Amikor az élet nem tartja magát a tervhez – Kimozdulni a holtpontról: gondolatok az újrakezdés, újratervezés lehetőségéről

–

„Mély sötétség gyűlt köztereink, utcáink és városaink fölé, amely sötétség az életünkre tör, és amely mindent fülsiketítő csenddel és nyugtalanító ürességgel tölt meg” – hangzottak pár hete, húsvétkor Ferenc pápa szavai a kiürített Szent Péter téren. A kereszténység kétezer éves történetében most először fordult elő, hogy a hívők a legfőbb egyházi méltóságot csak a saját lakásukból, a képernyőn keresztül hallgathatták meg. 

Itthon ülök a lakásom falai között, és folyamatosan azon töröm a fejem, hogy ez a krízis most áldás vagy átok a számunkra.

Lehet, hogy a sok lemondás hosszú távon jó lesz a világnak, mert sikerül egy fenntarthatóbb életre átállnunk? Mi lesz velünk, mi lesz a gazdasággal? Kérdések kavarognak a fejemben.

Érdekelt az is, hogy mások hogy vannak ezzel

Bach Kata színésznő, a társa, Wunderlich József, szintén szakmabeli. Mivel szomszédok vagyunk, feltűnt, hogy szép csendben valóságos paradicsomot varázsoltak a férjével a ház elhanyagolt kertjéből, ahol szinte már fű se nőtt.

„Nekünk az egy baromi bonyolult időszak, amely egyszerre kezdődött az Eszenyi Enikő körüli botránnyal. Így nagyjából az első másfél hétben sokkos állapotban voltunk. Aztán mi is elkezdtünk a saját életünkre fókuszálni” – meséli Kata.

Most mind egy csónakban evezünk – gondoltuk az elején, a járvány kitörésekor. És ez igaz is, ha onnan nézzük, hogy a föld tényleg szinte minden pontján megjelent a vírus, szedi az áldozatait, és egyelőre nincs oltóanyag.

Viszont jócskán különbözünk egymástól abban, hogy kit milyen élethelyzetben és anyagi körülmények között ért a krízis, illetve hogy egyénileg milyen válaszokat adunk a változásra, hogyan hangolódunk rá az újra, hogyan állunk fel a kezdeti sokk után, és hogyan keresünk és találunk új értelmet a megváltozott helyzetben.

Farkas Robi zenész azt mondja: „Szerencsések vagyunk, mert éppen sikerült befejeznünk az utolsó albumunkat, épp csak a lemezbemutató maradt el. De félelmetes számomra, hogy az egész világ bezárt pillanatok alatt.”

Rapkai Renáta üzletvezető így emlékezik vissza: „Az első héten a zárás után sokkolt minket, hogy épp jöttek volna a gyönyörű tavaszi hónapok, amikor mindenki kimozdul, és virágzik a teraszunk, de ennek lőttek.” 

Ha lefagytunk és megdermedtünk is a karanténkorszak beköszöntekor, ma szerencsére, ellentétben Pompejivel, nyomhatunk egy restartot.

De hogy kell ezt jól csinálni?

Mihez nyúljunk, honnan merítsünk erőt a komfortzónából való kilépéshez?

Hogyan tegyünk szert új szokásokra a korábban jól működő rutin helyett?

Tudunk-e rég beégett tudást elengedni, hogy a helyére új tanulás léphessen?

Ez sokszor még akkor is óriási próbatétel, ha az eszünkkel tudjuk, milyen nagy szükségünk van rá. És itt nem kell nagy dolgokra gondolni, ez a jelenség apró, hétköznapi helyzetekben mutatja meg legtisztábban magát.

Emlékszem, amikor először jártunk Skóciában a családdal, és autót béreltünk, nem mertem vezetni. Könnyű dolgom volt, mert a férjem vállalta, hogy megbirkózik a feladattal. Azóta se vezettem jobb kormányos autót jobb kormányos forgalomban, és őszintén szólva fogalmam sincs, ma hogyan muzsikálnék egy ilyen helyzetben. Vajon mennyire lennék képes a berögzült inger-válasz mintázataim leváltására? Nekimennék-e a szembejövő autónak? Az élet akkor nem kényszerített rá, hogy fejest ugorjak egy efféle kalandba.

Öröm az ürömben, hogy valójában sokkal többre vagyunk képesek, mint azt elsőre gondolnánk

Elképesztő körülményekhez vagyunk képesek alkalmazkodni, és ezt fajunk az evolúció hosszú évezredei alatt a sikeres túléléssel folyamatosan bizonyította. Idegrendszerünk olyanná fejlődött, azaz úgy van huzalozva, hogy ha veszélyt érzékel, akkor arra automatikusan támadással vagy meneküléssel reagál. Ha szervezetünk egyiket sem tudja megtenni, akkor stresszt élünk át: szaporábbá válik a szívverés, kitágulnak a pupillák, kiszárad a száj, és mindeközben hiányzik a motoros válasz, nincs cselekvés. Nem újdonság, hogy a folyamatos stressz állapota gyengíti az immunrendszert és kikezdi az ellenálló képességünket, viszont tudatos működés és gyakorlás révén oldani tudjuk a belső feszültséget.

Ha ez tényleg sikerül, akkor mindjárt eggyel beljebb vagyunk, hiszen nem valószínű, hogy stresszesen hatékony megküzdési stratégiával, nyitottsággal, kreativitással tudunk reagálni az előttünk tornyosuló akadályokra. Márpedig bármelyik pillanatban jól jön e képességek birtokában lenni. Mi segíthet?

Hogyan tudunk ráhangolódni azokra a helyzetekre, amikor az élet nem tartja magát a tervhez?

Kata azt mondja: „Segít a befelé fordulás, például a kollégáimmal elkezdtünk Weöres Sándorral meg Fodor Ákossal foglalkozni, haikukkal például, amik a lélek felé viszik a figyelmet. Ahogy egyébként minden válsághelyzetben, az ember elkezdi saját magát újrafogalmazni, újra letenni az alapköveket. A jövőről hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mintha a múltunk lenne, várjuk, hogy majd visszaáll minden a rendes kerékvágásba, és az lesz, ami volt. Szerintem nagyon sok minden meg fog változni. A karanténlétben nekem nem kell sok mindenről lemondanom, mert már két éve erről az egyszerűsítésről szól az életem: nagyon hasonlóan a »zero waste« alapelveihez élünk itthon a férjemmel. Ez igazából egy életmódváltás. Például előre meg kell tervezned, hogy mit fogsz enni, hogy minél kevesebbet dobj ki abból, amit megvásároltál. Újrahasznosítunk egy csomó mindent, és két komposztálót is telepítettünk a kertben, amiknek a használatára szerencsére a szomszédok is rákaptak. A kert, amivel most nagyon sokat foglalkozunk, óriási örömet jelent, lekötjük vele az energiáinkat, és kreatívan alkotunk is benne.”

Az újrakezdés, újraindulás gyakran teljesen más koncepció alapján történik, mint ami szerint korábban működtünk. Elengeded a régi feltevéseidet, és új hipotéziseket állítasz fel. Mi lenne, ha ezt és ezt próbálnánk meg – teszed fel a kérdést, miközben lövésed sincs, hogy az ez és ez bejön-e. De mindegy, muszáj kísérletezni.

A „lean startup modell” lényege (ami alapján ma már szinte minden vállalkozásnak működnie kellene), hogy nem baj, ha hibázol, csak tanulj belőle, vond le a konzekvenciákat, és lépj tovább, hozd meg a következő döntésedet, cselekedj, maradj mozgásban.

„Mi úgy döntöttünk az étteremben, hogy inkább bezárunk és addig zárva maradunk, amíg nem találunk ki valami olyat, ami közel áll hozzánk. És két és fél hét csend után – nem pénzkeresetből, hanem azért, hogy csináljunk valamit, hogy kimozduljunk, hogy segíthessünk és érezzük, hogy fontosak a napok – a séfhelyettesünk, Kriski Zoli ötlete alapján eldöntöttük, hogy egészségügyi dolgozókat, beteg gyerekeket és azokat a dolgozóinkat fogjuk támogatni, akiknek van merszük, energiájuk bejönni és dolgozni ezért az ügyért. Megmondom őszintén, engem ez személy szerint is kimozdított a holtpontról, mert ahova viszem az ételeket, ott nagyon sok pici gyerek van, és nagyon sok kedves szót, törődést meg kedves videókat kaptam, ami arra sarkallt, hogy érdemes ezt csinálni” – meséli Renáta arról, hogyan alakították át ideiglenesen az étterem működését.

Robinak az segített, hogy megtalálta az egyensúlyt a magánélete és az új tevékenysége, az építési vállalkozás között.

Utóbbinak a gondolata onnan jött, hogy a gerincműtéte után megfordult a fejében, mi lesz, ha esetleg valamikor nem tud koncerteket adni, tehát jobb lenne anyagilag is több lábon állni. Először a saját házukat újították fel csapatával, majd egy-két ismerősét, barátét, most pedig már több munkájuk is van párhuzamosan.

„Nekem most az segít, hogy olyan dolgokat csinálhatok, amire nem volt időm, amikor nagyon sokat koncerteztünk. Ugye, én több hangszeren is játszom, hegedű, zongora, gitár, harmonika, brácsa, és most egy-egy hangszerrel több időm van foglalkozni. A nemrég megalapított építési vállalkozásommal is többet tudok foglalkozni, és ott is rengeteget tanulok, amit nagyon élvezek. És ami most még nagyon boldoggá tesz, az egy pici kutyus, akit most szereztünk, és akit most lesz időnk pár hónapig nyugalomban felnevelni.”

Ráhangolódás

Izgalmas újrakezdős történeteket olvashatunk Peter Szabó legújabb könyvében, amely a járványra tekintettel – a szerző és a kiadó, a Solutionsurfers Magyarország jóvoltából – most ingyen elérhető. Peter Szabó megoldásfókuszú coach több évtizedes segítőmunkája során rengeteg olyan esettel találkozott, amelyekben a kliensei kiválóan kezelték azokat a helyzeteket, amikor az élet szembement az elképzeléseikkel. 

Mert mi van, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elterveztem?

Ilyenkor többféle kérdést is fel lehet tenni, rajtad áll, hogy közülük melyiket választod. Például az is egy kérdés, hogy miért történt ez velem. Meg az is, hogy miért történt ez nekem.

Eldöntheted, hogy ellene feszülsz-e a korlátozásoknak, vagy pedig tudatosítod és elfogadod őket, túlnősz rajtuk és építkezel belőlük. Mert, kérdem én, mire jók a kataklizmák, katasztrófák, a nehézségek, a vész, a kudarc, ha nem arra, hogy nyitott szemmel, tárt szívvel nézzünk szembe velük? Egy valóban autentikus forrásnak, Edith Eva Egernek, a magyar származású pszichológusnak, holokauszttúlélőnek nyugodtan elhihetjük, hogy noha sokszor úgy tűnik, tehetetlenek vagyunk, valójában mindig több dolog van, amiből választhatunk (lásd Edith Eva Eger: A döntés. Libri, 2019).

Robi ezt így fogalmazza meg: „Sokan most veszik észre, hogy milyen keveset voltak otthon, hogy az úgynevezett »élet« mellett alig volt idejük élni. Ezt most valahol úgy kell az embernek elfogadnia, ahogy van, mert minél többet akarsz beletenni ebbe a helyzetbe, annál több lesz a feszültség. Egy hülye példa, de tegyük fel, hogy egy rab, akit sok évre elítéltek, megkattan a börtönben. Mi történik? Még több problémája lesz, míg ha alkalmazkodik, akkor akár éveket is elengedhetnek neki.”

Nos, ha tetszik, ha nem, több hét karanténléttel a hátunk mögött lassan kezdünk a téma öregjeinek számítani. Ideje tehát feltenni a kérdést: mi az, amit tanultunk magunkról az utóbbi időben?

Kata a tudatos életvezetés elkötelezett híveként így számol be erről: „Igen, megerősödött bennem annak a tudása, hogy mire van szükségem: fontos nekem, hogy értsem a világot magam körül, és azzal foglalkozzam, amire hatásom van. Arra törekszem, hogy megteremtsem ennek az állapotnak a feltételeit, például megszűrten olvasok híreket. Most nagyon hiányoznak a személyes találkozások, ezért ezek egyre inkább felértékelődnek. Nagyon várom már, hogy végre játszhassunk. Tudom, hogy mekkora energiákat szabadít fel az, amikor együtt lehetnek az emberek és megélhetnek egy igazi közösségi élményt. A járvány után ez sokkal értékesebb lesz mindenkinek.”

Renáta, akinek egy jól menő belvárosi étterem teljes működtetése van a gondjaira bízva és akitől a krízishelyzetben mindenki a megoldást várja, őszintén megosztja velem és felhatalmaz, hogy ezt le is írhatom: bizony az első napokban totál leblokkolt a rá nehezedő nyomás miatt. Időre, együttműködésre, a csapat összetartására, a tulajdonosok támogatására volt szükség ahhoz, hogy egy bonyolult helyzetre megszülethessen az elegánsan egyszerű, helyénvaló válasz. „Nekem nagyon fontos, hogy majd a nyitás után is maradjunk természetesek és »szerethetők«, hiszen díjat is ezért kaptunk. Nem gondoltam volna, hogy ezt az átállást mi ilyen flottul meg tudjuk csinálni, mindig azt mondtam, amikor kérdezték a tulajdonosok, hogy nem települünk-e ki az étteremmel szabadtéri helyszínre, hogy az egy másik szakma. No, hát most azt gondolom, hogy már azt is meg tudnánk csinálni. A kényszer azért hoz jó dolgokat is” – mondja, és Zoom ide, Zoom oda, átjön, hogy felszabadultan mosolyog. 

Robi a rohanásból kilépve megtalálta a család és a magánélet nyugalmát: „Nekem azok a jó napok és akkor nincs bennem bizonytalanság, meg kétkedés, meg talán pici szorongás se, ha megcsinálom, amit arra a napra feladatként szántam magamnak. Optimista vagyok, de azért realista is. Elkönyveltem magamban, hogy itt és most nem érhet véget számomra a világ. Jó olyan dolgokkal foglalkozni, ami az embereket tölti. Szerencsésnek tartom magunkat, hogy ebben a korban élhetünk, és nem, mondjuk, a világháború alatt. Most le tudsz menni a boltba, és ha akarsz, percenként rendelhetsz valamit az internetről. Én igazából hálát adok az úristennek, hogy bármikor tudok beszélni azokkal az emberekkel, akiket szeretek, és bármikor kezembe vehetem azokat a hangszereket, amik fontosak nekem.”

Ezúton is köszönöm szépen Katának, Robinak és Renátának a nyitottságot és őszinteséget, amellyel megosztották velem és az olvasókkal a gondolataikat, érzéseiket. Számomra fontos tanulás volt ezekből a beszélgetésekből, hogy a helyzet univerzális jellege ellenére ahányan vagyunk, annyiféle módon éljük meg a járvánnyal kapcsolatos tapasztalásokat.

Ha szeretnéd nyugodtan végiggondolni, mibe csöppentél bele és mik a lehetőségeid ebben a helyzetben, akkor önállóan is elvégezheted a keretes írás gyakorlatait, és kipróbálhatod a tippeket, tanácsokat. Ha pedig szívesen csinálnád mindezt társaságban vagy elakadtál, akkor sok támogatást adatnak a professzionális coachok, pszichológusok, segítők.

Örlősy Dóra business-coach

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images