Mikor ettél utoljára papsajtot? – Emiatt tűnnek el egykor gyakori növényeink

–

A kamilla és a papsajt olyan természetesen tartozott a gyerekkorunkhoz, ahogyan a nagyszüleink kertjének haszonnövényei, a sütemények illata vagy a kedvenc játszóhelyünk. Épp ezért örültem meg annyira, amikor a minap végre ismét papsajtot ehettem: hosszú évek óta nem volt szerencsém, amikor szerettem volna nosztalgiázni kicsit, és elrágcsálni a növény zöld termését.

Barina Zoltán mindenekelőtt azt tisztázza, hogy amit mi valószínűleg papsajtmályvaként ismerünk, az Magyarországon tulajdonképpen két faj: az egymásra nagyon hasonlító Malva neglecta (papsajtmályva) és a Malva pusilla (apró mályva). Visszaszorulásuk azonban létező jelenség, amelynek okai szerteágazók.

Tájhasználat és behurcolás

„A legfontosabb a tájhasználat radikális megváltozása. A legeltetés hazánk nagy területein megszűnt vagy jelentősen visszaesett. A mi gyerekkorunkban azért is volt olyan gyakori, például, a kamilla és a papsajt, mert ezek viszonylag alacsony termetű növények, nem bírják azt, amikor nagyobb növények túlnövik, leárnyékolják, őket. Azt fontos látnunk, hogy bizonyos mértékig ez egy természetes folyamat: a növényeknek az elterjedési területe folyamatosan változik. Ma már közismert, hogy a klímaváltozás is okozza egyes növények visszaszorulását, ugyanakkor több más ok is állhat a háttérben.”

A szakértő példaként említi a búzavirágot és a pipacsot, szarkalábat, amik megint más okokból szorulnak vissza, mert korábban ezek is kifejezetten gyakoriak voltak a szántók szélén, tarlókon.

„Ezeknek a növényeknek az életterét is nagyban befolyásolja, hogy miként gazdálkodunk az adott területeken. Természetesen a vegyszerezés is fontos tényező, a különféle gyomirtók hatása cseppet sem elhanyagolható. De néha vegyszer sem kell ahhoz, hogy egy-egy növényfaj látványosan visszaszoruljon: elég egy inváziós faj például.

A parlagfű a húszas–harmincas évek óta van jelen hazánkban, ma már törvény kötelez az ellene történő védekezésre, hiszen egy nagyon erősen allergizáló növényről van szó. Emiatt a kalászos tarlókat nyáron beforgatják, innentől pedig azok a növények, amik akkor szoktak feljönni a szántókon, nem tudnak szaporodni, az egyévesek pedig nagyon könnyen kirostálódnak.”

Zoltán részben megnyugtat: vannak ezzel párhuzamosan ellenpéldák is, például a konkoly esete. „Ez is egy kalászosgyomnövény volt valaha, ami a kilencvenes évek táján vált védetté, mert akkor ismerték fel, mennyire megcsappant az állománya. Tudtuk az okát is: akkoriban sorra számolták fel azokat a kis parcellákat, amik a konkoly tipikus élőhelyei voltak. Még ma sem túl gyakran találkozni ezzel a növénnyel, de szerencsére gyarapodásnak indult az állománya.”

És itt térjünk vissza egy pillanatra az idegenhonos fajokra (amelyekről korábban ITT írtam). „A kereskedelem és sok más tényező hatására folyamatosan jönnek be idegenhonos fajok az országba. Ahogyan a parlagfű pár évtized alatt a legnagyobb területeket beborító tömeggyomunk lett, úgy más növények is villámgyorsan képesek elterjedni és ezzel együtt kiszorítani más, kevésbé ellenálló, szűktűrésű honos fajokat.”

A szakember azt mondja, a természetvédelemben dolgozók közül számosan monitorozzák, hogyan változik állományának nagysága, elterjedése. Óriási szükség van azokra az önkéntesekre, akik személyes érdeklődésük, hobbijuk miatt járják a természetet, és valódi szaktudásukat a természetvédelem szolgálatába állítják. Az ő tevékenységük rendkívül fontos az effajta megfigyelések kapcsán. Zoltán azt mondja, Magyarországon egyébként rendszeres időközönként ismétlődik az országos gyomfelvételezés, ami egy kampányszerű felmérése a szántóföldi kultúrák gyomnövényzetének. Ennek adatai segítségével szépen nyomon követhető, hogyan alakul, változik egy-egy adott faj élőhelye, elterjedése. 

Védeni a gyomokat? Majdnem…

Azt mindannyian megtanuljuk az iskolában, hogy vannak fokozottan védett, védett és ritka növények – talán furcsa lehet, hogy még a gyomnövényekre is oda kell figyelnünk, ugyanakkor egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy – amint a konkoly esetében – egy bosszantóan gyakori fajból viszonylag rövid időn belül ritka faj válik. Ezt okozhatja egy új, behurcolt kártevő megjelenése is akár.

„Ezek közül főleg a nemzeti parkok működési területén, a Natura 2000 hálózatban a közösségi jelentőségű fajok azok, amiket évente vagy viszonylag gyakran monitorozni szoktak – magyarázza Zoltán –, ezekről naprakészek az információink. A legfurcsább helyzetben épp ezért a közepesen gyakori növények vannak, amelyek nem annyira ritkák, hogy védettek legyenek, ugyanakkor nincsenek is annyira szem előtt, általában ezekről tudunk a legkevesebbet.

Ezek sokszor tényleg már csak akkor szúrnak szemet, pontosabban a hiányuk, amikor már valami nagyon nagy változás van. Van több olyan gyomnövényünk, amit évtizedek óta nem látott senki, például a tinóöröm, ami egy szép kis szegfűféle, gyerekkorunkból sokunknak ismerős szerintem.

A kilencvenes években viszonylag gyakori volt, most meg már a botanikus-levelezőlistán is hiába érdeklődtek aktuális előfordulása után.

Végül egy doktorandusz megtalálta Budapesten. Jó eséllyel ez kerti kivadulás volt, de hosszú idő után a faj egyetlen aktuális hazai adata.

Állandó körforgás

A WWF szakértője arra hívja fel a figyelmünket, hogy Magyarország klímájának sajátossága, hogy az egyes évek egymáshoz képest igen eltérő képet tudnak mutatni hőmérsékleti és csapadékviszonyok terén, és ezáltal a növényzet képe is évről évre mást mutat. „Ugyanazon az élőhelyen a különböző igényű növények együtt tudnak előfordulni, és attól függően, hogy aktuálisan milyen a klímatípus – például csapadékosabb, szárazabb stb. –, más növények azok, amik előjönnek, és nagyobb tömegben virágoznak, majd magot érlelnek. Van például egy sallangvirág nevű talajlakó orchideánk, aminek a Dunazug-hegységben vannak hazánkban a legerősebb állományai. Gyönyörű szép, látványos növény, amelynek vannak százötven-kétszáz egyedes populációi, viszont ezeknek az egyedeknek évente töredéke virágzik. Van olyan év, hogy tucatnyi nyílik ugyanazon a helyen, aztán jövőre visszamegy az ember, és csak egyet-egyet talál.”

A szakember szerint tehát ok nélkül nem kell vészharangot kongatni, ugyanakkor nagyon hasznos, ha a lakosság odafigyel a növényzet változásaira, és ha a fentieket figyelembe véve is úgy értékeli, egy-egy növény állománya drasztikusan csökken (vagy egy invazív, idegenhonos fajé ugrásszerűen nő), a területileg illetékes nemzeti park szakembereinek tudomására hozza a megfigyeléseit. 

A növények ugyanis azon túl, hogy hozzátartoznak egy táj arculatához, és így a mi emlékeinkhez, elengedhetetlen láncszemei az ökoszisztémának, táplálékforrásul és búvóhelyül szolgálnak az ott élő állatok számára, de a talaj megkötésétől a csapadékvíz elvezetéséig számos egyéb dologban is fontos szerepük van.

Gyakoriságuk megváltozásával pedig mindenképpen jeleznek valami fontosat számunkra.

Ma még gyom, néhány év, évtized múlva akár veszélybe is kerülhet – vigyázzunk együtt a természeti környezetünkre. Egy ilyen aszályos év után talán nem is kell részleteznünk, mennyire fontos minden egyes zöld levél…

Csepelyi Adrienn