Fiala mindig kérdezi, hogy hol vannak a favágóinges, szakállas, „rendes” férfiak, én meg mindig azt mondom neki, hogy ha pasizni akar, akkor ne a Gourmet-ra menjen, hanem a sörfesztiválra, mert ott találja meg az ő emberét. De nem hisz nekem. Legalábbis ezidáig nem hitt, amíg át nem küldtem neki a sörfőzők szexi naptárát. Hölgyeim! Jelentem, megtaláltam őket, és egyúttal örülhetünk, mert végre a hanyatló nyugat ópiuma hazánkba is elért - legalábbis a szexi férfinaptár képében. 

Volt szerencsénk a szerkesztőségben az említett szexi sörfőzők naptárát megcsodálni, amiben kézműves/kraft sörfőző fiúk pózolnak. Szalmabálán, lóval, söröshordóval és… tyúkkal – Zsuzsát ezzel mindenképp megnyerte magának Miszter Június. Bár azt kifejezetten viccesnek találom, hogy mindeddig csak a férfiaknak szánt magazinokban olvashattam róluk. Pedig ízesített söreik is vannak, és vetkőznek is, ez pedig erőteljesen nőknek szóló kontent. 

Elhoztam nektek is a naptárat, amiben kraftos pasik mutatkoznak be, képviselve saját sörfőzdéjüket.

Szerintük ugyanis, aki minőségi sörfőzésből keresi a kenyerét, az legalább annyira férfiideál, mint bármelyik plakátfiú.

A komló mellől azért is állnak kamerák elé a srácok, hogy a minőségi kraft-söröket népszerűsítsék, illetve magát a Kraft sörfesztivált. Ugyanis bár néhány márka megtalálható a nagyobb üzletek polcain, továbbra is csupán egy szűk réteg számára ismert műfajról van szó. 

Az első sörfesztivált tavaly rendezték meg, akkor még négy, idén már nyolc sörfőzde lépett szövetségre abból a célból, hogy népszerűsítsék a kraft söröket. A kézműves jelzőt, ugyanis olyannyira lejáratott, eldivatosodott címkének tartották, hogy ezen belül egy új kategóriát hoztak létre. Ez lett a kraft. Az idei Kraft sörfesztivál népszerűsítésének alkalmából készült a következő fotósorozat, amelyben a sörfőzdék vezetői, tulajdonosai pózolnak naptárfiúként. 

Hát akkor... egészségünkre!

Sörkorcsolyának pedig ajánljuk Fiala Borcsa Marokkói pitéjét, vagy csevapcsicsijét házi ajvárral és naan kenyérrel. 

Ha a fentebbi naptárba beleillő facér srác vagy, akkor magát Fiala Borcsát. Ha pedig a sörözés után bevetnéd magad a városba, ebben a cikkben táncleckéket is vehetsz tőlünk. 

Szőcs Lilla

Képek forrása: Kraft Sörfesztivál