Nem csak kutyához, macskához lehet erősen kötődni!
A „haszonállatok” különleges haszna
Szerzőnket egészen kivételes szálak kötik a természethez és az állatokhoz. Nemrégiben egy vak elefántoknak zongorázó férfit mutatott nekünk, most pedig két szintén nem mindennapi történetet oszt meg velünk. A „bajszos farmer” (aki épp mostanában vált meg a bajuszától), és a kilenc csirkéjével terápiás foglalkozásokat tartó fiatal lány jó példaként állt előtte ahhoz, hogy… na de nem lőjük le a poént, olvassátok el inkább Szabó Imola Julianna író, illusztrátor, háromgyerekes anya, budapestiből tanyasivá váló „kisállatkerti gondozó” gondolatait.
–
Mi lehet még a haszonállatok haszna?
Tanyasi jellegű életem miatt sokszor gondolkozom azon, miért gondolják sokan, hogy a haszonállatok buták és érdemtelenek a lelki kapcsolódásra.
A saját tapasztalataim eddig egészen mást bizonyítottak számomra.
Joar Berg, a „bajszos famer” is rácáfol a hagyományokra. Nevet ad a teheneinek, könyvet olvas velük a legelőn. Ezek a hatalmas állatok pedig nem eltapossák, hanem szelíd macskaként bújnak hozzá. Közösen sétálnak az erdőben, követik a farmert, hallgatnak a kapott nevükre. Akár egy hűséges négylábú társ, a kirándulás végén odakuporodnak a piknikező pokrócra a gazdájuk mellé.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Szunyókálnak, napfürdőznek, miközben több száz kilós testükből elégedett horkantások törnek elő. Kecskék, mangalicák, pulykák és nyulak élvezik ennek a kivételes kötődésnek a szabadságát és erejét Joar egyre bővülő farmján.
Joar Berg megannyi sztereotípiát bont le mindennapos posztjaival. Mit gondolunk férfiasnak? Milyen állatokat tudunk mélyen szeretni? Csak az általunk kedvelt fajok képesek a hűségre? Csak ők érdemesek a barátságunkra?
Mennyire lehet divatos és hiteles a környezettudatosság valójában?
A városból könnyebb azt gondolni, hogy a haszonállatok csupán „érzéketlen darabáruk”? Vagy éppen a városiak kezdik felfedezni ezeknek a csodás állatoknak a valódi értékeit? A Covid sok határt elmosott, elárasztották az erdőket a sosem kirándulók, és még a kedvetlenek is paradicsompalántákat nevelgettek a balkonjukon. De ahogy még mindig nem ivódott be a köztudatba, hogy kis őzet nem simogatunk, nem viszünk haza a bokor alól, annyira nem egyértelmű még sokaknak az sem, hogy egy csüngőhasú malac is lehet a háziállatunk és a barátunk.
Legalább annyira bonyolult és nehézkes lehet megváltoztatni a hozzáállásunkat, mint elfogadni, hogy a lovakat lehet erőszak nélkül is együttműködésre bírni. Az internetnek hála, igazi paradigmaváltás alakul éppen ez emberek és állatok viszonyrendszerében. Egyre többen mesélnek képekkel és történetekkel arról, hogy lehet máshogy, lehet másképpen.
Nekem is van egy ilyen történetem, egyetlen képben elmesélhető:
Volt egy bitang okos bak nyulunk, „húsárban” mentettük meg
Egy perec árába sem került, mégis seperc alatt tanulta meg a ketrecét kinyitni meg bezárni. Kijárt, sétát tett a házban, majd visszaugrott a helyére. Évekig ő uralta a házban lakó kutyákat (köztük a német dogot is, pedig a bokájáig sem ért), még a macskákat is sakkban tartotta.
Nála csak a birkák voltak meglepőbbek számomra, akik olykor bundás kutyaként tudtak hízelegni. Hallgattak a nevükre, és csak azt ették meg, ami az ő táljukban volt, ragaszkodtak hozzánk. Gyászt éreztek, játékosak voltak, és különbséget tettek ember és ember között.
Jó, de ha nem az étkezés miatt, akkor minek tartanánk őket? A húsán kívül mi haszna lehet egy haszonállatnak?
Terápiás lovakról már mindenki hallott. Nem csak a lósuttogók kiváltsága lehet a mély érzelmi kötődés ezekhez a különleges állatokhoz. Mozgásterápiában, mentális zavarokban, gyerekkori fejlődési rendellenességekben is nagy segítségünkre lehetnek. Ősi, ellentmondásos kapcsolat ez, amit újra és újra felfedezünk magunknak. De a kecskék különleges lélektana már új felfedezésnek mondható.
A csirkék jótékony hatása pedig sokakat megdöbbenthet. A „tyúkagyúak” karakterológiája még a mesékben is az egyik legsablonosabb formavilágot tükrözi. A „pipifaxos tollas”, aki csak naphosszat kotkodácsol és ül a tojásain. Bár a róka szerintem rosszabbul járt a ravasz és veszett jelzőkkel, de neki annyival könnyebb, hogy nem zárják dobozokba a tojásaiért, és kevesen akarják kedvencként tartani.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Formabontó és szórakoztató felfedezés volt számomra, amikor megláttam a The Therapy Chickens képeit. A kilenc tyúkból és egy nőből álló terápiás társaság megannyi idősotthon boldogságvarázslója. Egyszerre illusztrátor és forradalmár a fiatal lány, aki idősek otthonába viszi el a magány elleni tollas orvosságot: a tyúkjait. Ki ne szeretne egy olyan biológiaórát, ahol egy (élő!) tyúkon mutatják meg a szárnyasok testrészeit?
A kapirgálók szórakoztatók, kedvesek, kézhez lehet őket szoktatni, érzelmek széles skáláját élik meg, ha szeretve vannak. Nem csak tojni és trágyázni tudnak.
Képesek kötődni, figyelni, és saját személyiségjegyeikkel elbűvölni a hozzátartozójukat. Terápiás állatként igazi jolly jokerek: könnyebb őket szállítani egy lónál, kevesebben allergiásak rájuk, mint a macskákra, és még az etetésük sem kerül egy vagyonba.
A kutyák és a macskák mellé lassan nem csak a hóbortos őrültek szívébe férkőzik a tyúk vagy más haszonállat. A tojás árának emelkedésével megnőtt a csirkék ázsiója, ezáltal pedig egyre többen engedik be az életükbe őket. Egyre többen ismerik meg őket, és jönnek rá, hogy mennyire hasonlítanak ránk, emberekre.
Ha egy nap arra ébredtek, hogy nevet adtok egy haszonállatnak, konyhai maradékot gyűjtötök, takarmányt válogattok, rohantok ki esőben és szélben etetni, simogatni, almozni vagy csak szemlélni őket, akkor ne lepődjetek meg, ha egy másik reggelen arra ébredtek, hogy vegetáriánusok vagytok: csendes és hasznos „haszontalan” állatokkal körbevéve, de boldogan…
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Westend61
