–

Nem rosszabbak, csak többen vannak?

Olaszország turisztikai hivatalának mérései szerint a külföldi látogatók száma 2022 januárja és júliusa között 172 százalékra emelkedett a 2021-es adatokhoz képest. Ez nem csoda, hiszen a Covid-járvány mérséklődése mellett idén megint lehetett utazni, és ezt a lehetőséget rengetegen kihasználták. Sőt, valójában sokkal többen mentek mostanában Olaszországba – egy év alatt mintegy 61 millióan –, mint a pandémia előtti években. A rekordszámú látogató miatt sokan úgy vélik: a mostani vandálkodásban semmi új nincs. A turisták elenyésző része sosem tudott tiszteletteljesen viselkedni, és mivel az idén többen érkeztek az országba, arányaiban a szabályszegő esetek is gyakrabban fordultak elő. 

Kevésbé kontrollálható terek

Nincs új a nap alatt – ezen a véleményen van Eike Schmidt is, a firenzei Uffizi képtár igazgatója, aki a járvány előtti időszakban egyszer a saját szemével látta, hogy egy nő a felbecsülhetetlen értékű műalkotások között fogott bele egy kiadós pedikűrbe.

Ugyanakkor azt is elárulta, náluk az épületen belül csak ritkán történnek incidensek, mert ott jól meg tudják oldani a felügyeletet. Nehezebb az épület külső falának, illetve közvetlen környezetének védelme.

Ott vannak például azok a kékesszürke homokkőből készült reneszánsz padok, amelyeket a XVI. században faragtak. Ezeken elvileg meg lehet pihenni, de azért nem olyanok, mint a szokványos padok. A baj az, hogy turisták ezt nem igazán értik, és nemcsak ülnek, hanem folyamatosan esznek is rajtuk. Mindenféle szószokat, zsírokat, cukros üdítőket csöpögtetnek a kőre, és ezek a foltok sajnos megmaradnak az anyagban. Bár Schmidt és munkatársai kezdeményezték, hogy több adót fizessenek azok az étkezdék, amelyek nem gondoskodnak ülőhelyről, mosdóról a vendégeknek, ebben eddig nem történt változás. 

A másik probléma a graffitizés, a firkálás, a vésés. Schmidt elmondása szerint 2018-ban az Uffizi képtár dolgozói minden reggel azzal kezdték a napot, hogy eltávolították azokat a feliratokat a falakról, amelyeket az emberek előző nap késő este, túl sok ital fogyasztása után vittek fel. Ez elég fáradtságos, de hatékony stratégiának bizonyult: tapasztalataik szerint egy tiszta felület esetén sokkal nagyobb a pszichológiai gát, amelyet meg kell ugrani ahhoz, hogy valaki rárajzoljon a falra valamit, míg egy már eleve összefirkált épületet, tárgyat sokkal könnyebben rongálnak meg az emberek.

A törzsi vezető, aki több ezer gyermekházasságot akadályozott meg – Theresa Kachindamoto az egyenjogúság nevében küzd a lányok jövőjéért

WMN Life – 2022. október 19. – MZS

A közösségi média is felerősíti

A CNN felkereste Gianfranco Zarantonello velencei rendőrfőkapitányt is, aki elmondta, hogy csak az idén a rendőrség 43 olyan esetben járt el, amikor turisták az UNESCO által védett csatornákban úszkáltak. Összehasonlítva: ez az érték 2021-ben 24; 2019-ben (a járvány előtt) pedig 37 volt. Ennek ellenére Zarantonello sem gondolja úgy, hogy valami merőben új jelenségről lenne szó. Elmesélte például, hogy néhány évvel ezelőtt egy orosz csapat csórt el újévkor egy gondolát, aztán „akkora volt a buli”, hogy az egyikük beesett a vízbe. Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, a férfi testhőmérséklete már olyan alacsony volt, hogy gyakorlatilag haldoklott, de végül sikerült megmenteni.

„Velencét az emberek nem városnak tekintik. Úgy viselkednek, mintha ez itt egy tengerpart lenne” – összegezte véleményét a rendőr.

A fentiek alapján talán azt gondolod, ezekben az esetekben mind részeg, prosztó, vagy hülye emberekről van szó. De tévedsz! Júliusban például egy brit egyetemi tanár tett közzé videót a Twitteren arról, ahogy átúszik a Canal Grandén, majd menekül a rendőrség elől, mindezt pedig azért teszi, hogy utánozza példaképét, a XIX. századi költőt, Lord Byront. A helyiek viszont mindenkit arra kérnek, ha bárki tisztelegni akar az irodalom nagy alakja előtt, inkább olvasson verseket. A csatorna viszont nem szabadstrand, nem medence, hanem a világörökség része, és egyébként ma is elsősorban a víz elvezetésére szolgál. Ahogy pedig a tanár esete is mutatja, sokan kiposztolják a helytelen viselkedésüket, és ezek a tartalmak sajnos rengeteg lájkot és megosztást kapnak, nem ritkán jókora ismertséget hozva az illetőnek. Lehet, hogy hasonlóan lenne érdemes reagálni rájuk, mint azokra, akik pucéran szaladgálnak be sporteseményekre – cselekedetük teljes figyelmen kívül hagyásával a médiában. 

Lépten-nyomon műemlékek, plusz dolce vita-hangulat

Fentiekhez hozzátartozik, hogy Olaszország olyan hely, ahol az emberek együtt élnek több százéves műalkotásokkal, kulturális kincsekkel. Sok turistát pont az vonz ide, hogy együtt lélegezhet a történelemmel, karnyújtásnyira van tőle a művészet. Mindez viszont azt is jelenti, ha bárki bármit megrongál Firenzében, vagy Velencében, az szinte biztos, hogy világörökségi helyszínt érint.

Alig lehet tönkretenni valamit, ami nem műemlék, mert minden műemlék.

Nagyon sérülékeny tehát a környezet, amelyre sokkal jobban kéne vigyázni azért, hogy ilyen fokú kapcsolatban maradhassunk vele. Michelangelo Pietàját is azóta őrzik vastag golyóálló üveg alatt, amióta Tóth László 1972-ben kalapáccsal esett neki a szobornak. A férfinak mentális zavara volt, azt képzelte magáról, hogy ő Jézus Krisztus, és borzasztóan dühös lett, amiért az akkori pápa, VI. Pál nem fogadta. 

Tóth Lászlót elviszik a szobortól – Forrás: Wikipédia

Az is előfordulhat, hogy Velence, Róma vagy Firenze azokat a turistákat is vonzza, akiket elsősorban nem az építészeti, művészeti, régészeti érdeklődés hajt. Ezek a látogatók nem feltétlenül illeszkednek a környezetbe, ebben az esetben inkább szerencsétlen úticél-választásról van szó. A helyzetet az elmúlt években Olaszországról kialakult kép is súlyosbítja. Ebben bizonyos értelemben a filmes reprezentációk is ludasak: ott van például a Római vakáció vagy Fellini 1960-as klasszikusa, Az édes élet, amelyek sokak szerint bár csodálatos alkotások, mégis valahol hamis képzeteket keltettek az országról.

Sok millióan látták például azt a jelenetet, amelyben Marcello Mastroianni és Anita Ekberg a Trevi-kútban csókolózik, ezután pedig irtó nehéz megértetni velük, hogy nekik ezt nem szabad.

„A turisták egy része szabályoktól és törvényektől mentes helynek tekinti Olaszországot, ahol minden művészet, ezért semmi sem az” – mondta Nicola Bassano filmtörténész. Az olasz életérzés ráadásul az ország védjegye, és ehhez a hangulathoz hozzátartozik a lazaság, az „egyszer élünk” mentalitás, a csábítás, mintha egy nagy buliban lennénk, ahol bármit lehet, ahol semminek nincs következménye.

Forrás: Getty Images / Andrea Ronchini / NurPhoto

A nyaralás amúgy is külön elmeállapot

Audrey Tang pszichológus szépen összefoglalja a cikkben, miért hajlamosak külföldi utazásaik során megvadulni az emberek. Szerinte a turisták kicsit olyanok, mint az internetes trollok: kihasználhatják a névtelenséget, és azt, hogy nem ismerik őket. Egy másik fontos szempont, hogy az emberek általában társasággal mennek nyaralni, és ha együtt, egy csoport részeként ragadja el őket a hév, olyan dolgokra vetemedhetnek, amelyet egyedül szinte biztos, hogy nem mernének megtenni (helló, legénybúcsús fiúk!). Ráadásul a szabadságunk alatt szeretnénk kiereszteni a gőzt, így könnyen kirobbanhat belőlünk az a rengeteg feszültség, amelyet év közben nagy erőkkel kontroll alatt tartottunk. Sokan többet is isznak ilyenkor, mint általában, ami tovább oldja a gátlásaikat (pláne a tűző napon). 

További probléma, hogy mivel az emberek fizetnek a szállásért, a programokért, a szolgáltatásokért – ráadásul nem is keveset –, feljogosítva érezhetik magukat, hogy úgy viselkedjenek, ahogy nekik tetszik. 

Mások meg csak szimplán nem néznek utána annak, mit lehet, és mit nem azon a helyen, ahova mennek (hol lehet enni, inni, fürdeni, pisilni, közlekedni stb.). Pedig fontos lenne, hogy tiszteletben tartsuk a helyi szokásokat, az ott élőket és a tárgyi környezetet egyaránt, függetlenül attól, hova megyünk.

Milanovich Domi