Szabad egy kislányt szexi ruhába öltöztetni? Nem. (Vélemény – indoklással)

–

Gyerekek és ruhák, régen és ma

Ruhára van szüksége a gyerekemnek, megint kinőtte az összes nadrágját. Bevallom, a gyerekeim ruhatárának nagy része fast fashion, bár tudom, hogy nem jó, dolgozom is rajta, hogy ne így legyen, de a mi életünk nem mindig alakul úgy, hogy meg tudjuk oldani másodkézből, a gyerekek viszont kérlelhetetlen tempóban nőnek. Így épp görgetem a nagy fast fashion-cég alkalmazásában a nadrág szekciót – és átlagos, nem annyira gyerekes pózban álló, tíz év fölötti kislányokat látok, néha olyan ruhákban, amiket még egy felnőtt nőn is „too much”-nak, túl sokat mutatónak éreznék. A kategóriák is beszédesek: a legtöbb boltban az öt-hat évesnek ugyanazok a ruhák elérhetők, mint a tizenhárom-tizennégy évesnek (amik ráadásul gyakran rám is jók).

Nekem a tízéves gyerekmodellek kislányok – akkor is, ha nem mindig annak mutatják őket –, de tudom, hogy ők talán már nem kislányként aposztrofálják magukat. Elvileg még simán felvehetnének a derekuknál lyukas ruhácskákat, vékony pántos felsőket, csúnyán mondva „picsagatyákat” – hiszen

mi ennyi idősen még úgy könyörögtünk az anyukánknak, hogy hadd vegyünk fel bikinifelsőt, mert az „alap” a kislányoknak is egy szál bugyi volt a strandon.

Mégsem érzem helyénvalónak ezeket a ruhákat a kislányokon, és nem is szeretnék venni az én lányaimnak. Mert

ez már nem az a strand, nem az a világ. Itt már jelentősége van, ha egy kislány „túl szexin” néz ki.

De mi változott?

Nem vitatom, nehéz eligazodni ezekben a kérdésekben ma, mert a helyzet folyamatosan alakul, keressük a határokat, a kapaszkodókat. Úgyhogy most elmondom a személyes véleményemet a dögös kisfelnőtteknek öltöztetett kislányokról, hátha ad egy kis kapaszkodót. Triplán érintett vagyok felnőtt nőként és két kislány anyukájaként. 

Ráadásul – és ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert a témához tartozik – én sosem öltözködtem visszafogottan, mindig is kedveltem a szűk, kivágott, rövid, dögös cuccokat. Ennek most is csak egy dolog szab gátat: a vélt vagy valós elégedetlenségem az aktuális testalkatommal. De csak részlegesen. Tehát semmiképpen nem mondanám magamat prűdnek, épp ellenkezőleg. Viszont ami egy felnőtt (vagy akár egy tizennégy év fölötti majdnem) nő esetében szerintem belefér, az távolról sem oké egy ennél fiatalabb kiskorún. És ennek a megváltozott világ, az internet a fő oka – legalábbis én azt mérlegelem minden egyes ilyen döntéskor, hogy ilyen típusú veszélynek kiteszem-e a gyerekeimet. Mert

bárkit le lehet fotózni akár egy játszótéren, aztán el lehet küldeni a képét valakinek, és ha még a játszótér is felismerhető, akkor ez máris olyan helyzetet teremthet, amibe bele sem akarok gondolni.

Hogy ez a legrosszabb forgatókönyv lenne? Igen, ez igaz, de nagyjából száz olyan helyzet van nap mint nap, amikor a legrosszabb forgatókönyvre készülünk. Bekötjük magunkat az autóban, biztosítást kötünk, ha elutazunk, lefertőtlenítjük a legkisebb sebet is (miközben nekem például fogalmam sincs, hogy milyen egy elfertőződött seb, vagy hogy ez mitől és mennyi idő alatt tud megtörténni egyáltalán). Szóval igen, itt is bíznunk kell a legjobb forgatókönyvben, de minimálisra csökkenteni a lehetőségét bármilyen rosszabb verziónak. Ezért nem veszek a lányaimnak szexi kisfelnőtt ruhát (de sima kisfelnőttet igen, van például baseball dzsekijük, és szerintem tök menőn néznek ki benne), nem használom rájuk a „dögös” vagy „szexi” jelzőt, hanem olyat keresek, ami nem köthető a szexualitáshoz, és nem készítek róluk csücsörítős meg pucsítós képeket (pedig higgyétek el, hogy imádnák).

A gyerekek mintákat követnek, ezért néha ők maguk olyanok, mintha kisfelnőttek lennének. Én is anyukám magas sarkúiban parádéztam, és az én gyerekeim is felveszik a combcsizmámat, aztán nézegetik magukat a tükörben, ahogy én teszem, amikor felpróbálok egy ruhát.

Még a mozdulatokat is leutánozzák. De ezeket ameddig csak lehetséges, a helyén kell kezelni, és semmiképpen nem engedni a nyilvánosság elé. Mert

azt is eljátsszák, ahogy dolgozom (és ezt sem mindig esik jól nézni), mégsem állok neki munkát keresni nekik. Mert ez egy darabig még csak játék.

Először játék, aztán insta?

„De hát tizennégy évesen is kislányok, aztán mégis ott rázzák magukat az Instán” – mondják sokan. Ez részben igaz is, vagyis külön-külön minden pontja az. Valóban kislányok még, de akkor már végképp felnőttnek érzik magukat, és én például nem sokkal múltam el tizennégy, amikor elveszítettem a szüzességemet, szóval tényleg úgy tettem, mintha már nő lennék. Ám mivel egy hozzám hasonló korú fiúval történt egy hosszú kapcsolatban, és semmiféle negatív következménye nem lett a későbbi életemben, szerintem nem volt ez olyan rettenetes dolog. Szóval tizennégy évesen már van joguk felnőttnek érezni magukat, viselhetnek szexi ruhákat, és próbálgathatják a nőiségüket. Sőt, a közösségi médiában is teljesen legálisan mutathatják meg magukat, a saját döntéseik értelmében – de abból dolgozva, ahogyan mi felkészítettük őket erre. Ami kurva nagy feladat nekünk, mert

melltartóvillantós felsők meg agyonszexualizált klipek az én tinikoromban is voltak, Instagram viszont nem.

Szerencsés vagyok, hogy én néhány fokkal biztonságosabb világban mehettem épphogy nem seggvillantós, minden ponton feszülő miniruhában felnőttet játszani tizenhét évesen, de ez a világ már nem létezik. Így kőkemény munka felkészíteni a gyerekeinket arra, hogy az új világban hogyan tudják biztonságosan megélni a nőiségüket – úgy, ahogy ez nekik komfortos. Ha szexi ruhákban, akkor úgy. Mert

szerintem nem az a feladat, hogy felnőtt vagy majdnem felnőtt nőként mindenki visszafogott legyen, hanem az, hogy mindenki olyan legyen, amilyen lenni akar

– nyilván offline a közszeméremsértés elkerülésének, online meg a közösségi média szabályainak megfelelve.

De nekünk szülőként kettős feladatunk van: tanítsuk meg a gyerekünknek, hogy a jelenlegi világban hogyan élhet annyira biztonságban, amennyire csak lehet, és közben tegyük a világot hozzájuk és az igényeikhez alkalmazkodva még biztonságosabbá. Szerintem ennek része, hogy nem szexualizáljuk a kislányokat, nem adunk rájuk dögös holmikat, és nem írjuk körül őket olyan jelzőkkel, amik inkább a már szexuális értelemben aktív nőkre illenek. Mert a világ, azt hiszem, épp elég szexuális így is.

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/master1305