„Csak még egy falatot a mama kedvéért!” – A gyerekkori válogatósság nyomában

–

Egyszerre tűnik egyértelműnek és igazán meglepőnek, hogy a kicsik ízlésében, preferenciájában már az is szerepet játszhat, milyen ízekkel találkoznak magzatként.

„A magzat bizony bele-belekortyol a magzatvízbe, és érez ízeket, amelyek az édesanya táplálékából jutnak el hozzá. Ezért bármilyen misztikusnak tűnhet, már a várandósság alatti étkezési szokásaink is kihathatnak a születendő gyerek ízlésére”

– mondja Ádám Judit dietetikus, perinatális tanácsadó. Hozzáteszi: az anyatejes táplálás alatt szerzett tapasztalatok szintén hasonlóan meghatározók lehetnek.

Ahogy a szakember fogalmaz, természetesen eléggé egyedi utak léteznek az ízlés kialakulásában, az viszont bizonyos, hogy a csecsemők az édes ízeket részesítik előnyben. Ráadásul a kisbabáknak, kicsi gyerekeknek sokkal több ízlelőbimbójuk van, ezért elképzelhető, hogy erősebben is éreznek bizonyos aromákat.

Emiatt kezelhetik például fenntartásokkal kezdetben a keserűbb zöldségeket, gyümölcsöket. Annak ellenére azonban, hogy nemtetszésüket fejezik ki, fontos újra és újra megkínálni őket, természetesen erőltetés nélkül. „Mivel a kicsiknél az ízlés akár napról napra változhat, finomodhat, ha például tiltakoznak a kígyóuborka ellen, ne tegyük bele mindenáron a szendvicsükbe, de a családi vacsoránál kérdezzünk rá, hogy kérnek-e. Az ételeket nem szabad a gyerek akarata ellenére a szájába tenni, illetve nem szabad zsarolni, büntetni és jutalmazni velük, hiszen ezek a negatív élmények is vezethetnek táplálási nehézséghez vagy akár evészavarokhoz. Azonban ha újra és újra találkoznak velük, könnyen előfordulhat, hogy egyszer csak nyitottabbá válnak” – hangsúlyozza a dietetikus.

Mindent a maga idejében

A kóstoltatás nemcsak a fintorgó ovisok számára lényeges, hanem már egészen kicsi kortól meghatározó, hogy a gyerek tapasztaljon különböző ízeket és állagokat. „Nagyon jó, ha az anyatejes táplálás igény szerinti, mert ez is segít a gyereknek a saját mértékét megtanulni: mikor lakik jól, mikor éhes. Azonban mindig hangsúlyozom, hogy szerencsés, ha féléves korban elkezdjük az anyatej, a tápszer mellett ismertetni a konkrét zöldségekkel, gyümölcsökkel, és sorban más táplálékokkal is, nemcsak az allergiára való hajlam csökkentése miatt, de a rágás gyakorlása okán is. Ha egy baba egyéves koráig nem kezdett el rágni, azt később már sokkal nehezebb megtanítani, félelem nélkül bevezetni” – hívja fel a figyelmet a szakember.

Ádám Judit elmondása szerint a sós ízre való pozitív reakciók a baba négy hónapos kora körül kezdenek megjelenni: az anyatejjel érkező ízekből tehát a kicsi egyre több és több árnyalatot értékel majd jónak. Éppen emiatt nem kell mindig az édessel próbálkozni a rosszul evő gyerekeknél sem.

„Sokszor a nemevés hátterében a jóllakottság áll, csak épp a szülő észre sem veszi, hogy a víz helyett szokássá vált gyümölcslé, vagy a délelőtti keksz bőven eltelít egy kisgyereket, és ezért egyszerűen már nem tud többet fogyasztani” – foglalja össze az egyik leggyakoribb problémát a dietetikus.

Ahogy mondja: sok esetben a szokások megváltoztatásával már megoldódik a probléma, és a szülők partnersége segít gyorsan orvosolni a gondokat. Fontos tudni, hogy másfél éves kor körül a gyerekek alapvetően óvatosabbak lesznek az ismeretlen ételekkel, ennek pedig evolúciós oka van. „A természet így próbálta megoldani, hogy amikor az embergyerek már el tud mászni, totyogni messzire az édesanyjától, ne kóstolja meg a mérgező terméssel bíró növényeket. Ezért tapasztalható egy ösztönös ódzkodás a legtöbb kicsinél, még a legjobb evők esetében is, egy-másfél éves éves kortól körülbelül három-négy éves korig. Ez viszont még nem jelent válogatósságot, amíg a gyerek sokféle ételt elfogad” – figyelmeztet Ádám Judit.

Amikor többszörös támogatás kell

Persze a korosztályos válogatósság, vagy a nem megfelelő érkezés miatt kialakuló telítettség mellett súlyosabb és hosszabb megoldási folyamatot igénylő problémák is állhatnak a háttérben. A dietetikusok ebben az esetben pszichológushoz, mozgásterapeutához vagy más szakemberhez küldik az érintett családot, de a legtöbbször nem engedik el a kezüket: a táplálkozási szokások alakításában ugyanúgy segítséget nyújtanak.

Hogyan függhet össze a mozgásterápia az étkezéssel?

Számos idegrendszeri eredetű problémának tünete lehet például az egyes állagokra, ízekre való túlzott érzékenység. Így a szenzoros integrációs zavarral élő gyerekek esetén például gyakran találkozni hasonló táplálkozással kapcsolatos akadályokkal.

A szenzorosság lényege, hogy bizonyos érzékszervi ingereket nehezebben dolgoznak fel az érintettek: ők általában más problémával is küszködnek – ADHD, autizmus, különböző mértékű és típusú idegrendszeri éretlenségek, amelyeknek egyik tünete ez a fajta túlérzékenység. Sokan közülük nem bírnak elviselni egyes szagokat, nem nyúlnak bizonyos állagokhoz, megenni pedig végképp meg sem próbálják ezeket.

Az idegrendszer ez irányú fejlesztésére a mozgásterápia segítségül szolgálhat, így többek között a TSMT, a DSZIT (Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápia), az Ayres, a Delacato, amelyek játékos módon támogatják az érést. A nagyobb mértékű, kötöttebb érzékenységek esetén például autizmusban érintetteknél, a mozgásfejlesztés, a dietetikai tanácsadás és a pszichológus szakértelme együtt segíthet, azaz egy csapatmunka és több terület összefogása kell az élhető megoldás kialakításához.

Nem érdemes bolhából elefántot csinálni

A gyermekek igényeit, viselkedését nagymértékben meghatározza a család étkezési szokása, a mintamutatás. „Eszik-e család rendszeresen, többszöri étkezést betartva? Leülnek-e közösen egy asztalhoz? Mennyire változatos a szülők, a család étkezési szokása, fogyasztanak-e gyümölcsöt, vannak -e közös főzések, sütések, szokás-e a főtt étel főétkezésre? Mennyit nassolnak, mennyi édességet esznek? Ezek a tényezők egyértelműnek tűnnek, pedig sokszor a családok nem önmagukból indulnak ki, hanem kizárólag a gyerekből” – mondja Szegleti Gabriella klinikai pszichológus, a Bethesda Gyermekkórház vezető pszichológusa. Úgy véli: nagy arányban a hozzá és kollégáihoz eljutó gondok is kisebb, átmeneti problémának indulnak, csak épp feleslegesen éles fókuszt kapnak, és szépen lassan ördögi körré válnak. 

„A csecsemők és gyerekek táplálkozását tekintve a kisebb átmeneti problémák igen gyakoriak. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a szülő erre hogyan reagál, vagy egyáltalán reagál-e, esetleg teljesen figyelmen kívül hagyja.

Ha a gyerekek nem akarnak enni, szüleik a legelképesztőbb ötleteket és rituálékat találják ki, hogy mégis rábírják őket néhány falat elfogyasztására.

Gyakran nincs is oka az étvágytalanságnak. Egyszerűen a második-harmadik életévben az étvágy jelentősen csökken, a növekedés is lassul, négy- és hatéves kor között pedig gyakran előfordul válogatósság. Mindez teljesen normális jelenség” – magyarázza a szakember.

Hozzáteszi: sokszor a gyerek egyszerűen csak kevesebbet eszik, mint amennyit a felnőtt elvárna tőle. Így az étkezések során unszolja, tömi a gyermekét, aki ebből azt tanulja meg, hogy az egyébként kedves és türelmes szülő, nagyszülő étkezéskor hátrányára változik. Emiatt természetesen már egyáltalán nem akar enni, s végül lehet, hogy elkezd félni az evéstől.

Holott az alapszabály az, hogy az egészséges gyerek tudja, mikor mennyire van szüksége.

Erőltetés nem kell, rendszer és szabályok annál inkább

A szülői félelmeket sok minden táplálhatja: például a jó szándékú megjegyzések, hogy bezzeg nálunk minden elfogyott a tányérról, nem volt választási lehetőség, a mi időnkben mindenki mindent megevett és így tovább.

Az étkezési szokások nyilvánvalóan mások, mint évtizedekkel ezelőtt, a választék jóval nagyobb, csakúgy, mint az ételérzékenység aránya, valamint a tudatosság is, emiatt önmagában az evés talán központibb téma a családok életében, mint valaha volt.

Azonban az ízlés, a temperamentum tényleg nagyban befolyásol: gondoljunk csak bele, hány többgyerekes családban étkeznek teljesen másként a kicsik. Az egyik testvér nehezen tartja a mértéket, a másik csak háromféle ételt hajlandó fogyasztani. 

„Sok édesanya attól fél, hogy gyereke valamilyen krónikus betegségben szenved, ezért nem eszik. Félelmük azonban általában alaptalan. A beteges étvágytalanság más tünetekkel jár együtt: a gyereknek hasmenése van vagy hány, elesettnek érzi magát, nem játszik vidáman, és gyakran egyszerűen betegnek néz ki. Ha azonban egy gyerek sovány, de vidám, egészséges és eleven, nincs ok az aggodalomra még akkor sem, ha hosszabb ideig alig eszik valamit” – nyugtat meg a pszichológus.

Szegleti Gabriella szerint a rossz szokásokat, rituálékat elhagyni nem könnyű feladat, a szülői határozottság azonban csodákat tehet. „Az első lépés, hogy azonnal feladunk minden abszurd rituálét és a gyerek minden, evéssel kapcsolatos külön jogát.

Új szabályokat vezetünk be, például, hogy van napi három-négy étkezés, és azokat az asztalnál kell elfogyasztani, ezt persze az egész családnak tartania kell. Az étkezések között nincs evés, és olyan ital sem, ami kalóriát tartalmaz.

Az első napokban természetesen előfordulhat, hogy a gyerek délben nem eszik semmit, ezért nemsokára éhes lesz. Ilyenkor előre hozhatjuk egy kicsit a következő étkezést. Ha pedig a gyerek egyetlen falatot sem hajlandó enni, akkor jobb, ha közönyösen reagálunk, és egyszerűen elpakoljuk a tányérját. Ha azonban csak egy kanálnyit eszik is, dicsérjük meg kedvesen, anélkül, hogy túlzásokba esnénk” – javasolja a szakember.

Jó hétköznapi praktika lehet még, ha mindig csak keveset teszünk a gyerek tányérjára, inkább még egy kicsit kevesebbet is, mint amennyit előreláthatólag meg fog enni. Így nem szembesül túlzott elvárásokkal.

A segélykiáltásra reagálni kell

Vannak persze olyan esetek, ahol az evésprobléma valami más gond tünete, nem önmagában létezik. Ha a nem evés oka nem az erőltetésből fakadóan nagyra nőtt játszma vagy más fizikai indok – genetikai eltérés, enzimhiány, anyagcserezavar, izombetegség, autizmus –, akkor kezeljük úgy a problémát, mint a gyerek segélykiáltását.

„Ne engedjük, hogy a felőrlő asztali jelenetek hatalmi harccá váljanak. Vegyünk mély levegőt, felejtsük el az evést, és próbáljunk utat találni gyerekünkhöz. Mert ha egyszer mindkét fél megmakacsolta magát, szinte lehetetlen egymáshoz közelíteni, s így az étkezési probléma is állandósulhat.

Ha a szülő úgy érzi segítségre van szüksége, ezen a ponton érdemes szakemberhez fordulni. Nem kell szégyenkezni: a legelemibb probléma is állhat a háttérben, amelyek bármelyik családban előfordulhatnak. Akár a nem megfelelő elvárások, a keretek hiánya, de egy félrenyelésből adódó rossz élmény is” – osztja meg a tapasztalatait Szegleti Gabriella. 

A szakember hangsúlyozza: ha nem betegségről van szó az evési gondok kialakulásában, hanem lelki eredetű a probléma, az a legtöbb esetben a szülői együttműködéssel tökéletesen és hosszú távon orvosolható.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Guido Mieth

Széles-Horváth Anna