–

Kit ne idegesítene időnként a cuppogás, a szürcsölés vagy az evőeszközök karistolása a tányéron?

Természetes, hogy ezek a kellemetlen zajok sokunkban frusztrációt keltenek – de nem mindegy, mekkorát.

Mizofónia esetén a személy valódi pszichés szenvedést él át: a szervezete hasonló stresszreakciót mutat, mintha egy oroszlánnal állna szemben.

Túl azon, hogy a hangokra való fokozott érzékenység rendkívül kimerítő állapot, állandó életvezetési problémákhoz, összpontosítási nehézségekhez, sorozatos konfliktusokhoz vezethet. 

Éppen ezért mizofóniás emberek online közösségeket szerveztek, hogy támogassák egymást. Ezekben a csoportokban merült fel először, hogy nemcsak hangok, hanem olyan ismétlődő mozdulatok, mint a lábrázás, az ujjakkal való dobolás vagy a haj csavargatása is kiválthatnak intenzív negatív reakciókat. Bár úgy tűnt, széles körben elterjedt jelenségről van szó, sokáig nem volt olyan tudományos kutatás, amely érdemben foglalkozott volna a témával. 

Ezt a hiányt igyekezett orvosolni a közelmúltban a kanadai Sumeet Jaswal, Andreas De Bleser és Todd Handy, akik több mint 4100 résztvevő bevonásával végeztek vizsgálatokat a Brit Columbia-i Egyetemen, hogy fényt derítsenek a mizokinézia előfordulási gyakoriságára, alapvető sajátosságaira. Tanulmányuk 2021. augusztus végén jelent meg a Scientific Reports nevű szaklapban. 

A mozdulat látványa is zavarhat, nem csak a hangja?

Annak érdekében, hogy egyáltalán érzékelni lehessen azt a nagyságrendet, amennyien mizokinéziával érintettek, Jaswalék a következő két kérdést tették fel az egyetem 2751 pszichológia szakos hallgatójának: 

1) Volt-e valaha erős negatív érzésed, gondolatod vagy testi reakciód, amikor izegni-mozogni láttál másokat, vagy az ismétlődő mozdulataikat (például lábrázás, ujjakkal való dobolás, rágózás) nézted? 

2) Volt-e valaha erős negatív érzésed, gondolatod vagy testi reakciód bizonyos, szájjal kapcsolatos hangokra (például evés, szörcsögés, rágás, suttogás, rágólufi fújása) vagy olyanokra, amelyeknek más testrészhez volt közük (például csettintés, ízületek ropogtatása, léptek zaja)?

Míg a mizokinézia gyakoriságát mérő első kérdésre a megkérdezettek 39 százaléka válaszolt igennel, addig a második, mizofóniás kérdésnél valamivel több, 51 százalék volt az igenek aránya. További érdekes eredmény, hogy a nők szignifikánsan gyakrabban számoltak be a mozdulatok iránti érzékenységről, mint a férfiak (43 vs. 25 százalék). 

Noha a fenti eldöntendő kérdések meglehetősen kezdetlegesek, és természetesen nem számítanak egzakt mérőeszköznek a tudományban, arra mindenképp jók voltak, hogy pár fontos következtetést levonjanak belőlük a kutatók. Segítségükkel megállapították, hogy

sokakat, minden harmadik embert érinthet a mizokinéza.

Az is kiderült, hogy a mizokinézia a mizofóniától jól elkülöníthető állapot: 32 százalékos átfedés van köztük, de létezik olyan ember, aki kizárólag mozdulatokra érzékeny, zajokra viszont nem, és fordítva. A lábrázás, az ujjakkal való dobolás tehát sokaknak nem a hangja, hanem valószínűleg a mozdulat gyors ismétlődése miatt irritáló. 

Összefügg azzal, mennyire tudunk kizárni ingereket? 

Mivel a mizokinéziának még nincs standardizált, azaz statisztikai módszerekkel bevizsgált kérdőíve, a kutatók egyelőre a mizofónia mérésére szolgáló tesztet alakították át úgy, hogy hallási ingerek helyett vizuális ingerek (mozgások) szerepeljenek benne. Ezeket a tételeket 689 egyetemista válaszolta meg, akik két vizuális figyelmi feladatban is részt vettek. Az egyikben a monitor közepén felvillanó célingereket kellett gombnyomással jelezniük úgy, hogy a képernyő szélén, a látóterük perifériáján rövid ideig tartó, mozgó ábrák jelentek meg. Jaswalék azt várták, hogy a mizokinéziával érintett személyek kevésbé fogják tudni kizárni a zavaró ingereket. A másik feladatban annak igyekeztek utánajárni, hogy a résztvevők milyen reakcióidővel képesek észrevenni előre meghatározott alakzatokat a vizuális perifériájukon. Arra számítottak, hogy a mizokinéziás emberek éppen az érzékenységük miatt hamarabb fognak tudni azonosítani ingereket, mint mások.

Az elemzések azt mutatták, hogy a vizsgált személyek 60 százaléka tapasztalt az élete során bizonyos szintű mizokinéziát, és a korábbi kutatással összhangban ismét az egyharmaduk számolt be nagyfokú érzékenységről.

Ez azt is jelenti, hogy a mizokinézia nem egy bináris, „vagy van, vagy nincs” jelenség, hanem egy dimenzió, amely különböző mértékben érinthet minket.

A mizofónia előfordulási gyakorisága megint valamivel magasabb, 71 százalék volt, a két állapot pedig az esetek 38 százalékában járt együtt. 

A legmeglepőbb eredmény azonban kétségkívül az volt, hogy a mizokinézia alacsony, közepes vagy magas szintjével jellemezhető emberek semmilyen különbséget nem mutattak a vizuális figyelmi feladatokban azokhoz képest, akiknek saját bevallásuk alapján nincs mizokinéziájuk. Tehát nem vonta el könnyebben a figyelmüket a vizuális periférián történő mozgás, és nem is vették észre hamarabb ezeket az ingereket. A tudósok mérési hibára gyanakodtak, de az is lehet, hogy a mizokinéziások éppen a negatív tapasztalataik miatt igyekeztek ledolgozni a kezdeti képességbeli hátrányaikat: így jutottak el idővel az átlaghoz hasonló figyelemszabályozási szintre.

Az életkorral egyre ingerültebbek leszünk? 

Mivel az első két kutatás egyetemistákkal készült, Jaswal és munkatársai szerették volna idősebb, diverzebb résztvevőkkel is megismételni a vizsgálatokat. Ehhez az Amazon adatbázisából toboroztak embereket, szám szerint 765-öt. A tudósok arra voltak kíváncsiak, hogy a tágabb populációra is érvényes lehet-e az az előfordulási gyakoriság és megoszlás, amelyet a mizokinézia esetében eddig találtak.

Az első vizsgálatban használt mizokinézia meglétét firtató kérdésre ezúttal 36 százalék válaszolt igennel (ez a mizofónia esetében 42,5 százalék volt). Ami a mizokinéziát kereső kérdőívet illeti, az erre adott válaszok alapján a mizokinézia alacsony szintjét 26, közepes szintjét 7, magas szintjét 67 százalék mutatta – utóbbi sokkal magasabb, mint amit eddig mértek, hiszen korábban az emberek körülbelül egyharmada számolt be magas szintű érzékenységről. 

A kutatók úgy vélik, valószínűleg a résztvevők életkora, nemi megoszlása, etnikuma magyarázhatja az eredmények alakulását.

Lehetséges, hogy aki idősebb, fehér vagy férfi, jobban érintett a mizokinéziával.

Mivel az összes mérés önjellemzésen alapult, nem tudhatjuk, mennyire állnak biológiai vagy szocializációs mechanizmusok a háttérben, esetleg a kettő interakciója. Mindenesetre feltételezhető, hogy a kultúránk, a társadalomban betöltött pozíciónk is formálja azt, hogy mennyire vagyunk alkalmazkodók, elnézők másokkal.

„Semmit nem von le az értékünkből, ha elkapjuk a felénk nyúló kezet” – A közösség megtartó erejéről a szakember szemével

WMN Life – 2021. október 21. – SzAE

 

Magamra ismertem, mit tegyek? 

Bár Jaswalék kutatása még rengeteg kérdést felvet, izgalmas első lépés volt a mizokinézia jelenségének feltérképezésében. Addig is, amíg többet megtudunk, érdemes beszélni arról, hogyan védekezhetnek azok, akik különösen érzékenyek a mozdulatokra, zajokra. 

1. Átkeretezés. A pszichológia egyik legnagyobb felfedezése, hogy sosem a többi ember viselkedésére reagálunk önmagában, hanem arra, amit gondolunk róla. Nem mindegy tehát, hogyan értelmezed mások cselekedeteit. Ha úgy véled, direkt csinálják, csak azért, hogy téged bosszantsanak, sokkal dühösebb leszel. Fontos figyelembe venni, hogy a ritmikus mozdulatok gyakran önkéntelenek és rengeteg minden állhat a hátterükben. Lehet, hogy az illető szorong, és a lábrázás, hajcsavargatás egyfajta stresszlevezetés, önnyugtatás. Megeshet, annyira kimerült, hogy csak így tudja ébren tartani magát. Motoros tikkek megfigyelhetők epilepszia előjeleként is, agydaganat esetén vagy Tourette-szindrómában. Remegés megjelenhet például szermegvonás, pajzsmirigy-túlműködés, Parkinson-kór vagy szklerózis multiplex következtében. 

2. Kommunikáció. Néha pont az a baj, hogy túl jó fejek szeretnénk lenni. Nem akarunk szólni, ha idegesít minket valaki, magunkban pufogunk, és reménykedünk, hátha abbahagyja, mígnem egyszer csak kirobban belőlünk a feszültség. Klasszikus hiba, érdemes elkerülni, és korábban szembenézni azzal, hogy nem tudjuk uralni a figyelmünket.

Ha nem a másik viselkedését minősíted („olyan idegesítő vagy”), hanem a saját megélésedet osztod meg („annyira nehezen koncentrálok”) és a segítségét kéred, jó eséllyel együtt fog működni veled. Talán eddig észre sem vette, hogy zavart téged. 

3. Elkerülés. Persze törekedhetsz a frusztrációt okozó helyzetek elkerülésére is. Dolgozhatsz home office-ban vagy alakíthatod úgy a munkádat, hogy mások jelenlétében a kevesebb koncentrációt igénylő feladatokat végezd el. Az is lehet, hogy az észlelésedet korlátozod. Ha bizonyos típusú hangok idegesítenek, zenét hallgatsz, füldugót használsz. Ha egyes mozdulatok látványa kelt frusztrációt benned, akkor olyan szögben helyezkedsz el, hogy kiessenek a látóteredből ezek a vizuális ingerek. 

4. Deszenzitizáció. Noha az elkerülés praktikus megoldás, sok esetben nem kivitelezhető (nem mindenki mehet home office-ba), illetve az a veszélye is megvan, hogy egy idő után zsugorodni kezd az életed (ide se mész, oda se mész, inkább a szobádban gubbasztasz). Ezért is lényeges, hogy csökkentsd az adott ingerre adott reakciód intenzitását. A fóbia szakirodalma ezt a folyamatot nevezi deszenzitizációnak, ami azt jelenti, hogy az ingerrel történő valós vagy elképzelt találkozások hatására egyre érzéketlenebbé válhatunk iránta. Ha zavar egy kollégád mozdulata, relaxált állapotban megjelenítheted a fantáziádban ezt a képet. Ha közben nyugodt tudsz maradni és ezt elégszer megismétled, egy idő után kapcsolat alakulhat ki a korábban frusztrációt okozó látvány, illetve a nyugalom érzése között. 

  

5. A figyelem irányítása. A hangok, ismétlődő mozdulatok általi mentális sebezhetőségünk jelentős mértékben csökken, ha ki tudjuk zárni őket a tudatunkból. Ahhoz, hogy ebben fejlődjünk, rendkívül hasznos lehet meditációs technikákat elsajátítani. Persze az sem árt, ha minél többet pihenünk. Az alváshiány egyik tünete a homlokunk mögött található prefrontális kéreg alulműködése. Ha keveset alszunk, általában ingerültebbek vagyunk és kevesebb az esélyünk az önkontrollra, a zsigeri válaszaink gátlására. Éppen ezért érdemes lehet előre jelezni, ha kimerült vagy, és szeretnéd, hogy aznap legyenek veled kíméletesek. Biztos lesz még alkalom viszonozni a kedvességüket. 

Milanovich Domi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Igor Ustynskyy