Félni a gyerekvállalástól – tabu

A mindenkori társadalomban hangsúlyos elvárás van azzal kapcsolatban, hogy az egyes szerepekben milyennek kellene lennünk, hogyan kellene viselkednünk. Az anyaszerep pedig különösen erősen körbe van rajzolva; azt az ambivalenciát ugyanakkor, ami egyébként az út része, nem tartalmazza. „Anyává válni egy folyamat, ami nem akkor kezdődik, amikor a baba megfogan, hanem amikor először elgondolkodik azon, hogy mi lenne, ha gyereket vállalna. Van, akinél ez a gondolat már nagyon korán felmerül, van, akinél sokkal-sokkal később. De mindegyik út érvényes” – mondja Bóta Tímea.

A tanácsadó szakpszichológus szerint rengeteg felszólítás jön a világból az anyasággal kapcsolatban: mikor és hogyan kellene szülni, hány évnek kellene ideális esetben eltelnie a testvérek között, hogyan kellene gyereket nevelni… és még sorolhatnánk – miközben minden út egyedi és megismételhetetlen. Túl erős elvárások vannak megfogalmazva a nők felé, az pedig, ki hogyan érkezik meg az anyaságba, a szakértő szerint nagyban függ attól, mennyire tudja magát függetleníteni tőlük. Ahogy attól is, mit hall, illetve lát a családjában.

Pedig félni természetes

„Ha az anyává válást megfosztjuk a pátosztól, akkor világosan kirajzolódik, hogy ez óriási változás. A változásra adott első természetes emberi reakció pedig a félelem. És minél inkább tisztában vagyunk a dolog súlyával, annál nagyobb szorongást generálhat bennünk”

– mondja Bóta Tímea. Ha sok a felénk irányuló elvárás – jöjjön az a környezetünkből vagy önmagunkból –, akkor szorongani fogunk, mert úgy érezzük, meg kell felelnünk ezeknek az elvárásoknak. A mi civilizációnk számára hatalmas feladat, hogy kezdjen valamit ezzel a szorongással.

De a szorongást az is generálhatja, hogy túl vagyunk informálva: egy kattintásnyira vagyunk egy csomó jó és hasznos, illetve felesleges és esetenként téves információtól. Erre jön az a tudás, amit a családunktól kapunk. „Ez óriási katyvaszt eredményezhet. Épp ezért van szükség olyan hiteles forrásokra, akikben megbízunk, olyan józan emberekre magunk körül, akik választ tudnak adni a szorongásainkra, és »földelnek« minket ezekben a kérdésekben. Ez átsegíthet minket ezeken a kríziseken, legyen az a terhesség vagy a kisgyerekes időszak” – mondja a szakértő, hozzátéve: fontos rendet tenni a sok információ között, különben ez a szorongás spirál teljesen be tud rántani egy kismamát, újdonsült anyukát. 

 

Fontos felfejteni, mi rejlik a szorongásaid mögött

Az, hogy mire mutat a félelmünk a gyerekvállalással kapcsolatban, sok esetben az otthoni mintákból fakad. A család, amiben felnőttünk, ahogy az anyánk az anyasághoz, gyerekneveléshez viszonyult, nagyban meghatározza a mi narratívánkat is, amikor erről gondolkodunk. Ha folyamatosan azt halljuk otthon, hogy gyereket nevelni szívás, ha azt látva növünk fel, hogy a gyereknevelés ára, hogy a nő bedarálódik, elvész, akkor nem biztos, hogy boldogan futunk neki a gyerekvállalásnak. A szakértő szerint, ha valakinek csodás szülei vannak, még nem jelenti azt, hogy ne szoronghatna amiatt, hogy ő is ugyanolyan jól tudja-e majd csinálni.

„Ha tökéletes családból is jön az ember, nem szabad elfelejteni, hogy az a konstrukció az adott családnak volt tökéletes. A mi családunkat azonban mi alakítjuk – úgy, ahogyan nekünk ideális. Ez nem azt jelenti, hogy a minta ellenébe megyünk, hanem hogy abból, amit kaptunk – az egyensúlyból, a törődésből, az érzelmi biztonságból –, akár a kis kockákból, saját várat építünk magunknak” – mondja a szakember.

Bóta Tímea szerint fontos, hogy ki tudjuk nyerni a családunkból, ami számunkra a legértékesebb. Ha érzelmi biztonságban nő föl, az megadja neki a felhatalmazást arra, hogy merjen különbözőnek lenni, az otthoni mintához képest mást csinálni: például több vagy kevesebb gyereket vállalni, vagy akár egyáltalán nem vállalni. Ha családi „felhatalmazás” van arra, hogy a saját utunkat járhassuk, akkor szorongás sincs.

„A kapott mintákat – legyenek azok jók vagy rosszak – jól kell »forgatni« ahhoz, hogy szabadokká, függetlenekké válhassunk tőlük. Ez a fajta önismeret szükséges ahhoz, hogy a saját történetünket írhassuk, miközben tudjuk, milyen háttérből jövünk” – teszi hozzá.

Saját magadra írod a szerepet

Ha az ember gyereket vállal, természetes, hogy a gyerek igényeit kell előtérbe helyeznie a sajátjai helyett, mégis jogos vágy lehet, hogyan tudjuk megőrizni önmagunkat az anyaságban is. „Az itt és mostban érvényes elvárás, hogy nem szeretnénk, ha az anyaszerep bedarálna, mert úgy gondolunk magunkra, ahogy most vagyunk. A gyerek születésével azonban átalakulnak a szükségletek, az elvárások – ami teljesen normális. Ez az új identitás pedig új embereket is hoz az életünkbe, akikkel bűntudat nélkül fel tudjuk vállalni az anyasággal kapcsolatos kérdéseinket és kételyeinket, miközben azt is meg tudjuk élni, hogy ki mindenki vagyunk egyszerre. Olyan ez, mintha folyamatosan egyik lábunkról a másikra állnánk” – fejti ki Bóta Tímea.

A szakember szerint már azzal, hogy felmerül bennünk a kérdés, hogyan tudjuk megőrizni önmagunkat az anyaságban is, ez a téma „felkerül a térképre”. Ami pedig „felkerül a térképre”, az onnantól kezdve nem képes öntudatlanul működni, hanem olyan, mint egy tábla, ami – időközönként felvillanva – ellenőrzésre késztet. Így a gyerek mellett is életben fogjuk tartani azt az identitást, egységet, ami fontos nekünk.

Különböző életek, különböző döntések

Mindenki számára más az érvényes út a gyerekvállalásban, illetve a gyereknevelésben.

A saját történetünk, szükségleteink határozzák meg azt, ahogyan az anyaságba megérkezünk, illetve ahogyan a hozzá köthető feladatokat a legjobban meg tudjuk élni. Nincs tehát általánosan érvényes narratíva, ami egységesen vonatkozik az összes kismamára, anyára.

„Így nincs helye olyan párbeszédeknek sem, amik arról szólnak, hogy csak az lehet például jó anya, aki szoptat, vagy természetes úton hozza világra a gyerekét. Az, hogy ezek a témák ennyire megosztók, borzasztóan nehézzé teszik az anyaságot” – mondja a szakember. Szerinte a bántó, mérgező mondatoktól nagyon fontos lenne függetleníteni magunkat.

„Nem szabad, hogy mindent, ami az anyaságban történik, valamilyen minősítésnek vegyünk magunkra nézve” – teszi hozzá.

Bóta Tímea sokszor tapasztalja, hogy akár a gyerek felé vezető úton, akár az anyaságban, a nők elveszve keringenek a kétségeikkel, mert a társadalmunkban még az ezzel kapcsolatos bizonytalanság felmerülése is szégyenérzetet kelt bennük.

„Nagyon »le tudja kapcsolni« a nőket az élményről, ha azt gondolják, valamilyennek kellene lenniük, meghatározott érzéseket kellene érezniük ahhoz, hogy jól csinálják. Holott minden érzés érvényes, hiszen abból következik, ami a saját történetük. És ebben az ambivalenciának is helye van. Nagyon ritka az életben, hogy valamire vegytiszta érzésekkel reagáljunk; az egész életünk folyamatos érzelmi kavargásokban zajlik. Fontos megengedni magunknak a gyerekvállalással kapcsolatban is, hogy sokfélét érezzünk, hiszen az egész érzelmi kavalkád része az útnak” – teszi hozzá.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Rendbe tenni a szorongásaidat

A szakember szerint nagy mázlista az a gyerek, akinek a szülei időben elkezdenek foglalkozni saját magukkal. Ideális esetben ez nem csupán az anya feladata, hanem közös önismereti munka, hiszen, ha két ember vállal gyereket, akkor kettejük története, nehézségei, fájdalmai és örömei kerülnek egy „üstbe”. „Fontos közelebb kerülni a saját történetünkhöz, megismerni a szorongásaink hátterét. A családi élet ugyanis tele van törvényszerű krízisekkel – az első, majd a második gyerek születése, a kamaszkor stb. –, ezek pedig nagyon megviselik a családot. Ha azonban olyan szülők vannak a családban, akik dolgoztak az önismeretükön és kellő önreflexióval rendelkeznek, nyíltan tudnak kommunikálni egymással, és hatékonyan oldják meg a problémákat, akkor ezeket a kríziseket ki lehet bírni. Megúszni nem, de kibírni igen” – mondja.

A szakember szerint az is a felkészülés része, ha jobban megismerkedünk a saját családi történetünkkel, és azzal kezdünk el dolgozni – ehhez nem feltétlenül van szükség terapeutára.

„Fényképek nézegetésével, beszélgetéssel is kirajzolódhatnak azok a családi történetek, amik által rákapcsolódhatunk erre a nagyobb rendszerre. Egy család krónikája sok szép és sok nehéz történetet tartalmaz – van, amelyikből tanulhatunk, és van, amelyiktől el kell távolodnunk, mert nem a miénk. Így kirajzolódhat az is, hogy mit szeretnénk idővel tovább vinni – nemcsak a mi családunkból, hanem a párunk családjából is” – fejti ki.

Készen állsz?

A gyerekvállalás iránti vágy nem mindenkinél jelentkezik elsöprő, zsigeri érzésben, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Fontos elfogadni, ha más az utunk ezen a téren.

A szakértő szerint ne akarjunk görcsösen, minden esetben erre a csengőre, nagy spirituális élményre várni.

„Jó, ha látjuk, hol járunk éppen a folyamatban. Az is lehet egy apró jel, ha ránézünk a párunkra, és eszünkbe jut, milyen jó lenne, ha ezt vagy azt a tulajdonságot tőle örökölné majd a gyerekünk. Sokszor apró jelekből érezhetjük meg, hogy már úton vagyunk – a testünk pedig erre ad majd választ. Ha pedig már megfogan a baba, fontos arra hangolódni, hogyan tudjuk ezt az élményt még jobban, teljesebben megélni – az összes ambivalenciájával együtt is. Rendben van, hogy a terhesség első időszakában vannak pocsék testi érzések, mert ez arra tanítja a nőket, hogy a terhességben, a gyerekvállalásban mindenféle érzésnek helye van, jónak és rossznak is” – mondja Bóta Tímea. Épp ezért szerinte fontos, hogy ne legyenek irreális elvárásaink azzal kapcsolatban, hogy a terhességnek, gyerekvállalásnak milyennek kellene lennie – mert a mélységeivel és magasságaival valójában épp olyan, mint az élet.  

Filákovity Radojka

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Mikolette