„Azt gondoltam, túlélhetek valahogy úgy is, ha csak női ruhákba bújok zárt ajtók mögött” – Ismerjétek meg Caitlyn Jenner történetét
A világ először a földkerekség legjobb sportolójaként ismerhette meg az 1976-os, montreali olimpiai játékokon, ahol aranyérmet szerzett a legkeményebb kategóriában, a tízpróbában. Ekkor még Bruce Jennernek hívták, szoborszerűre kisportolt, ellenállhatatlanul jóképű férfi volt, akinek még a legközelebbi hozzátartozói sem tudták a titkát. A világ pedig a kétezres években ismerte meg másodjára is őt – meglehet, jóval szélesebb körben –, amikor állandó szereplőként tűnt fel a Keeping Up With The Kardashians című reality-sorozatban. De ki az a Caitlyn Jenner? Életében először elmeséli nekünk. Szentesi Éva írása a Netflix Untold: Caitlyn Jenner című dokumentumfilmjéről.
–
Miért kell ilyen rögös utat bejárnia valakinek ahhoz, hogy felvállalja magát?
Jóval bonyolultabb ez annál, hogy legyintsünk, „na, ez se tudja már eldönteni, hogy fiú-e vagy lány.” (Ezt nem én gondolom, de gyakran találkozom ilyen vélekedéssel.) És annál is összetettebb kérdés, hogy azt higgyük, a megvizsgálása és a megértése nélkül hatékony lehet az elfogadásunk és a támogatásunk a transzneműek felé. Azzal sincs baj, ha valaki hullámzik ebben a kérdésben, hiszen erről a témáról nem annyira régen indult el a párbeszéd (ráadásul itthon jócskán le vagyunk maradva), és azzal sincs baj, ha alkalomadtán értetlenek vagyunk. Testközelből, a saját bőrünkön átélni pedig, kőkemény lehet.
Ahogy hallgattam Caitlyn Jennert az Untold című dokumentumfilmben, ahogy néztem az archív anyagot, amit az egykori világklasszis sportolóról bevágtak az interjúba, könnybe lábadt a szemem. Miért történik ilyesmi valakivel? Miért ennyire bonyolult a felismerés, miért kell ilyen rögös utat bejárnia valakinek ahhoz, hogy felvállalja magát? És az új énjével vajon tényleg elnyeri a boldogságot és elégedettséget? Ez a dokumentumfilm nem ad mindenre választ, de nem is lehet besűríteni ilyesmit egy órába.
Viszont ennek a nőnek a története jól példázza, hogy min megy keresztül egy transznemű ember
Caitlyn Jenner Bruce Jenner néven született 1949-ben, és kiskorától fogva érezte, hogy más. Már gyerekként tudta, hogy nem jó testbe született, és abban az időszakban egyetlen menekülési útvonalat látott ettől a kínzó érzésből: a sportot. A sportkarriert pedig egészen addig vitte, hogy kijutott az 1972-es olimpiára, ahol meglátta akkori idolját, Mykola Avilovot, és elhatározta, négy év múlva ő fog állni a dobogó legfelső fokán. Négy év alatt Jennernek sikerült csúcsra járatnia magát, és a dokumentumfilm részletesen beszámol arról, micsoda erőfeszítést vitt véghez az aranyért az olimpia legnehezebb számában. Ahogyan Caitlyn erről mesél, nem tudod nem könnyes szemmel hallgatni a mára hetvenegy éves transz nőt, és nem tudod nem könnyes szemmel nézni az archív felvételeken a csodálatos, szobor szépségű Bruce-t, aki magas, sármos, tökéletes testű és elképesztő teljesítményt nyújt.
„Ott álltam a dobogón, mint oly sokan előttem. De halálra rémültem. Milyen lesz ezután az életem? Minden hegyet megmásztam, mindent elértem, amit csak lehetett. Bruce Jenner olimpiai bajnok. A világ legjobb sportolója. De még mindig ugyanaz az ember voltam ugyanazokkal a problémákkal.
Aztán emlékszem, hogy másnap felébredtem, bementem a mosdóba. Az érem ott hevert a pulton. És semmi más ruha nem volt rajtam, csak az érem a nyakamban. Belenéztem az egész alakos tükörbe és azt mondtam: »Mi a fenét műveltél?«
Igen, Bruce Jennert az önmaga elől való menekülése vitte el az aranyig…
…De önmagad elől a dobogó legfelső fokán sincs menekvés. Hosszú út következett még ezután.
„Az olimpia elvonta a figyelmemet arról, hogy ki is vagyok. Megrémültem, hogy most már magammal kell foglalkoznom.”
Jenner ekkor már házas volt, első feleségével, Chrystie Crownoverrel élt, aki szintén hosszasan mesél a kapcsolatukról a filmben. A nő elmondja, hogyan volt támasza az olimpiai felkészülésben, és miként fordult fel fenekestül az életük a győzelem után. Férjét valóságos hősnek tekintették, jóképű volt, kommunikatív, műsorokba hívták, szponzori szerződésekkel bombázták, még filmes szerepet is kapott. Ám hiába született közös gyerekük, ez sem mentette meg a házasságukat.
Amiről a filmben nincs szó, mert egyszerűn kihagyták, az Jenner második felesége, Linda Thompson, és a két közös gyerekük. Vagy nem akartak megszólalni, vagy más okok állnak a háttérben, mindenesetre furcsa, hogy Caitlyn kihagyja őket a történetmesélésből; egyből Kris Jennerhez ugrik, akiről úgy beszél, hogy időszakosan sikerült visszarángatnia a régi Bruce Jennert.
„Gondoltam, túlélhetek valahogy úgyis, ha csak női ruhákba bújok zárt ajtók mögött, és megtartom az öreg Bruce-t.”
Caitlyn arról is beszámol, hogy már az első válása után elment terapeutához, akivel beszélt a nemátalakító műtét lehetőségéről, és történtek is kezdeti beavatkozások, de végül annyira viaskodott önmagával, hogy megfutamodott, és úgy döntött harmadszor is megnősül, megpróbál abban a testben élni Bruce Jennerként, amibe született.
„Annyi tikom volt”
A filmben egyetlen gyermeke szólal meg a hat közül, elsőszülött fia, Burt Jenner:
„Amióta az eszemet tudom, tudtam, hogy az apám valahogy más. Az olimpia előtt az apám egy senki volt, akiről soha senki nem hallott. De az olimpia után ő lett a világ legjobb sportolója, ami egyszerre áldás és átok. (…) Sosem felejtem el, hogy hatodikban ki kellett mennem az egyik óráról, mert majdnem könnyekben törtem ki, és senki sem tudta, miért. Felálltam, és kirohantam a teremből. A folyosón zokogtam. De nem azért, mert apám átváltozott, hanem azért, mert féltem, hogy apám átváltozik valakivé, aki elmegy és soha többé nem látom.”
Caitlyn Jenner huszonkét éven keresztül élt házasságban Kris Jennerrel, Robert Kardashian özvegyével, a Kardashian-lányok édesanyjával. Arról is mesélt, mennyire szeretett apuka lenni, és hogy a két kisebb lánya, Kylie és Kendall egész sokáig ideig el tudták halványítani benne a viaskodást. Aztán, amikor az életükről készített valóságshow berobbant, és ők egycsapásra lettek világsztárok, egyre jobban ránehezedett a nyomás.
„De a műsorral megváltozott minden. Nehéz volt, mert annyi titkom volt, és titkolóztam, miközben próbáltam egy kicsit a saját életemet élni. A gyerekeim mindent láttak, és még mindig nem mondtam el nekik, mi történt.”
Viszont még jó sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre vállalja önmagát. Legtovább pedig gyermekei előtt titkolózott, amikor már a média is cikkezni kezdett arról, hogy nemátalakító műtétet tervez, még akkor sem tudott a lányai elé állni, ehhez több időre volt szüksége.
Végül 2015-ben vállalta fel a nyilvánosság előtt identitását, és Annie Leibovitz fotóján debütált transz nőként a Vanity Fair címlapján.
„Nemrég töltöttem be a hetvenet, nincs sok idő hátra. Egy dolog mindig is foglalkoztatott. Amikor az ember kopogtat a mennyek kapuján, és ott áll előtte, és megkérdezi Istent: Miért tetted ezt? Miért van ez a probléma a fejemben? Szóval ott áll, és megkérdi, jól csináltam? Ő remélhetőleg igennel felel. Hogy csodálatos családod volt. Végre hitelesen élted az életed. Ez minden, amit tehetek, továbblépek. De most lássuk, mit tud Caitlyn” – mondja a film végén.
Caitlyn Jenner élete egy fantasztikus, győzelmes karriert helyez másik megvilágításba, viszont nem akar belénk sulykolni semmit. A történetét nem lehet sírás nélkül hallgatni, legfőképp azért, mert a nemi megerősítő műtét nem feltétlenül jelenti az önmagunkkal vívott harc végét.
Szentesi Éva
Kiemelt képek: Getty Images/Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic; Harry Langdon; Ron Galella, Ltd./Ron Galella Collection; Steve Granitz/WireImage