Angela Merkel: „Meg akartam mutatni, hogy az NDK-s múlt ellenére, nőként is lehet valakiből kancellár”

–

Úgy érezte, ideje saját szavaival elmondania, mit miért csinált

„A hivatalos NDK úgy általában az ízléstelenséget testesítette meg számomra. Valódi természetes anyagok helyett csak utánzatok mindenütt, sehol egy vidám szín. (...) Talán a színes blézerek iránti mostani vonzalmam arra az őstapasztalatra vezethető vissza, hogy mennyire hiányoztak nekem az NDK-ban a harsányabb színek” – írta könyvében Merkel, akit telt ház és hatalmas taps fogadott, amikor a budapesti CEU épületének színpadára lépett. 

Bár Merkel 2021-ben visszavonult a politikától, a volt kancellár azóta sem tétlenkedik: sokat utazik, kertészkedik, főz – amelyhez sokszor használ magyar fűszerpaprikát –, és nem mellesleg írt egy közel hétszáz oldalas könyvet. Merkel úgy fogalmazott: sokat írtak róla az évek során, és ezek a cikkek gyakran találgatták, vajon milyen motivációk álltak egy-egy döntése mögött. Ő pedig úgy érezte, ideje saját szavaival elmondania, mit miért csinált.

„Ha valaki tizenhat éven át szövetségi kancellár, nyilván van miről írnia. A hivatali idő alatt nem tudtam ezzel foglalkozni, de amikor annak vége lett, elgondolkodtam: milyen szándékok vezéreltek? Hogyan látom a dolgokat a saját szemszögemből?

Meg akartam írni az emlékeimet. Nem akartam, hogy mások tegyék meg helyettem a saját értelmezésük szerint.”

„Meg akartam mutatni, hogy az NDK-s múlt ellenére is lehet valaki kancellár”

Merkel 1954 júliusában született Hamburgban, gyerekkorát a kettészakadt Németország keleti felén töltötte. Memoárjának első nagy egysége az NDK-s időkről szól, arról, mennyire eltérő volt az élet a két Németországban – még az illatok is mások voltak nyugaton és keleten.

„Hamburgi nagyanyám, majd – az ő 1978-as halála után – a nagynéném, anyám húga intézte a Bruderhilfét (testvéri segélyt – a szerk.), és rendszeresen küldött nekünk csomagokat. A hamburgiaknak ez óriási szervezési feladatot jelentett, nekünk viszont felbecsülhetetlen értékű segítséget.

A csomagok más szempontból is különlegesek voltak, amelyeket kibontás után mindjárt megszaglásztunk, és azt mondtuk: »nyugatillata van«. Ezen a jó minőségű szappan vagy az aromás kávé finom illatát értettük. A keletnek ezzel szemben erős súrolószer-, padlóviasz- és terpentinszaga volt. Ezeket a szagokat még ma is az orromban érzem”

– emlékszik vissza könyvében Merkel.

Merkel keletnémet származása végigkísérte egész életét és politikai pályafutását. Ő úgy látja: sokan azok közül, akik a régi NSZK-ban éltek, szinte el sem tudták képzelni, hogy egyszer egy keletnémet válik Németország kancellárjává. „Nyilván nem volt könnyű vagy szép az élet az NDK-ban, de élet volt. Ezért is választottam provokatív címnek a fejezethez azt, hogy: Boldog gyermekkor. Boldog voltam, voltak szüleim, barátaim. Meg akartam mutatni, hogy az NDK-s múlt ellenére is lehet valakiből kancellár” – fogalmazott Merkel, aki az utolsó kancellári beszédében – amelyet az újraegyesítés évfordulóján, 2021-ben mondott el – külön is reflektált arra, mit jelentett keletnémetként beilleszkedni a nyugati politikai elitbe:

„Egyszer azt írták rólam, hogy elődeimhez képest abban különbözöm, hogy nem vagyok született nyugatnémet, hanem csak úgy tanultam meg az európaiságot és a nyugatnémet identitást. Ez igaz is, ugyanakkor felháborítónak tartom, hogy így fogalmaztak. Diktatúrában nőttem fel, és sok más emberhez – például magyarokhoz, lengyelekhez – hasonlóan nekem sem volt más választásom, mint tanulni az európaiságot, a nyugatnémetséget.”

„Azt vettem észre, hogy a férfiak a fejem fölött beszélnek”

Merkel eredetileg fizikusnak tanult, de a ’90-es években hátat fordított a tudománynak, és politikai pályára lépett. Ahogy ő fogalmazott, némi szerencséje is volt: a Helmut Kohl vezette CDU-ban kevés volt a fiatal, ő pedig nemcsak fiatal volt, hanem nő is – ráadásul keletnémet. Aztán jött Kohl bukása, a pártfinanszírozási botrányok, és Merkel akkor olyat tett, amelyet kevesen mertek volna: nyilvánosan kritizálta a politikai mentorát egy napilapban.

„Nem tudtam, hogy utána kidobnak-e a pártból, vagy sem. Komoly kockázatot vállaltam ezzel. Ekkor vetődött fel a kérdés, hogy lehetnék-e én a CDU vezetője, majd az is, hogy lehetnék-e én akár Németország kancellárja. 

A nőknek el kell hinniük magukról, hogy képesek erre, ugyanis nem lesz senki, aki azt mondja majd: menj előre, lépj feljebb. Mindig lesznek versenytársak, különösen olyan pozíciók esetében, amit csak egy személy tölthet be. Nem szabad megsértődni, ha valaki veszít, ahogy a férfiak se sértődjenek meg, ha egy nő győzedelmeskedik.

Ezt tanácsolnám minden fiatal lánynak és nőnek, aki politikai pályára lépne: tanulják meg kezelni a támadásokat és az ellentmondásokat, mert ez a verseny és a demokratikus vita velejárója.”

Merkel 2005 novemberében lett Németország első demokratikusan megválasztott kancellárnője. Memoárjában így emlékezik vissza kinevezésének napjára, amelynek második napirendi pontja az eskütétel volt:

„Arra, ami ezután következett, úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna. (...) Felálltam, és a kormányzati széksorok előtt elhaladva az ülésterem végébe mentem, ahol a nemzeti zászló várt. Az ifjúsági és nőügyi miniszteri eskütételemtől eltérően most nem feszengtem egy számomra idegennek ható ruházatban, hanem jól éreztem magam a második bőrömben. (...) Ott, a kancellári székben ülve ezt éreztem: valami egészen különlegeset értél el nőként és keletnémetként. Másodpercek teltek el, talán egy perc is. Körültekintettem a teremben, és a tapsoló képviselők arcát néztem.”

A 2024-es berlini könyvbemutatón megkérdezték Merkeltől, mi jelentett számára nagyobb kihívást: nőként vagy keletnémetként helytállni. A volt kancellár erre határozottan azt válaszolta: nőként. A szerda esti budapesti eseményen pedig azt is elmondta, miért:

„A nőknek, különösen, ha vezető pozícióban vannak, sok előítélettel kell megküzdeniük. Ilyenkor mindig ott lebegnek a kérdőjelek. Vannak hátrányok is, például az, hogy a nők általában alacsonyabbak, mint a férfiak. Azt vettem észre, hogy amikor kiálltam beszédet mondani, a férfiak fejem fölött kezdtek el beszélgetni.”

Merkel azt is hozzátette, hogy karrierje elején, főleg Németországban, sokszor azt érezte, hogy nem mernek vele vitatkozni, mert úgy vélték, udvariatlanság vitatkozni egy nővel. A nemzetközi porondon viszont más volt a helyzet: „Ott nincs könyörület. Ott mindenki a saját országát, a saját érdekeit képviseli. Ott nem számít, hogy nő vagy, férfi, fiatal vagy idős.”

Ugyanakkor viccesen megjegyezte azt is, hogy nem jelentett mindig hátrányt nőnek lenni: 

„Ha megnézzük a fotókat egy-egy nemzetközi találkozóról vagy európai csúcstalálkozóról, akkor mit látunk? Tizenöt férfi fekete öltönyben, és egy piros blézeres nő –mindenki tudta, hogy az a nő csak én lehetek.”

„Putyin szereti kóstolgatni az embereket”

Merkel memoárjában több oldalon is mesél arról, hogyan alakultak a szakmai kapcsolatai más országok vezetőivel – köztük az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal is. A volt német kancellár szerint az orosz államfő már az első találkozásuk alkalmával „tesztelte” őt.

„Putyin szereti kóstolgatni az embereket, figyeli, ki az, akit meg lehet félemlíteni. Amikor 2007-ben Szocsiban találkoztunk, behozta a fekete labradorját, pedig jól tudta, hogy félek a kutyáktól, mert egyszer megharapott egy. Tudtam, hogy ez most egy játszma, és ő épp tesztel engem.”

Merkel szerint ő nem félt konfrontálódni az orosz vezetővel, és ha kellett, vitázott vele. Úgy látta, hogy Putyin egy ideig tartotta magát a megállapodásokhoz – egészen 2014-ig. „A Krím megszállása egyértelmű töréspont volt. Onnantól kezdve világossá vált, hogy már nem lehet megbízni benne.”

Az este egyik záró témája a 2015-ös menekültválság volt. Merkel arról beszélt, hogy abban a helyzetben nem látott más reális megoldást, és egyszerűen cselekedni kellett. Arra viszont ő sem számított, hogy az a mondat, amelyet egy tíz évvel ezelőtti augusztusi sajtótájékoztatón mondott ki, egy életre összefonódik a nevével és a politikai örökségével is.

„Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy ezt a banális szót,

»Megoldjuk« (németül: Wir schaffen das – a szerk.), még hetekig, hónapokig, évekig, sőt egyesek egészen máig a fejemhez fogják vágni, nagyot nézek, azt kérdezem: tessék? Nem mondhatom azt, hogy meg tudjuk oldani, mert egyesek ezt úgy értik, hogy a világ összes menekültjét Németországba akartam csődíteni? Ez álmomban sem jutott volna eszembe.

Nem tudom, életemben hányszor mondtam, így vagy úgy megfogalmazva, hogy ezt vagy azt meg tudjuk oldani” – írta kötetében Merkel.

A menekültválság kapcsán Orbán Viktor neve is szóba került, akivel Merkel szerint nagyon eltérő állásponton voltak abban, hogyan kellett volna kezelni a menekült kérdést. „Úgy gondolom, nem sodorta volna veszélybe Magyarországot, ha akkor rábólintanak arra a tervre, miszerint minden ország befogad egy bizonyos számú menekültet. Ez szerintem közös európai felelősség volt, és a nehéz ügyekben is meg kell osztanunk az erőforrásainkat. Ma találkoztam Orbán Viktorral, és bár vannak véleménykülönbségek, az nem lehet ok arra, hogy ne beszéljünk egymással. Ez a legrosszabb hozzáállás, mert akkor nem is érthetjük meg a másik motivációit.”

Angela Merkel memoárja az Animus Könyvek gondozásában jelent meg magyarul 2024-ben. A kötetet Torma Péter fordította.

Kaiser Orsolya