Kényeztetni, „kiutálni” vagy levegőnek nézni?! – Taktikák, ha egy barát új párja kinyírja a hangulatot

–

Mérgezett viszonyok

Szilvi harminc körüli fiatal nő, imád szórakozni, sportolni, túrázni a párjával és a közös barátaikkal. Egyik fiúismerősük sokáig szingli volt egy hosszabb kapcsolat után, örültek neki, amikor úgy tűnt, hogy végre megtalálta a párját. A srácnak láthatóan sokat jelentett a kapcsolat, ám a kezdeti idillnek hamar vége szakadt, ráadásul a veszekedéseik sokszor megmérgezték a közös programokat is, ahogy Szilvi fogalmazott: „Megy az adok-kapok. Mi a barátaimmal úgy látjuk, hogy főleg a lány cseszegeti Balázst, bár tény, hogy néha ő is beszólogat, de sokkal ritkábban, csak ha már tényleg nem bírja tovább. Ők, mondjuk, úgy élik meg, hogy mindketten »nagyon szenvedélyesek«.

Csak hát ez a »szenvedély« néha agyonvágja a hangulatot. Nem az igazi úgy mászni föl a kaptatón, vagy épp gyönyörködni a tájban, hogy a vagdalkozásaikat hallgatjuk”.

„Oké, de mit lehet ilyenkor tenni?”

Ezt kérdezte tőlem Zoltán is, amikor egy hasonló helyzetet vázolt.

„Van egy baráti pár, alapvetően jóban vagyunk, de elég sokszor úgy tűnik, hogy a lány valójában nem érzi jól magát. Mégis eljön, akár táncházba megyünk, akár kirándulni, de végig savanyú, rosszkedvű, morgós, időnként be is szól, aztán visszakozik.

Nem arról van szó, hogy balhézna, nem csinál semmi igazán bántót, olyat, ami miatt okunk lenne összeveszni vele, »csak« sugárzik belőle, hogy nem érzi jól magát.

Egyszer teljesen spontán rákérdeztem, amikor már nagyon látványos volt ez, de vérig sértettem vele, kábé úgy jött ki, mintha el akarnám küldeni a csapatból egy üres dumával. Arra is gondoltam, talán az a gond, hogy mindig mi javaslunk programot, úgyhogy egy ideje mindig hozzá fordulok először, őt kérdezem. Az a vicc, hogy amióta erre elkezdtem jobban figyelni, még kritikusabb, veszekedősebb – legutóbb például egy szlovákiai városnézős kirándulást szerveztünk együtt, az útvonalterv nagy részét az ő ötletei alapján alakítottuk ki, odavoltam, milyen klassz, látszott, hogy ő már sokszor volt, szereti is. 

És tényleg csodálatos volt, illetve lett volna, még az időjárással is szerencsénk volt, gyönyörű helyeken jártunk. Csak épp ő minden miatt morgolódott. »Túl korán keltünk, túl későn keltünk, lyukat beszélt a hasunkba a múzeumban a bácsi, de a másik meg milyen bunkó, hogy csak akkor nyitja ki a száját, ha odamegyünk megkérdezni valamit, túl lassan megyünk, most meg hova rohanunk…«

Tényleg azon gondolkodom egy ideje, hogy vajon nem csak azért jön-e el velünk, mert nem akar otthon lenni egyedül, vagy hagyni, hogy a párja velünk legyen egy programon, nélküle?”

Egyáltalán nem ritka az ilyesmi

A rendszergazdaként dolgozó Márk szinte szóról szóra hasonló helyzetről számolt be, ő egy nagyobb társaságban találkozott ilyen párral, és azonnal kimondta az „ítéletet”: szerinte egyszerűen kontrollmániás a pár egyik tagja. Ezért nem hajlandó otthon maradni, ezért „felügyeli” a párja minden pillanatát.

Nem is feltétlenül féltékeny, legalábbis nem konkrétan a társaság ellenkező nemű tagjaira, csak épp tudni akar mindenről, szemmel tartani a párját folyamatosan. Amikor rákérdeztem, bántalmazó kapcsolatnak tartja-e ezt, Márk azt válaszolta: „Te mondtad, nem én…”

„Mindenesetre én azt látom” – folytatja Márk –, „ha egy férfi akarja kontrollálni a nőt, akkor elsősorban elszigeteli: lefoglalja, más programokat szervez, kritizálja a barátokat, majd egy idő után a szó szoros értelmében nem engedi el a párját ezekre az eseményekre. Nőknél gyakori viszont, hogy a csaj megy a pasijával, látszólag partner mindenben, de közben egyre inkább tönkreteszi a hangulatot, és a végén már a másik is egyre kényelmetlenebbül érzi magát, így inkább nem megy – amit ráadásul a saját döntéseként él meg olykor, a nő pedig pláne így kommunikálja. De a lényeg mindkettőnél azonos: a tökéletes kontroll és a barátokhoz fűződő szálak elvágása.”

Máshogy is agyon lehet vágni a hangulatot…

Más szempontból aggályos, de a társaság tagjainak szintén meglehetősen kényelmetlen helyzet volt az, amibe Sári keveredett, még a húszas évei elején.

„A csapat tagja volt egy pár, Bence és Gabi. Mindkettőjüket csíptük, Gabinak imádtam a humorát. Aztán az egyik szülinapi bulira Bence beállított egy vadidegen csajjal. Persze a házigazdának szólt, ő is nekünk, eddig oké, azt hittem, hogy szétmentek Gabival. Erre kiderült, hogy ssss, ne adjátok tovább Gabinak, hogy vele vagyok itt. Hogy mi?! Kiderült, hogy ezzel a csajjal csalja a barátnőjét, elhozta a buliba, és elvárta attól az öt-hat embertől, hogy mindenki falazzon neki. Annyiban szerencséje volt, hogy mi mindannyian őt ismertük jobban, Gabival csak az ő révén találkoztunk, én például a telefonszámát sem tudtam, és azokban a réges-régi időkben még Facebook és Insta sem volt. De attól még nagyon hülyén éreztük magunkat, pláne, amikor

néhány hét múlva újra Gabival jött egy közös programra – a legnagyobb boldogságban. Azt hittem, szakított a másik csajjal, de nem, később is hozni akarta. Ekkor azonban az a lány, akinél a buli lett volna, közölte, hogy ezt felejtse el, ha nem rendezi a sorait, ő se jöjjön.

Nekem egyébként borzasztó fura emlékként maradt meg az bizonyos szülinapi buli, a csaj ugyanis egész délután-este a sarokban ült, nem szólt senkihez, csak mosolygott mereven. A legkedvesebb invitálásra is csak egyszavas válaszokat adott, és ült tovább egy helyben. A srác néha odament, megsimogatta a karját, ennyi. Hát, elég szürreális volt…” 

Szakítás után – vagy előtt?

Egy összeszokott társaságba jellemzően a partnerrel kerül be új ember. De mi történik akkor, ha szakítanak? Ha az illetőt azóta befogadta a csapat, ő is szeret velük lenni, és a volt partnerével sem elviselhetetlenül rossz a kapcsolat, akkor miért ne járhatnának össze továbbra is, miért zárnák ki a közös programokból? Nos, van, amikor ez azért nem olyan egyszerű…

Bea egy nagy szerelmi csalódás után jött össze Gergővel. Bár az első pillanattól kezdve érezte, hogy ez nem egy holtomiglan-holtodiglan kapcsolat, örömmel vett részt a közös programokban a fiú haverjaival. A társaság, úgy tűnt, gyorsan befogadta a kifejezetten extrovertált, könnyen barátkozó lányt. Aki azonban alig pár hónap után szakított Gergővel, a közös programokban való részvételt azonban továbbra is természetesnek tekintette. A többiek közül ez nem mindenkinek tetszett, azonban Gergőre való tekintettel nem is akadályozták.

Bea pedig úgy viselkedett mindenkivel, mintha ezeréves barátok lennének, és legalább annyi ideje lenne a csapat tagja, mint maga Gergő. Aztán rövid idő múlva összejött Zoltánnal, szintén a társaságból.

Ezt már nagyon rosszul viselték a többiek, persze elsősorban Gergő. Ekkor derült ki, hogy ő végig abban a hitben volt, a sok közös program azt jelzi, van még remény, hogy összejönnek Beával – sőt, a barátok egy része is így értelmezte Bea viselkedését.

A társaság ezek után egy emberként állt Gergő mellé. Zoltánt senki nem akarta megbántani, de azért jelezték neki: nem szeretnék, ha a közös programokra elhozná Beát. Akit azonban nem lehetett „leszerelni”. Nem értette Zoltán kérését, úgy hívogatta a társaság tagjait, mintha gyerekkori pajtások lennének, ők pedig nem igazán tudták, mi lenne a jó reakció. Kerek-perec közölni egy jó fej, úgy egyébként rokonszenves, aranyos csajjal, hogy „figyu, nincs veled semmi baj, de mégse gyere közénk”, vagy magyarázkodni arról, hogy ez bántó Gergőnek, ezért lehetőleg még egy nem Gergő által szervezett programon se vegyen részt, pitiánernek és hisztis hozzáállásnak tűnt.

A szitu szép lassan megoldotta magát: Bea és Zoltán kapcsolata véget ért, a lány maga döbbent rá, hogy a korábbi szerelmi csalódását próbálta feldolgozni a gyors pasizással és az idegen, nem a korábbi partneréhez kötődő baráti társasághoz való csapódással.

„Kiutáltuk magunk közül”

A szintén nagy társasági életet élő Kálmánnal beszélgettem a fenti sztorikról, ő pedig egy végtelenül egyszerű(nek tűnő) megoldással állt elő: 

„Volt nálunk ilyen csajjal is, pasival is. Már bocs, de mi egyszerűen kiutáltuk magunk közül.

Idejött a barátjával/barátnőjével, aki rendszeresen tönkre vágta a hangulatot a balhéival, kötözködésével, hisztijeivel. Amikor előállt egy ilyen szitu, először persze mindenki igyekezett visszafogni magát, ha másért nem, a barátunk miatt, nem akartuk, hogy ő kényelmetlenül érezze magát. De aztán rájöttem, hogy neki is jobb, ha szembesül vele; a partnere elfogadhatatlanul viselkedik. Az nem oké, ha mi, a barátai is azt erősítjük benne, hogy rendben van, ha megállás nélkül ócsárolja őt a pasija/csaja, aki ráadásul elvárja, hogy körülötte pörögjön mindenki. Úgyhogy amikor ilyen helyzet állt elő, mi egyszerűen »megfeledkeztünk« az illetőről, az a vicc, hogy összebeszélés nélkül.

Részt vett a programon, de ha elkezdte a műsort, egy idő után a társaságból senki nem szólt hozzá. Volt, aki egy ilyen után nem jött többet. Akadt, aki vérig sértődött, hogy a párja nem védte meg, és szakított vele – jelzem, az illető azóta boldog kapcsolatban él, és mi is imádjuk az új társát.

Volt, aki kiborult, elmondta, hogy mi miatt van durván maga alatt – nagyon komoly, tanulságos beszélgetés lett belőle. Minden van. De az nincs, hogy hagyjuk egy új tagnak, hogy inzultálja és sértegesse a régieket, vagy elvárja, hogy asszisztáljunk ahhoz, ahogy megállás nélkül cseszegeti a párját.”

Nektek volt ilyen tapasztalatotok? Ti hogyan éltétek meg, és főleg: hogyan kezeltétek az ilyen helyzeteket?

H. Fekete Bernadett

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/doble-d