Akinek bodza virágzik a hűtőjében – A nagymarosi füvesasszony varázslatos élete

–

Emőke a ház felé vezet, és közben a kert miatt szabadkozik, mint mondja, sosem éri utol magát, mindig van valami tennivaló. Új komposztálót kellene készíteni, érik a szőlő, lassan lehet préselni a mustot, és még gazolni is kellene (ráadásul a „gaz” egy része valójában gyógynövény, amit be lehet gyűjteni), nézzem csak meg, hogy néz ki a magaságyás! De ki vesz észre egy kis gazt, amikor ilyen a panoráma? Ha jól helyezkedünk, a kertből a Visegrádi vár is látszik.

„Ott nő a menta, az ott a Ginkgo biloba, vagyis páfrányfenyő, ez pedig a sarkantyúka. Kóstold meg, nagyon érdekes az íze” – mondja Emőke, és letép nekem egy levelet, elrágcsálom (íze, mint a tormáé), amíg belépünk a házba.

A szobában a mennyezetről száradó gyógynövények lógnak, szemközt a kamrában a kész lekvárok és szörpök sorakoznak, a konyhában a munkához szükséges kellékek: mozsár, kosarak, aprító olló, befőzőedények, üvegek és címkék. Még a tapétáról is a gyógynövények köszönnek vissza. 

Emőke somszörppel kínál (természetesen ez is saját), és kiülünk a ház elé beszélgetni, én a padra, ő a függőágyba fészkeli be magát. Itt szokott aludni a csillagos ég alatt, még ősszel is, amíg az első fagyok be nem kergetik a házba. Bár most azt tervezi, hogy vesz egy bivakzsákot, amit a hálózsákra lehet húzni, és akkor a hideg idő beálltával is kint aludhatna. „Ha az Alpokban bírtam, a Börzsöny sem lehet akadály”. Borzongással vegyes csodálattal hallgatom, és kicsit irigylem is ezt a fajta vagányságot. De ő mindig is ilyen szabad szellem volt.  

Hippik és muffinok

Emőke tizenhét évesen költözött el otthonról. Várpalotán talált egy kétszobás lakást 850 forintért, azt bérelte ki. „Azért pont ott, mert egy nagyon jó kis társaságba csöppentem. Remek időszak volt, minden este összegyűltünk, hippiskedtünk a vár körül, gitároztunk, Illés dalokat énekeltünk, néha elstoppoltunk Pestre bulizni. Nem sokkal később bekerültem egy budapesti jógás közösségbe is, akkor lettem vegetáriánus.”  

Később külföldön is szerencsét próbált, bár ezt sem előzte meg hosszabb tervezgetés. „Egy ismerősünket mentünk meglátogatni Augsburgba, aki pont akkor indult volna Berlinbe, de lekéste a buszát, ezért elvittük őt kocsival. Annyira megtetszett nekünk a berlini élet, hogy kint maradtunk még három hétig. Utána hazajöttünk, de csak azért, hogy összepakoljuk a cuccainkat és kiköltöztünk.”

Emőke mindig olyan munkát végzett, ami éppen akadt. Szórakozóhelyeken árusított ékszereket, gyertyákat vagy éppen újságot.

„Kijött a friss Berliner Zeitung, én pedig árultam éjszaka. Tudod, akkor még nem a számítógép világában éltünk, aki tudni akarta a friss híreket, az megvette a lapot. Tulajdonképpen ez volt a főállásom” – Néhány évvel később átköltözött Amszterdamba, ahol pultozott, bébiszitterkedett, volt, hogy képeslapokat készített és azokat adta el, mindeközben tanulta a holland nyelvet. Mint meséli, mindenhol feltalálta magát, és valahogy mindig megoldotta, hogy legyen munkája és pénze, szerinte ezt a mentalitást hozta haza később Magyarországra is.

„Miután hazajöttem, a Pesti Estben találtam egy hirdetést, rajzfilmstúdió keresett kifestőket. Betanított munka volt. Rajzfilmeket festettünk, színeztünk, a későbbiekben vágtuk is őket. Akkoriban még sok rajzfilmstúdió volt Magyarországon, vándoroltunk, annak függvényében, hogy hol volt sürgős leadása egy filmnek. Amikor már nem kézi kifestés volt, könnyen magammal vihettem a munkát. Tudtam otthonról kisgyerek mellett, vagy a főiskolán az előadások közben is dolgozni a saját laptopomon. Nem csak magyar filmeken dolgoztunk, voltak külföldi megrendelések is. Végül majd húsz évig foglalkoztam ezzel.”

Ha nem akadt elég munka egy-egy stúdióban, és még nem volt kilátásban újabb film, akkor sem esett kétségbe. Ha kellett, a hátára kötötte pár hónapos lányát és ment mozit takarítani, vagy nekiállt muffint sütni. „Vettem a biciklimre egy kosarat, beleraktam a sütiket, és mentem eladni őket a Tabánba. Az egyik ott dolgozó kürtőskalácsárus pedig mondta, hogy ő is szívesen árulna muffint, nem tudnék-e neki másnapra sütni kétszáz darabot.” 

Emőke alkalomadtán masszírozott is, ugyanis az egyik ismerőse tartozott neki egy szívességgel, úgyhogy kitanította. Aztán elvégzett néhány masszázstanfolyamot is, ha úgy alakul, a mai napig masszíroz, bár nem hirdeti magát, jobban bízik abban, ha szájról-szájra terjed a híre, és úgy találnak rá.

Szedd magad…

A természet szeretete és a növények iránti rajongása gyermekkorától kezdve megvolt. A Bakonyban nőtt fel, édesapjával – aki földrajztanár volt és rendszeresen barlangászott – gyakran járták az erdőt és gombásztak. Emőke eleinte autodidakta módon képezte magát, megtanulta, hogy melyik növény mire jó, majd elvégzett egy témába vágó online tanfolyamot is. Aztán megint csak egy álláshirdetésre lett figyelmes, melyben a megadott vonalas telefonszám kísértetiesen hasonlított a sajátjára. Kiderült, hogy a lakásától öt percre lévő természetgyógyász központba keresnek takarítót. Hetente kétszer takarított náluk egy kisebb összegért, és ingyen járhatott a tanfolyamokra. Elvégzett egy Bach-virágterápiás képzést, egy természetgyógyász és egy egészségügyi modult. Néhány évvel később fitoterapeuta-képesítést szerzett, és a zánkai füvesemberhez járt gyógynövény-túravezetői képzésre. De hogy lett ebből végül saját „vállalkozás”?

„Az egyik barátommal felvidékre jártunk medvehagymát gyűjteni, éttermeknek szedtük megrendelésre. Akkoriban még nem voltak ezek a korlátozások, hogy csak két kilót szabad szedni, főleg nem a határon túl. Mivel nem volt mérlegünk, mindig sikerült többet szednünk, mint amennyit rendeltek, a felesleget eltettem pesztónak. Csakhogy már volt száz üveg pesztóm, és nem tudtam mit kezdeni vele. Kiváltottam az őstermelőit, és árulni kezdtem.”

Később ehhez jöttek a lekvárok, szörpök. Néhány üveg barack vagy meggy, aminek éppen szezonja volt. És mivel a fantáziáját mindig is inkább a gyógynövények izgatták, elkezdte ezeket variálni. Ma már olyan különlegességek sorakoznak a kamra polcán, mint a gyömbéres fügeszörp, a bazsalikomszörp, a citromos csalánszörp, a csilis cseresznyecsatni, a zölddiólekvár, a levendulás almalekvár, a mentás csokoládé vagy a szarvasgombás céklakrém.

Emőke az alapanyagok egy részét ma már a saját kertjében termeszti meg, de továbbra is eljár az erdőbe gyűjtögetni, vagy, ha látja, hogy valahol nem szedik le a gyümölcsöt, akkor elkéri.

 „Megkérdeztem a szomszédot, hogy mit csinálnak azzal a rengeteg meggyel, ami a fán van, és mondták, hogy semmit, ott fog megrothadni. Megbeszéltük, hogy akkor inkább leszedem, készítek belőle szörpöt, és adok cserébe pár üveggel. Így mindenki jól jár. Ráadásul ezek vegyszermentes gyümölcsök, mert ha valaki ennyire nem foglalkozik azzal, hogy leszedje a gyümölcsöt, akkor biztos, hogy nem is permetezi a fáját.”

És akárcsak a természetben, Emőke konyhájában sincs pazarlás vagy felesleg. „Ami a szörpkészítésnél fennmarad a szűrőn, az megy a következő adag lekvárhoz. Leturmixolom, hozzárakok almaszószt vagy citromot, mert annak a héjában sok a pektin. Az alma héját sem dobom ki, tele van vitaminnal, úgyhogy felhasználom a különböző teákhoz, teakeverékekhez. A gyömbér az egyik kedvenc kiegészítő alapanyagom, amit azzal megspékelek, mindig finomabb lesz.”

Egész évben szüret

Emőkénél kora tavasztól késő őszig tart a szüret. Már márciusban kezdi a munkát, az első friss rügyek begyűjtésével, amiket – talán ez sokaknak furcsán hangzik –, nemcsak úgy leszed, hanem elkér a fáktól. Mert ő így tanulta, és szerinte így helyes.

Mindig érik valami, amiből lehet alkotni, ő pedig fáradhatatlanul gyűjtöget, befőz, szárít, aszal, olajat présel, tinktúrákat készít.

A természet megszabja a munka ütemét, hiszen mindig friss és szezonális alapanyagokból dolgozik. Megesik, hogy tíz kiló bodzavirág van a hűtőjében, és amíg az nincs elrakva, másnak bizony nem is jut hely. Emőke kis szériákkal dolgozik, egy ízből maximum tíz-tizenöt üveggel készül, és ha heti két-háromféle terméket tud készíteni, akkor már elégedett. Lettek volna már nagyobb megrendelései is, de egyedül nem tud, és nem is akar ennél többet vállalni. Így is megél belőle.

A kész termékeket különböző boltokba viszi, vagy a nagymarosi termelői piacon árulja, sok törzsvásárlója már házhoz jár. Ezért is szeretne egy kis teázósarkot kialakítani a kertben, hogy hangulatosabb körülmények között fogadhassa a vendégeit. Ha van rá igény, Pestre is szállít árut, de az elég macerás, mert akkor stoppolni vagy vonatoznia kell.

„A teákat még lehetne postázni, de az üvegek törékenyek, és akkor a postaköltséget is be kellene építenem az árba. Marketingben mindig is gyenge voltam. Nekem a piac az igazi reklámfelületem. Jobban szeretek személyesen találkozni és beszélgetni a vevőimmel.”

Kimondottan gyógyító tevékenységet nem folytat, ezt nem is tehetné

De a vevőinek tud tanácsot adni, hogy melyik termék mire jó, vagy adott problémára melyik gyógynövénynek lehet jótékony hatása. A piacozás mellett nyaranta fesztiválokra jár, ahol az utóbbi években már gyógynövénytúrákat is vezetett, és tervezi egy többnyelvű gyógynövényszótár megírását is.

Emőke szeretett volna még átugrani Kismarosra is (természetesen stoppal, mert ő tinédzserkora óta mindenhova így jár), hogy megmutassa a közösségi kertjüket, amit néhány ismerősével együtt csinál – ott szokott gyerekeknek gyógynövény-ismertető előadásokat tartani, készítettek már fűszerspirált, van rovarhotel is –, azonban kezd ránk sötétedni, indulnom kell. Emőke és Vitéz visszakísérnek a nagymarosi révhez. Kompra szállok, és miközben csordogálok vissza Visegrád felé, nézem a Duna vizén szétfolyó narancsszín fényeket, míg a nap le nem bukik a nagymarosi dombok mögött. Kellemes az este. Emőke ma még biztosan kint alszik a függőágyban a csillagok alatt. (A cikk eredetileg szeptemberben jelent meg – a szerk.)

Iliás-Nagy Katalin

Fotók: Iliás-Nagy Katalin