A fű kék, az ég zöld, a szó pedig színes – Ilyen az élet szinesztéziával

–

Egy élet, amiben az érzékek összekeverednek

Méghozzá nem is akárhogyan. Átlagemberként, ha hallunk valamilyen hangot, eldöntjük magunkban, hogy az épp kellemes, hangos vagy közeli. Akadnak közöttünk azonban olyanok, akik a többségtől eltérően a hangokat láthatják, ízlelhetik, sőt akár fizikai érintésként vagy illatként is érzékelhetik. Ők a szinesztézia névre hallgató furcsa neurológiai jelenséggel élnek együtt, ami a lakosság körülbelül négy százalékát érinti. Érzékelésük az átlagosnál jóval összetettebb, hiszen náluk az egy érzékszerv által keltett benyomáshoz automatikusan párosul egy vagy több másik érzet, annak ellenére, hogy ezekhez nem tartozik valódi külső ingerforrás.

Mondjuk, ha meghallja a radiátor szót, azonnal egy szín társul a szóhoz, például az okkersárga.

A hangokhoz és szavakhoz nem csupán élénk színek, téveszthetetlen ízek vagy szagok társulhatnak, hanem egyesek akár személyiségjegyeket, sőt biológiai nemet is tudnak kapcsolni a hallottakhoz.

Így lehet például, hogy a hármas szám egy dinamikus és sportos fiú, a kilences pedig egy hiú, elitista csaj.

Ő itt Simon, türkizkék…

Azonban nem minden esetben ilyen könnyű és egyértelmű a színpárosítás. Gábor esetében például, mint mondja, sem a keresztneve, sem a teljes neve nem harmonikus: a Gáborba belerondít az á betű. Így olyan postairón színe van, a vége pedig kicsit zöldesebb, nagyon ellentétes. Ezért például sokkal jobban szereti a becenevét, ami a Gobár.

„Amikor megcserélem a betűket, sokkal jobbá válik, mert az »á« később érkezik. Így olyan színe van, mint amikor a zöld falevél ősszel sárgulni kezd, és megjelenik benne egy két piros erezet.”

Az biztos, hogy esetében színt kapnak a nevek, emellett azonban ugyanolyan színesen látja a számokat, napokat, hónapokat, éveket és a településeket is.

Bár sokszor nem volt biztos abban, hogy ilyen egyáltalán létezik

„Úgy emlékszem, már elsős vagy másodikos koromban is megvolt ez az adottságom. Talán az első alkalom, amikor észrevettem, hogy valami másképp működik bennem, az volt, amikor felismertem, hogy a napoknak más színe van, és vannak napok, amiket jobban szeretek, mint a többit. Én olyan vagyok, aki mind a hétfőt, mind a pénteket szereti, a keddet, a csütörtököt és a vasárnapot inkább nem.  

Érdekes, hogy ha bizonyos évekre gondolok, némelyiket kevésbé várom, mert nem olyan színű, amit szeretek. Igaz, ebben akad egy kivétel, mert 2020 szép színű volt, az év mégsem alakult a legjobban.

Mindig is nehezemre esett megfogalmazni, hogy mi ez, mert valójában egy érzet. Sokáig küzdöttem, ugyanis azt gondoltam, hogy ez abnormális, sőt, akiknek elmondtam, azok is ezt hitték. Sosem felejtem el, egyszer magyaráztam egy barátomnak, hogy Kecskemét nem szép színű szó, pedig a várost szeretem. Ő viszont értetlenül nézett. Aztán egy nagyon jó orvos barátom vendégként részt vett egy podcastban, ahol szóba került az, hogy vannak ilyen emberek, akiknél színek jelennek meg, ha szavakat látnak vagy hallanak. Megvilágosodtam.” 

Azóta sikerült kicsit jobban megértenie, hogy miként működik

„Például, ha írok valamit, legyen az akár egy levél vagy cikk, nehezen megy, ha nem tetszik a színvilága. Számomra fontos, hogy a zöld és a kék színek domináljanak benne. Addig cserélgetem a szavakat, amíg a legnagyobb lesz a harmónia, az összszín. Mert olyan ez, hogy a betűk állandó színekkel rendelkeznek, és valamennyire a szavak is, de nincs olyan, hogy azt mondom: ez zöld, ez meg piros, sokkal inkább a betűk alakítanak ki egy összbenyomást.  

A kedvenc színem a zöld, a kék és a szürke. Maga a zöld szó például barnássárga, ami számomra kevésbé vonzó. De én a színt szeretem, nem a szót, amivel leírom.

Ott van például Vitray Tamás: kék és zöld. Ördög Nóra: szürkészöld. Ezekben megjelenik a harmónia. De ha Háy Jánost vesszük, nála a vezetéknév elrontja az összképet.

A „h” hideg, az „á” piros, a vége hideg. Így nem áll össze.  Akkor működik nagyon jól, ha a betűk között dominancia, vagy a színekben összehang van. Radnóti Miklós egy tökéletes példa erre. Érdekes egyébként, hogy ismerkedésnél nekem nagyon pozitív irányba tudja befolyásolni a helyzetet, ha a lánynak harmonizál a neve. Persze a fordítottja nem igaz.”

De akkor átok vagy áldás szinesztétának lenni?

Gábor szerint az írásnál egyértelműen előnyt jelent. „Nyilván úgy írok, hogy a színek szintjén összhang legyen, így amíg tudok javítani, addig módosítom a szórendet, kicserélem a szavakat. Az is hasznos, hogy jobban emlékszem számokra vagy évszámokra, mert a hozzájuk társuló színekről könnyen asszociálok. Valamilyen szinten a művészetekre is érzékenyebb vagyok. Például

ahogy olvasom, érzem, hogy Radnóti vagy József Attila versei sokkal harmonikusabbak, mint Adyé vagy Petőfié.

Vegyük például az Erőltetett menet első két sorát.

„Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet” – egyértelműen megjelenik a szürkés, sötétzöldes idill. 

Míg, ha azt mondom:

„Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt” – káosz. A még sárgás, a nyílnak zöld, a völgyben kék kicsi sárgával. Nekem zavaros.

Hátrányát nem igazán érzékelem, bár az biztos, hogy nem fogok nyerni a lottón. Képtelen lennék megtenni egy olyan számsort, ami nincs harmóniában, és valljuk be, a random kihúzott számoknál erre viszonylag kicsi az esély.”  

Ilyen tehát, ahogyan egy szinesztéta lefesti a világot. Mindezek után bennem már csak egy kérdés maradt: vajon milyen színe van a szinesztéziának?

Révész Boglárka

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Donald Iain Smith