Both Gabi: „Ez tényleg az a hely, ahol úgy érzed, Isten tenyerén ülsz” – WMN-naplók

–

Minden más volt, mégis ugyanaz

Kicsit messzebbről kezdem a történtet. Az úgy volt, hogy már az első Ördögkatlan Fesztivál egyik rendezvényén is részt vettem, méghozzá teljesen váratlanul. Ez tizenhárom éve történt. Mély nyomokat hagyott bennem, és tudtam, ide még vissza kell térnem. Kilenc éve minden nyaram fénypontja, remegve várt egy hete a katlanhoz kapcsolódik, az egész éves munkarendemet úgy szervezem, hogy ez az egy hét mindenképp szabad legyen. Most is így történt, csak hát, közbejött a vírus. Mi ettől függetlenül úgy döntöttünk, szokás szerint kibéreljük a kis házikót, és együtt leszünk a barátainkkal, akiket a katlannak köszönhetünk.

Véletlen barátság?

Amikor a barátommal a második közös katlanunkra mentünk, Nagyharsányban, az Ördögkatlan fő helyszínén találtunk szállást. Már az előző évben is ott szerettünk volna aludni, de akkor telt ház volt, viszont a szállásadónk megígérte, hogy jövőre fenntartja számunkra a szobát. Ez így is történt, amikor egy év múlva felhívtam, örömmel, régi ismerősként üdvözölt Andi, akivel még soha nem találkoztam azelőtt. Megérkeztünk, és elkezdődött valami elképesztő, leírhatatlan kaland. Andi csodálatos vendéglátó volt, a saját hálószobájukat kaptuk meg, főzött nekünk, leste a kívánságainkat, és a hatalmas teraszon sok-sok nagyon kedves ember evett még velünk, akiket előzőleg nem ismertünk.

Két párral különösen közeli kapcsolatba kerültünk. Az egyik pár Szekszárdról érkezett, a másik Budapestről. Sokat beszélgettünk, együtt jártunk a programokra, és ez a következő néhány évben is így folyt. Először csak a katlanon találkoztunk, később leveleket váltottunk, aztán már el is utaztunk egymáshoz.

Hol mi mentünk Szekszárdra, hol ők jöttek Pestre, és egyszer csak azt vettük észre, hogy igazi barátok lettünk.

Szekszárdi barátainknak, Mazsinak és Zolinak időközben két kisfia született, úgyhogy a sátorozás már nem volt számukra annyira ideális, ezért ők Villánykövesden találtak egy házat, amit kibéreltek a katlan idejére. Ettől függetlenül ugyanúgy együtt buliztunk, Andit is kimozdítottuk nagy néha, ő többnyire nem járt a fesztiválra, őrizte a tűzhelyet, de Villánykövesdre azért sikerült átcsalogatni, nagyon jó emlék maradt a közös csámborgás, koncertek, tánc és borozás.

A halál nem választ el

A rengeteg jó élményt váratlanul megtörte egy tragédia: Andi meghalt. Tüdőembólia. Pesti barátaink, Timi és Iván a temetésére is elmentek, mi csak azért nem, mert a barátom – szintén váratlanul – épp akkor került kórházba. Andi férjét többször is meglátogattuk, tartottuk vele a kapcsolatot. A házat eladták, új szállás után kellett néznünk. A katlan idejére tehát mindannyian átköltöztünk a villánykövesdi házba Mazsihoz, Zolihoz, Misuhoz és Vincéhez. A kisfiúk az orrunk előtt cseperedtek ilyen nagyra, amint az a képen is látható. Kicsit olyanok vagyunk nekik, mintha a nagybátyjuk és a nagynénjük lennénk, nekünk pedig óriási élmény két ilyen okos és szórakoztató lélek bizalmát élvezni.

Szóval most már Villánykövesd a közös bázis, de Andi férjét is meghívjuk magunkhoz, és minden katlant szertartásosan Andi sírjánál kezdünk.

Rengeteget beszélgetünk róla azóta is, emlegetjük a főztjét, én pedig sokszor úgy érzem, valamiképp velünk van. A beremendi  szimfonikus nagykoncerten, amit mindig a csillagos ég alatt tartanak a fesztiválon, és abszolút fénypontja ennek az amúgy is páratlan eseménysornak, úgy éreztem, az egyik csillag különösen ragyog. Szerintem Andi volt, onnan nézte, hogyan zajlik nélküle tovább az életünk. Nem vagyok kimondottan ezoterikus alkat, sőt… mégis meggyőződésem, hogy Andi valamiképp velünk van ezekben a közös időkben. Ez most is így volt.

„Mulatságnak lennie kell”

A katlan „atyja”, Bérczes László, – nem mellesleg – kiváló színházi rendező. Az egyik általa rendezett ikonikus előadás, Mrożek Mulatság című színdarabja, amit a legendás Kapa–Pepe páros és Szikszai Rémusz szereplésével már huszonegy éve játszanak, többek között az Ördögkatlanon is. Ebben hangzik el az alcímben idézett mondat.

Tehát úgy döntöttünk, hogy mi megtartjuk ezt a minden évben várva várt „mulatságot”, és „katlantalan katlanunkat” a fesztivál nélkül is élvezni fogjuk. Kibéreltük a villánykövesdi házikót, és végigjártuk a szokásos helyszíneket.

Olykor szívszorító volt látni a máskor nyüzsgő, élettel teli településeken a kihaltságot, de együtt lehettünk a barátainkkal, elfelejtettük a hétköznapokat, eszünkbe sem jutott bekapcsolni a számítógépet, és élveztük a csodálatos villányi borvidék minden szépségét.

Még egy nyilvános koncertet is rendeztünk a kertben.

Ez egyébként már a harmadik alkalom volt, amikor meghívtuk a Szekszárdon élő Kalauz Attilát, alias Kalát, hogy adjon nekünk házi koncertet. Máskor is előfordult, hogy a zenére betértek az utcáról ismeretlen emberek, tavaly épp a katlan villánykövesdi szervezői jöttek hozzánk a fárasztó munkanap után, és nagyon jó hangulatú esténk volt.

Idén nem bíztuk a véletlenre, tacepaót gyártottunk irtó bénán, fél napig veszkölődtünk vele, de a csapatmunka eredményeként húsz embert láttunk vendégül a kertben. Egyiküket sem ismertük korábban. A belépő egy jó szó volt, sokat kaptunk belőle azon az estén. 

Szertartások

A fenséges Szársomlyó mellett minden évben futunk, idén is így volt, igaz, hogy csak egyszer, most nem edzettünk a katlanfutásra, mint az előző években. De nem hagyhattuk ki.

Szekszárdi barátunk, Zoli egyébként földrajztanár. Nehéz végigmenni vele anélkül a városban, hogy ne köszönne oda tiszteletteljesen minden második fiatal: „jó napot kívánok, tanár úr!” Tanítványaival országos, sőt nemzetközi földrajzversenyeken is mindig eredményesen szerepel, így nem volt meglepő, hogy amíg mi futottunk Gáborral, ő felmászott a Szársomlyó tetejére, és talajmintát vett, hogy egy kísérletben felhasználja majd. 

Természetesen elmentünk a Vylyan teraszra is, ahol az első Ördögkatlan Fesztiválomon jártam.

Ez tényleg az a hely, ahol úgy érzed, Isten tenyerén ülsz,

még akkor is, ha menetrendszerűen megérkezett a szokásos katlani forróság, amiben majdnem megfőttünk.

A többiek a beremendi strandot is meglátogatták, én ezt kihagytam a napallergiám és a víziszonyom miatt. Nagyon kellemes meglepetésben volt részük, mert találkoztak Köles Ferenccel, aki a katlan kihagyhatatlan Faluturisták-programjának egyik zseniális, állandó főszereplője. Tavaly óta szállóigeként emlegetjük a „Hej, menyét, nyusz-nyusz” kezdetű örökbecsű tréfájukat, érdemes rákattintani a linkre, a csúcsjelenetet rögzítette Gábor. Ha rossz a kedvetek, biztosan felvidít benneteket is ez a háromperces videó.

Hétvégére megérkeztek Timiék is Pestről, közösen főztünk, és meghívtuk Andi volt férjét az új barátnőjével, nagyon jól mulattunk, együtt voltunk, béke volt és szeretet. 

A szertartás része, hogy a Fülemüle csárdában fejezzük be a villányi létünket, idén is így történt. Még soha nem csalódtunk a konyhában.

Elvben van még esély rá, hogy idén október 22-25-ig a Katlan-napokon a kulturális eseményeket is élvezhessünk. A házat mindenesetre lefoglaltuk, és bízunk abban, hogy jövőre már nem a vírus uralkodik, hanem ismét felhőtlenül élvezhetjük az igazi szabadságot az Ördögkatlan Fesztiválon, mert így, a „katlantalan katlannal”, mégiscsak félszabadság volt!

Both Gabi

Korábbi katlanos írások: ITT, ITT és ITT

A képek a szerző tulajdonában vannak