Jó pár évvel ezelőtt, amikor a blogom kapcsán megjelent pár írásom az Indexen, akkor szembesültem először a rosszindulatú kommentelők savával. „Micsoda egy idióta, műkörmös picsa lehetsz!” – hörögte az egyik. „Az ilyen mi a francnak szül egyáltalán gyereket??!” – értetlenkedett ismeretlenül is egy másik. „Használtál volna óvszert, ha nem tudod, mivel jár a gyereknevelés!” – oktatott ki a felelős gyerekvállalásról Feri27.  „Figyi, szerintem nagyon erőltetett a stílusod!” – hepciáskodott valaki, míg egy másik kerek perec kinyilatkoztatta:

„Kurvahosszan leírtad, hogy micsoda egy hisztis picsa vagy!”

Megmondom őszintén, akkoriban még nem nagyon tudtam ezekkel a megjegyzésekkel mit kezdeni. Hiába próbáltam nem mellre szívni, hisz mégis, mi a toszért érdekelne egy olyan valaki – zsebpiszokból hirtelen előrántott – elítélő véleménye, aki nem is ismer?!

Idővel persze nemcsak megedződtem, hanem megtanultam a negatív kommenteket vagy savazó élő beszólásokat is pozitívnak látni. Hiszen az illető, aki épp az imént küldött el melegebb éghajlatra, mégis csak vette magának a fáradságot, hogy elolvassa az írásomat, és véleményezze is. Egy ízben pedig odáig lazultam, hogy az egyik fröcsögő kommentelőnek kedvesen, zéró gúnnyal visszaválaszoltam. Az addig bőszen hadováló illető egy csapásra megszelídült, mintha csak akkor szembesült volna a ténnyel, a Bad Dirt álnév mögött tényleg egy hús-vér, érző lény lapul. Ez a bibliai „ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel” attitűd egy továbbgondolt formája a dán Søren Kierkegaard filozófiájában is megjelenik, legalábbis ez derül ki a naplójából.

A XIX. század nagy magányos gondolkodója azon tűnődik, vajon mi állhat a trollkodás, mások szándékos sértegetése, és úgy en bloc, a verbális terrorizálás hátterében. Kierkegaard úgy látja, hogy a bullying célja valami vágyott dolog megszerzése. „Ha például belépek valahová, ahol sokan összegyűltek, gyakran előfordul, hogy valaki ellenségesen lép fel velem szemben, mondjuk, kikacag, azt feltételezve, hogy ezzel a közösség véleményét is képviseli. Azonban ha erre én teszek egy baráti megjegyzést, akkor az illető egy csapásra simulékonyabb és udvariasabb lesz. Lényegében ez azt mutatja, hogy az illető nagyszerűnek tart engem, talán jóval nagyszerűbbnek, mint ami valójában vagyok.

Ám ha nem válhat a nagyszerűségem részesévé, akkor inkább kinevet. De amint a résztvevője lehet, máris a csodálatomat zengi.”

Kierkegaard naplójában felemleget egy esetet, amikor a háza kapujában összefutott három szivarozó fiatalemberrel, akik amint meglátták, vigyorogva kötözködni kezdtek vele. A filozófus azonban ahelyett, hogy sértetten faképnél hagyta volna őket, esetleg hasonló stílusban reagált volna a kekeckedésre, inkább odalépett az egyikhez, és tüzet kért tőle. A srácok hozzáállása a pillanat törtrésze alatt vett 180 fokos fordulatot. Azonnal udvariasan megbillentették a kalapjaikat, a külső szemlélő számára olybá tűnhetett a dolog, mintha egyenesen Kierkegaard tett volna szívességet az uraknak azzal, hogy tüzet kért tőlük. „Ergo: – vonja le a végkövetkeztetést – ugyanazok az emberek éljeneznek nekem lelkesen, ha barátságosan szólítom meg őket, vagy akár odavetek egy-egy hízelgő szót, akik az imént még pusztulásomat akarták látni. Mindez csupán színjáték. ”

Hét évvel később újra foglalkozik az utálat és trollkodás témakörével. „Ha azt mutatják, hogy nem törődnek velem, vagy nagyon a tudtomra akarják adni, hogy nem törődnek velem, az változatlanul egyfajta függőséget jelez. Pont azáltal mutatnak tiszteletet felém, hogy azt igyekeznek bizonygatni, nem tisztelnek.”

Szóval ha legközelebb valaki ferdén néz rád, piszkálódni kezd, vagy mocskolódó kommentekkel árasztja el a faladat, vegyél egy nagy levegőt, számolj el tízig, gondolj Kierkegaard elméletére, miszerint a másik tulajdonképpen csak a csillámporodból szeretne részesülni... és aztán írj vissza a fröcsögő trollnak pár kedves sort...

 

Fiala Borcsa