–

Először is: mivel nem vagyok túl jó a különféle dátumok és események észben tartásában, az első szőnyeget épp a koronavírus-járvány miatt eddig elhalasztott lakógyűlés napján sikerült levinnem az udvarra. Ugyanezen okokból a lakógyűlést az udvaron tartottuk, így aztán nulladik napirendi pontként megbeszéltük, stratégiailag hogyan kellene körbeülnünk-állnunk a szőnyeget. Nem mintha az udvaron amúgy nem lehetne még három másik lakógyűlést is levezényelni párhuzamosan – mi elhelyezkedtünk a szőnyegem köré, amit persze már nem bírtam arrébb vonszolni, hiszen épp azelőtt locsoltam le a slauggal. Fölöttünk Puszi és Tina Turner bámul a gangról, mint két közjegyző, szigorú fejjel ellenőrizve az eljárások hitelességét.

Sokan nem értik, mit szeretek annyira Erzsébetvárosban.

Hát esküszöm, a világon nincs, ami annyira szórakoztató volna, mint egy pesti bérház lakógyűlése.

Az összegekből, számadatokból és egyéb hivatalos dolgokból nyilván egy mukkot sem értek, de a lényeg úgyis ezután jön.

Az idei közgyűlésen például az alábbiak hangzanak el a költségvetés elfogadása után, a „panaszaink” napirendi pontnál:

  • sok a hangya, pedig Magdi néni szórja őket sütőporral;
  • két éve még nem volt hangya, ez a klímaváltozás miatt van;
  • sok a por (tényleg sok);
  • a galambok eszik a földszinten a vakolatot (a közös képviselő szerint nem baj, mert szükségük van a mészre).

De, hogy az örömhírekről is beszámoljak:

  • a befecskendezéses módszer roppant hatásosnak bizonyult a gesztenyeaknázó-moly elleni védekezésben a kertben;
  • patkány nincs, mert mind megdöglöttek (ezt tőlem tudják, mert mindkettőt én találtam meg a pincében. Nem hozakodom elő az Örkény-egypercessel a féllábú kislánnyal meg a patkánnyal).

Hogy hasznossá tegyem magam, bátorkodtam megjegyezni, hogy a kertünkben van egy lyuk, ami aggályos sebességgel nő, és már eltűnt benne egy fél tégla, amit tavasszal raktunk bele,

szóval lehet, hogy meg kellene nézetnünk valami szakemberrel, mielőtt egy nagyobb eső után esetleg beszakad – vagy beleesik valamelyikünk háziállata. Az alsó szomszéd szerint nem baj, mert ő úgyis pórázon sétáltatja a macskáját, nem tud beleesni.

A gyűlés után aztán megnyílt az út a szőnyegpucolás előtt – gondoltam én, naiv. Szent Péter meg másként gondolta, így a második szőnyeget még le sem tudtam vinni, amikor a három napon át tartó esőzés kezdetét vette.

A lépcsőházi kupaktanács nem bírt napirendre térni afölött, hogy ázik a szőnyeg, én meg nem teszek semmit.

Próbáltam jelezni az alábbiakat:

  • Máté Péter is megénekelte, hogy az esőt megállítani úgysem tudom;
  • bár ez kevésbé illik dalszövegbe: a másfél mázsásra dagadt szőnyeget megmozdítani se.

Tehát:

  • most vagy azzal töltöm minden percem, hogy idegeskedem a szőnyeg miatt;
  • vagy hagyom az egészet a fenébe, hisz úgyse tehetek semmit.

És ugyan maradok tisztelettel, de én a másodikat választom, ha megengedik – és díjaznám, ha ők is így tennének, mert épp elég baj az nekem, hogy ázik a szőnyegem, nem akarom még naponta többször hallgatni is, ahogyan arról beszélgetnek, hogy

  • jaj, jaj, be fog rohadni;
  • már be is rohadt;
  • algásodik (!) az alja, hát az udvar is milyen zöld!;
  • az nem alga, hanem penész;
  • ez is a klímaváltozás miatt van, mint a kurva hangyák;
  • de azért mégse így kellene szőnyeget pucolni (hanem?);
  • mondjuk, az is igaz, hogy máshogy nem tudok, mert nincs vas;
  • hogy lehet, hogy nincs vas, minden tisztességes belvárosi házban van vas;
  • kinek a hibája, hogy nincs?!

Negyednapon az Úr megállítá a zuhogó esőt, így a maradék szőnyegek is lekerülhettek az udvarra, ami újabb fennforgásokhoz vezetett,

úgymint annak elemzése, hogy

  • az udvar mely pontjára helyezzem ki őket;
  • milyen jó volna, ha lenne vas;
  • a slaug fejének mely beállításával javasolt spriccelni a szőnyegeket;
  • nyeles vagy nyeletlen gyökérkefével súroljam-e őket;
  • milyen szőnyegtisztítót használjak;
  • milyet ne;
  • és mindezeket milyen hígításban (vagy töményen).

Egybehangzó vélemények szerint birkatürelmű ember vagyok, ha idegenek viselkedését kell tolerálnom, mert mindig azzal nyugtatom magam, hogy jó lesz valami regénybe. (Közeliekkel ez kevésbé megy jól, mert őket nem szabad megírni.)

De azért a személyes kompetenciám ilyen mérvű lábbal tiprásába már én se tudok szó nélkül belenyugodni, úgyhogy határozottan jeleztem: köszönöm, de harmincöt éves felnőtt nő vagyok, és az időjárást egyelőre még nem tudom megváltoztatni ugyan, de pucoltam már szőnyeget életemben, és mindenki túlélte, szóval igyekszem most is megoldani a feladatot.

Így is lett.

A szőnyegek tiszták, három a kertben szárad, a hinta korlátján. A két nagy az udvaron aládúcolva (tényleg: miért nincs nálunk vas, mint minden tisztességes erzsébetvárosi ház udvarán?!).

Reggel a szomszédok megjegyezték, hogy nahát. (Legalább.)

Állok a gangon, és nézem a gesztenyefákat: a befecskendezős módszer tényleg hatásos. 

A nagy eső után a lyuk a kertben megint nőtt egy kicsit.

Ki tudja: talán egyszer elnyel mindent sütőporostul, galambostul, döglött patkányostul. De legalább a szőnyegeim ellen senki nem emelhet kifogást.

Csepelyi Adrienn