1.

Férfi vagyok, de vannak emberek a lakásban, akiknek bármikor hagyom, hogy kilakkozzák a körmömet. Akár élénk pinkre. Akár a lábamon is. (The Wedding MC)

2.

Újabban a hétfő reggel nyolcnak örülök annyira, mint régen a péntek délután négynek. (Bea)

3.

Boldogan felkiáltok az utcán, ha tűzoltóautót látok. (Katalin)

via GIPHY

4.

Ha valaki zsebkendőt kér tőlem, megrázom, hogy kihajtva adjam oda neki. (Sára)

5.

Integetek a kukásbácsinak, metróvezetőnek. A nap fénypontja, ha visszaintegetnek. (Viola)

6.

Gyakran érzek kakiszagot, akkor is, ha nincs… Bár egyszer fél napig kerestem a forrást, mire kiderült, hogy a hátamon van. (Katalin)

7.

Embereket zsarolok, hogy elhagyják az ingatlan területét, és beígért jutalomért cserébe sétáljanak, biciklizzenek, rollerezzenek velem. És amikor eljön az idő, akaratuk ellenére kényszerítem őket a hazaindulásra is. (Ágnes)

8.

Filmet csak éjjel, minimális hangerővel nézek, ha nem alszom el a főcím alatt.

Ruhaboltba párhavonta kénytelen vagyok menni, mégsincs évek óta egyetlen új ruhám sem.

Megsértek embereket, ha egyedül bekapcsolom a mosógépet. (Júlia)

via GIPHY

9.

Szemrebbenés nélkül vettem át az elromlott VHS-lejátszó ajtaja mögül előkerült két játékautót, fél pirítóst és egy szelet párizsit a szervizben. (Zsuzsanna)

10.

Egy túsztárgyaló jöhet hozzám továbbképzésre, és a „mi legyen a vacsora?” kérdéssel kezdünk egy ötfős csoportban. (Anna)

11.

Hangosan jelzem a zebránál, hogy zöld. Ebbe annyira belejöttem, hogy akkor is szólok, ha egyedül vagyok. (Petra)

12.

Mindig tele van a zsebem gesztenyével, makkal, tobozzal meg random botokkal. (Angi)

13.

Ha nagy ritkán dugiban eszem csokit, gumicukrot, utána őrült óvatosnak kell lennem, mennyire hajolok közel hozzájuk, mert KISZAGOLJÁK!!! (Zsófi)

14.

Olyan mondatok hagyják el a számat, amikre korábban álmomban sem gondoltam volna. Például: „Nem, a gereblye nem szeret csúszdázni.” (Kinga)

15.

Sokkal többször készítek palacsintát, csigalevest, üres spagettit, mint amennyiszer szeretnék. (Bernadett)

via GIPHY

16.

Úgy pucolom meg a mandarint és a narancsot, hogy egyetlen milliméter „fehér” sem marad rajta. (Anita)

17.

Valakinek mindig szüksége van rám, három személyi van a tárcámban, rendszeresen eszem apróra vágott rántotthús-maradékot. Automatikusan kuflikupacot építek, ha kettőnél több ruhanemű van a kezemben.
A szex pont egy Bogyó és Babóca hosszúságú. (Anita)

18.

Ringatod az üres babakocsit. Néha a bevásárlókocsit is. (Margó)

19.

Minden kakit megcsodálok. (Patrícia)

20.

Tudnom kell Bogyó és Babóca összes lakóját és a házukat is. Sorban! Ha elrontom, elölről kell kezdenem, és jaj nekem, ha még egyszer el merem rontani.

21.

A csokit a spájzban eszem. Harapom, nem szarozok kockákkal. (Írisz)

22.

Sohasem tudhatom, hogy a kakaó, amit készítettem túl meleg vagy hideg, túl sok, avagy „ez nem az összes”, „poj van benne” vagy nem elég „feteke”. Néha egyeseket azt akarják, hogy rakjak bele még sót(?!). (Eszter)

23.

Ha megkérdezem, ki éhes, nem érkezik válasz, de ha leülök enni, simán kinézik a falatot a számból. (Ágnes)

via GIPHY

24.

Komoly érveket kell felsorakoztatnom a fürdés jótékony hatásairól. Megtanultam egyszerre telefonálni, párhuzamosan átlag 500 kérdésre felelni, más ember fenekét kitörölni. Valaki mindig ráül a fejemre. (Magdi)

25.

Időnként az itt-ott begyűjtött csigák mászkálnak körülöttem. Táskámból ki, kabátra, falra, szekrényre, sapkára, cipőbe, ajtóra fel. (Noémi)

26.

Egyszer a vendégeknek repülő hangot utánozva szervíroztam a vacsorát. Szerencsére szintén gyerekesek voltak, így jót nevettünk. (Eszter)

27.

Felnőtteknek is képes vagyok egyetlen öntésre hajszálpontosan ugyanannyi italt tölteni. (Marianna)

28.

Nyolc éve nem aludtam át egyetlen éjszakát se. (Anna)

29.

Folyton maradékokat pusztítok… Nem értem, miért nem fogyok. (Katalin)

30.

Kimegyek a garázsba, ha turmixolnom kell.( Edina)

31.

Rendszeresen lökdösöm a beltéri hintát éjjel kettő és három között.

via GIPHY

32.

Néha azon kapom magam, hogy egyedül a zuhany alatt is Gryllus Vilmos-dalokat dúdolok.

33.

Egy telitömött hátizsákban, amit mindenhova viszek magammal, mindössze a kulacs és a pénztárca az én cuccom. (Edina)

34.

Ahogy leülök, azonnal jön valaki, és muszáj felállni. (Zsófia)

35.

Egyik mindennapos tevékenységeim közé tartozik: falattal a számban kakás feneket törölni. (Éva)

36.

Egyszer volt alkalmam valakiket látni összeveszni azon, hogy a drótkerítésnek UGYANAZON a lyukán akartak átnézni. (Krisztina)

37.

MINDIG volt nálam legalább három pisztoly. Egyszer kizavartak egy bankból, mert kilátszott a táskámból a fegyver markolata. (Barbara)

38.

Mondj egy szót, és én éneklek rá egy Gryllus Vilmos-dalt! (Lilla)

39.

Nem tudok két értelmes mondatot váltani a férjemmel, mert állandóan közbeszól valaki, aki igazából azt sem tudja, mit akar mondani. (Éva)

40.

Egy NAAAAAAGY cici vagyok. (Sára)

via GIPHY

41.

Csak háromig tudok számolni. (Rita)

42.

Este nyolc után már a vécében darálom a diót, a hálószobában szeletelem az édesburgonyát, és kilépek a teraszra, ha tüsszentenem kell. (Sylvia)

43.

Napjában többször is olyan dolgokat teszek józanul, kérésre (mondjuk inkább zsarolásnak), amiket régebben önszántamból részegen is csak ritkán mertem volna. (Alida)

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Sara Monika