1887. június 28-án, egy nyári estén, a huszonhárom éves Elizabeth Cass a londoni Regent Streeten sétált. Elizabeth nem sokkal korábban érkezett a városba, és egy boltba tartott, hogy új kesztyűt vásároljon – azonban menet közben úgy érezte, mintha valaki figyelné őt.

Ahogy megpróbált utat vágni magának a nyüzsgő tömegben, hirtelen egy bilincs szorult a csuklójára. Megfordult, és egy rendőrrel találta szembe magát. „Akarom magát” – mondta Bowden Endacott, aki a fertőző betegségekről szóló törvény végrehajtójaként tartóztatta le a prostitúcióval gyanúsított nőket.

A fertőző betegségekről szóló törvényt először 1864-ben fogadta el az Egyesült Királyság parlamentje a fegyveres erőkön belül terjedő nemi betegségek megfékezése céljából. A kórházi feljegyzések szerint ugyanis minden ötödik katona szifiliszes volt, ilyen magas számok mellett pedig a parlament kétségbeesetten igyekezett megállítani a betegség terjedését.

A jogszabály lehetővé tette a prostitúcióval gyanúsított nők letartóztatását

A letartóztatás utána nőket invazív orvosi vizsgálatoknak vetették alá, és ha kiderült, hogy fertőzöttek, gyógyulásukig – néha akár egy évig is – kórházba zárták őket.

A férfiakat azonban soha nem tartóztatták le vagy vették őrizetbe prostituáltak felkeresése vagy nemi betegségek miatt.

Endacott azt állította, hogy messziről figyelte a nőt, mielőtt megvádolta volna prostitúcióval. Elisabeth nem értette, hogyan lehet egy fiatal nőt, aki egyedül vásárolgat a Regent Streeten, összetéveszteni egy prostituálttal – és amikor a rendőr elhurcolta, fogalma sem volt róla, milyen sors vár rá.

Végül a rendőrőrsre vitték, ahol egy éjszakán át őrizték. Szerencsére a munkaadója, Madame Bowman kezeskedett a tisztességéért, így a vádakat ejtették. És bár Elizabeth végül megúszta a dolgot, több ezer más nő, akit az utcáról rángattak el, nem.

Az eset maradandó hatást gyakorolt a közvéleményre, és rávilágított a munkásosztálybeli nőkkel szembeni rossz bánásmódra a városi rendőrség részéről. Egy olyan vitát is elindított, amely ma is olyan aktuális, mint a viktoriánus Londonban volt:

vajon egy nőnek minden körülmények között meg kell felelnie a tisztesség eszményének?

Évszázadokkal ezelőtt a slut, vagyis szajha szónak egészen más jelentése volt

Olyan nőre utalt, aki piszkos, rendetlen vagy lusta volt. Geoffrey Chaucer költő és filozófus még férfiak is jellemzésére is használta a slut kifejezést, de a köznyelvben elsősorban az alsóbb osztálybeli nőket szégyenítették meg így, akik nem tartottak lépést a háztartási kötelezettségeikkel. A „slut’s pennies” vagyis a szajha fillérei kifejezés például a háziasszony nem megfelelő gyúrása miatt a kenyérben lévő kemény csomókat írta le, a „slut’s wool”, a szajha gyapjúja pedig a porcicákat jelentette. Tehát lényegében, ha valaki nem gyúrta át jól a tésztáját és nem tartotta tisztán a házát, az egy ribanc volt.

Ez a rendetlenséggel való társítás évszázadokon át folytatódott, egészen a tizennyolcadik századig, amikor Samuel Johnson szótára a szajhát lusta házvezetőnőként definiálta. A tizenkilencedik században olyan piszkos állatokat is leírtak vele, mint a kutyák vagy a disznók, és csak az 1960-as években nyerte el mai jelentését, amely a szexuálisan erkölcstelen nőt jelenti.

Ma, amikor valaki egy nőt ribancnak nevez, az nem azért van, mert mocskos vagy nem elég házias – hanem azért, mert élvezni meri, meredekebb esetekben ki is fejezi a szexualitását.

A történelem során a szajhák veszélyes teremtmények voltak. Kihívóan öltözködő, kendőzetlenül beszélő nők, akik nem féltek megélni szexualitásukat. Ennek a pimaszságnak azonban gyakran ára volt – nyilvános elítélés, társadalmistátusz-vesztés, sőt néha még halál is.

Az ókor erkölcsrendészete

Az ókori Rómában jókora kettős mérce övezte a szexet. Kr. e. 18-ban Augustus császár Róma erkölcsrendőrévé vált, és elfogadta a Lex Julia törvényeket, amelyek a házasságtörést bűncselekménynek minősítették. A hűtlen feleségeket nyilvánosan megszégyeníthették, száműzhették, de akár meg is ölhették.

És ki volt felelős a büntetés kiszabásáért? Nos, lányok esetében az apjuknak jutott ez a megtiszteltetés. A férjeket arra biztatták, hogy váljanak el csalfa asszonyaiktól ahelyett, hogy egyenesen megölnék őket, bár a bíróság általában elég elnéző volt, ha a férj mégis elvesztette a türelmét.

Ha pedig egy férfi lépett félre, a felesége nem rágalmazhatta meg, és bíróság elé sem vihette az ügyet.

Később a törvények lehetővé tették a feleségeknek, hogy csendben elváljanak a csalfa férjtől, de a férfiaknak sokkal kevésbé súlyos anyagi következményekkel kellett szembenézniük, mint a nőknek.

A Lex Julia a férfiak nőkhöz való hozzáállását is befolyásolta: Kleopátra briliáns államvezetéssel szilárdította meg hatalmát, de úgy emlékszünk rá, mint egy manipulatív asszonyra, aki női fortélyait arra használta, hogy irányítsa Julius Caesart és Marcus Antoniust, ami végül a bukásukhoz vezetett. Kleopátra csábító ereje olyan erős volt, hogy gyakran őt okolták a teljes Római Köztársaság pusztulásáért. 

A középkorban a buja férfiakat zarándoklatra küldték, a bujálkodó nőket pedig zárdába

Az egyháznak egy teljes listája volt a nemkívánatosnak tartott bűnökről, ezeket pedig két kategóriára osztották: bocsánatos bűnök és halálos bűnök. A bocsánatos bűnök a kisebbik rosszat jelentették, és olyan dolgokat tartalmaztak, mint a hazugság, a pletykálkodás és a falánkság. A halálos bűnök viszont azok voltak, amelyek miatt egyenesen a pokolba küldhették az embert, ha az nem bánt meg mindent.

És hogy melyik bűn állt a lista élén? A szex, vagy amit az egyház testi bűnnek nevezett.

És bár a házaspárok szexelhettek ugyan, de ezt kizárólag a szent házasság keretein belül tehették meg, csupán gyereknemzés céljából. A házasság előtti szex, a házasságtörés, sőt még az önkielégítés sem volt megengedett.

Az egyháznak volt néhány különösen meglepő elgondolása a prostitúcióról. Egyfelől vonakodva ugyan, de elfogadta, hogy ez egy szükséges rossz, ugyanakkor szoros pórázon akarta tartani az emberek szexuális életét, hogy megőrizze erkölcsi magaslatát.

És hogy mi volt a megoldás? Nyilvános megszégyenítés – pontosabban a nők nyilvános megszégyenítése.

A rossz hírű nőket arra kényszerítették, hogy csuklyában, mint a kicsapongásuk jelképében, járják az utcákat.

A visszaeső esetében a büntetés azonban súlyosabb volt: a nőket meztelenre vetkőztették, és arra kényszerítették őket, hogy fordítva üljenek meg egy lovat – ez volt akkoriban a szégyen végső szimbóluma.

Máskor a kicsapongó nőket zárdába rakták, hogy vezekeljenek bűneikért. Ha pedig egy nőnek házasságon kívüli gyereke született, a társadalom élete végéig kitaszította, miközben a csalfa férfiak egyik gyakori büntetése az volt, hogy el kellett zarándokolniuk egy szent helyre. Az is előfordulhatott, hogy kiátkozták őket az egyházból, de ez kevésbé volt jellemző, mint a nők esetében.

A tizenhatodik századra a szajhák megszégyenítése olyan mindennapossá vált, mint a fejtetű és a megkérdőjelezhető orvosi gyakorlatok

Az erkölcstelenséggel gyanúsított nőket arra kényszerítették, hogy szüzességük megállapítása érdekében testi vizsgálatnak vessék alá magukat. Ez a vizsgálat magában foglalhatta azt is, hogy a férfi orvos az ujjait a nő hüvelyébe vezette, hogy ellenőrizze a szűzhártya meglétét.

Továbbá a házasság előtti szexet folytató nőket nyilvánosan megkorbácsolták, megbélyegezték, vagy akár halálra is ítélhették. Gyakran annyira féltek ezeknek a nőknek a szexuális erejétől, hogy boszorkánysággal vádolták őket –

de a csábító nőket még ma is úgy írják le, hogy „elbűvölő, megbabonázó vagy bűbájos”.

A fiatal felnőttek megpróbáltak fellépni a megbélyegzés ellen. A puritán Amerikában fiatalok gyűltek össze, hogy szórakozzanak, táncoljanak és trágár vicceket meséljenek – mégis a tánc volt az, ami többeknél kiverte a biztosítékot. Salem puritán prédikátora, Increase Mather figyelmeztette követőit, hogy a tánc lényegében a bűn kapudrogja. Azt állította, hogy a test mozgása tánc közben eredendően gonosz, ráadásul „a pogányok, kurvák és részegek körében sokkal inkább elfogadott szórakozás, mint a keresztények számára”.

A reklámkampány, amely a társadalmat a szajháktól való félelemre késztette

A huszadik század fordulóján a társadalomnak még mindig merev elképzelései voltak a szexről, ahogy azonban az erkölcsök lazultak, új eszköz jelent meg a szexuális viselkedés ellenőrzésére: a társadalmi higiéniai kampány. Az elképzelés az volt, hogy ha az emberek magukon tartják a nadrágjukat, elkerülnek mindenféle bajt, és megakadályozzák, hogy a nemi betegségek futótűzként terjedjenek. 

Abban az időben az első világháborúból hazatérő katonák nemcsak sebhelyeket és emlékeket hoztak magukkal, hanem szifiliszt és gonorrheát is. Ezek a betegségek rendkívül gyorsan terjedtek, és az antibiotikumok felfedezése előtt súlyos egészségi problémákat, de még halált is okozhattak.

Az egyébként fontos kampány gyorsan boszorkányüldözéssé változott.

Akárcsak az előző században a fertőző betegségekről szóló törvénynek, a hatóságoknak ebben az esetben sem volt szükségük bizonyítékra ahhoz, hogy egy nőt vizsgálatra kényszerítsenek

– egy louisianai városban egy nőt például azért köteleztek nőgyógyászati vizsgálatra, mert egyedül evett egy étteremben.

A színes bőrű nők kifejezett céltáblájává váltak a kampánynak. Abban az időben az orvostársadalom azt tanította, hogy a nem fehér nők kevésbé erkölcsösek és nagyobb valószínűséggel hordoznak nemi betegségeket – ez a hiedelem pedig évtizedekig fennmaradt.

Az 1920-as évek a társadalmi átrendeződés időszaka volt Amerikában

A nők végre szavazati jogot kaptak, és az újonnan szerzett hatalommal együtt járt a szabadabb éjszakai szórakozás is. A szesztilalom csak tovább fokozta az őrületet, titkos, földalatti vendéglátóhelyek születtek, amelyek a lázadást és az izgalmat táplálták. És ahol részegség van, ott bizony züllöttség is akad.

A „dating”, vagyis randizás kifejezés ez idő tájt került be a lexikonba, és a fiúkkal randizó fiatal nőket Charity Girlsnek nevezték.

Ezek a hölgyek lényegében egy étkezésért vagy mozijegyért cserébe kínálták a társaságukat, gyakran munkásosztálybeli hátterük volt, és önfeledten adóztak az élvezeteknek, ami sokakban felháborodást váltott ki.

Erkölcstelennek és a nemi betegségek terjesztéséért felelősnek tartották őket, mert persze, ha jól érzed magad, akkor biztosan betegségeket terjesztesz.

Hogy visszaszorítsa a féktelen fiatalokat, Thomas Woodrow Wilson elnök „tisztasági kampányokat” indított, hogy figyelmeztesse a fiatal férfiakat a nemi betegségek veszélyeire. Ennek következtében bezárták a vörös lámpás negyedeket, és „erkölcsi zónákat” hoztak létre a katonai kiképzőtáborok körül, ahová nem engedték be a rossz hírű nőket.

Ekkoriban mintegy harmincezer nőt vettek őrizetbe: néhányukat azonnal elengedték, több mint tizennyolcezret azonban szövetségi finanszírozású létesítményekbe internáltak, és orvosi kényszergyógykezelésnek vetettek alá –

a legtöbb történész azonban úgy véli, hogy az őrizetbe vettek száma sokkal nagyobb volt, mint amennyire a szövetségi nyilvántartás utal. 

És mivel a penicillint még nem fedezték fel, a „tisztasági kezelések” alkalmával olyan anyagokat használtak, mint higany, arzénvegyületek, jód és ezüst-nitrát. Ezek a kezelések szörnyű mellékhatásokat okoztak – remegést, álmatlanságot, memóriavesztést, fejfájást, valamint kognitív és motoros zavarokat.

Ma pedig, amikor megszégyenítik a nőket, nem égetik meg ugyan őket boszorkányságért,

nem zárják őket kórházakba, de az önbizalom aláásása, valamint a társadalmi elidegenedés és a zaklatás ugyanúgy jelen van, sőt súlyosabb esetben szexuális zaklatással és bántalmazással is szembesülhetnek.

Azzal, hogy a nőket a szexualitásuk miatt megszégyenítjük, azt az elképzelést erősítjük, hogy csupán tárgyak, amit irányítani kell.

A közelmúltban a feministák megpróbálták visszaszerezni a ribanc szót a „slutwalks”, vagyis ribancséták és a Rock the Slut Vote politikai mozgalom révén. De meg lehet-e megváltoztatni egy szó jelentését, ha a kifejezés jelentése ilyen mélyen gyökerezik? 

Természetesen a nyelv változik, a jelentések változhatnak és új formákat öltenek. De legközelebb, amikor egy nőt az öltözködése, tánca vagy beszéde miatt kritizálsz, inkább azok az üldözött nők jussanak eszedbe, akik a szexualitásuk kifejezésének szabadságáért harcoltak. És akiknek rengeteget köszönhetünk.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Feodora Chiosea

Mózes Zsófi