A lábon kihordott megfázás mítosza

Nálunk az oviban nemrég volt egy komolyabb brainstorming, amikor is megpróbáltuk meghatározni, melyek azok a tünetek, amelyek jelentkezésekor semmiképp se vigyük be a gyerekeket. De tudom, hogy ez igaziból minden gyerekközösségben forró téma, hiszen jelenleg mindenhol tombolnak a vírusok. Mindenki nagyon határozottan képviseli a véleményét és tulajdonképpen picit mindenkinek igaza van.

Mert én aztán őszintén értem, hogy ha a gyerek a plafonon pörög, közérzetileg semmi baja, csak picit köhög és taknyos, akkor azt is gondolhatja a szülő, hogy ez csak egy megfázás, pláne, ha nincs segítsége, se támogató munkahelye. Tényleg értem. De

sajnos a megfázás is vírus, és hiába hordja ki Botika lábon, attól még az én gyerekeim vígan ágynak dőlhetnek tőle. Szívás, de ez van. És ez az, amiben leginkább nézetkülönbségek tudnak lenni.

Ha nincs segítség, nem megoldható a gyerek otthon kúrálgatása, akkor nem tűnik olyan nagy szentségtörésnek bevinni náthásan. Pedig annyiból kellene kiindulni, mintha nem „csak” náthás lenne, hanem lázas is. Akkor valahogy kénytelen megoldani az ember. Sajnos vagy nem sajnos, nátha esetén is. 

Tudom, szívás. Mi is a szakadék szélén egyensúlyozunk tanévkezdés óta, hiszen így szinte lehetetlenség dolgozni, és a mentális egészségünk is látott már szebb napokat. De muszáj megoldanunk, mert különben még tovább kellene itthon maradnunk, és mi lennénk a felelősek a többiek megfertőzéséért.

Aztán szöget ütött a fejembe, hogy vajon miként megy ez külföldön. Egyértelműbbek a szabályok? Lazábbak, vagy szigorúbbak? Nem voltam rest, megkértem pár külföldön élő édesanyát, meséljenek a tapasztalataikról.

Ahol a feltételek kristálytiszták

Sokszor csak annyi hiányzik, hogy legyenek pontosan definiált szabályok. Meg kell határozni, hogy a két héttel az aktív vírus utáni száraz köhögés nem ugyanaz, mint a hurutos. Le kell fektetni a házirendben, mi számít szürke zónának, mi az, amivel kapcsolatban zéró tolerancia van. (Például a lázas gyereket egy jó adag Nurofen után bevinni az oviba legyen tabu. Mondanám, hogy kitalált történet, de sajnos nem az. Nem a mi ovinkban történt, de attól még igaz.) Szóval, mivel a szülői kompetenciára és csapatjátékosságra alapozni sajnos nem mindig kifizetődő, igenis jól jönnek a konkrét szabályok, amit mindenki egyformán betart. Sok helyen ilyen a rendszer.

„Se lázzal, se köhögéssel, se takonnyal nem mehetnek. Minden reggel ellenőrzik őket, lázat mérnek, és ellenőrzik a szájukat, a tenyerüket és a talpukat, hogy nincs-e kéz-, láb- vagy szájbetegségük.” (Dóra, Szingapúr)

„Lázzal, szemgyulladással, hányás-hasmenéssel, erős köhögéssel, kiütésekkel nem szabad menni. Orrfolyás, takony, mindegy, milyen színű, mehet. Kicsit krákog, mehet. Ha nem jó a közérzete, többet alszik, mint szokott, ha valami szokatlan, úgyis telefonálni kell a szülőknek. Fertőző betegségről tájékoztatni kell az intézményt, hogy tudjanak róla. Egészségi igazolás, hogy mehet-e közösségbe a gyerek, nem kell gyerekorvostól.” (Ágnes, Bayern, bölcsi, ovi, iskola)

Hányás-hasmenésnél: utolsó tünet után negyvennyolc órával mehet. Láznál: huszonnégy óra lázmentes állapot után. Köhögéssel, takonnyal mehet, amíg nem extra sok. Gyógyszert szigorúan nem adnak be a gyereknek, semmilyen különleges esetben sem, így ha gyógyszert kell szednie napközben is, akkor hiába gyógyult már, addig nem tud menni. Ha ott lázasodik be a gyerek, akkor hívnak, ha 38,5 felett van. Ha fertőző betegség van, szólni kell, már rakják is ki az ajtóra, hogy a szülők tudják, a napokban az intézmény falain belül volt fertőző betegség, és mérlegelni tudjanak.” (Eszter, Észak-Németország, bölcsi, ovi)

„Semmit sem tolerálnak, se taknyolást, sem köhögést, semmit. Suliban már más a helyzet. Ha nem lázas, addig mehet, vagy amíg tud koncentrálni.” (Réka, a román határ melletti falu)

Takony, köhögés oké. Láz és ha a gyerek elesett, és rosszul van, akkor marad otthon. Egy láztalan nap után mehet újra közösségbe. Négy napot igazolhat a szülő.” (Orsi, Barcelona)

Ahol hozzánk képest lazaság van (vagy mi)

Vannak országok, amelyekben a produktivitás, a haladás és a munka mindenek fölött áll. Tehát nem opció, hogy valaki hetekig kidőljön. És itt nem csak a szülőkre gondolok. Ugyanis egyes országokban például az ovi már az iskola előszobája, tanulnak, így jócskán le is maradhatnak. Náluk ehhez igazodott a nyavalyapolicy is. Meg persze van, ahol csak szimplán nagyon másképpen működnek. Nevezhetjük ezt lazább kereteknek, de bizonyos szempontból meg brutálisan merevek, hiszen első helyen az áll, hogy márpedig oviba, suliba a jég hátán is menni kell, az mindent felülír. Hogy ez jó-e, vagy sem, azt nem tudni.

„Mehet meghűléssel, mindenki taknyos szinte most, köhögnek is, rossz nézni, de ha nem nagyon beteg, ott van a gyerek. Elvileg otthon kell csinálni gyorstesztet, de senki sem kérdez utána, szerintem nem is csinálja már az emberek nagy része. Lázzal otthon kell maradni, és ha a gyerek levert, nyilvánvalóan rosszul van. Ugyanez vonatkozik a hányásra és a hasmenésre – ez érthető is. Egyébként nem vesznek sok más fertőző betegséget sem komolyan.

Skarlátosan, kéz-láb-száj betegséggel, mumpsszal, bárányhimlősen, kanyarósan, ha már jól érzi magát, mehet iskolába, óvodába. A logika az, hogy úgyis már megfertőzte a többieket, amíg nem volt tünete, tehát már úgysem oszt vagy szoroz. Az én gyerekemet még nem küldték soha haza, viszont említették már párszor, hogy mennyit marad itthon, kiesik.” (Réka, Hollandia)

Nagyon nem nézik jó szemmel, ha hiányzik a gyerek, mert rontja a százalékukat. Így aztán, ha csak nem a halálukon vannak a gyerekek, mennek iskolába. Gyógyszert be lehet adni névvel ellátva, beadják a gyereknek. Egyébként hiányzást lehet a szülőnek igazolnia, például hányás és hasmenés esetén. Az óvodában hasonló a helyzet, be lehet vinni gyógyszert, és nem zavarja őket a takonykór. Ott is csak láz, hasmenés és hányás esetén maradnak otthon a gyerekek. Őszintén szólva így aztán a nagylányom az óvoda három éve alatt kábé egyszer volt otthon betegen.” (Györgyi, Anglia) 

„Köhögéssel, orrfolyással, fertőző betegséggel mehet a gyerek. Informálni kell róla a személyzetet természetesen. Csak akkor maradhat otthon a gyerek, ha tényleg levert és nyilvánvalóan nincsen jól. Huszonnégy óra lázmentes időszak után mehet újra.” (Anna, Zürich kanton, Svájc)

A lehetetlent próbáljuk kivédeni, bárhol éljünk

Akárhol éljünk a világban, egy biztos: a vírusok ellen előre védekezni gyakorlatilag lehetetlen, pláne gyerekközösségekben. A lappangási idő sokszor annyi, hogy amikor már kiderült, milyen kórság ütötte fel a fejét, a többi család szempontjából már édes mindegy, hogy otthon tartjuk-e a gyereket, hiszen jó eséllyel már mindenkin körbeért a fertőzés.

Nyilván mindenki szeretné elkerülni a betegségeket, de erre valójában nem nagyon van esély. Legfeljebb minimalizálni tudjuk a rizikót.

Ha megtehetjük, hogy a gyerekkel lehessünk, az első jelre érdemes otthon tartani, nehogy legyengült szervezettel felülfertőződjön, és hogy csökkentsük az esélyét annak, hogy még több gyerekre ráragassza a nyavalyát.

Nálunk az oviban pont nemrég volt egy hatalmas betegséghullám, amikor egyik vírus szabadult el a másik után, és egyszerűen besokalltunk, összeültünk, hogy tegyünk rendbe pár szempontot.

A külföldi és a hazai gyerekközösségek protokolljai között azért van pár egyezés abban, hogy milyen esetekben lenne jobb, ha a gyerek otthon maradna:

  • ha lázas;
  • ha hányás-hasmenés van (és csak minimum egy tünetmentes nap után ajánlott visszamenni);
  • ha levert;
  • ha fertőző beteg (még ha logikus is, hogy gyaníthatóan már körbefertőzték egymást a gyerekek, azért senki sem szeret nagyobb kórságokkal hazardírozni);
  • ha a köhögés és/vagy az orrfolyás uralkodó tényezővé válik (gyakori orrfújás, rohamos köhögés).

Ezeken túl nyilván az van, hogy mindenki a saját gyerekét ismeri a legjobban. Ha úgy érezzük, nincs jól, annak bizonyára oka is van. Amennyiben olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy meg tudjuk oldani a gyerek otthontartását komolyabb fennforgás nélkül, akkor az szuper. Ha nem tudjuk megoldani, mert hát én tényleg tudom, hogy van ilyen, akkor nem tudom, mi a megoldás. Nem akarok úgy tenni, mintha lenne.

És máris ott tartunk, hogy mennyire nem oké az, hogy a családok ennyire magukra maradtak, ennyire elszigetelődtek.

Ez rendszerhiba, nem más

Túl nagy a nyomás szülőként és dolgozó emberként is, arról nem is beszélve, hogy ebben a hercehurcában tényleg össze lehet roppanni mentálisan. Fizetett segítséget inkább meg sem említek, a nagyszülők pedig szintén kénytelenek dolgozni, mert a nyugdíjukból nem tudnak megélni, a gyerekeik pedig nem keresnek annyit, hogy eltartsák a szüleiket, még magukat is éppen hogy. Persze léteznek anyagi-gazdasági különbségek a társadalomban, de úgy nagy átlagban szerintem kimondhatjuk: a legtöbben gürizni kényszerülnek, és ennek kismillió negatív következménye van.

  

Így sajnos az nem működik, mint régen, hogy a szülők mindenképp mentek dolgozni, és a nagyszülők vigyáztak a kis betegekre. Az egzisztenciáért való napi küzdelem itthon sajnos mindent felülírt az utóbbi évtizedekben. Külföldön pedig vagy ugyanez a helyzet, vagy a tempó olyan felfokozott, hogy abba nem fér bele az „aktív” betegeskedés. Így, vagy úgy, kitartást kívánok minden közösségbe járó gyerek szüleinek, éljenek itthon, vagy külföldön. Az erő legyen velünk.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Halfpoint Images

Szabó Anna Eszter