „adja könnyen” magát, és talán kicsit cinikusan indul neki egy-egy ilyen új kapcsolatnak, ezen én is átmentem. És képzeljétek el, a szülővé válás és a munkahelyváltások hoztak olyan embereket az életembe, akikkel mégis egyre inkább elmélyült a kapcsolatunk… persze volt olyan is, akivel aztán pár hónap vagy év után mégis eltávolodtunk. De ezzel nincs olyan nagy baj szerintem, főleg, ha van olyan is, ami tartósnak bizonyult.

Vannak helyzetbarátságok, amik lehet, hogy nem extra tartósak, de attól még értékesek

Szerencsére kevesen kerülünk olyan helyzetbe, hogy egy hulla elásásához kell gyorsan segítőket keresni, de nagy változások (akár pozitívak, akár negatívak) mindannyiunk életében történnek. Szerintem 

az aktuális barátságainkat úgy tudjuk a legkönnyebben felmérni, hogy ha történik az életünkben valami „nagy dolog”, legyen akár jó vagy rossz, akkor kiket értesítünk azonnal és kiket csak hetek vagy hónapok múlva. 

És hiába barátod valaki gimi óta, ha nincs benne az első húszban, akinek szólsz, hogy munkahelyet váltasz, megházasodsz, kineveztek, gyereked lesz, akkor szerintem ő már nem tartozik azok közé a barátok közé, akik segítenek az elején említett hat pontban. Ez felértékeli azokat, akik akár csak időszakosan, de mégiscsak melletted vannak ebben a bűvös, szinte azonnal értesítendő körben. Ez sokkal többet számít, mint hogy látott-e hányni tizenöt évesen. Nekem például van olyan közeli barátom, akivel úgy ismerkedtünk meg, hogy a gyerekeink egy óvodába jártak, amire 

kicsit lesajnálón mondják, hogy ez „csak” amolyan anyukabarátság, ami azonnal elmúlik, amint változik az élethelyzet. 

Jelentem, a gyerekek már nem járnak óvodába, de a barátság még mindig tart. 

És egyébként a középiskolás és egyetemi barátságokkal is ugyanúgy megtörténik, hogy amint elmúlik az összekötő élethelyzet, elkezdenek lazulni – csak mivel akkor több a közösen eltöltött időmennyiség, lassabban futnak ki. 

Barátsággyilkos online tér?

Azért nem szeretem az online teret ilyen szempontból, mert kicsit elfedi ezeket a hangsúlyokat. 

A legtöbb embernek vannak különböző csetcsoportjai vagy közös oldalai másokkal valamilyen felületen, ahol van viszonylag sűrű kommunikáció, ami azt a hatást kelti, hogy itt bizony szinte napi a kapcsolat, de sokszor hiányzik belőle a mélység, 

hiszen a közeli barátaiknak azért mondjuk el az életünk történéseit, hogy aztán alaposan kitárgyaljuk őket. Egyáltalán nem vitatom a technika előnyeit ebben, már gimisként is sok fontos dolgot beszéltem meg telefonon a barátaimmal, és ez ma is így van, sőt, azt is tapasztalom, hogy nem minden cset nélkülözi a mélységet. De szerintem az, amit a modern világ meg a felnőtt élet még jobban megnehezít, nem is az elszigetelt barátságok fenntartása, hanem az a romantikus baráti társaság, amit mi, mai felnőttek annyi sorozatban végignéztünk (Jóbarátok, Így jártam anyátokkal – csak hogy a legikonikusabbakat említsem). 

Isten hasonló kötődési figura, mint egy szülő vagy egy partner, de nála milliók keresnek biztonságot

WMN Life – 2024. február 11. – MD

De hogy ne ilyen lehúzó legyen a vége, elmesélem, hogy a hatvan pluszos pótanyukám nemrég elmondta, hogy korábban nem szívesen vegyítette a különböző barátságait, mert nem volt jó tapasztalata erről fiatalabb korából, most viszont mégis összeismertette két barátnőjét, akik teljesen egymásra kattantak. Így most szerveződött egy új, hármas baráti társaságuk. 

Ti mit gondoltok, van jelentősége annak, hogy mikor és hogyan indul egy barátság, és milyen formában tartjuk a kapcsolatot?

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Blueastro

Tóth Flóra