Mini-közvélménykutatásunkban arra kerestük a választ egyebek közt, hol milyen korlátozások vannak érvényben és mióta. Aztán: kinek melyik időszak volt a legnehezebb, és ha már túl van rajta, mi volt, ami segített? Rákérdeztünk természetesen a jelenlegi helyzetre és általában a közhangulatra is, meg arra is, hogy kinek mi hiányzik a legjobban a „békeidőkből”, és végül, de nem utolsósorban érdeklődtünk az oltási helyzetről, valamint az ottani emberek hozzáállásáról.

Szigor és bezárkózás: Vietnám, Hanoi

Merényi Valér Hanoiból válaszolt nekünk, ahol már a vírus megjelenése előtt is olyan mértékű volt a légszennyezettség, hogy maszk nélkül amúgy sem nagyon merészkedett senki az utcára, így ott nem volt szükség nagy meggyőzésre a fontosságáról.

Most, a járvány új hullámában, ismét bezártak a kocsmák és a karaokebárok, valamint az iskolák, bár előtte egész sokáig szabadabban éltek, mint mi itt, Európában. Az intézkedéseknek hála egyébként a 95 milliós országban eddig összesen 2300 fertőzést és harmincöt halálos esetet regisztráltak. Ez nagyban köszönhető a március óta fennálló határzárnak: kizárólag a hazatérő vietnámiak, a diplomaták és a külföldi szakértők léphetnek az országba, de csak negatív PCR-teszttel és kötelező kéthetes, szállodában letöltendő karanténnal, ami alatt újabb két PCR-teszt készül. 

Annak ellenére, hogy egy viszonylag vírusmentes környezetben érte az egész pandémia, Valér hangulata felemás a bezártság miatt, „természetesen tudom, ha nem állítják meg a hatóságok a vírus terjedését, akkor nagy baj lett volna, 

hiszen a közegészségügy nagyon gyenge a fejlett országokéhoz képest. Ugyanakkor nem tengeralattjáró-kapitánynak szerződtem, nehéz úgy élni, főleg Hanoiban, hogy nem tudunk szabadon utazni akár Európába, akár Hongkongba, Szingapúrba.

Rettentő nehéz nem találkozni a felnőtt, más országokban tanuló gyerekeinkkel, szüleinkkel úgy, hogy közben folyamatosan érkeznek az európai horrorhírek.”

Egyébként a közhangulat amolyan délkelet-ázsiai módon támogató és szabálykövető, annak ellenére is, hogy a külföldi turizmus teljes hiánya nagy lyukat ütött a gazdaságon. 

Oltásügyileg nagy valószínűséggel ugyanúgy nem lesz apelláta, mint a határzár kapcsán. „Szerintem mindenki be lesz oltva, erős propagandával és egy kis »ráhatással« meg lesz oldva a nyájimmunitás” – írja Valér. Készülődés már van, de még nincs engedélyezett oltóanyag az országban. Egyébként ott nagyobb esély van az orosz vakcina engedélyezésére, mint a kínaira, amelyet bizalmatlanság övez.

 

Várják a nyitást: Egyesült Államok, New York

A március 15. óta sok szempontból zárt városból két kedves ismerős is válaszolt a kérdéseinkre.

Azon a napon bezártak az iskolák, akiknek ez lehetséges, otthoni munkavégzésre álltak át, és Glanz Tamás szerint ez előreláthatóan nyárig így is lesz. Marozsán Erika viszont még megemlítette azt is, hogy a gigantikus, szabadságáról és sokszínűségéről híres városban az emberek az első pillanttól kezdve nagyon fegyelmezettek, alig látni valakit maszk nélkül. Ugyanakkor mesél arról is, hogy elképesztő az igény rá – és a leleményesség hozzá –, hogy emberek, mondjuk, közösen tudjanak étteremben vacsorázni a nagy hidegben is. „A kedvencem volt az egyasztalos buborék, amiből egy étterem előtt akár egy tucat is volt a zord hideg télben. Mivel átlátszó, olyan, mintha az ember szocializálódna, miközben csak néhány fős társasággal szív egy levegőt” – meséli. Pont múlt héten nyithattak ki egyébként az éttermek, de csak huszonöt százalékos kihasználtsággal működhetnek.

A színházak, mozik, könyvtárak, koncerttermek lassan egy éve zárva vannak, múzeumba pedig előre foglalt, időhöz kötött jeggyel lehet csak menni. De legalább lehet…

Egymástól teljesen függetlenül mindketten az első időszakot élték meg a legnehezebben. Erika szorongással, ezzel járó súlyos álmatlansággal küszködött, de ahogy írja: „Most már kiegyensúlyozottabban kezelem a helyzetet, megtaláltam a kicsi örömöket, saját szabadságot ebben a lehetetlen helyzetben. Meglepő számomra, milyen hamar akklimatizálódik mindenhez az ember.” Azt mindketten kiemelik, hogy a társasági élet hiányát egyre rosszabbul viselik.

Marozsán Erika fotója

Erika említett egy nagyon fontos jelenséget:

„A gyerekek egyre nehezebben viselik az izolációt, náluk a szorongás sokkal mélyebb: sokan apatikusak, depresszióval küszködnek.”

Némi fényt látnak az alagút végén, hiszen Tamás arról számol be, hogy már tíz százalék közeli az átoltottság, és Erika szerint is reményteli az oltások szervezettsége, kommunikációja, hatékonysága. „A város vezetése megbízható döntéseket hoz ez ügyben. Az egészségügyi dolgozók, tanárok és a 75 év feletti lakosok szinte mindannyian megkapták már mindkét Pfizer–BioNTech-oltást. Vannak szkeptikusok, de inkább csak az idősek között. A tesztelés szeptember óta ingyenes, az antigénteszt és a PCR egyaránt. Várják, hogy lassanként visszakapják a régi életüket, bár Erika szerint a társasági élet csak egy-két év múlva állhat vissza a régi kerékvágásba. Addig is, a kislányával együtt igyekeznek megtalálni a mindennapokban a jót. 

Elválasztott, kabinszerű teraszmegoldások – Marozsán Erika fotója

Tartják magukat a gyerekek miatt: Egyesült Államok, Texas – Horváth Zsolt

Mivel az Egyesült Államokban az egyes államok maguk döntenek a korlátozásokról, kicsit érdemes kitekinteni Texasra is, ahol régi gimnáziumi „teremszomszédom”, Horváth Zsolt él. Ott jelenleg az éttermek és vendéglátóegységek hetvenöt százalékos telítettséggel működhetnek, és nincs központi szabályozás az iskolákra, így minden körzet eldöntheti, hogy számára mi tűnik a legjobb lépésnek. „Nálunk lehet választani az online és az offline oktatás között. A másodikos lányom március óta online tanul, a kisebbik hetente háromszor elmegy óvodába, mert mi is hetente három napot járunk be dolgozni” – meséli Zsolt.

Náluk nyáron jött el a mélypont, amikor biztos lett, hogy nem tudnak Magyarországra utazni a nagyszülőkhöz, de ahogy írja,

„az segített, hogy van két gyerek a családban, akik arról veszik a problémamegoldási mintáikat, hogy mi hogyan viselkedünk. Nem engedhettük meg magunknak, hogy pánikoljunk vagy depresszióba süppedjünk…”

Egyébként ő és a felesége már megkapták az első oltást, a másodikra várnak. Na meg a hazalátogatásra, az ölelésekre, és hogy a gyerekeik újra szabadabban élhessenek.

Gyülekezési tilalom, és egyéb nyalánkságok: Seychelle-szigetek

Miklós Zsaklin a férjével és három gyerekükkel tizenegy éve él a Seychelle-szigeteken, ahol meglepően kemény intézkedések vannak érvényben tavaly év eleje óta:

„Gyülekezési tilalom van, azaz maximum négy olyan személy lehet egy helyen, akik nem egy háztartásban élnek. A boltok zárva vannak, csak élelmiszerboltok és alapvető szükségletekhez fűződő vállalkozások működnek, rövidített nyitvatartással. A gyerekenek kizárólag távoktatás van, mindenhol kötelező a maszk hordása, kivéve futásnál.”

Zsaklin szerint nincs jó hangulat a szigeten, aggódnak az emberek, bár az oltásokat ott már jó ideje megkezdték, ő is megkapta az első kört, amitől éppen nincs túl jól, de úgy hallotta azoktól, akik már túlestek rajta, hogy huszonnégy órányi a kellemetlenség, azután már semmi probléma nem merült fel.

Miklós Zsaklin fotója

Ilyen szigorú rendelkezések mellett nem is csoda, hogy neki mára nagyjából minden hiányzik a szabad járkálástól az utazáson keresztül a magyarországi családtagjaiig, illetve az összejárások a barátokkal, a bulik és egyáltalán a jövő tervezhetősége. Sokat segített neki a festés, amibe nem sokkal a kiköltözésük után kezdett bele, és eleve terápiás jelleggel. 

Törvényt kellett módosítani a korlátozások miatt: Hollandia

„Nálunk jelenleg még érvényben van a január végén bevezetett kijárási tilalom, amely szerint este kilenc és hajnali fél öt között nem lehet az utcán tartózkodni” – írja nekünk Halász Hanna Hollandiából. A hírekből is tudjuk, de ő is megerősítette, hogy a hollandok nagyon nehezen viselik a szabadságjogaik korlátozását, és

új törvényt kellett hozni, ugyanis kiderült, hogy az alkotmány alapján csak például háború miatt vezethető be kijárási tilalom, járvány miatt nem.

A nem élelmiszerboltok, múzeumok, éttermek zárvatartása december óta tart, március elejéig három emberben maximálták azoknak a számát, akivel a családon kívül lehet találkozni.

Halász Hanna fotója

Hanna számára is a legnehezebb a vírushelyzet kialakulásának az időszaka volt, azaz az ismeretlentől való rettegés. Neki sokat segítettek az egyetemi tanárai, majd a tavaszi séták a természetben a barátokkal, és a testmozgás is.

Egyetemistaként eléggé hiányolja a bulikat, fesztiválokat, kiállításokat, de szerencsésnek is tartja magát, mert diákként nem érez egzisztenciális bizonytalanságot, és a tanulását sem igazán korlátozza a bezártság. Persze jobb lenne együtt, egyetemistásan…

Hollandiában májustól lehet hívni az oltás miatt a háziorvost, addig pedig a veszélyeztetett korosztályt és az egészségügyi dolgozókat oltják be. Hanna úgy tudja, nem lehet majd választani a különféle oltóanyagok között. Maximum nemet mondani rájuk… 

Ahol nagyon vigyáznak egymásra: Izland

Komjáti Viki szerint

Izland jelen pillanatban a legbiztonságosabb ország egész Európában, hiszen február eleje óta nem volt új belföldi fertőzött, eltekintve attól a néhánytól, akik a sikeres kontaktkutatásnak köszönhetően már eleve karanténban voltak, tehát esélyük nem volt továbbfertőzni.

„Ennek köszönhetően a belföldi korlátozásokat kisebb lépésekben mára szinte teljesen feloldották. Teljes kapacitással üzemelnek a szolgáltatóhelyek, szórakozóhelyek, uszodák és a konditermek. Jelenleg már csak a kétméteres távolságtartás és a zárt terekben való maszkviselés szabálya van érvényben” – meséli Viki. Ugyanakkor a határon egyre több fertőzöttet regisztrálnak, így ott további szigorításokkal igyekeznek megelőzni egy újabb hullámot. 

Viki számára is az első hullám volt a legnehezebb, mivel éppen akkor lett várandós és nagyon féltette a babáját, illetve a férjével együtt a turisztikai ágazatban dolgoztak, így mindketten elvesztették szeretett állásukat. Viki úgy emlékezik vissza, hogy akkoriban „nyomasztó volt a félelem, a bizonytalanság és a járványt övező hisztéria. Szerencsére azonban Izlandon nagyon jól kommunikáltak a hatóságok, és a média sem fokozta hatásvadász cikkekkel a pánikhangulatot, így a lakosság viszonylag hamar ráhangolódott az összefogásra és a fegyelemre.”

Komjáti Viki fotója

A másik szerencse, hogy Reykjavík kicsi város, a természet karnyújtásnyira van bárhonnan, így a bezártság érzete nem uralkodott el senkin. Mostanra még jobb Vikiék hangulata, hiszen közben megszületett a kisfiuk, mindeketten gyesen vannak a férjével, a vírus meg ott éppen visszavonulót fújt. „A közhangulat persze hullámzó, hiszen Izland gazdasága nagyban épül a turizmusra. A munkanélküliség az egekben van, rengeteg vállalkozás ment csődbe, és a helyi lakosság feszülten figyeli a külföldi helyzetet. Hiába győztük le a járványt itt, ha nem tudunk biztonságosan turistákat fogadni. Mindenki nagyon bízik a vakcinákban és az idei szezonban.”

Amúgy ott mindenki nagyon várja az oltást, és egy felmérés szerint mindössze néhány százalékra tehető a szkeptikusok, illetve tartózkodók aránya. A kormány gőzerővel próbálja beszerezni a szükséges mennyiségű oltóanyagot, az infrastruktúra gyakorlatilag már készen áll. A legutóbbi hír szerint sikerül annyi oltóanyagot rendelni, hogy júniusra beoltanak minden tizenhat éven felüli izlandi lakost, így, ha minden jól megy, nyáron haza tudnak jönni Vikiék megmutatni a családnak a Covid elején fogant kisfiukat.

Ahol a napokban egy új eset sem volt: Ausztrália, Victoria

Beöthy Barbara azt meséli, épp most ért véget többedszerre a legmagasabb szintű korlátozás.

Ilyenkor öt kilométeres körzetben lehet csak elhagyni a lakhelyet, sétálni vagy kültéri testedzésre pedig egy órát engedélyeztek, bár Barbara nem tudja, hogy ezt hogy ellenőrzik.

A legutóbbi hullám egyébként az Australian Opennel jött, mert egy Covid-hotelból kikerült a fertőzés, és a hosszú, vírusmentes időszak után ismét lett két új eset, ami itthoni szemmel nevetségesen kevésnek tűnik, de ott ennyitől is bekapcsol a vészjelző.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Barbaráéknak a hazautazás lehetelensége volt az egyik legnehezebben elfogadható fordulat, illetve ehhez hozzájárult még egy nagy félelem attól, hogy ők hárman, a férjével és a fiukkal, mennyire messze vannak a családtól, és mi lesz, ha valaki megbetegszik, ha rossz hírt kapnak hazulról, vagy ha mindketten kórházba kerülnek, akkor ki fog gondoskodni a gyerekükről.

Barbara akkor lett jobban lelkileg, amikor elkezdte ignorálni a hatásvadász Covid-tartalmakat, illetve a kijárási tilalmak alatt a rendszeres sport és a feszes napi rutin segítette át a mélypontokon. Ennek ellenére nem kiegyensúlyozott, ahogy ő mondja: „Nehéz arra kondicionálnom magam, hogy bármi megtörténhet, és semmilyen kontrollom nincs efelett. Az ausztrálok szerintem nagyon fegyelmezetten viselkednek, általában betartják a covid-safe utasításokat, de lelkileg nyilván mindenkit megviselt az elmúlt egy év. Itt is sok szektor került bajba, gyakorlatilag nincs turizmus, és gond van a vendéglátóiparban, és – a tandíjat fizető külföldi diákok híján – a felsőoktatásban is. A munkaadók zöme úgynevezett »jobkeeper« támogatást kap az államtól, hogy elkerüljék a tömeges leépítéseket, és hogy kevesebb kis- és középvállalkozás csődöljön be. Ez viszont márciusban lejár, úgyhogy elképzelhető, hogy a recesszió miatt a közhangulat nagyon megromlik.” Tehát félelem van minden szinten, ugyanakkor Victoriában a napokban elkezdték az oltást, és jelenleg egyetlen új eset sincs.

Bárcsak ezt az utolsó mondatot az egész világra ki lehetne terjeszteni, és nem csak átmetileg!

Marossy Kriszta