A Börzsönyben a fák is énekelnek – Meditatív túrázásra hív az őszi erdő
Támogatott tartalom
Száz és száz színes levél száll a levegőben, ahogy a szél a fák ágait lengeti – olyan, akár a konfettieső. Ez az erdő ünnepe, nagy pompa a csupasz, rideg tél előtt. Semmi sem fogható ahhoz, mint ősszel a természetet járni, tartsatok hát velem egy izgalmas körtúrára a vadregényes Börzsönyben: kávézzunk együtt a gyönyörű szálerdőben, romantikus patakvölgyeken átkelve másszuk meg a hegység egyik legnépszerűbb csúcsát, a Nagy-Hideg-hegyet, és gyűjtsünk be együtt egy kis jóleső izomlázat fenéktájon. Felejthetetlen élmény lesz, megígérem! Filákovity Radojka írása.
–
Aki elfogultsággal vádol, annak kivételesen igaza van
A múltkori vulkántúra után ugyanis most ismét a Börzsönybe kalauzollak benneteket. Nem tehetek róla, szó szerint szerelmes vagyok abba a vidékbe. A rajongásomat pedig nem csak a mással összehasonlíthatatlan, vadregényes táj táplálja (ígérem, nem fog alliterációkból állni az egész cikk), az elfogultságom annak is szól, hogy a Börzsöny kevésbé „forgalmas”, mint a Pilis, a főváros közelsége miatt.
Itt tényleg magad lehetsz a természettel, ami a hozzám hasonló introvertáltaknak maga a nagybetűs élvezet. A földi paradicsom, ahol minden feszültséget maga mögött tud hagyni az ember.
Sokszor fogalmaztam már úgy, hogy számomra a természetjárás felér egy elnyújtott meditációval, erre az útvonalra viszont ez többszörösen is igaz. Hamarosan az is kiderül, hogy miért.
Egy egész nap az erdőben
A kiindulópont a Budapesttől másfél órányi autóútra fekvő romantikus Nagybörzsöny. A Börzsöny nyugati részén elnyúló, gyönyörű településen szinte egymást érik a templomok, melyek közül kettő több mint 800 éves. A Nagybörzsöny nyugati szélén álló, kőkerítéssel körülvett, Szent István-templom, amely a négy közül a legrégebbi, egyike hazánk jelentős, átépítés nélkül megmaradt, Árpád-kori, román stílusú templomainak. A szentély külső oldalán tizenkilenc kőfej látható; a legenda szerint a tatárjárás idején a faluban elfogtak húsz tatárt, akik közül tizenkilencet ki is végeztek, egy azonban megszökött, ezért van kihagyva egy hely a falon.
A templom mellett elhaladva, a település központjából indul az utunk, a táv maga pedig közel húsz kilométer, így erre a kirándulásra jó egy egész napot rászánni. A korai sötétedés miatt tanácsos reggel viszonylag korán elindulni, hogy útközben legyen idő olyan úri huncutságokra is, mint a pihenés – ezt mindenképp jó belekalkulálni, mert a táv nemcsak hosszú, hanem a csúcshoz közeledve rövid, de meredekebb kaptatókon kell felgyalogolni, ami a kevésbé harcedzett izmokat megterheli (fenéktájon az izomláz garantált). A viszonylag nagy szintkülönbség ennek ellenére az út nagy részén egyenletesen oszlik el, több helyen kell viszont gázlókon, patakmedreken átkelni, amit csapadékos idő után megnehezíthet a megnövekedett vízmennyiség.
Ne felejtsd ki a hátizsákból!
Hallottátok már a fákat énekelni?
Mindegyiknek más a hangja: van köztük csillogó szoprán és méltóságteljes bariton. Ők az erdő vonószenekara. Olyan fák, amelyek az időjárás viszontagságaitól megfáradva, egymásra hajolva muzsikálnak, ahogy fújja őket a szél.
Egy teljes koncertet hallgathattunk meg tőlük. Az erdő minden évszakban magával ragadó, számomra azonban ősszel a legszebb. A sok szín, a nagy pompa a teljes lecsupaszodás előtt. Amikor a kósza szél megfújja az ágakat, a levelek százával hullanak alá. Semmihez sem fogható ez: a fényben megcsillanó levelek olyanok, mint a színes konfettik. Szinte tobzódom a látványban. De alapvetően az egész út olyan, mintha a legszebb festményben találnánk magunkat: hol hangulatos ösvényen barangolunk, hol gyönyörű szálerdőn vágunk keresztül.
Az út feléhez közeledve, mielőtt egy rövid, de meredekebb kaptatón felkapaszkodnánk a Nagy-Hideg-hegyre, megállunk egy kicsit pihenni. Itt a délutáni kávé ideje! A János-forrás melletti pihenőpadokon rendezkedünk be, és előkészítünk mindent, ami a kávéfőzéshez szükséges. A gáz kempingfőzőnek köszönhetően pedig, amit magunkkal hoztunk, néhány perc múlva már ott gőzölög a bögrénkben az éltető fekete. Szükség is volt az erőre, mert a hegytetőre vezető út tényleg húzós. A látvány azonban mindenért kárpótolt.
A Nagy-Hideg-hegy egy rétegvulkán maradványa és a Börzsöny harmadik legmagasabb hegye a maga 864 méterével. A csúcsán található turistaház 1940 óta fogad látogatókat, és még saját sípályája is van. A hegy füves tetejéről szép kilátás nyílik a Börzsöny déli vonulataira, a Visegrádi-hegységre, de a Duna szalagja is megcsillan a hegyek között. Kissé balra, a Naszály magányos tömbje emelkedik ki, keletre pedig a Csóványos. Innen haladunk visszafelé a faluhoz: hangulatos völgyekbe ereszkedünk le, gyönyörű bükkösön keresztül, tisztáson át. Majd a Börzsöny-patak mellett érkezünk vissza a faluba.
Miért éreztem azt, mintha egy elnyújtott meditáción vennék részt?
Mert egy ilyen távon ott kell lenni fejben. Ha ugyanis nem vagy jelen, ha nem figyelsz az útra – ami nem mellesleg balesetveszélyes is lehet – és a tested jelzéseire, azt sem fogod tudni, hogyan oszd be az energiáidat. Nem beszélve arról, hogy épp a lényegről maradsz le: arról a sok-sok gyönyörűségről, ami minden lépésnél eléd tárul.
Mivel a munkámban meglehetősen teljesítményorientált vagyok, viszonylag sok idő volt, mire rájöttem, természetjáráskor hogyan élvezhetem magát az utat anélkül, hogy a célhoz rohannék fejvesztve (úgy, hogy közben lemaradok mindenről, ami körülvesz).
Az erdő az egyetlen hely, ami képes kizökkenteni önmagamból.
A hely, ahol az összes feszültséget, szorongást el tudom engedni: a gondjaim temetője. Minden lépésnél hátrahagyok egyet. Nem búcsúzunk, de tudom, mikor távoznak belőlem – onnantól könnyebb a léptem. És könnyű azóta is.
A fotók a szerző tulajdonában vannak
Filákovity Radojka