–

Annak ellenére, hogy egy időben abban sem voltam biztos, hogy elvesz-e majd egyáltalán valaki, most már ott tartunk, hogy zsinórban a második esküvőre készülünk (ugyanazzal) a férjemmel. No, nem azért, mert ez lett az új perverz hobbink…

Két éve, 2019-ben kezdtük el szervezni az esküvőnket, ami eredetileg tavaly lett volna: polgári esküvővel, templomi szertartással és lakodalommal. Minden szolgáltató le volt már foglalva, minden be volt már fizetve, megvolt a dátum, a helyszín, a ruha – tényleg minden, – „csak” a részleteket kellett volna pontosítani, ami persze azért még nagy meló, a járvány azonban közbeszólt. Hosszú hónapok idegtépő várakozását követően – be merjük-e vállalni így is, enyhítenek-e a korlátozásokon addigra, szervezzük-e egyáltalán tovább a dolgot vagy halasszunk egy évet –, mi végül úgy döntöttünk, a polgári esküvőt csak a szűk családdal megtartjuk szabadtéren, az összes többit meg idén nyárra halasztjuk. Mert azért mégis szerettük volna, ha a család többi tagja és a barátaink is osztoznak az örömünkben, illetve addigra már tetemes mennyiségű pénzt és időt is beletettünk a szervezésbe. Arról nem is beszélve, hogy még megvolt bennünk a hév, a vágy, vitt a remény és a lendület. Ehhez képest most…

„Ó, Uram, miért? De ezt most hogy? Tényleg kellett ez nekünk?” 

– az elmúlt hónapokban a szókincsem nagyjából ezekre a mondatokra szűkült. Mindig volt valami, ami nem úgy alakult a szervezés során, ahogy kellett volna neki. De az is lehet, hogy koronavírus-járvány idején, amikor a szolgáltatók is teljesen ki vannak már, épp ez a fajta káosz a normális – ki tudja?

Kezdjük ott, hogy a helyszínünk tévedésből rossz szobalistát küldött, rossz – még a jóval olcsóbb – árakkal. És mikor derült ez ki? Természetesen azt követően, hogy mind a 75 vendéggel egyeztettük, szeretne-e szállást a helyszínen ennyiért és ennyiért, egyáltalán van-e oltási vagy védettségi igazolványa hozzá, illetve elkészítettük és leadtuk a szobabeosztást is.

Annak ellenére, hogy nem munka a munka, ha nem duplán végzi az ember, mégsem éreztünk magunkban lelkierőt hozzá, hogy újra körberiasszunk mindenkit mea culpázva, hogy a helyszín rossz árlistát küldött, és drágább lesz a szállás, mint amit először megbeszéltünk – ráadásul nem is kevéssel. Illetve a módszert sem éreztük fairnek, miután nem a mi hibánkból történt a tévedés. Szóval életemben először sikerült úgy felhúznom magam, hogy megírtam az első „reklamáló levelemet”. Azért tettem idézőjelbe, mert a műfajhoz képest talán a kelleténél több volt benne az „én mindent megértek, de kérem szépen, legyen szíves, és megoldható-e, ha…” kifejezésekből (mondjuk, ha az én hangsúlyozásommal olvassák fel, akkor tényleg reklamálásnak hangzik), mindenesetre a lényeg az, hogy célt értem vele. Sőt, nagyon segítőkészek és kompromisszumkészek voltak, illetve elnézést kértek a hibáért. 

De nehogy azt higgyétek, hogy itt vége is a dalnak!

A következő meglepetés akkor ért, amikor a dekorációt egyeztettük volna a szakemberrel, akiről pontosan másfél hónappal az esküvő előtt kiderült, hogy már nem is ér rá, mert időközben bevállalt mást. Tudjátok, mint amikor azt hiszitek, együtt jártok valakivel, de már a fél falu/város tudja – persze rajtatok kívül – hogy új csaja van.

De ahogy az esküvős csoportokban tapasztalom, járhattunk volna ennél sokkal rosszabbul is, mert sokaknak a választott helyszín mondta le az esküvőt másfél-egy hónappal az esemény előtt. Szóval, én mondom, még jól is jártunk – másokhoz képest. És öröm az ürömben, hogy – némi agyérgörcs árán – megugrottuk a lehetetlent is, és egy nap alatt találtunk másik dekorost. De akkor miért nem múlik a stressz? 

Szurkolunk és ropogtatunk – 3+1 isteni házicsipsz-recept, nem csak meccsnézéshez

WMN Life – 2021. június 24. – DD

 

Hónapok óta van egy visszatérő álmom: kihízom a még két éve vásárolt menyasszonyi ruhám, amibe nagy nehezen bele tudom magam passzírozni ugyan, de az első alkalommal, amikor leülök benne, a gombok szanaszét repednek a hátamon, egészen le a fenekemig. Nos, eddig nem hittem benne, de az álmok néha tényleg teljesülnek. „Négy centit kéne kiengedni” – mondja a varrónő három hete. A baj nem is ezzel van, hanem a fene nagy önérzetemmel. Meggyőztem ugyanis, hogy lehetünk nyugodtan optimisták, elég, ha egy centit enged ki belőle, higgye el, a következő próbára olyan alakkal jövök majd, mint Kate Moss, amikor csak cigin meg alkoholon élt.

A héten voltam újra, megmondta, hogy ideje elővenni a pesszimista forgatókönyvet…

Azt hiszem a folyamatos feszültség a szervezés miatt akkor változott át bennem totál rezignáltságba, amikor két hete felhívott anya, hogy a pap, aki összead majd minket, rozsdás szögbe lépett, épp viszik be a kórházba, mert begyulladt a helye, és alig bír lábra állni. Ezen a ponton már túl voltam azon, hogy az univerzumot hibáztassam vagy összeesküvés-elméleteket gyártsak arról, mi is az üzenete a történetnek, hanem csak magától értetődő természetességgel szakadt ki belőlem: „Hát hogyne lépett volna?!” Persze az esküvőre biztosan (biztosan?) felépül, mégis egy kis hang a fejemben egyre erőteljesebben duruzsolja: mi jöhet még?

Egy esküvőt megszervezni izgalmas, két felvonásban csinálni viszont igazi extrémsport, ami csak kötélidegzetűeknek ajánlott.

Pláne, mert a járvány miatt olyan bizonytalanságok is bonyolítják a képletet, amik békeidőben nincsenek. Ami minket illet, igyekeztünk a helyzethez alkalmazkodni, és amiben csak tudtunk, egyszerűsítettünk/mi csináltuk. Nem mondom, hogy ha minden infónak a tudatában lennénk járványostul, mindenestül újra belevágnánk egy ilyen szervezésbe – sőt, valószínűleg amúgy is hagynánk a felhajtást a fenébe, de most már nincs visszaút, és ami engem illet, egyre kíváncsibb vagyok, milyen lesz a végeredmény. Egészen pontosan mához egy hónapra, július 24-én lesz az esküvő, és addig persze bármi történhet még – meteoriteső, visszatérnek a dinók, én is belelépek egy rozsdás szögbe – de a nagy számok törvénye szerint hiszem (legalábbis nagyon remélem), hogy ha valamit ennyi macera meg nehézség előz meg, akkor annak iszonyúan jónak kell lennie. Ugye?

Filákovity Radojka

Olvassátok el ITT Radojka egy évvel ezelőtt született levelét, amit az újdonsült férjének írt