Számos formát ölthet

Legkésőbb a huszadik hét környékén a legtöbben megtudják, várhatóan milyen nemű gyerekük fog születni. Ez a pillanat azonban korántsem mindenkinek örömteli. Vannak, akik elkeserednek, félelmet, dühöt, haragot éreznek, miután kiderült, hogy a babájuk nem olyan nemű lesz, mint amilyennek elképzelték, vagy amilyenre vágytak. Előfordulhat, hogy elidegenednek a várandósságtól, megbánják az egészet, elvesztik a motivációjukat, a társukat hibáztatják, vagy meginognak abban, mennyire fogják tudni szeretni az újszülöttet. A tapasztalatok azt mutatják, ezek a negatív érzések gyakran órákon, napokon belül elmúlnak, sokan pedig arról számolnak be, hogy az újszülöttel való találkozás intenzív élménye, illetve az összeszokás első hetei oldják fel őket. Másokban azonban hosszú évekig fennmaradhat egyfajta elégedetlenség vagy zavaros hiányérzet, amely nyomasztó elvárások formájában csapódhat le a gyerekkel való kapcsolatukban, a szülő számára nem ritkán tudattalanul. 

Miért történik? 

Teljesen természetes, hogy a fogantatás pillanatától kezdve fantáziálunk a gyerekünkről. Sőt, van, aki már sokkal hamarabb elkezdi: egészen fiatalon rendszeresen elképzeli, milyen lesz a kisfia vagy a kislánya, hogy fog kinézni, miket fognak együtt csinálni. Beszélget erről a partnerével, neveken gondolkodnak, együtt tervezgetnek. Min múlik, hogy milyen nemű gyereket szeretnének? 

  • Személyes preferenciák. Lehet, hogy valaki mindig is egy kisfiúról álmodozott, akivel focizhat és barkácsolhat, vagy egy kislányról, akit szép ruhácskákba öltöztethet. Előfordulhat az is, hogy az egyik nem képviselőivel kevésbé érzi biztonságban vagy kényelmesen magát, ezért másmilyen nemű gyereket preferálna. Vagy férfiként konfliktusai voltak az apjával, így lányt szeretne, nőként az anyjával, ezért inkább kisfiút, nehogy a múlt megismételje önmagát. Talán azért nem szeretne lányt, mert félti a pletykáktól és az áskálódástól, fiút meg azért nem, nehogy érzéketlen vagy túlságosan domináns felnőtt váljon belőle.

Vegyük észre, ezekben a félelmekben mekkora szerepet játszanak a sztereotípiák, illetve a rendezetlen családi konfliktusok. 

  • Társadalmi nyomás. A legtöbb kultúra a mai napig többletértéket tulajdonít a férfi nemnek. Sok helyütt verbális vagy akár fizikai agresszió is éri azokat a nőket, akik nem „tudnak” fiút szülni. A belsővé tett elvárások miatt ők maguk is kudarcként élhetik meg ezt a véletlent, hiába nincs hatalmuk befolyásolni a folyamatot (még ha próbálkoznak is különféle, nem is mindig veszélytelen házi praktikákkal). Mivel a vezetéknév apáról fiúra száll, sok férfi attól tart, vele együtt a neve is kihal, ha csak lányai lesznek (érdekes, ez a félelem még az egészen gyakori vezetéknevek esetén is fennáll). Más szülők arra vágynak, hogy kisfiuk és kislányuk is legyen, hogy minél szélesebb körű tapasztalatokat szerezzenek a gyereknevelés örömeiből. Ennek vélhetően megágyaz a nukleáris család idealizált képe is – apa, anya, kisfiú, kislány –, amellyel lépten-nyomon találkozni a reklámokban, a könyvekben és a filmekben. 

    A cikk a hirdetés után folytatódik!
  • Az ismeretlentől való félelem. Lehet, hogy a családodban csak lányok voltatok gyerekek, vagy csak fiúk. Ebben az esetben újszerű feladat lehet egy olyan a baba érkezése, akinek a várható neme különbözik a tiédtől és a tesóidétól. Ez bizonytalanságot kelthet benned: mi van, ha nem lesz bennetek semmi közös, vagy nem fogsz tudni ráérezni a szükségleteire? Így is elég jó szülője tudsz lenni? Sokan úgy vélik, mélyebben meg tudják ismerni a velük azonos nemű gyereket, hiszen óhatatlanul hasonló tapasztalatok érik őket. Ugyanakkor fontos emlékeztetni magad arra, hogy a te megoldásaid korántsem biztos, hogy az ő megoldásai lesznek. Talán még használhatná is őket, de mivel készen kapta a válaszokat, jó eséllyel nem fog bízni bennük.

Általában ahhoz is végig kell járnunk a saját utunkat, hogy egy-két dologban végül ugyanarra a konklúziókra jussunk, mint a szüleink. 

Kapargasd meg a felszínt!

Érdemes a mélyére nézned, miről szól a gyerek neme miatti csalódásod. Ha aggodalmak gyötörnek azzal kapcsolatban, mennyire fogsz tudni kötődni a babához, vagy akár évekkel később tapasztalsz nehézségeket ezen a téren, ajánlott beszélgetned egy szakemberrel. Az érzéseidet nem te irányítod, így természetesen szégyenkezned sem kell miattuk. Az viszont a te felelősséged, mit kezdesz velük. Minél korábban fordulsz segítségért, annál jobb, de sohasem késő! A terápia kiváló módja lehet annak, hogy megtanuld látni a gyerekedet, értékelni és szeretni őt a maga valójában.

Ha közelebbről megnézzük, az egyik nem iránti határozott preferencia mögött sokszor éppen az áll, hogy a szülő jót akar a gyerekének. Mit jelent ez? Azt, hogy szeretné a saját pozitív tapasztalatait újratermelni a kicsi életében, a potenciális negatív tapasztalatoktól pedig megóvni. A hangsúly itt a „saját” szón van: a szülő abból indul ki, hogy vele mi történt, törekvéseit részben az élményeinek a feldolgozatlansága táplálja, részben pedig az a feltételezés, hogy az azonos nemű gyermek sorsa hasonló lenne az övéhez. Ami elmarad, az az, hogy a szülő meglássa a tőle független, egyedi sajátosságokkal bíró, autonóm individuumot a gyerekben. Ha más szempontok kapcsán is a kiterjesztett énjeként kezeli, azt várhatja tőle, hogy megvalósítsa mindazt, amit neki nem sikerült, vagy amire nem volt lehetősége. 

Az egyik legnagyobb csapda: a nemi esszencializmus

Jó eséllyel az eddigiekből is érzékelted, hogy a baba neme miatti csalódás középpontjában gyakran – ha nem is mindig tudatosan – az a meggyőződés áll, hogy bizonyos tevékenységeket csak bizonyos nemű gyerekkel lehet végezni, illetve bizonyos tulajdonságok csak bizonyos nemű gyerekeket jellemezhetnek. Azt a hiedelmet, amely szerint a kromoszómáink, valamint a külső-belső nemi szerveink a legkorábbi időktől kezdve meghatározzák az érdeklődésünket, a lelki alkatunkat és a viselkedésünket, nemi esszencializmusnak hívjuk. Ez egy meglehetősen determinisztikus megközelítés, azt mondja, hogy a nők és férfiak lényegüket tekintve különböznek egymástól, veleszületett és megváltoztathatatlan módon, ezért más-más életfeladataik vannak.

Ezzel az érveléssel két probléma van. Az egyik, hogy bebetonozza a nemi hatalmi különbségeket, hiszen a férfiak helyét a közéletben és a munka világában jelöli ki, míg a nőknek a gondozási feladatok ellátását rendeli el. A másik, hogy nincs rá bizonyíték. 

Ahogy az Gina Rippon kognitív idegtudós nagy hatású könyvéből is kiderül (The Gendered Brain, korábban a Díványon írtam róla), a férfi agy–női agy elképzelés olyan mítosz, amelynek hátterében tudományos torzítások állnak. Létezhetnek ugyan fokozatbeli eltérések a két nem agya között, de ezek egyrészt nem jelentenek minőségbeli különbségeket, másrészt elsősorban az a kényszerpálya okozza őket, amire a társadalom már újszülöttkorukban ráállítja a kisfiúkat és a kislányokat, a kék és a rózsaszín rugdalózótól kezdve. Amikor megszületünk, az agyunk meglehetősen plasztikus: szerkezetét és a neuronok közti kapcsolatokat jórészt a minket érő ingerek alakítják. Mivel rendszerint más stimulusok érik a lányokat és a fiúkat – amit számos kutatás igazol –, a nemi különbségeket főként a társadalom hozza létre, rögzíti és erősíti fel. 

Mi következik ebből? 

Előfordulhat, hogy a fenti bekezdéssel nem értesz egyet, merőben más nézeteket képviselsz, vagy bármilyen okból nem akarod befogadni az abban leírtakat. Az ellenállásod már csak azért is érthető, mert a nemi esszencializmus átszövi a kultúránkat: megjelenik irodalmi művekben, romantikus filmekben, szórakoztató színházi előadásokban, és annak igazságát, ami ennyire széles körben elterjedt, általában nem kérdőjelezzük meg. 

Azt viszont érdemes figyelembe venned, hogy a gyereked, még ha az lesz is a biológiai neme, amit szerettél volna, talán nem lesz olyan, mint amilyennek elképzelted.

Lehet, hogy kislány lesz, de utálja a szoknyákat, nem érdeklik a babák, és úgy kell becserkészni, hogy meg tudd fésülni. Talán imád majd focizni, fára mászni, matekot és fizikát tanulni. Ha pedig fiad lesz? Előfordulhat, hogy minden vágya az lesz, hogy táncolhasson, szeretni fogja a szép ruhákat (talán a szoknyákat is!), tartózkodik attól, hogy bepiszkolja magát, és nagyon ügyes lesz a kézműves dolgokban. Most sokkal jobban megijedtél? Ez nem véletlen: mivel a férfiasságnak nagyobb értéke van, mint a nőiességnek, a társadalom jobban tolerálja a „fiús” lányokat, mint a „lányos” fiúkat, akikről rögtön azt feltételezi, melegek lesznek. Ez egyrészt korántsem biztos, másrészt egyáltalán nem baj, hiszen az azonos nemű szerelmek semmivel sem alacsonyabb rendűek, mint a heteroszexuális kapcsolatok.

De továbbmegyek

Az is lehet, hogy a gyereked nem fog azonosulni a számára születéskor kijelölt nemmel, és szenvedni fog attól, hogy mindenki fiúnak nézi, fiúnéven szólítja, úgy bánik vele, mintha fiú lenne, pedig ő egyáltalán nem érzi magát annak. Vagy fordítva, lányos dolgokat erőltetnek rá, olyanokat, amik őt egyáltalán nem érdeklik, amiktől az a benyomása lesz, mintha szerepet játszana, vagy ufó lenne.

Mit teszel, ha azt látod, hogy szenved? Továbbra is azt sulykolod, hogy márpedig olyannak kell lennie, amit az anyakönyvi neme diktál? Ha nem tudsz hatni rá, mi lesz? Fenyegeted?

Megvonod a szeretetedet? Kitagadod? Vagy inkább mellé állsz, és segítesz neki, hogy a végére járjon, ki is ő valójában, miközben megvéded a környezet bántó reakcióitól. A pszichológusok között széles körű szakmai konszenzus van abban, hogy pontosan ezt érdemes tenni. Egyfajta szociális tranzíciót, amelynek során a gyerek kipróbálhatja, milyen ruhákban, hajviselettel, becenévvel, tevékenységi körrel érzi magát a leginkább önazonosnak. Ha senkit sem bánt vele, miért ne fedezhetné fel önmagát?

Bízz a szeretetre való képességedben!

Ha még nincs gyereked, a jó hír az, hogy mindezt nem is kell még feltétlenül tudnod. Csomó mindent menet közben tanul meg az ember, a gyerekével együtt fejlődik, amikor konkrét helyzetekkel szembesül. Időről időre elgyászolja az „ideálist”, hogy szerethesse a valódit. Persze sokat segít, ha eleve minél kevesebb elvárásod van a saját és mások gyerekei kapcsán. Ehelyett nyitott vagy, és figyelsz, próbálod őt mint különálló emberi lényt megismerni, mindenre kész kíváncsisággal, miközben a képlékenységéről sem feledkezel meg. Ha egy pillanatra túllépsz a nemek kérdésén, mi az, amit emberként szeretnél átadni neki? Hogy jószívű legyen, kedves és rugalmas? Valaki, aki kész kiállni az elveiért, igazságos, és kitartó a munkában? 

Hogy boldog legyen.

A legtöbb szülő valószínűleg zsigerből rávágná, ő csak azt szeretné, hogy a gyereke boldog legyen. Hidd el, erre vágyik az is, akinek „fiús” lánya, „lányos” fia vagy transz gyereke van.

Ha ezt átérzed, ha ebben össze tudunk kapcsolódni, akkor közösen odafigyelhetünk arra, hogy olyan közeget teremtsünk, ahol minden gyereknek biztonságos és örömteli felnőni. Szóval javítom magam: mégiscsak fontos tudni ezekről a dolgokról akkor is, ha (még) nem vagy szülő vagy pedagógus. 

Kettős tudatban lenni

Ha engem kérdezel, én két dologra törekednék, egymással párhuzamosan. Egyrészt arra, hogy bizonyos szempontból vak legyek a gyerekem nemére: azért, hogy túl a sztereotípiákon, a saját fantáziáimon és az adott nemmel való korábbi tapasztalataimon, a maga egyediségében kapcsolódhassak hozzá. Ezt nem jelenti azt, hogy ne lehetne „lányos” lány, vagy „fiús” fiú. De csak akkor lenne az, ha ezt ő szeretné, nem én erőltetném rá. Azért, hogy erről meggyőződjem, tág teret hagynék a felfedezésre, arra bátorítanám, hogy mindenféle tevékenységet próbáljon ki. 

Mindeközben arra is odafigyelnék, hogy pontosan lássam, mit jelent, ha a társadalom kisfiúként vagy kislányként kezel valakit, milyen speciális kihívások érhetik ez alapján a gyerekemet, és

mit tehetek azért, hogy a nemi szocializáció káros hatásai ellen dolgozzam.

Hogyan tanítom meg a fiamat arra, hogy hallgasson meg másokat is, adjon teret, élje meg és fejezze ki az érzéseit, merjen segítséget kérni, és ne a teljesítményével tegye egyenlővé a saját értékét. A lányomat, hogy ne csak másokról gondoskodjon, hanem önmagáról is, tudjon nemet mondani, vállalja a konfrontációt vagy kommunikáljon célratörően, ha épp arra van szükség, szeresse a testét, ne kérjen mindenért bocsánatot, stb.

Látod, abból indultunk ki, mit lehet tenni, ha valaki csalódott, mert nem olyan nemű (lesz) a gyereke, amilyet szeretett volna. Aztán elég messzire jutottunk, sok témát érintettünk. Ez azért van, mert a nemünk – bár hajlamosak lehetünk két dobozt és fix forgatókönyveket társítani hozzá – sokrétű és rendkívül összetett dolog. Ez néha ijesztő, de ha belegondolsz, eléggé csodálatos is. 

Milanovich Domi

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / NoSystem images