Az univerzum velem gyászol – Mit adhat a csillagok nézése a lelkünknek?

–

Az éjszakai égbolt nagyjából ugyanaz az emberiség kezdete óta, és ebben van valami mélyen összekötő erő a múlttal. Az egyik kedvenc észak-amerikai őslakos mesém – mely szerint az égbolton látható csillagok egy részét egy kislány szórta szét véletlenül, másik részét pedig a bölcsek rendezték csillagképekbe – így szól erről: a csillagok megmutatják, mikor van itt a vetés és az aratás ideje, merre vezet az út, és mesélnek őseink történeteiről.

Amikor augusztus 12-én, a Perseidák-meteorraj kémlelése közben felnézek az égre, a csillagok múlttal összekötő képessége rögtön nyilvánvalóvá válik. Nemrég elhunyt apukám jut eszembe, aki imádta a csillagokat, és mindegyiknek tudta a mitológiai történetét. A Perseidák idején, mikor lement a nap, évekig ugyanaz volt a csillagnéző-rítus: fürdés, tréningruhába bújás, egy üveg kóla a part menti csárdában, majd végignyújtózás a gát felmelegedett kövein.

Apa lelkesen mesélni kezdett arról, hogy Héraklészből és az általa legyőzött állatok többségéből is csillagkép vált. Mesélt a szintén csillagképként újjászülető Kassziopeia aithiopiai királynéról, aki az isteneknél is szebbnek tartotta magát, ezért Poszeidón egy tengeri szörnyet küldött az országára, és lányáról, Andromédáról, akinek csillagképe őszi estéken csaknem a zenitben, az égbolt legmagasabb pontján látható. Én pedig csak ámultam, és folyamatos kérdésfeltevéseimmel próbáltam valahogy befogadhatóvá tenni a befogadhatatlant:

azt például, hogy a világűr folyamatosan táguló végtelen, vagy már rég halott az a csillag, melynek sugara csak most érkezett el hozzánk.

Ugyanerre gondolok most, sok évvel később, mikor ismét belemerülök az éjszakai égbolt határtalanságába a Duna-parton. Ma már sokkal nagyobb a fényszennyezés, mégis, ahogy az ég tovább sötétedik, varázsütésre új csillagok tűnnek fel. A lélegzetem lassul, és egyszer csak rájövök, hogy nemcsak nézem a világegyetemet – én magam is a világegyetem része vagyok. Lehetetlen nem ámulni az égbolt hatalmas és gyönyörű látványától, és nem megérintődni, mikor végre elsuhan egy hullócsillag felettem. Elengedtem a tudományos magyarázatokat, vagy annak akarását, hogy újabb hullócsillagokat fedezzek fel, és csak bámulok felfelé, és hagyom, hogy a csillagok hűvös fénye megnyugtasson. Arra gondolok, hogy miközben szinte minden megváltozott a bolygónkon az emberiség kezdete óta, az éjszakai égbolt szépsége ugyanaz maradt. Ugyanazt a látványt nézem, amit őseink is csodáltak, ugyanazt az égboltot, amit egykor apa és én. Ez a felismerés a gyász új hullámait indítja el bennem – a csillagnézés után még egy óráig sírok apa hiánya miatt.

Asztronómia a mentális egészségért?

A természettel évek óta egyre mélyül a kapcsolatom, de az égbolt látványában való elmerülés valahogy nem az életem része. Végtére is a városokba zárva erre van a legkevesebb lehetőség: a modern életmód az éjszakai égbolt sötétjét is elvette tőlünk, a fényszennyezés elhomályosítja, sárgás-vörös ködbe burkolja a csillagokat. És így számtalan élményről lemaradunk.

Bár a természetben töltött idő mentális egészségre gyakorolt előnyeit már régóta ismerjük, csak most kezdték el kutatni az éjszakai természetes környezet hatásait. Amikor a nap lenyugszik, és a növényzet sötétségbe burkolódzik, vajon a csillagnézés és az éjszakai égbolt ugyanazokat a mentális egészségügyi előnyöket nyújtja-e, mint a nappali környezet?

A válasz egyértelmű

Az egyik ilyen pozitív hatás, ami a csillagok nézése során érhet minket, a csodálat vagy ámulat, melynek rendszeres átélése segít kapcsolatot érezni egy magunkon kívüli, nagyobb valamihez.

A csodálathoz kötődő pszichológiai előnyöket jól dokumentálták – bizonyítottan csökkenti a pulzusszámot, növeli az oxitocin jelenlétét és csökkenti a gyulladást. Ahogy felnézünk az éjszakai égre, a csodálat és ámulat érzése valóban megváltoztathatja a perspektívánkat arról, kik is vagyunk valójában, vagyis az ámulat egyik legfontosabb hatása az énképünkre van. A stresszes vagy bármilyen más akut problémával küzdő embernek az önmagára eső fókusza nagyon erőteljes lehet, mely folyamatos aggodalmak, önkritikus gondolatok, túlzott felelősségérzet formájában ölthet testet. Amikor valami lenyűgözővel találkozunk, ami nagyobb nálunk, az segíthet csökkenteni ezt a fajta túlzott önreflexiót.

„Ahogy gondolkodunk az univerzum méretéről, koráról, a Föld koráról, az bizonyos mértékig segít megszabadulni attól az elképzeléstől, hogy minden életterületünk felett kontrollunk van. Ez lehetővé teszi, hogy azt mondjuk: tudod mit? Nem irányíthatok mindent, csak az apró dolgokat, amelyekre hatásom van” – mondja Mampho Ledimo pszichológia és szociológia hallgató, aki az Asztronómia a mentális egészségért nevű projekten dolgozik.

2024 februárjában publikálták a Night Sky Connectedness Indexet (Éjszakai Égbolt Kapcsolódási Index), amely megmutatta, hogy a rendszeresebb kapcsolat az éjszakai égbolttal pozitívan kapcsolódik az ember mentális egészségéhez és boldogságához. Az Astronomy for Development az International Astronomical Union és a South African National Research Foundation közös projektje jelenleg a csillagászat eszközként való lehetőségét kutatja az emberek mentális egészségének javítására, és az eredményeik biztatóak. Dominic Gregory Vertue filozófus, egyetemi professzor Dél-Afrikában, az Astronomy for Development irodán keresztül vizsgálta a csillagászati tevékenységek és a depresszióból fakadó negatív gondolkodás közötti kapcsolatot, azt a váltást, ahogy az emberek elmozdulnak önmaguk érzéseiről egy nagyobb perspektíva felé.

A Coventry Egyetem 2016-os kutatása kimutatta, hogy a csillagnézés elősegíti a jóllét különböző aspektusait, amit a kutatók úgy írnak le, mint az „időérzék elvesztése és a lenyűgözöttség által az áramlás, vagyis a flow érzetének növekedése.”

Egyre többen kapcsolják össze a csillagnézést a pszichológiai jólléttel: Arizonában például a Reach for the Stars nonprofit szervezet csillagnézéssel segíti a pszichológiai és viselkedési problémákkal küzdő fiatalokat.

Egy 2024 februárjában publikált tanulmány szerint azoknak, akik jobban kötődnek az éjszakai égbolthoz, jobb a mentális egészségük és boldogabbak. Mark Westmoquette, aki asztrofizikából doktorált és most meditációs oktatóként tudatos csillagnéző elvonulásokat vezet, megírta A tudatos univerzum: Utazás a belső és külső kozmoszban című könyvét. Egy fontos meglátása, hogy

az agynak szüksége van sötétségre is a fény mellett – a csillagnézés során a sötétségre kell összpontosítanunk, el kell merülnünk az éjszakában, ami segíti a cirkadián ritmusunkat, különösen a városi életben.

A kutatások arra is rámutatnak, hogy a vizuálisan kevésbé ingerazdag környezetek – amelyek kevésbé komplexek és mozgásmentesek – hatékonyabb stresszcsökkentést nyújtanak, mint a mozgalmas, ingerdús környezetek. Az éjszakai égbolt természetesen élénkítő és lenyűgöző lehet, de még a legforgalmasabb meteorhullás is nyugtatóbb élmény lesz, mint ugyanannyi autó száguldását nézni az autópályán.  

Az ámulat érzése a közösségi életünknek is jót tesz, hiszen arra ösztönözhet, hogy az élményt megosszuk másokkal, és ezáltal közelebb kerüljünk egymáshoz. Az egész éjszakai kintlét élménye gazdagabbá válik, amikor másokkal vagyunk. Ugyanakkor van valami magával ragadó, sőt erőteljes a magányos csillagnézésben is. Az ég alatt töltött idő lehet tudatos gyakorlás, amely során elengedjük az ítélkezést, és átérezzük az idő és a tér varázsát. És persze egyedül sem vagyunk úgy igazán a számtalan ragyogó csillag alatt.

Az univerzum velem gyászol

A fentiek fényében nem véletlen, hogy a csillagfürdőzés egyre népszerűbb wellness gyakorlat, új, feltörekvő utazási trend, amelyet világszerte szállodákban és elvonulóhelyeken kínálnak. Talán úri huncutságnak tűnik, és az is, viszont a modern városi ember számára a csillagos égbolt ma már tényleg luxuscikknek számít.

A csillagfürdőzés nem a csillagképek felismeréséről szól, hanem arról, hogy „elveszítjük” magunkat az éjszakai égbolt végtelenségében, megnyugszik az idegrendszerünk, mely fokozza a boldogságérzetet és perspektívát ad.

Akárcsak az erdőfürdőzés, a csillagfürdőzés – más néven tudatos csillagnézés – a környezetünk értékelésére és annak technológia nélküli átélésére fókuszál. „Van a csillagnézés, amely a csillagképek felismeréséről, a fényképezőgép beállításáról vagy a távcső használatának megtanulásáról szól, és van a csillagfürdőzés” – mondja a BBC cikkében Mark Westmoquette, asztrofizikus, a csillagfürdőző visszavonulások házigazdája és a Mindful Thoughts for Stargazers című könyv szerzője. Hozzáteszi: ez hasonlít a napozáshoz. „Nem fotózok, csak kint vagyok, és élvezem, hogy a csillagok fényében fürdőzöm.”

Ez a gyakorlat egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy elmeneküljünk a rohanó világ zajától, és mélyebb kapcsolatba kerülhessünk a természet nagyobb rendszerével. Az olyan UNESCO által elismert „Sötét Égbolt Rezervátumok”, mint a chilei Atacama-sivatag, az indiai Rann of Kutch vagy az új-zélandi Aoraki Mackenzie, a világ legjobb helyszínei közé tartoznak a csillagfürdőzés szempontjából. Ezek a tájak nemcsak lenyűgöző látványt kínálnak, hanem egy transzformáló élményt is, amely messze túlmutat a puszta csillagnézésen.

A Dél-Afrikában található Bliss & Stars elvonulóhely egyik alapítója, Daria Rasmussen szerint sok vendég mély élményeket él át az éjszakai égbolt nézése közben. „Egy vendég, aki egy éveken át tartó trauma miatt érzéketlenné vált, áttörést élt meg, amikor a Szaturnusz gyűrűit figyelte, és az élmény újra hozzáférhetővé tette számára az öröm érzését” – mondja. „Egy másik vendég, egy gyászoló anya, aki vigaszt talált a vadon éjszakai kalandjaiban és a csillagok szabad szemmel való megfigyelésében, azt mondta: »Úgy éreztem, az univerzum velem gyászol.«”

Azonban nem kell Nyugat-Ausztráliába, de még az Egyesült Királyság skót fennsíkjára sem utaznunk ezért az élményért, Magyarországon is kereshetünk olyan helyeket, ahol kevesebb a fényszennyezés –

ilyen például a zselici csillagpark, melynek helyszínét az International Dark Sky Association, a Nemzetközi Csillagos Égbolt Szövetség szigorú szabályrendszere alapján választották ki. De a Hortobágy, a Bükki Nemzeti Park vagy Bakonybél is bizonyos pontjairól is hasonló élményben lehet részünk.

És van úgy, hogy valójában nem is számít, hány csillagot látunk. Gondolj csak bele: egyetlen egy csillag fényének is évszázadokon át kellett utaznia a világegyetemen, hogy éppen abban a pillanatban fénye elérjen hozzánk. Szinte a lehetetlennel határos módon látjuk a fényt, és ennek szimbolikus üzenete is lehet számunkra életünk sötétebb pontjain.

Bánosi Eszter