Körösényi Bori: A szövőnők saját keresete hozzátesz az énképükhöz is – Az Abra rugs története

–

Fiala Borcsa/WMN: Hogyan jött a szőnyeg az életedbe?

Körösényi Bori: Alapvetően nagyon messziről jövök, Közgázt végeztem, reklámügynökségeknek dolgoztam, projektmenedzsment feladatokat vittem, de éreztem: ez nem az én utam. Amikor megszülettek a gyerekek, mivel a textíliák nagyon régóta izgattak, szőni kezdtem hobbi gyanánt. Otthon is szőttem, mellette pedig felkerestem olyanokat, akiktől tanulni tudtam, illetve elkezdtem egy kétéves szövőképzést a Hagyományok Házában.Hamar kiderült, hogy egyszerűen nincsen annyi kapacitásom, ami magához a szövés műveléséhez kellene, és sokkal jobban izgat, hogy százféle szőnyeget átnézhessek, abból kiválogathassam azokat, amik nekem tetszenek, megnézzem, kik készítik, és ezek az emberek hogyan élnek. Tehát az egész kontextus érdekelt, ami a szőnyegekhez kapcsolódik. A szövőtanfolyam egyik házi feladatához keresgéltem inspirációt, amikor rátaláltam egy Azilalban készült szőnyegre.

Egészen újszerű volt ennek a vizualitása, natúr gyapjú alapon színes minták, naiv gyerekrajzra emlékeztető dizájnnal. Ez akkoriban még egyáltalán nem volt ismert. Én pedig azonnal beleszerettem. Amikor elkezdtem kutatni a hátterét, derült ki számomra, hogy arrafelé még léteznek ezek a hagyományos szövő közösségek.

Úgyhogy ezután azzal a céllal utaztam Marokkóba a férjemmel, hogy megnézzem, hol és hogyan készülnek ezek a szőnyegek, illetve hazahozzak párat, és elkezdjek ezekkel immár vállalkozásként is foglalkozni.

Hogy a szövőcsapatokat megtaláljam, az egy újabb hosszú és kanyargós út volt. A szövőnőkkel való együttműködés egy hosszú folyamat eredménye, ami apránként, lépésről lépésre épült ki. Két évvel ezelőtt állt úgy össze az egész, hogy minden szőnyegre van közvetlen beszerzési forrásom. Ez nagyon sok utazással járt, mely során mindig egy-egy régiót térképeztem fel. Ezalatt persze gyakran futottam lyukra: előfordult több ízben is, hogy ajánlottak egy szövőközösséget, ám helyben kiderült: az valójában egy helyi férfi szőnyegboltja, aminek a kirakatába mutatóba beültetnek egy nénit, a turisták felé pedig azt közvetítik, hogy a kínálat egy női közösség munkája, ami nem igaz. Most már ezekre a dolgokra elég jól rálátok, úgyhogy az ilyen csapdákat ki tudom kerülni.

F. B./WMN: Milyen anomáliái vannak a marokkói szőnyegpiacnak? 

K. B.: Sok helyen borzasztóan ki vannak zsákmányolva a nők. Szinte minden nap kapok olyan üzeneteket, melyben idegen nyelveket beszélő marokkói férfiak kínálnak szőnyegeket, nagyjából harmadannyiért, mint amennyit én fizetek a szövőnőknek ott helyben. Pedig azon az áron, amit ezek a férfiak nekem adnak, rajta van két-három ember árrése. A piac ott úgy működik, hogy a szövőnőktől megveszik a szőnyegeket a közvetítők, és ők adják tovább a szőnyegkereskedőknek.

Tehát ha ilyen nyomott áron kínálja nekem a portékát, az azt jelenti, hogy a szövőasszonyok szinte semmit nem kapnak a munkájukért.

A történethez persze hozzátartozik, hogy a felvásárlóknak az a módszere, hogy megveszik egy-egy szövőműhely összes kész termékét, válogatás nélkül, a szövő közösségek fennmaradásához pedig az is kell, hogy nagy mennyiségben el tudjanak adni. Én viszont, ha odamegyek, akkor átnézek mindent, de abból csak 15-20 szőnyeget fogok megvenni, mert egy nagyon erős vizuális szűrő mentén állítom össze a kollekciókat. Ezen kívül elég komoly minőségi elvárásaim is vannak, amit folyamatosan kommunikálok is feléjük, így ez egyfajta edukációs folyamat, szoros együttműködés is, aminek során kölcsönösen tudunk egymástól tanulni.

F. B./WMN: Ha jól értem, te megfizeted rendesen a szövőasszonyok munkáját, míg sokan kihasználják őket. Elmondható, hogy viszel egyfajta feminista szemléletet is magaddal. Ezt ők hogy veszik?

K. B.: Nagyon változó. Most épp együtt dolgozom nyolc aktív csapattal, és másik nyolc olyannal, akik csak időről időre bukkannak fel. Azokkal, akik rá tudnak erre vállalkozó szemmel nézni, és nagyon gyorsan tanulnak, igen hálás dolog együtt dolgozni. Mondjuk egyik alkalommal, amikor náluk vagyok, felmerül, hogy jó lenne egy közös színpaletta az egyedi rendelésekhez és ezt legközelebbre már meg is valósítják. Vagy a beszélgetések során kiderül, hogy a forráshiány miatt nem vállal a csapat rendelést, és közösen kitaláljuk, hogy ha fizetek 50 százalék előleget, az megoldja a problémát, mert meg tudják előre venni a gyapjút és a szövő is két részletben kap fizetést. Ezzel a rendszerrel pedig a szövők is vállalják a felelősséget, hogy időre, rendben el fog készülni az, amiben megállapodtunk, és nekem is jó, hogy kiszámíthatóvá teszi az együttműködésünket. Arról is beszélgettem velük, hogy mennyit ér valójában a szőnyegük világpiaci áron.

Van, aki erre nyitott volt, beépítette az árazásába, és olyan is, aki az agresszívan kommunikáló ügynök ellen ezt követően asszertívan fel tudott lépni, ahelyett, hogy zokszó nélkül odaadta volna a szőnyegét olcsón, ahogy eddig tette, mert félt tőle és nem akart konfrontálódni.

De sajnos olyan csapat is akad, amelyik egyáltalán nem nyitott a változásra, aki elmondja, hogy nekik az a legegyszerűbb, ha odaviszem a gyapjút, megmondom, hogy mit szőjenek, aztán azt kifizetem és elviszem a szőnyeget. De én nem szeretném nekik megmondani, mit csináljanak, hiszen ezek a szőnyegek az önkifejezésük részei is, attól válnak többek között értékessé, különlegessé.

F. B./WMN: Mi az, ami bele van szőve egy-egy szőnyegbe, amit a felszínes szemlélő nem feltétlenül lát? Mi adja az Abra szőnyegek értékét?

K. B.: Nagyon sokféle szőnyeg van, régiók szerint ugyanis nagyon eltérő a szövési kultúra: a gyapjú, a csomózás jellege, hogy mennyire tömörítik le a szőnyeget, mennyi fixáló sort tesznek a csomósorok közé, mit csinálnak a szőnyeggel szövés után, mossák-e vagy sem, mekkora a szálhossz, leborotválják-e egyenletesre… ilyesmik. Én most már ennyi tapasztalattal a hátam mögött a legtöbb szőnyegről ebben a régióban meg tudom mondani, honnan valósi. De globálisan nem vagyok szőnyegszakértő. A tudásomat autodidakta módon szereztem, sokat utaztam arrafelé, és rengeteget olvasok róla, mert nagyon érdekel. 

F. B./WMN: Mesélj a szőnyeget készítő női közösségről!

K. B.: A szövési tudás női ágon öröklődik, és csak a nők szőnek.

A mintakincset mindenki az anyukájától kapja, majd miután megtanult jól szőni, és rátalált a saját „hangjára”, önkifejezési módjára, elkezd ettől eltérni.

Például a színek használatában, amivel igyekeznek a saját hangulatukat, lelkiállapotukat is kifejezni. Ami a mintakincset illeti: a szőnyegeknek ez a naiv, gyerekrajz-szerű esztétikája nagy valószínűséggel a termékenységi kultusz alap szimbólumaiból maradt meg. Ilyen például a rombusz, ami a vaginát jelképezi: ez gyakran középen szokott lenni, és körbeveszik a férfi szimbólumok.

F. B./WMN: Nahát, ez milyen izgalmas! Úgy sejtem, sokan nem is tudják, hogy épp egy szépen szőtt női nemi szervet terítettek le a nappalijuk közepébe. 

K. B.: Abszolút, és ezzel a szövőnők sincsenek feltétlenül tisztában, ők csak használják a jelképeket. A kutatásokból, a történeti hagyományokból lehet tudni, miért és hogyan alakult így. Amit azonban a szövőnők tudatosan használnak, azok az amazigh hiedelemrendszerben meglévő babonák és rituálék, melyek igen változatos és gazdag formában vannak jelen.

Ezért a szőnyegek jelentős részén védelmi szimbólumok, áldáskérések, átok elleni védelmek és más jelentéssel bíró motívumok is megtalálhatóak, ezek pedig eltérhetnek a különböző közösségekben.

De létezik a teljesen önkifejezős szövés is, amelynek személyes narratívája van. Ennek a mintáját a szövőasszony maga találja ki, majd körétesz pár szimbólumot és motívumot, így alakul ki a teljes kompozíció.

F. B./WMN: Mennyi idő elkészíteni egy szőnyeget? 

K. B.: Mérettől és komplexitástól is függ, de mondjuk hat-nyolc hét egy átlagos méretű szőnyeg megszövése. De ez csak maga a csomózás, az előkészítő folyamatok még legalább ennyi időt vesznek igénybe. Illetve van, ahol a gyapjú feldolgozását is a szövőnők végzik, de jellemzően megveszik a gyapjúfonalat, és azt kézzel megfestik természetes növényi eljárással vagy mesterséges színezékkel.

F. B./WMN: Ezt a kézműves, hagyományos technikát meg kell fizetni. Kik a vevőid?

K. B.: Javarészt városi, magasabb státuszú nők. Ez utóbbi valószínűleg azért is van, mert a szőnyegkínálat tükrözi az én ízlésemet, ami a nők számára vonzóbb. Amellett úgy tapasztalom, a lakberendezésnek a szőnyegválasztási része inkább a nők területe. 

F. B./WMN: Mit jelent a szövőasszonyok számára ez a bevételi lehetőség?

K. B.: Sokat. De nekem – azzal együtt, hogy ez egy for profit vállalkozás – fontos az, hogy őket is támogatni tudjam vele.Nagyon jóban lettem ezekkel az asszonyokkal, látom az életüket, így rálátok, mivel tud ez a bevétel hozzájárulni a mindennapjaikhoz. Ahogy azt is, milyen sokat számít a saját kereset az énképük alakulásában.

Más lesz tőle az érdekérvényesítő képességük a családon belül ugyanúgy, mint a falujukban.

De elmesélek egy esetet, ami jól illusztrálja a változást. Elkezdtünk készíteni szövőasszonyokat bemutató interjúkat, amit eleinte nagyon idegenkedve fogadtak. Alapvetően nagyon konzervatív a hozzáállásuk, magamutogatásként értékelik és nem fér bele a magukról való mesélés a kultúrájukba, értékrendszerükbe. Emellett szkeptikusak is voltak azzal kapcsolatban, hogy kíváncsi lesz-e rájuk a világ. Illetve azon is aggódtak, hogy a környezetük mit fog ehhez szólni. Volt egy lány, aki nagyon szeretett volna ebben résztvenni, de a férje borzasztóan elutasító volt. A férfiaknak pedig vétójoga van ezekben a dolgokban. Napokig ment a huzavona, majd amikor a legjobb barátnője igent mondott, akkor benne is átfordult valami: a sarkára állt, elmondta, hogy neki ezzel nagyon jó bevétele van, sokat beletesz vele a családi kasszába, úgyhogy senki ne mondja meg neki, mit tehet és mit nem. Az is motiválta, hogy ezzel hozzájárulhat a szőnyegek értékesítésének sikeréhez. Hiszen ha több szőnyeget adok el, akkor tőlük is többet tudok rendelni.

F. B./WMN: A céged névváltoztatáson is átment az elmúlt másfél évben. Hogyan és miért lett Berberből Abra?

K. B.: Azért lett eredetileg Berber, mert ez a nemzetközi elnevezése a helyi őslakosoknak, akik egyébként magukat amazigh-nak nevezik. De nem igazán szerettem – annak ellenére, hogy nagyon szép magának a szónak az írásképe. Ahogy folyamatában alakult, hogyan lehet ezt az egészet etikusan, felelősségteljesen csinálni, egyúttal visszaadni a helyi közösségeknek is, zavarni kezdett, hogy a berber szó nem elég tiszteletteljes az őslakosokkal szemben. Hiszen így a külső hódítók nevezték őket, a szó maga barbárt jelent.

Szerettem volna jobban kibontani azt, ami a szőnyegeket körülveszi: kik ezek az emberek, hogyan élnek, megmutatni a kultúrájukat, a történeteiket. Úgy éreztem, ebben gátol ez a név, úgyhogy végül lassacskán megszületett az Abra név, és ezzel az arculatváltásunk.

F. B./WMN: A szőnyegeken, illetve a hivatásodon kívül mit adott neked ez a közösség?

K. B.: Ez egy csodálatos dolog az egész családunk életében. Nagyon sokrétű lett a kapcsolatunk az országgal. De számomra a legfontosabbak az emberi kapcsolódások. Amikor itt minden egy kicsit értelmetlenné válik, és elutazom Marokkóba, utána hónapokra újra helyére billen bennem minden. Olyan szépen élnek az emberek együtt a természettel, annyira érzik, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben, olyan életvidámak, hogy az nagyon üdítővé teszi a velük való együttlétet. A sok nehézségük ellenére is nagyon inspirálóak ezek a nők. 

Fiala Borcsa