„Nem hagyhatom cserben a gyerekemet! Nekem kell felnevelnem őt” – Márta küzdelme a hasnyálmirigyrákkal

–

Süveges Márta a Heim Pál Gyermekkórház Madarász Utcai Részlegén röntgenasszisztens már 30 éve. Évtizedekig volt onkológiai osztályuk is, Márta sok időt töltött ott munkaidő után. 

Amikor még nem volt családja és letelt a műszak, mindig bement a gyerekekhez játszani, beszélgetni. Néhány éve egy felnőtt lány megkérdezte tőle, emlékszik-e rá, ő is ott volt gyerekként a vízipisztolyozásnál, és amikor az infúziós állványaikkal versenyeztek a folyosón. Márta mosolygott, örült, hogy nem emlékszik.  

„Ez azt jelenti, neki sikerült túlélni. Akiknek nem, azok neve belém égett.” 

Akkor még nem sejtette, hogy egyszer neki is meg kell küzdenie ezzel a betegséggel. Egy éve derült ki, hogy hasnyálmirigyrákja van.

Most azt mondja, nincs oka panaszra.

– Ezek szerint nem fáj sehol? – kérdezem. 

„És ha fáj, bármin változtat, ha panaszkodom?” 

Aztán bevallja, hogy vannak émelygős napok, és van, hogy fáj valahol, de erről inkább csak az orvosának beszél. Azért nem avat be ebbe másokat, mert nem akarja, hogy a betegség vegye át a főszerepet az életében. Nem titkolja a környezetében, hogy rákos, de igyekszik a legkevesebbet beszélni erről. 

„Körülöttem sok jó és fontos ember van. Nem hagytak egyedül, nem maradtak el a telefonhívások, továbbra is összejárunk, színházba megyünk, nyáron bográcsoztunk, volt parti nagy röhögésekkel. Ha együtt vagyunk, nem szeretek egy fél mondatnál többet az én állapotomra fordítani.” 

Kezdetben szinte megnémult a sokktól. Egy budapesti kórházban szembesítették a betegségével. 

„Első körben a gasztro-orvos, mikor kihúzta a számból a csövet, és kérdeztem, hogy mit látott, közölte, hogy sajnos ez daganat. Leküldött a sebészhez, aki fájdalmasan nyers volt. Azt mondta: »nyugodtan elájulhat, rákos és nem operálható.«” 

Márta összeomlott, a biztos és gyors halál futott át az agyán. 

„Álltam a folyosón, mintha kiszálltam volna a testemből. Ez nem velem történik. A gyerekemmel mi lesz?”

Nem is akarta elmondani senkinek a rossz hírt. Egy barátnőjének sikerült kikönyörögni belőle, mi történt a kórházban. Azonnal keresni kezdte a legjobb szakembereket. De mindketten tudták, hogy e betegségnél a diagnózis után általában három–hat hónap van hátra az életből. 

Ez már több mint egy éve történt

2022. decemberében kezdődött a kemoterápia.

„Szűcs Ákos sebészhez kerültem, aki megkérdezte, hogy félek-e. Hogyne félnék, mondtam. Otthon van az ötéves gyerekem, és hasnyálmirigy-daganatom van. Azt mondta, ne féljek, ez egy feladat, és meg fogják oldani. Ez volt az első olyan mondat, ami utat mutatott. Oké, ha ő ezt feladatnak tekinti, akkor én is.” 

Az onkológus is azt mondta, nem lesz egyszerű, de megoldják. Minden eszközük megvan ehhez. 

Márta kéthetente kapta a kemoterápiát, gyakorlatilag otthon. „Nem akartam befeküdni. Megkaptam bent a két-három infúziót, majd egy kis szerkezetet rám csatlakoztatva folyt belém az anyag három napon át, már otthon.”

Pontosabban Helgánál, a barátnőjénél, mert attól féltek, nagyon rosszul lesz Márti. 

Júliusra írták ki műtétet, de elhalasztották, mert nem volt elég hely az intenzív osztályon. Végül egy hetet kellett várnia, de az is rémesen megterhelő volt. „Volt olyan szobatársam, akinek harmadjára halasztották el az operációt. Tudtam, nekem erre nincs időm.”

Július közepén műtötték

Tudta, az is megtörténhet, hogy „kinyitják”, de nem csinálnak semmit, mert nincs értelme. Nem ez történt szerencsére. Hat és fél órán át operálták.  

Azt kérte a barátnőjétől, hogy ha nem sikerül a műtét, inkább ne mondjon semmit. De nem volt hallgatás, örömmel közölték, hogy kitisztították teljesen. Márti olyan boldog volt, hogy azonnal útra akart kelni. 

„Fölálltam az összes csővel a testemben. Kettő a hasamból, egy a hólyagomból, egy a gerincemből, egy az orromból állt ki. Közöltem, ők mindent megtettek, most nekem kell bevetni magam. 

Mondták, hogy jó ötlet, de most még aludjak egy kicsit…”

Öt nap múlva kiengedték. Akkor sem hazament, mert nem akarta, hogy a fia elesettnek, betegnek lássa, és féltek attól is, nehogy sérülést okozzon Mártának Tomi, ha ugrál például. Egy hónapig nem találkozott Márta a fiával. Ez az időszak is mély nyomot hagyott benne. Sírva meséli, hogy nem bír felmenni a barátnője lakásába, ahol lábadozott.

„Utáltam a szagomat. Mindent. Nem akarok emlékezni rá.”

A kisfiával telefonon beszélt abban a hónapban, sokáig nem akarta megmutatni magát videón sem. 

Tomi a legnagyobb cél most is. Érte kell meggyógyulnia. 

„Nem hagyhatom cserben a gyerekemet! Későn adta a Jóisten, és csak én vagyok neki, aki felnevelheti. 

A volt párjával tíz évig éltek együtt, Tomi kétéves volt, amikor elváltak. Márti jelezte neki, hogy baj van, de a férfi nem látogatja őket.

Márti elment egy pszichológushoz, mert, mint mondja, megijedt magától. 

„Voltak szarabb napjaim, amikor egy hárpia voltam.” 

Az ok halkan, sírva tör ki belőle: „Mert azért haragszom a világra.”

Bármennyire is pozitív akart lenni a legnehezebb időszakban, testileg és lelkileg is voltak zuhanások. 

„Nem viselt meg a kemó nagyon, de az erőm elhagyott. Nagyon sokszor remegett a lábam estére. Tomi egy energiabomba, állandóan jön-megy, ugrál, beszél. Sokszor már a mesemondásra sem volt energiám.”

Azért ment szakemberhez, mert nem akarta, hogy a gyerekét mérgezzék a benne kavargó érzések. 

„Nem tudja, hogy halálos beteg vagyok, de azt érzi, hogy feszült vagyok és erőtlen. Anyu nagyon sok terhet levett a vállamról.” 

Mártit az édesanyja tavaly októberig segíthette 

Váratlanul, gyorsan elvitte a vérrák. A mieloma multiplex ritka, gyógyíthatatlan betegség, de évekig karban tartható. 2022 decemberében őssejt-transzplantációra készült, de amikor meghallotta, hogy Márti is beteg, azt mondta, nem vállalja a sterilszobát, a hónapokig tartó elzártságot, előbb legyen jobban a lánya. A combjában lévő daganatot azonban kioperáltatta még Márti műtétje előtt. Ezt is azért, hogy a lehető legjobban legyen, amikor az unokájára fog vigyázni. Sokszor mankóval ment Tomiért. Tavaly, szeptember elején megműtötték és áttéteket találtak. Ezután hirtelen romlani kezdett az állapota. Két hét múlva elment. 

Mártának alig volt ideje kicsit fellélegezni a sikeres műtétje után, a gyász a végső határokig terhelte a lelkét. 

„Nem tudtam segíteni az anyámnak, aki mindig feláldozta magát mindenkiért. A 92 éves nagyanyámat is ő gondozta. A fiam születésnapja október 8-án van, anyukám kilencedikén halt meg. Mintha ezt is úgy időzítette volna, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozza. Így élt, így halt.”

A hatéves Tomi nagyon sírt, hogy nem tudott elköszönni a szeretett nagymamától. „Mondtam neki, hogy mama éjszaka a csillagokon van, napközben meg egy felhőn ül, és néz minket. Menjünk ki és kiabáljunk föl neki!”

Napokon át így nyugtatta meg Márti a fiát.

Ő maga olyan elszántan harcol a gyógyulásért, hogy még a pszichológusát is meglepi időnként. „Azt mondta nemrég, hihetetlen, mennyire összeszedett vagyok, sugárzik belőlem a mentális erő.” 

Szerinte ez nemcsak önmagának köszönhető, hanem azoknak az embereknek is, akik őt körbeveszik. 

„Mellettem nemcsak az édesanyám és az öcsém állt, hanem a barátok meg a kollégák is. Olyan hálót szőttek, hogy én nem tudtam kizuhanni. Illetve ha mégis zuhantam, tudtam, hogy a következő szintnél úgyis elkap valaki.” 

Márti a betegsége előtt azt gondolta magáról, ő egyáltalán nem szerethető. Legalább félszáz ember bizonyította ennek ellenkezőjét. Sok segítségeket kapott, olyanoktól is, akikkel nem volt problémamentes a kapcsolatuk. Egy hónappal azután, hogy kiderült a betegsége, tartott is egy nagy bulit azoknak, akik rögtön mellé álltak. 

„Nincsenek erre szavak, nem tudom, hogy köszönhetem meg nekik, az orvosoknak, mindenkinek, akik nem hagytak elveszni.” 

Úgy érzi, ő most továbbadhatja az erőt, amit kapott. Szerinte az az ő feladata, hogy megmutassa a sorstársainak, van remény. 

Ugyanakkor nem akarja, hogy az élete a betegség körül forogjon. „Az aggodalom, a stressz gyengíti a szervezetem. Most a legkisebb jónak is nagyon örülni kell. Gyógyítson minden pozitív gondolat.”  

Két hónapja áttétet találtak a máján

A sebész megismételte, amit korábban mondott. Ne féljen, megoldják. Most kemoterápiával próbálkoznak, aztán ha kell, hőenergiával, vagy újra megműtik. 

Márta azt mondja, fel sem merül benne, hogy miért történik ez vele. Nem firtatja. A halál lehetőségével pedig nem számol. 

„Fel kell nevelnem a gyereket. Ott kell lennem a diplomaosztóján!”

Belicza Bea

A képek a szerző tulajdonában vannak.

WMN szerkesztőség