–

Az elmúlt időszakban egyetlen dolog tudott bennünket igazán kikapcsolni és kimozdítani abból a szorongással teli állapotból, ami most közös alapélményünk: ha a természetet jártuk. Így hát, amikor tehettük, útnak indultunk.

Fel a hegyekbe, bele az ismeretlenbe, ami még sosem volt ennyire szép és kecsegtető; órákat gyalogolni, felkapaszkodni a csúcsra, magamba szívni a virágillatot, érezni az arcomon a szelet, a testemben megfeszülő izmokat – magát a körülöttünk lüktető életet.

Tűzhányó a Börzsöny helyén

A Börzsöny – mint az Északi-középhegység legnyugatibb hegysége – egy olyan bonyolult fejlődésű ősvulkán maradványa, aminek több kitörési centruma is volt. Az egykori tűzhányó elérhette az ezernégyszáz méteres magasságot is, a szerkezeti mozgások miatt azonban beszakadt, a vulkáni tevékenység véget ért.

A tizennégy-tizenhat millió évvel ezelőtt a Börzsöny helyén működő ősi vulkántömb emlékét ma már csak a kalderaperem legmagasabb csúcsai őrzik: a Csóványos és a Magosfa egykori kráter szélei és a főkürtő mellett működő oldalkráterek, a Kopasz-hegy, Só-hegy és Nagy-Sas-hegy.

Vadregényes vulkántúránk a történelmi Márianosztráról indul. A falu a nevét – Maria Nostra, vagyis a Mi Máriánk – az 1352-ben I. Nagy Lajos király által a pálos rend számára alapított templom és kolostor után kapta. A kolostor egészen 1786-ig létezett – II. József ekkor oszlatta fel a pálos rendet –, ezt követően sokáig üresen állt, majd a napóleoni háborúk idején kórházként használták. 1858-ban aztán női rabokat költöztettek az épületbe, 1950-től pedig férfi börtönként működött. 1989-ben a pálosok is visszatértek, de a börtön maga is megmaradt, így ez a két épület – a bűn és a szentség megtestesüléseként – a község két emblematikus része ma is.

Márianosztra

Itt raboskodott többek közt Bibó István és Göncz Árpád is, de olyan hírhedt bűnözőket is fogva tartottak a márianosztrai börtönben, mint a tiszazugi arzénos asszonyokat vagy Reiger Pálnét, ismertebb nevén Pipás Pistát, a férfiként élő bérgyilkosnőt, aki rettegésben tartotta a szegedi tanyavilágot.

Hogyan készüljön fel az ember egy vulkántúrára?
Ahogy arról korábban már írtam: a túrázás maga nem az erdőben, hanem a fejben kezdődik. Rengeteg tudatosságot igényel onnantól kezdve, hogy megtervezed az útvonalat, egészen addig, hogy mit veszel fel és mit viszel magaddal az útra. Egy ehhez hasonlóan változatos, hosszabb kirándulásra elengedhetetlen a következőkkel készülni:
– A megfelelő lábbeli a természetjárás alfája és ómegája – szinte minden ezen múlik. Fontos, hogy a túracipőd vagy bakancsod legyen már bejáratva, és olyat válassz erre az útra, ami stabilan tartja a bokádat.
– A megfelelő öltözék szintén elengedhetetlen. Bár egyre melegebb van, de az időjárás még elég kiszámíthatatlan, így a rétegezés most sem árt. Az ideális túraöltözék három rétegből áll: egy nedvességet elvezető alsó ruházat, egy melegen tartó középréteg – ez lehet egy gyorsan száradó polár pulcsi –, és a külső réteg, ami szél- és vízálló.
– Ne felejtsd ki a hátizsákból: térkép; szúnyog- és kullancsriasztó; zacskó, amiben hazaviszed a szemetet; összehajtható esőkabát; bicska; fejlámpa; naptej, sapka
– Ugye, azt is tudod már, hogy megfelelő mennyiségű folyadék nélkül nem szabad útnak indulni?  Érdemes utánajárni, hol lehet a kiürült kulacsot az út során újratölteni. 
– Egy ehhez hasonlóan hosszabb útra étellel sem árt készülni, hogy energetizáld magad. Harapnivalónak a lédús alma tökéletes, de a táskában helyet kaphatnak még energiaszeletek, szendvicsek is. 

Én, a világ peremén

A takaros faluközpontból nagyjából negyedórás sétával érünk ki a nemzeti park területére. Gyönyörű füves rétek mellett haladunk, miközben egyre feljebb és feljebb kapaszkodunk – ami az eltunyult karanténtestnek különös „élvezet” –, egészen a kovácsoltvas kereszttel díszített Kopasz-hegy kopár, sziklás csúcsára, ahonnan páratlan körpanoráma nyílik: a Duna kanyarulata mögött a Visegrádi-hegységre, a Naszályra és további állomásainkra, a Só-hegyre és a Nagy-Sas-hegyre.

Érezted már azt, mintha a világ peremén állnál? Lélegzetelállító, szabad érzés. Nem mellesleg: az egódat is rendbe teszi; hiszen, amikor ott áll az ember egy meredek csúcson, alatta a végtelennel, nagyon hamar rájön, milyen kis semmiség is ő ebben a nagy rendszerben.

Talán hasonló megélésük volt a Kopasz-hegyre látogató zarándokoknak is, akik elsőként állítottak keresztet a csúcsra úgy kétszáz évvel ezelőtt. A fakeresztbe azonban 1970-ben villám csapott, ami irgalmat nem ismerve hasította ketté a kegytárgyat. A mai, kovácsoltvas keresztet egy helyi vadász állította hálája jeleként, miután felgyógyult súlyos betegségéből. Az idő – vagy a látogatók – azonban ezt a keresztet sem kímélték; Jézus jobb karja ma is hiányzik róla.

A Kopasz-hegy a túra legismertebb csúcsa, sokan csak idáig jönnek, így ezen a részen találkozhatunk egyedül több emberrel. De a számuk még így is jóval elmarad attól, amennyi látogató az elmúlt időszakban a Budai-hegységben vagy a Pilisben megfordult.

Kilátás a Kopasz-hegyről

Csúcsról csúcsra

Leereszkedve a Kopasz-hegy és a Só-hegy között elnyúló Lengyel-rétekre – amelyek az 1940-es évek elején a hazánkba menekült és gazdálkodással foglalkozó lengyel menekültekről kapták a nevüket –, meredek szerpentineken megyünk tovább, egészen a Só-hegy 584 méter magas csúcsára, amelynek körpanorámája kárpótol minket az addigi légszomjért – jó időben még az esztergomi Bazilika sziluettje is kivehető.

A Kopasz-hegyre kapaszkodva

Itt érdemes megtenni az első hosszabb pihenőnket: enni, inni, feltöltődni a látvánnyal. Miután visszatért az erőnk – amire még jócskán szükségünk lesz – a Só-hegy és a Nagy-Sas-hegy közötti nyeregben haladunk tovább, ahol nagyobb esőzések vagy hóolvadás után egy kisebb tó is ki szokott alakulni.

Út a Nagy-Sas-hegyre

A rét felső, virágoktól illatozó részén szintén elnyúlhatunk a fűben, hogy a körülöttünk lévő csodás kilátásban gyönyörködhessünk – ezúttal megint más szögből. Ez a túra hihetetlen módon hat az érzékekre, szinte minden lépésnél izgalmasabbnál izgalmasabb látvány fogad.

Persze meg is kell dolgozni érte; innen újabb – ám ezúttal rövid –, és szintén gyönyörű virágokkal borított kaptató visz fel a hegy valódi csúcsára. A kilátás azonban már kevésbé olyan zavartalan, sűrű fák fedik ugyanis a csúcsot. Mindenesetre az utolsó csúcstámadás örömétől mámorosan ereszkedhetünk le a hegy aljába, hogy Nagyirtáspuszta felé vegyük az irányt. Ha a lábunk már alig visz, a Nagyirtás kisvasút-állomásnál felszállhatunk a kisvasútra, amivel egészen Márianosztráig pöföghetünk vagy gyalog tehetjük meg az utat. Ottjártunkkor számunkra csak az utóbbi lehetőség volt adott, mert a járvány miatt a kisvasút akkor még nem közlekedett.

A visszaút azonban már sokkal kényelmesebb volt, hiszen nem kellett csúcsokat mászni, hanem gyönyörű völgyeket átszelve, és akár az évszázadokkal korábban előttünk járó zarándokok, lelkileg feltöltődve tértünk vissza Márianosztrára. 

A túra hossza: 12, 8 km

A túra időtartama: négy-öt óra pihenőkkel

Filákovity Radojka

Források: ITT és ITT 

A képek a szerző tulajdonában vannak