A pletyka egyben tartja a közösséget és segít megérteni a világot

–

Pletyka és pletyka között is van különbség

Az emberek szinte folyton beszélnek. Beszélnek, ha van mondanivalójuk, és akkor is, ha nincs. Csacsognak, ha nem ismernek valakit és szeretnének kapcsolatba lépni vele, és lepetyelnek, ha egy kínos, mégis kötelező helyzetben túl hosszúra nyúlik a csend. Hangokkal töltik meg a teret, információkat adnak át és tovább, néha elvesznek a hallott történetekből, néha költenek hozzájuk… Be nem áll a szájuk.

A pletyka nem szükségszerűen rossz, az egyes kisközösségekben pedig akár fontos is lehet. Hogy mire gondolok? Vegyünk például egy munkahelyi csapatot vagy az osztályközösséghez tartozó szülőket! Biztos, hogy pontosan tudod, ki az, akivel jobb vigyázni, mert semmilyen információt nem képes megőrizni, ráadásul minden sztorit át is alakít. Ahogy azzal is teljesen tisztában vagy, kitől kell elkérni a leckét, kinek van meg az összes többi szülő telefonszáma, illetve ki az, aki biztosan szakszerű, pontos, megbízható információkkal szolgál bármilyen kérdésben.

Akárkikre gondoltál is: ők a közösség pletykafészkei. A megítélésük azonban nem feltétlenül negatív, hiszen nem mindegy, hogy az információt áramoltató személy a rábízott információkat tovább színezve, akár másokat rágalmazva, elsősorban a saját pozíciójának megerősítése céljából, empátia és tapintat nélkül adja tovább gyakorlatilag bárkinek, VAGY a közösség kapcsolati hálózatának feltérképezése mellett, annak tiszteletben tartásával, az információk alakítása nélkül, a közjó érdekében segíti az információfeldolgozást. Míg az első csoportba tartozó népséget jobb elkerülni, a másodikba tartozó emberek optimalizálják a csoporton belüli adatáramlást, és időt, energiát spórolnak meg a többieknek. 

Gondoltad volna, hogy a locsogók nagy része elsősorban ebbe a második, semleges, vagy kifejezetten jószándékú csapatba tartozik? Megan L. Pang-Robins, a California Egyetem pszichológiaprofesszora és csapata egy 2019-es vizsgálatban 467 alany pletykálkodási szokásait elemezte. Azt találták, hogy

az emberek háromnegyede a kísérletben felhasznált idő alatt kizárólag semleges – azaz a többiek számára többé-kevésbé érdektelen – információkat osztott meg. A negatív pletykák az összes beszélgetés tizenöt, a pozitív pletykák pedig kilenc százalékát tették ki.

Szóval nincs minden veszve!

A jó pletyka és a rossz

„A humánetológia már egy ideje felismerte, hogy a pletyka alapvető emberi jellegzetesség. […] Ma egy ember sokféle különböző csoport tagja, sokféle csoportaktivitásban vehet részt, és ha jól belegondolunk, akkor érezzük magunkat igazán egy adott csoport tagjának, ha a csoport tagjait minden oldalról jól ismerjük. Az ismeretek nagy részét a pletykákból szerezzük be” – írja Csányi Vilmos humánetológus A pletyka című kötet előszavában.

Többek között ez az alapgondolat inspirálta dr. Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológust is arra, hogy alaposan utánajárjon a pletyka természetének.

„Szerettem volna a pletykát a maga teljességében, a már-már konvencionális negatív konnotációk nélkül vizsgálni. Gondoljunk csak bele, az esőnek is van negatív aspektusa! Nagyon fontos a termésnek, de bosszankodunk, ha akkor esik, amikor kirándulnánk a családdal. Szükségünk van a tűzre a kandallóban, de jaj annak, akinek a háza kap lángra. A pletyka is értékváltó jelenség: mint oly sok minden másnak, a pletykának is vannak negatív és pozitív hatásai” – mondja a szociálpszichológus. „Itt választanám szét a pletyka és a rágalom fogalmát, melyeket hajlamosak vagyunk összekeverni egymással!”

A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy akár a „pozitív” pletyka is vezethet negatív kimenetelű eseményekhez. Előfordulhat például, hogy valakiről a munkahelyén úgy hírlik, kiválóan beszél olaszul, hozzá azonban ez az információ nem jut el, vagy – érthető okokból – nem érzi úgy, hogy az olasz nyelvtudására vonatkozó bármiféle információt meg kellene osztania a közösséggel. Pláne, ha a munkaköréhez amúgy nem tartozik hozzá az olasz nyelvismeret. Ha azonban az illető nyelvi képességei a pletykák nyomán idővel a dolgozók közös tudását képezik, nem lehetetlen, hogy néhány hónappal, évvel később, amikor a vezetők olasz tárgyalópartnerekkel kerülnek egy asztalhoz, a kérdéses személy segítségét kérik majd. Aki amúgy egyetlen szót sem tud olaszul.

„Valójában nem az a lényeg, hogy kiről vagy miről szól a pletyka, hanem az, hogy milyen változást idéz elő abban az emberben, aki hallja”

– mondja dr. Szvetelszky Zsuzsa. „Meg abban is, aki mondja! Mert az, aki a pletykál, folyamatosan monitorozza beszélgetőpartnere reakcióit.”

A szociálpszichológus arra is rámutat, hogy a pletykálás mint jelenség több tízezer éves, túlélésének kulcsa pedig épp a hasznossága. Valamint az, hogy időről időre adaptálódik a mindenkori társadalom aktuálisan érvényben lévő szabályaihoz. Mint mondja, az online közösségi felületeken, pláne a falon, a hírfolyamban, ritkábban pletykálnak az emberek – kivétel ez alól a cset. De arról, amit online láttak, offline nagyon is sokat csacsognak. Megbeszélik, ki hol volt nyaralni, milyen volt mások karácsonyfája vagy éppen ki mibe öltözött farsangkor, hogyan használja a közösségi médiát, mit oszt meg, kivel van kapcsolatban, mit viselt legutóbb… a közösségi média a ki-, meg- és átbeszélés kiapadhatatlan forrása.

„A digitális felületek beleszólnak a közösség életébe, formálják a kommunikációs utakat és a vélekedéseket. A lényeg ugyanakkor több ezer éve nem változik: kapcsolódni akarunk egymáshoz” – mondja a szakember.

A negatív pletyka alapja nem feltétlenül a rosszindulatot

Napjainkban a megváltozott kapcsolat- és szokásrendszerek, formálódó társadalmunk újrarendeződő keretei is vezethetnek oda, hogy egy negatív pletyka – mindenféle rossz szándék nélkül – szárnyra kél. Tovább árnyalja a képet, hogy az eltérő tudással rendelkező emberek különféle módon dekódolhatnak egyes üzeneteket. Még egy kézfogást is sokféle módon értelmezhetünk, mutat rá a szakember. 

„Egy idősebb internetfelhasználó számára nyilvánvaló, hogy ha egy fiú és egy lány fogják egymás kezét, akkor kettejük között kizárólagos, elkötelezett, romantikus kapcsolat áll fenn. Csakhogy ez napjainkban nem szükségszerűen van így” – magyarázza dr. Szvetelszky Zsuzsa, aki korábban publikált már nálunk a pletyka természetéről, ITT olvashatjátok el.

„Ma már egy ilyen egyszerű gesztus nem feltétlenül bír többletjelentéssel, hiszen lehet, hogy a felek csak kedvelik egymást, épp érintésre van szükségük, esetleg »situationshipben« vannak… Egy idős ember tudástárában azonban ezek a kapcsolati rendszerek, lehetőségek nem feltétlenül vannak jelen, ezért ő másként kódolhatja a látottakat. Így az eltérő kódrendszerrel élő csoporttagok akár jószándékúan is olyan pletykákat indíthatnak útjukra, amelyek aztán kellemetlen következményekkel járnak minden érintettre nézve.” 

Abban is különbséget kell tenni, hogy a pletyka tartalma negatív, vagy csak kellemetlen. Könnyen lehet ugyanis, hogy épp egy ilyen nem kívánt, ugyanakkor igaz mendemonda kíméli meg az embert a további kínos helyzetektől.

„Ha megtudja az ember, hogy egy jegyespár felbontotta az eljegyzést és emiatt nem gratulál a nagy döntéshez, mindannyian jobban járnak. Magát és őket is megkímélte egy kellemetlen helyzettől. Senkit sem érnek veszteségek” – mondja dr. Szvetelszky Zsuzsanna. „Ugyanez a helyzet akkor is, ha az embernek tetszik valaki, de megtudja, hogy az illető éppen jár valakivel. Hiszen az információ birtokában már nem fordít energiát arra, hogy meghódítsa az illetőt. ”

Pletykásnak tartja-e magát a pletykás ember?

Dr. Szvetelszky Zsuzsa hangsúlyozza, hogy az énkép lehet vélt, vetített és vágyott, ami azt is jelenti, hogy az, amit gondolunk magunkról, nem feltétlenül egyezik a valósággal. 

„Lehet, hogy az a tudása az embernek magáról, hogy ő pletykás, miközben senki sem tartja annak. És lehet, hogy mindenki tudja, mennyire pletykás – kivéve persze őt magát. Az én személyes tapasztalatom mindenesetre az, hogy aki pletykásnak tartja magát, az általában kevésbé az, mint aki nem.”

Mint mondja, a „pletykásság” egy skála. Bárki elhelyezkedhet a skála bármely pontján. (És az emberek általában pontosan tudják rólad, hogy hol helyezkedsz el.)

A tévhitekkel ellentétben azonban nem csak a nők pletykálnak!

„Egyáltalán nem arról van szó, hogy a férfiak ne volnának ugyanolyan pletykásak, mint a nők, a kutatások alapján ők is az idő legalább 60 százalékában pletykálnak. A különbség inkább abban mutatkozik meg, hogy a férfiak az általánostól – mondjuk, az ország gazdasági helyzetétől – indulva jutnak el a pletykához, például a helyi vállalkozó túlkapásaihoz” – mutat rá dr. Szvetelszky Zsuzsa. 

„A férfiak kommunikációját, pletykásságának módját, mértékét meghatározza a verseny. Régen a vadászat adta ennek kereteit, ma, az irodai munkák világában pedig az anyagiak, a munkakörülmények, a különféle státuszszimbólumok, amelyekről mindenkinek tudnia kell.

Ezen információk továbbadásának hatékony módja a pletyka.

Ettől jelentősen eltér a női kommunikációs utak működése. Mivel nők evolúciós alapokon hozzá vannak szokva az együttműködéshez és az informális kommunikációhoz, a pletyka természetes, és kevésbé marad rejtve, hiszen kezdetektől fogva az információk átadása volt a fennmaradás egyik alapja.” 

A munkahelyi pletyka

Munkahelyi körülmények között még inkább igaz a pletyka hozzáadott értéke, mivel sokszor leleplezi a képmutatást. Persze nem mindegy, hogy ki és kivel pletykál, mint ahogy az sem, mennyire hatékony és átlátható a formális kommunikációs csatornák működése.

„Pletyka mindig volt és lesz is a munkahelyeken, hiszen a különféle kommunikációs útvonalak, eszközök és policyk nem fejlődnek olyan dinamikusan, mint az egyes közösségek sajátos belső információszerzése. A gyors és részlegeken átívelő információáramláshoz általában szükség van a pletykára is” – mondja dr. Szvetelszky Zsuzsa.

Persze a legkevésbé sem arról van szó, hogy a csinos titkárnő teljesítményéről, az egyes kollégák feltételezett viszonyáról, esetleg a céges buli kimeneteléről való vélt vagy valós információk áramoltatása fontos volna a vállalat fennmaradása érdekében. Sokkal inkább arról, hogy ha az emberek valamit nem tudnak, de nagyon szeretnének tudni, megpróbálják befoltozni a lyukakat: ötletelnek, találgatnak, kombinálnak, variálnak, folyosói vitákba bocsátkoznak. Az eredmény pedig sokszor káosz és rettegés – vagy éppen egy olyan jól működő, a formális hivatali utakon teljesen kívül eső, dinamikus információfeldolgozó rendszer, mely hatékonyan szolgálja a dolgozók érdekeit. 

Ha azonban a cégen belüli hivatalos kommunikációs csatornák jól működnek, ha a feladatok, a hatáskörök, a szabályok tisztázottak, sokkal kevésbé lesz értelme pletykálni. Vagyis a munkahelyi pletyka intézményének felszámolásához nem retorziókra, hanem transzparenciára van szükség.

Források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Cat Gwynn

Z. Kocsis Blanka