Kipróbáltuk a pályaalkalmassági vizsgálatot!

–

Chripkó Lili fotós kollégámmal azon nevetgéltünk útban a PÁV-hoz, a Vajdahunyad utcába, hogy mi van, ha azt mondják, ne üljek autóba többet. Vagy legalábbis ne vezessek.

Történt ugyanis, hogy miután a nyáron megírtam kétségbeesett vallomásomat arról, hogy szorongok az autóvezetéstől, találtam egy oktatót, pontosabban egy oktató talált meg engem, és meggyőzött róla: van helyem a kormány mögött. Hónapok óta gyakorlunk, és mostanában, ha nagyon óvatosan is, de vezetek. (Erről majd mesélek bővebben egy következő cikkben, mert hatalmas önismereti utazás volt ez a pár hónap, nem az ügyesedés volt a lényeg, bár persze az is fontos.)

De mi van akkor, ha most önként és dalolva alávetem magam a vizsgálatnak, és kiderül, mégse vagyok alkalmas a vezetésre, igazam volt annyi éven keresztül, amíg kitartóan győzködtem magam, hogy nekem ez az egész nem való, nincs hozzá „tehetségem”, kész?

Hogy milyen sokan vagyunk, akik gyártják maguknak és a világnak a kifogásokat-mentségeket, pedig a szívük mélyén vágynak az autó adta szabadságra, kényelemre, azt szépen mutatta a vezetéssel kapcsolatos írásaim kapcsán érkezett kommentözön. Érdekes módon azonban a sok önmagában bizonytalan embernek csak a töredéke megy el pályaalkalmassági vizsgálatra, tudtam meg a későbbiekben, pedig ott a pszichológusok meg tudnák mondani, valóban alkalmatlan-e valaki a vezetésre, vagy épp ellenkezőleg, ez csak kifogásgyártás. Akik mégis elmennek, azokat is inkább küldik, mert, mondjuk, ötször elhasaltak a forgalmi vizsgán. 

Kiknek szükséges a PÁV?

Wolf-Pintér Anikó pszichológus, a Pályaalkalmassági Vizsgálati Igazgatóság Speciális- és Kontrollvizsgálati Osztályának vezetője ezt kiegészíti azzal, hogy speciális esetekben indokolttá válhat a vezetéshez szükséges kognitív képességek és személyiségjellemzők vizsgálata, ez történhet például orvosi javaslatra vagy munkáltatói kérésre (jogosítványszerzés előtt vagy jogosítvány érvényességének meghosszabbításához) hivatásos gépjárművezetők esetében, de kötelezhet valakit erre a rendőrség vagy a bíróság is például balesetokozás vagy extrém közlekedési magatartás miatt.

Sokkal ritkább, hogy valaki önmagától jelentkezik, például oktatói javaslatra, mert nehezen megy a tanulás, esetleg szorong az autóban. Vagy mert, mondjuk, a család, a barátok figyelmeztették vagy önmaga ismerte fel, hogy mostanában többször koccan, gyakoribb az életében a közlekedési konfliktus, csökkent a figyelme. Netán autóvásárlás, jogosítványszerzés előtt biztosra szeretne menni: érdemes-e beruházni.

Többször is lehet próbálkozni

„Talán az is visszatart embereket a teszttől, hogy ha itt valaki alkalmatlannak bizonyul, akkor biztosan nem szerezhet vezetési jogosultságot addig, amíg nem kap nálunk zöld jelzést. Tehát ha, mondjuk, te úgy gondolod, hogy eljössz ide egy ilyen vizsgálatra, akkor vállalod azt, hogy ha nem mész át a vizsgán, akkor elveszíted a jogosítványod bizonyos időre” – mondja Wolf-Pintér Anikó. (Ezen a ponton kérem meg szakértőnket, hogy teszteljen gyorsan, mielőtt meggondolnám magam.)

Látva rémült arcomat, megnyugtat: nem végleg!

„Ha valakinek sikertelen a vizsgája, akkor egyrészt van lehetősége felülvizsgálatot kérni, illetve egy úgymond türelmi idő után újra lehet próbálkozni. Ez a türelmi vagy várakozási idő maximálva van két évben.

Olyan pályaalkalmassági véleményt, hogy valaki »örökre alkalmatlan«, mi nem osztogatunk. Könnyen lehet, hogy egészen más kép rajzolódik ki a későbbiekben.

A személyiségnek vannak viszonylag állandó részei, de van nagyon sok jellemző, amely a helyzeti tényezőktől függ. Például bizonyos képességek simán fejlődhetnek még fiatal korban, igaz, romolhatnak is idősebbek esetében. Van, aki, mondjuk, egy stroke után szépen felépül, és visszajöhet egy csomó készség, ami elveszni látszott korábban, és úgy már vezethet megint.”

Hogyan történik egy pályaalkalmassági vizsgálat?

A Pályaalkalmassági Vizsgálati Igazgatóságon két osztály van: az Előzetes Alkalmasság-vizsgálati Osztály és a Speciális- és Kontrollvizsgálati Osztály. Előbbihez kerülnek azok az emberek, akik hivatásos sofőrök szeretnének lenni (buszsofőrök, trolibuszvezetők, taxisok, áruszállítók stb.), esetükben a pályaalkalmassági vizsgálat mindenkinek kötelező. Utóbbiba javarészt a nem hivatásos vezetők tartoznak, akiknek valamilyen okból megkérdőjeleződik a vezetői jogosultsága vagy az alkalmassága.

„A vizsgálat kiterjed mindazokra a képességekre és személyiségvonásokra, amelyek a biztonságos közlekedési magatartást befolyásolják, például figyelem, tájékozódás, mozgáskoordináció, reakcióidő, monotóniatűrés, önuralom, érzelmi stabilitás, kockázatvállalás” – magyarázza a szakember, és egy terembe vezet, amelyben műszeres képességvizsgálatra alkalmas gépek állnak.

Leülök az egyikhez, kapok egy fülhallgatót, és az az érzésem, a Mézga család Köbükije lettem. Az a feladatom, hogy a monitoron, illetve a fülembe érkező utasítás alapján különféle gombokat (sárga, zöld, kék, piros, és három darab fehér más-más funkcióval), valamint két pedált nyomkodjak. Például egy mély hangjelzés hallatán az egyik fehér gombot kell megnyomni, egy adott szín láttán pedig vagy a pedálra kell taposni vagy egy gombot kell megnyomni, előzetesen közlik a szabályokat.

Egyszerűnek tűnik, de nem az, mindkét kezet, mindkét lábat összehangoltan kell használni, és gyorsan kell cselekedni, mert nagyon tempósan érkeznek a feladatok egymás után, és a késlekedést is észleli a gép.

Alkalmas?

Bevallom, izgultam, hogy nem megyek át, úgy éreztem, sokat hibáztam. És a nyolcadik percre (ennyi ideig tartott a feladat) elfáradtam. De nagy megkönnyebbülésemre kiderült, hogy átmentem a teszten, ha nem is vagyok kiugróan ügyes, hoztam azt az eredményt, ami elvárt egy alkalmas minősítéshez.

A pályaalkalmassági vizsgálat során a műszeres képességvizsgáló feladatok mellett egyébként különféle személyiségteszteket is kitöltenek a résztvevők, amelyet kiegészít egy pszichológussal való beszélgetés. Van például többféle közlekedésspecifikus kérdőív, ami a közlekedési stílust, kockázatvállalást, esetleges agresszív interakcióstílust, a magabiztosságot, kritikátlanságot stb. vizsgálja. És az úgynevezett validitási skála alapján kiderül az is, értékelhető-e a teszt, vagy csak jó benyomást akart kelteni valaki, de ellentmondásosak a válaszai.

Magam is meglepődtem, de anélkül, hogy ismert volna előzetesen, Wolf-Pintér Anikó egyetlen teszt gyors kiértékelése alapján (normál vizsgahelyzetben alaposabb a vizsgálat, általában két képességvizsgáló feladatot végeztetnek a résztvevőkkel, és egy közlekedésistílus-tesztet, amit kiegészítenek más típusúakkal is, hogyha szükséges) mondott öt tulajdonságot, amely engem jellemez, és amely a vezetési stílusomat is befolyásolja: pozitívan illetve negatívan. Mind az öt hallatán bólogattam, és megmondom őszintén, jó volt ezeket tudatosítani magamban. (Akkor is, ha az önismeretem például kiemelkedő a teszt alapján.)

Becslésről van szó

Wolf-Pintér Anikó azt mondja, tapasztalta, hogy sokak önbizalmának jót tesz ez a vizsgálat. Azoknak, akik szoronganak a teljesítményük, képességeik miatt. Vagy azoknak, akiknek különösen számít a külső kontroll, konkrétan az, ha egy szakértő papírt ad arról, hogy elviekben teljesen alkalmasak az autóvezetésre.

Vajon a mesterséges körülmények között végzett tesztek alapján meg lehet-e mondani, hogyan fog viselkedni valaki egy forgalmi helyzetben? – firtatom.

„Leginkább becsléseket tudunk végezni. De a lényeget azért meg tudjuk mondani, például, hogy valaki meglassult-e, nem lassult meg, jól bírja-e azt a fajta komplex terhelést, amit az autóvezetés jelent, vagy sem.”

Vajon mi teszi a jó sofőrt?

Wolf-Pintér Anikó elgondolkodik, majd azt válaszolja: „Szerintem a jó vezető rugalmasan tud alkalmazkodni a környezeti változásokhoz. Aztán ismeri önmagát. Például, ha tudja, hogy lobbanékony, akkor igyekszik figyelni, hogy ne uralkodjon el ez a tulajdonsága a viselkedésén az autóban. Számítanak a kognitív képességek: a reakcióidő, a figyelem stb. Illetve a vezetési rutin is. Megkerülhetetlen a gyakorlás.”

Itt jegyzem meg, hogy bár társadalmi sztereotípia, miszerint a férfiak jobban vezetnek, de a vizsgálatok ezt nem igazolják. „Nincs szignifikáns különbség nálunk nők és férfiak között alkalmasság-alkalmatlanság szempontjából. Vezetéstechnikát mi nem nézünk ugyan, de a vizsgált részképességekben, képességekben nem látunk különbséget a két nem között.”

Ha már részképességek: lehetnek ezekben deficitek egy bizonyos szintig, mert ezek kompenzálhatók, tudom meg. Például, ha valaki figyelemzavaros, és nem tud hosszan koncentrálni, és ezzel tisztában van, akkor nem indul el, mondjuk, egy hosszú autópályás útra egyedül, hanem visz magával váltótársat. „Nyilván, ha valami nagyobb hiányosság van, azt már nem fogja tudni kompenzálni az egyén. Például az időseknél, amikor már jelentősen romlik a figyelmi képesség és nagyon megnyúlnak a reakcióidők. Egy ideig segít a vezetési rutin, meg a megszokott útvonalak, de egy idő után ezek sem.” 

Az a lényeg, hogy az autóvezetésre való alkalmasság nagyon komplex fogalom, és mindig a teljes képet kell nézni, a részek kölcsönhatását. Hogy felelősséggel mondhassuk: üljön nyugodtan a volán mögé. Vagy inkább ne.

Ahogy a táblázatból is látszik: a vizsgálaton részt vevő embereknek csak töredéke nem alkalmas a vezetésre

Képek: Chripkó Lili / WMN

Kurucz Adrienn