Petőfi élete viszonylag könnyen kutatható, mert ő maga is szívesen tudósított az élete eseményeiről (főleg, ha meg is fizették érte). Így az Úti levelekben,  a verseiben, magánleveleiben is rábukkanhatunk érdekes részletekre, akár az étkezési szokásaival kapcsolatban is. Ráadásul Petőfi a halála után igen hamar ünnepelt nemzeti hőssé vált, így a rokonok, diák-, és pályatársak számtalan visszaemlékezést írtak róla. Ezekből az anyagokból gyűjtöttem ki néhány olyan adatot, amelyek azt mutatják be, hogy milyen ételeket kedvelt, illetve miket utált a költő. Az ételek korabeli elkészítési módját is közreadom, mégpedig Czifray Imre szakácskönyve alapján, aki pont az ezernyolcszázas évek elején-közepén volt József nádor főszakácsa. 

Gyerekkor nyalánkságok

Mi más lehetne egy gyerek kedvence, mint a csoki meg a fagyi,  legalább is manapság. Ám Petőfi gyerekkorában a csokoládét (ital formában) csak a nagyon gazdagok engedhették meg maguknak. Almási Balogh Pál, aki az ezernyolcszázharmincas évek Pestjének volt felkapott orvosa, a forró csokoládét gyógyszerként ajánlja. Akár Petőfit is kúrálhatták így, hiszen Almási Balog Széchenyi és Kossuth háziorvosa is volt. 

A fagyi, illetve elődje a sörbet már a török időktől ismert volt hazánkban, Deák például nagy kedvelője volt a fagylaltnak. De Petőfiről ilyesmit nem tudunk. Azt viszont unokatestvére, Orlai Petrics Soma több visszaemlékezésében is megemlítette, hogy a

költő már gyerekkorától kezdve imádta a kávét (!), és csak feketén, cukor nélkül volt hajlandó meginni. Az édesanyja már ekkor rossz óment látott a dologban, és aggódott, hogy a fia élete olyan keserű lesz, mint ahogyan a kávét issza.

Petőfi eltűnésével a jóslat beigazolódni látszott, legalább is Orlai Petrics szerint. 

Az, hogy valakinek az apja a város legmenőbb mészárosmestere, eléggé determinálja, hogy a kedvenc ételei közé valami húsféle is kerül (vagy éppen nem, ki tudja.) De hogy egy ovisnak a kocsonya legyen a kedvence, az valóban elég ritka dolog. Márpedig Varga Erzsike, Petőfi kiskunfélegyházi játszótársa szerint a költő gyermekkorában odáig volt a kocsonyáért. Erzsi meg is őrizte azt a tálat, amiből a költővel együtt kanalazta a kocsonyát kisgyermekkorában, és ma a Petőfi Irodalmi Múzeumban tekinthető meg.

A kocsonyakészítéshez való alapanyag bőven rendelkezésre állt Petrovics uram mészárszékében, így valószínű, hogy Hrúz Mária és a szolgálói többféle kocsonyával is kedveskedtek a kis Sándornak.

Malacz a kocsonyában

„Darabokra aprítván a malaczot, tedd rézlábasba; adj hozzá egy borjúlábat a maga lábaival együtt, tölts reá egy meszely (4 deci) jó erős bort s két itcze (másfél liter) vizet, adj mellé kevés szerecsendióvirágot, két vagy három szegfüvet, kevés czitromhéjat, négy czitromnak a nedvét, zellert, paszternákot, petrezselyem-gyökeret, sárgarépát megapritva, és sót; főzd parázstüzön mintegy két óráig, azután a húst tálba rakva, levét szűrd reá szitán keresztül, zsírját szedd le és hat tojásnak fehérét elsodorván, főzd a megaludt lével mintegy tiz perczig, szűrd át, töltsd a malaczhúsra s hidegen add az asztalra.”

Tudott-e Petőfi főzni?

A korszakban a főzés asszonyi munka volt, a férfiak nemigen tudtak főzni. Talán éppen ezért nem szeretett a konyhában serénykedni Szendrey Júlia sem, hiszen igen felvilágosult nő volt, aki küzdött a nők egyenjogúságáért. (Nemrégiben írtunk róla is egy cikket.)

Legalábbis Jókai, aki egy időben náluk lakott, úgy emlékezett, hogy az ebédet általában az Arany Sas fogadóból hozták, vacsorára meg jobbára teáztak és kekszet ettek.

Szóval a szakácsművészet nem tartozott a Petőfiék erősségei közé. Mégis a költő maga írja le Úti leveleiben, hogy a katonatársainak Sopronban gyakran készített kukorica gölődinyt. 

De mi a halál lehet az a kukoricagölődiny? Kukoricagombóc, amit durvára őrölt kukoricadarából készítettek el, és akár főzve, akár pirítva kedvelt étel volt. Már akinek. Mert Petőfi úgy megutálta a katonaság alatt, hogy később rá se tudott nézni. 

Sült dara-gombócz

„Sodorj el egy darab irósvajat jó habosra, üss bele két tojást, adj hozzá öt kanál szép darát, sót, két kanál tejfelt; keverd mind össze, csinálj belőle apró gombóczokat, süsd ki forró zsírban, tedd levesbe, forrald fel s tálald ki.”

Azt azért ne feledjük, hogy Czifray szakácskönyve a főúri közönségnek szólt. Petőfi kukoricagombócába valószínűleg nem sok vaj meg tejföl került, jó esetben egy kis zsír, és leves helyett csak sima sós vízben főzték ki, ahogyan a szegényebb házaknál szokás volt.

Bár a férfiak nem sürgölődtek sokat a konyhában, a disznó levágása és feldolgozása jobbára férfimunka volt, és az ma is. A Békés megyei szlovákok híresen jól készítik el a disznótoros ételeket, gondoljunk csak a világhírű csabai és gyulai kolbászra. Petőfi családja anyai és apai ágon is szlovák származású volt, ráadásul a Petrovics család egy része a Békés megyei Mezőberényben élt, így nyilvánvaló, hogy a költő többször részt vett disznóvágáson. Ezt az élményét egyébként a Disznótorban című művében meg is örökíti, és a jókívánságait különböző disznótoros ételekkel párosítja. A vers végén azt írja:

Egy gömböc legyen a

Magas ég,

És mi a gömböcben

Töltelék!

A gömböc szó szerintem mindenkinek ismerős, ha máshonnan nem, a népmeséből, ahol a kisgömböc mindenkit felfal. De mi is az a gömböc? Hát, az a kaja, amibe apróra vágva lényegében mindenféle hús belemegy, amit másra nem tudnak használni. 

Bőrös gömböcz
„A sertésfejnek húsát bőrével és füleivel együtt lefejtvén, aprítsd koczkásra, főzd meg, adj hozzá puhára főtt s hasonlag koczkásra vágott füstölt marhanyelvet, egy meszely (4 deci) vért, fél font (28 deka) koczkásra vágott nyers szalonnát, sót, két fej aprított vöröshagymát, nehány apróra vágott mogyoróhagymát, melyet fertályfont (14 deka) kiolvasztott szalonnában s egy merítőkanál tejszínben megpirítottál, késhegynyi porrá zúzott borsot, szerecsendióvirágot, ugyanannyi apróra zúzott majoránát, s töltsd ez egész vegyületet e czélra már szépen megtisztított sertésbendőbe; végét bekötvén, főzd vagy két óráig, azután tedd két fa tál közé, hogy megpuhuljanak.”

A kedvenc és a leggyűlöltebb étel

Ha már a szlovákokról van szó, akkor muszáj megemlítenünk Petőfi kedvenc ételét, mégpedig a túrós tésztát. 

„Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát, és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki”– írta Úti leveleiben 1847-ben. A túrós tésztát sokféle tésztával készítik. Magyar nyelvterületen leginkább a csusza dívik, amikor a vékonyra nyújtott tésztát megszárítják, majd darabokra tördelik és úgy főzik fel. Ám Petőfi szlovák származású volt, az édesanyja is valószínűleg szlovák ételeket főzött, annak ellenére, hogy férje, Petrovics István kifejezetten asszimilációpárti volt, magyarnak vallotta magát, és a gyerekeihez sem engedte, hogy szlovákul szóljanak. A Petőfi által emlegetett túrós tészta azonban valószínűleg a szlovákok által oly kedvelt túrós haluska, ami nem más, mint a széles metélt. A túrót sem biztos, hogy csak az általunk ismert készítmény jelentheti, hiszen a békés megyei szlovákok előszeretettel fogyasztják a brinzás haluskát is. A brinza, a közhiedelemmel ellentétben nem a juhtúró, hanem egy erős túróféleség, amit hosszú ideig érlelnek.

Hogy melyik volt a gyűlöltebb étele, azt az Úti jegyzetekben eléggé világossá tette:

„Ha kritikusok nem volnának: a világon legjobban utálnám a tejfölös tormamártást, de így azoké az elsőség, s csak második helyet foglal a tejfölös-torma. Ettől reszketek, ha valahova hínak ebédre.”

Úgy tűnik, a tormamártás igen közkedvelt volt Petőfi korában, mert útja során sokszor vendégelték meg ezzel az étellel. 

Tejfeles torma-mártás

„Pergelj meg egy darab melegített vajat vagy lemert zsírt egy kis liszttel, adj hozzá egy marok zsemlyemorzsát s pergeld a liszttel újra egy kis szempillanatig; azután pedig önts reá levest, a mennyi szükséges, hogy éppen jó sűrűségű legyen; adj hozzá végtére reszelt tormát egy kis czukorral, két kanál tejfelt s egy kis sáfrányt.”

Mi köze van Petőfinek a székelykáposztához?

Petőfiről rengeteg legenda vagy legendaszerű visszaemlékezés született. Egyik pesti barátja, Székely József levéltáros szerint, egyszer túl későn érkeztek meg törzshelyükre a Komló-kertbe (más verzióban az Arany Sas fogadóba), és a szakács csak egy kis maradék savanyú káposztát és pörköltet tudott felajánlani. Egyenként kevés lett volna mindkettő, így Székely ötletére a szakács összeöntötte a két ételt, és a kemencében kicsit össze is sütötte, főzte az ízeket. Ez lett a székelykáposzta, amihez valójában se a az erdélyi székelyeknek, se Petőfinek nincs sok köze. 


Források: Czifray Imre: A Magyar Nemzet Szakácskönyve, Kiadja Rózsa Kálmán és neje, 1888, Budapest

Petőfi Sándor: Úti levelek, Petőfi Sándor: Úti jegyzetek

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/imagospot; bhofack2

Miklya Luzsányi Mónika