Vasárnap délutáni programból tragédia

„Én éppen a BVSC Szőnyi úti uszodájában strandoltam, és fényképeztem a családot, amikor láttam a repülőgépet, amely élesen balra dőlt, a motorhangja is furcsán megváltozott, azután a gép a hátára fordult, szűk körön pörögni kezdett, majd egy nagy puffanást hallottam, és sűrű füstgomolyagot láttam felszállni” – idézi egy szemtanú beszámolóját Ki fog repülni? című könyvében Cserhalmi Imre.

Ám nem az illető volt az egyetlen, aki végignézte a HA-TSA utolsó perceit és az elkerülhetetlen becsapódást, a repülő ugyanis vasárnap délután, 16 óra 56 perckor zuhant a zuglói házra. Egy, a baleset idején 14 éves szemtanú, Erdős Zsuzsa később így emlékezett vissza a történtekre a zuglo.hu-nak: „Ahogy leszálltunk a buszról és tettünk pár lépést, egy nagyon furcsa, morgó hangra lettünk figyelmesek. Felnéztünk az égre, ahol abban a pillanatban, pont felettünk, egy repülő orra lefelé fordult, és dugóhúzószerűen elkezdett zuhanni. Lentről nem tudtuk érzékelni, hol fog földet érni, úgy láttuk, egyenesen felénk tart. Mindenki fel-alá rohangált, pár pillanat volt az egész. Végül a házak másik oldalán, a Lumumba utcában (ma Róna utca) zuhant le a gép. A rokonaink is végig nézték, mert ők éppen a tetőn napoztak.

Velük együtt próbáltuk megközelíteni a roncsokat, de akkora füst keletkezett, hogy lehetetlen volt. Aztán nagyon gyorsan felvonták a rendőrségi kordont, és már semmit sem láttunk.”

A beszámolókból és a baleset utáni vizsgálat eredményéből is világos, mi történt a becsapódás előtt: a gép hullámvonalú repülést végzett a levegőben, és többször is túlságosan bedőlve fordult. A pilóták végül akkor vesztették el az irányítást a repülő felett, amikor éles bal fordulóba kezdtek. Ekkor a gép megpördült, az orra felfelé emelkedett, aztán a hátára fordult, végül spirális zuhanórepülésbe kezdett, amiből már nem tudták visszahozni, és bekövetkezett az elkerülhetetlen becsapódás.

Az, hogy a katasztrófa előtt milyen meredek manővereket hajtott végre a gép, többeknek feltűnt az utcán, egy járókelő meg is jegyezte, hogy a pilóta biztosan szórakozik. Sajnos nem tévedett.

Az amerikai „kémrepülőből” lett Malév-utasszállító

A repülőgép mindössze néhány éve tartozott a Malév flottájába, „karrierjét” az Egyesült Államok légierejének C–47-es katonai gépeként kezdte. 1951-ben került magyar kézre, amikor az év novemberében a kétmotoros repülő az amerikai álláspont szerint Erdinből Belgrádba tartott, ám navigációs problémák és az erős szél miatt kétszer is megsértette a magyar légteret. A gépet a magyar és a román légierő is próbálta kilőni, végül MIG–15-ös vadászgépek kényszerítették földre Pápán.

Az amerikai magyarázatot nem fogadták el, a magyar álláspont szerint kémkedni küldték a négy amerikai katonát, akiket 360 ezer forintra büntettek, és kiutasítottak az országból, a C–47-est pedig megtartották, és a néphadsereg szolgálatába állították.

Ám mivel a Magyar Néphadsereg flottájában csak szovjet gépek voltak, az amerikai géphez sem alkatrész, sem szerszám és tervdokumentáció nem volt, így nem igazán vették hasznát. Végül a gépbe szovjet motorokat szereltek, és 1956-ban a Maszovletből frissen Malévvá váló magyar légitársasághoz került, ahol átalakították 21 személyes utasszállítóvá, és megkapta a HA-TSA lajstromjelzést. Főleg belföldi utakra használták, azon belül is gyakorta sétarepülőként funkcionált.

Forrás: Wikipedia / Yevgeny Lebedev

Az emberi tényező

1961. augusztus 6-án is e minőségében repült a gép Budapest felett, és a végzetes út előtt már túl volt négy sikeres, 12 percig tartó sétarepülésen. 

A tervek szerint, az előző négy úthoz hasonlóan, a gép Ferihegyről indulva 600 méteres magasságban haladt volna a Dózsa György út felett az akkori Népköztársaság útjáig (ma Andrássy út), onnan bal fordulóval a Kálvin tér felett, végig az Üllői úton, a kispesti gépgyárig, ahol 300 méterre süllyedt, majd leszállt volna.

Ez az ötödik út azonban már kezdettől szabálytalan volt, ugyanis a megengedettnél többen tartózkodtak a gépen: tizenhét felnőtt és hat gyerek utazott rajta, valamint még három ember volt a fedélzeten, akiket „elfelejtettek” felírni az utaslistára, és összesen tíz jegyet adtak el az útra. És bár a gép még így sem volt túlterhelve, túl sokan voltak rajta.

Forrás: li-2.hu

Az tizenkét perces útból már csak négy perc volt hátra, amikor is a pilóták elvesztették a repülő felett az uralmukat. A gép a spirális zuhanórepülés után csapódott a zuglói lakóházba.

A repülő kettétört, az orr-rész átszakította a tetőt, és az első emeleti födémbe fúródott.

A törzs hátsó fele a szárnyakkal együtt pedig a ház kerti részére zuhant, ahol három fiatal fiú, a 20 éves Vida Ferenc, a 17 éves Bencze Ernő és a 13 éves Heé Tibor épp a biciklijüket szerelte. Ők és a gépen utazók életüket vesztették a katasztrófában, amit jelentések szerint a pilóta hibája okozott. A ház lakói közül pedig egy súlyosan sérült nőt és egy enyhe sérüléseket szenvedő csecsemőt mentettek ki.

Forrás: li-2.hu

A gépről a vizsgálatok megállapították, hogy hibátlanul működött, a tragédiát emberi mulasztás okozta. Ugyanis a pilóta olyan szabálytalan manővereket hajtott végre, amik túlmutattak a gép korlátain. A jegyzőkönyv szerint a személyzet az utasokat akarta szórakoztatni a mutatvánnyal, ezt támasztaja alá az a tény is, hogy a pilótafülkében hat holttestet találtak – köztük két női utasét. Valószínű, hogy a pilóták nekik is akartak imponálni a veszélyes manőverekkel, és ez okozta a vesztüket.

A baleset után hosszú időre betiltották a sétarepülést Budapest felett.

Dián Dóri

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Fortepan / Magyar Rendőr; Katasztrófavédelem Központi Múzeuma