A szülő nők magukra maradtak a hálapénz eltörlése miatt?

–

A hálapénztörvény már életbe lépett, és hamarosan elindul a magán- és állami egészségügyi szféra működésének szétválasztása is, de a nőgyógyászok kivételes helyzetének jogi keretei még mindig nem születtek meg. Ez azt jelenti, hogy több szülészeten tájékoztatták az év elején arról a kismamákat, hogy – legalábbis átmenetileg – megszüntetik a választott orvos és/vagy a választott szülésznő jelenlétének lehetőségét. Szülő nőket tömörítő Facebook-csoportokban már tavaly is több édesanya számolt be arról, hogy egyes kórházakban a koronavírusra hivatkozva elkezdték korlátozni a szabad orvosválasztást, teljesen jogszerűtlenül.

A választott orvos és szülésznő intézményének megszüntetése önmagában előremutató lenne hosszú távon, hiszen a felmérések szerint választott szakszemélyzet nélkül jelentősen alacsonyabb a beavatkozások, így a császármetszések aránya is. Egy 2017-ben publikált felmérés szerint azonban a bánásmóddal kapcsolatos, nem ritkán igen rossz élmények jóval magasabbak az ügyeletben szülők esetében (62 százalék), mint a választott egészségügyi személyzettel szülők esetében (42 százalék), bár utóbbi sem alacsony. Ugyan a szülészeti erőszak számos formája attól függetlenül éri az édesanyákat, hogy fogadott vagy ügyeletes egészségügyi szakszemélyzettel szülnek, a legnagyobb probléma az, hogy

ma Magyarországon a szülészorvosok és szülésznők körében a tudásmegosztás rendkívül alacsony szinten jár. A jelenlegi állapot teljesen lerombolja a szülő nők esélyegyenlőségét, és komolyan hozzájárul a magas, 40 százalék feletti császármetszés arányhoz.

Ez az, ami még a választott személyzet jelenléte által nyújtott biztonságérzet hiányánál is jobban elrontja a szülésélményeket minden egyes nap.

Bizonyítékalapú orvoslással kisebb lenne az igény a választott orvosra

Magyarországon a szülészetben nagyon sok intézményben véleményalapú, és nem bizonyítékalapú orvoslás (evidence-based medicine) működik. Bár már növekvő számban vannak azok a szakemberek, akik a voksukat az utóbbi mellett teszik le, még mindig elképesztően le van maradva a kutatási eredményekre és a legfrissebb, teljeskörűen dokumentált szülések tapasztalataiból levont következtetésekre épülő szemléletmódban a szülészek egy része. Számos egészségügyi intézményben a kollégák ferde szemmel néznek azokra az orvosokra és szülésznőkre, akik modern felfogással rendelkezve szeretnék az evidence-based-gyakorlatát követni. Vannak olyan szülészetek is, ahol „beszólnak” a munkatársak azoknak a szülésznőknek, akik valóban biztosítják a háborítatlan szülést, és ezzel együtt például a szabad pozíció választásának lehetőségét a szülő nő számára. Nem hivatalos beszámolók szerint rendszeresen előfordul, hogy egy-egy orvos szinte elmenekül az egyébként nívósnak mondott szülészeti osztályról, amikor az aktuális osztályvezető főorvos kénye-kedve szerint kívánja meghatározni az osztály protokollját.

Hiába választ a szülő nő magának egy orvost, aki szimpatikus, és érzi úgy, hogy biztonságban lesz mellette élete nagy pillanatában, sokszor valójában fogalma sincs róla, hogy a szülés során felmerülő helyzetekben ez az orvos majd mit fog tenni.

Szinte ugyanakkora esély van rá, hogy az orvosa azt tegye, amit 20–30 éve szokás volt, nem pedig azt, amit például Hollandiában vagy az Egyesült Királyságban ma bármelyik másik szülést kísérő személy tenne (és amivel nagy valószínűséggel a legjobban járna mind ő maga, mind a kisbabája). De ha tudja is, mert alaposan megismerte a szülészorvosa (és esetleg a szülésznője) szemléletmódját, akkor sincs fogalma róla, hogy amikor bemegy a kórházba, mit csinál majd vele az ügyeletes orvos, aki fogadja, és a szülése során, amikor az orvosa is ott lesz, az aktuális ügyeletvezető orvos hogyan írja majd felül egy pillanat alatt az eltérő véleményével a folyamatot. 

Elvileg mondhatsz nemet…

Természetesen a nőknek a szülés során van önrendelkezési joga, ami azt jelenti, hogy amíg nem életmentő beavatkozásról van szó, bármikor mondhatnak bármelyik beavatkozásra nemet, még akkor is, ha a beleegyező nyilatkozatban azt előzetesen aláírták. Azonban mindennapos, hogy

ezekben a pillanatokban elhangzik az az egyébként gyakran a valóságtól igen távol álló varázs mondat (vagy annak egy azonos értelmű változata), hogy „Asszonyom, ugye, nem szeretné a kisbabája életét veszélyeztetni?”

Sőt, ennél meredekebb helyzetek is előfordulnak, amikor egyenesen feljelentéssel fenyegetnek egy, az aktuális beavatkozásba beleegyezni nem kívánó kismamát, vagy visszanyomják a szülőágyra, amikor a kitolásnál pozíciót szeretne változtatni. Nem ritka az sem, hogy az ügyeletvezető – a szülést kísérő orvos jelenlétét semmibe véve – be-bedugja a fejét a szülés folyamata alatt a szülőszobába, és figyelmezteti az anyukát, hogy „a szülése eddig sem haladt előre, ezután sem fog, miért nem indulnak már a műtőbe?!”.

Számít(ana) a lelkierő

Pedig a szülés egy élettani, természetes folyamat, a WHO szerint az esetek 10–15 százalékában indokolt a császármetszés, vagyis a nők az esetek 90 százalékában simán meg tudják szülni a gyermeküket természetes úton. Csakhogy ehhez többek között a testben természetesen termelődő oxitocinra van szükség, ahhoz pedig meghittségre, szeretetteljes környezetre, otthonos közegre, támogató légkörre és bátorító szavakra. Ezeket egyszerre ritkán találjuk meg a magyar szülészeteken.

Vajon Hosszú Katinka hány olimpiai aranyérmet szerzett volna, ha a medence felé vezető úton és a futamok alatt Shane Tusup azt duruzsolta volna a fülébe: biztos benne, hogy nem tudja megverni az ellenfeleit, és egyébként is el fog fáradni a célba érkezés előtt? Vagy ha Kemény Dénes az olimpiai döntő előtt azt mondogatta volna a csapatnak, hogy „fiúk, ti ehhez túl lassúak vagytok, nem fog menni, ne is próbálkozzunk”… Mégis miért tartunk még mindig itt, ha ezek ennyire evidens dolgok?

Egyrészt azért, mert a szülésznők és a szülészorvosok nem kapnak egységes és folyamatos továbbképzést, mi több, nekik saját maguknak kell finanszírozni, ha lépést szeretnének tartani, és meg akarják tanulni a szülés levezetését a háton fekvő pozíciótól eltérő módon – sok más egyéb gyakorlattal együtt. Innentől pedig már a személyes preferencia dönt: ki mire költ, és ki mivel szeretné eltölteni a szabadidejét.

Másrészről azért, mert a szülő nők is rengeteg tévhittel rendelkeznek ma a terhességről, a szülésről, akárcsak az azt követő gyermekágyas napokról.

Azok a nők, akik ma szülnek, a szülésről azt hallották a ’80-as, ’90-es években szülő anyukájuktól, hogy étlen-szomjan és háton fekve történik.

Óriási probléma az is, hogy az a rengeteg – nap mint nap történő – jogsértés, manipuláció és felesleges beavatkozás, amit a szülő nő engedélye és tudta nélkül, vagy éppen az engedélyével, de erősen hiányos felvilágosítás mellett hajtanak végre, alig kerül napvilágra. Ugyan egyre több nő számol be a szülésélményéről, de az, hogy X. Y. orvos név szerint, napi szinten miket enged meg magának, csak mendemondákban kering, ugyanis a szülő nők nem jelentethetik meg az élményeiket. A betegjogi képviselőn keresztül pedig hiába tesznek panaszt, az eljárás utána nagyon lassú, és sokszor eredménytelen.

Égető szükség lenne egy olyan valóban működő ellenőrző szervre, ahol összefutnak a panaszok az egyes szülésekről és a kapcsolódó szakszemélyzetről, hogy aztán visszajelzést és szupervíziót lehessen adni az érintett munkatársaknak.

A legújabb elképesztő történetek között szerepel, amiről szintén kismamák Facebook-csoportjaiban számoltak be többen, hogy bizonyos kórházakban alapból császármetszést végeznek minden nőn, aki koronavírussal fertőzött.

Dr. Bálint Balázs lett az országos szakfelügyelő, akinek a császármetszések csökkentése az egyik feladata. A kérdés csak az, vajon fegyvert és paripát is kap-e majd ahhoz, hogy ezt minél hamarabb véghez vigye, hiszen rengeteg változásra van szükség. A mindenkori szülő nők nevében – a bizonyítékalapú ellátás, a megfelelő technikai feltételek és a transzparens információk mellett – nagyon fontos lenne, hogy a szülést kísérő személyzetnek megtanítsák: mit jelent a támogató jelenlét, és hogyan ne kezeljék rossz iskoláslányként a szülő édesanyát. Előremozdítaná ezt a folyamatot, ha Magyarországon is eljutnánk odáig, hogy a szülésznők önállóan vezethetnek szüléseket. Hiszen ez biztosan nagyon kedvezően hatna a beavatkozások és a császármetszések számának csökkentésére, ahogy a szülésélményekre is.

De addig, amíg előbb születik meg a törvény, és csak utána a betartását segítő rendeletek, nem véletlenül érzik úgy azok, akiken a népességi kérdések állnak vagy buknak, hogy magukra hagyták őket életük egyik legfontosabb pillanatában.

Kőrizs Kata

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Kemal Yildirim