„Láv iz in di er”

Kezdjük ott, hogy jó kivitelezőt találni olyan, mintha újra visszakerülnél a randipiacra:

hosszasan válogatsz a jelöltek között, elolvasod háromszor a bemutatkozásukat, tüzetesen végig nézed a fényképeiket, majd, amikor megvan a tökéletes, igyekszel a közelébe férkőzni.

Van, hogy látszólag úgy tűnik, minden rendben: a kiszemelt tökéletes, mindent meg tud adni, amire csak vágysz. Aztán valahogy mégis kaka kerül a palacsintába. Megígéri, hogy felhív, ehelyett napokra nyoma vész. Amikor már azon izgulsz, biztosan elütötte a busz, vagy megette a pannon puma – hiába kötötte a lelkedre, hogy majd ő keres – mégis felhívod aggódva, hogy: „ugye, még…?”

Ő pedig felveszi, nem is érti az egészet, újra megnyugtat, minden a legnagyobb rendben, bár az első randitok előre nem látható okokból csúszni fog, de hogy ezen a pár napon már igazán nem fog semmi múlni. Majd a napok szépen hetekké duzzadnak, újra eltűnik, és amikor már feladnád az egészet, ismét megnyugtat, és biztosít az elkötelezettségéről. Te pedig benyalod a hazugságot, hinni akarsz neki, nem is keresel mást, hiszen már annyi energiát fektettél a kapcsolatotokba. Csak remélsz és remélsz, míg egy szép napon a kiszemelt teljesen ghostingol. Mivel hosszú heteket vett el ez a héjanász az avaron, gyászra már nincs is idő, csak arccal előre, bele az ismeretlenbe megint, remélve, hogy a következő végre nem ver át. Megacélozod a szíved, igazán nem tudsz hinni már senkinek: nem dőlsz be a szép szavaknak, az udvarlásnak. Tudod, hogy neked olyan kell, aki tettekkel bizonyít. De amikor megvan, a te embered, AZ IGAZI, akkor se dőlj teljesen hátra, mert tényleg igaz, hogy az ördög sosem alszik.

Szörprájz, azaz a meglepetés ereje

Néhány évvel ezelőtt egy szar nap lezárásaként úgy gondoltam, megjutalmazom magam gyerekkori kedvencemmel, egy Kinder tojással. Vágytam az instant meglepetésre, és teljesen lázba jöttem, amikor megláttam, hogy már hercegnős Kindert is gyártanak. Így nagy sebbel-lobbal le is vettem magamnak egyet az üzletlánc polcáról. Minden túlzás nélkül állíthatom: gyerekként sem vártam ekkora izgalommal, hogy mi lesz benne: Jázmin hercegnő, Ariel vagy Csipkerózsika? Egyik sem. Hercegnőfigura helyett ugyanis egy kígyós matrica lapult a sárga kapszulában.

Nos, valahogy ilyen meglepetésekre képes a lakásfelújítás is: örülsz a hercegnős Kindernek, majd, amikor kinyitod, egy rohadt nagy kobra vigyorog rád.

De legalább mindkét esetben megbizonyosodhattál arról, hogy az univerzumnak jó a humora – még ha fekete is.

Nálunk a meglepetésre akkor derült fény, amikor a kivitelezőnk elvégezte a kért átalakítást, és egy átadó ablakot vágott a falba a nappali és a konyha között – szerettük volna ugyanis, ha megnyílnak, és világosabbá válnak a terek. A munka során átvágtak egy villanyvezetéket, így derült ki, milyen ramaty állapotban vannak a vezetékek. Újabb szakit már nem volt idő keresni, hiszen hetek maradtak hátra a költözésig. Ezer szerencse, hogy a férjem valamelyest addig is értett a villanyszereléshez, teljesen azonban abban az egy hónapban képezte ki magát, amikor minimális segítséggel kicserélte az egész vezetékrendszert. 

 

„Szelebréjsön”

Szóval a konyha és a nappali közötti fal megnyitva, a vezetékeket a férjem kicserélte, lerakta a szegélyléceket, minden leglettelve, kifestve, van, ahol újraparkettázva, egyszóval csillog a lakás, mint a salamon töke, nincs is más dolog, mint összecuccolni, és jönni bele az újba – bagatell, gondoltam én. De, aki már pakolt össze (majd ki) háztartást macskástul-mindenestül, az tudja, hogy még egy foghúzás is élvezetesebb tud lenni.

Hatvan költöztetődobozt raktunk tele, és még ott voltak a bútorok, az apró szirszarok külön táskákban, a virágok… hogy a fenébe lett nekünk ennyi cuccunk? De a legjobb kérdés: mikor fog minden a helyére kerülni? Nem mondom, hogy nem rándult görcsbe a gyomrom, amikor megláttam a telepakolt helyiségeket.

De három nap után szépen lassan kezdek rájönni, hogyan uralhatom a káoszt: úgy, hogy nem uralom. Nem türelmetlenkedem, szépen szorgosan dolgozom rajta, hogy minden a helyére kerüljön, közben pedig élvezem a félnomád életmódot: minden este kimosom azt az egy bugyimat, ami van, és nem adom fel azt sem, hogy hamarosan rátalálok a többire (egyébként kezdem úgy érezni, a költöztetők direkt dugták el). De bármennyire is volt embert próbáló ez az időszak – a férjemnek leginkább –, és ha fizetnének se csinálnánk újra még nagyon-nagyon sokáig –, mégis jó itt lenni. Ebben a doboztengerben is itthon lenni.

Filákovity Radojka