Krisztina egy hatéves kislány édesanyja, évek óta külön él az édesapától. Mivel asztmás, a tüdőorvosa kifejezett kérésére nagyon komolyan veszi a karantént, a napjait a lakásban tölti, vásárolni sem jár ki (megoldja másképp), nem érintkezik emberekkel, és otthon sem fogad látogatót. Csakhogy a „látogató” fogalmába az apa is bele kellene, hogy tartozzon, hiszen a szülői felügyelet jogán közösen osztoznak, ráadásul a férfinak bővített láthatási joga van: az egyik héten háromszor, a másikon ötször viheti el a lányát. Ennek megfelelően nem is lakik messze (ugyanannak az utcának végén) – a gond inkább az, hogy egészen másképp áll az óvintézkedésekhez, mint Krisztina. Ennek részben az is oka lehet, hogy ő külföldi, és az eredeti hazájában a hatósági álláspont is más, mint a magyar.

Krisztina ezért most a legszívesebben nem engedné el a kislányt otthonról, mert azzal a saját életét is veszélyezteti (hiszen ő kockázati csoportba tartozik, a kislány meg lehet tünetmentes hordozó is), az apa szerint viszont ebben az esetben végig vele kellene lennie a gyereknek. A helyzetet nem sikerül békésen kezelniük, előfordul, hogy agresszív jelenetekre is sor kerül, sőt sajnos olyan is volt már, hogy a rendőrséget hívták. 

Na, ez az egyik legrosszabb, ami történhet – véli Gyurkó Szilvi gyerekjogi szakértő, a Hintalovon Alapítvány vezetője, állandó szerzőnk. Mivel ő néhány kollégájával együtt külön gyermekjogi tanácsadó segélyvonalat hozott létre a koronavírus-járvány idejére, amit az elvált szülők gyakran hívnak, ezért nincs meglepve, sok ilyen történetet hall. De

amikor a rendőrség is előkerül, akkor általában már nem a gyerek érdekei a legfontosabbak, mondja. Márpedig azt kellene mindenekelőtt szem előtt tartani és képviselni szülőként.

Csakis nyomós indokkal 

Tehát nem szabadna eddig fajulnia a helyzetnek, jóval előbb kellene megoldást találni, méghozzá az alábbi szempontok alapján: 

„Abból kell kiindulni, hogy sem a kijárási korlátozás, sem az egészségügyi járványhelyzet nem érinti a szülői jogokat és kötelezettségeket. Vagyis a kapcsolattartást továbbra is biztosítani kell a szülők és a gyerek között. Ha valaki mégsem akarja átadni a gyereket az elvált szülőnek, azt meg kell indokolnia, és ha ezt nem teszi meg, akkor a kapcsolattartás elmaradása később felróható neki a bíróságon. A legfontosabb kérdés tehát az, milyen indokkal lehet kérni a másik féltől, hogy most ne legyen kapcsolattartás.”

Mint Szilvi már előre figyelmeztet, ezek az indokok – amikkel a kapcsolattartás megvonását alá lehet támasztani – nincsenek „kőbe vésve”, azaz hivatalos formába öntve. Csak sejteni lehet a korábbi bírói gyakorlat alapján, és bírókkal folytatott informális beszélgetésekből, hogy mi számíthat nyomós oknak. 

Szilvi szerint az első helyen nyilvánvalóan az áll, hogy ha ez a gyerek biztonságát vagy egészségét veszélyezteti. Ezután következik az, ha a gyerekkel egy háztartásban élők biztonságára és egészségére jelent veszélyt (tehát például Krisztinára, vagy, mondjuk, ha egy 65 év feletti személy – például nagyszülő – lakik a lakásban). A harmadik ilyen eset, ha a gyerek biztonságos közlekedése nem megoldott (például, ha nem tudják személyautóval szállítani, csak tömegközlekedéssel), és az is nyomós indoknak számít, ha az egyik szülő fokozottan ki van téve a vírusveszélynek – ilyenkor a másik fél mondhatja azt, hogy nem engedi át a gyereket. 

Egyéb alternatívák

Ez utóbbi eset áll fenn például Ágotáéknál. Ott az apuka élettársa az egészségügyben dolgozik, és mindennap hazajár. Mint később kiderült, kezelt is egy koronavírusos beteget, aki később elhunyt. Azóta tesztelték őt is, és bár az első eredménye negatív lett, hatósági karantént rendeltek el számára – csakhogy ezt egy 45 négyzetméteres lakásban kell eltöltenie. Oda érkezne láthatásra az apukához Ágota kislánya.  

Bár Ágota megérti, hogy a volt férje látni akarja a gyereket, de abba a lakásba, amelyben egy vírusveszélynek fokozottan kitett ember is él, nem meri engedni. Már csak azért sem, mert ha a gyerek véletlenül hazahozná a vírust (anélkül, hogy tudnának róla, mert, mondjuk, nem produkálna tüneteket), akkor Ágota megélhetését is veszélyeztetnék, ő ugyanis időseket gondoz. (Tehát még életeket is veszélyeztetne.)   

Szilvi erre azt mondja,

ha a szülőnek van is nyomós oka arra, hogy azt kérje az elvált házastárstól, ne legyen láthatás (amit a bíróságon sem lehet majd felróni neki), ezt valahogyan mégis kompenzálnia kell. Hiszen a kapcsolattartás joga a gyereké.

Neki kell biztosítani, hogy a különélő szülő ne tűnjön el az életéből. „Általában három dolgot szoktunk javasolni: gondolják végig a szülők közösen, hogy van-e a kapcsolattartásnak biztonságos módja (tehát például gumikesztyűben, maszkban, a szabadban, másfél méteres távolságból, vagy épp ellenkezőleg, egy biztonságos lakásban), és arra térjenek át; alakítsák ki a nem személyes kapcsolattartás módjait (tehát telefonon, videócseten), illetve állapodjanak meg az elmaradt kapcsolattartás pótlásában. És az is nagyon fontos, hogy feltegyék maguknak a kérdést: kellő erőfeszítést tettek-e azért, hogy a gyerek érdekében megoldják a helyzetet.”

Ha egyedül nem megy, ott a mediátor

Nyilván most amúgy is mindenki feszült és zaklatott, ami nem tesz jót a megegyezésnek. De muszáj megpróbálni rugalmasnak lenni, mert ez a gyerek érdeke. Ha a személyes kapcsolattartást egy időre fel is lehet függeszteni, később azt mindenképp pótolni kell. Erről most már (március óta) nem a gyámhivatalok, hanem a bíróságok döntenek, ahol az elmaradt kapcsolattartás után legfeljebb 30 nappal lehet eljárást elindítani. „Aki ezt elmulasztja, az elbukta az ügyet. Aki viszont elindítja az eljárást, annak tudnia kell, hogy a bíróság nem a büntetés kiszabását helyezi előtérbe, hanem a pótlás elrendelését” – mondja Szilvi. 

„A járványügyi vészhelyzet elrendelésekor ítélkezési szünet lépett életbe, ezt azonban nem hosszabbították meg, így áprilistól a bíróságok újra működnek. A bírósági eljárások azonban jelen körülmények között feltehetően nem lesznek hipergyorsak, miközben a gyerek és a szülő között kapcsolattartásnál fontos, hogy ne legyenek hosszan elnyúló, rendezetlen helyzetek. A rendőrséggel kapcsolatban is szeretném elmondani, hogy

a rendőrnek nincs joga végrehajtani a kapcsolattartást, tehát hiába hívják ki, annyit tud tenni, hogy megbizonyosodik róla, történt-e bűncselekmény, vagy kell-e intézkedni, majd elmegy.

A gyerekre nézve nagyon káros (félelemkeltő, rémisztő) egy ilyen helyzet –, tehát minden inkább afelé mutat, hogy a szülőknek meg kell állapodni egymás között. Ha másképp nem megy, akkor közvetítővel – a mediátorok jó része most is dolgozik videócseten keresztül.”    

Mindenkinek újratervezés 

Persze azoknak a szülőknek is, akik már egy bejáratott rendszer szerint osztoztak a szülői feladatokon, most valószínűleg felül kellett vizsgálnia a helyzetet, és új szabályokat hozni. Szilvi azt kéri, mindenki úgy gondolja át a lehetséges megoldásokat, hogy 1. a gyereknek a lehető legkevesebbet kelljen utaznia, 2. vegyék figyelembe mindkét szülő megváltozott elfoglaltságait (ki tud otthonról dolgozni, kinek kell bejárnia, ki tud a gyerekkel tanulni, ki van kitéve nagyobb veszélynek, stb.), és fontos fenntartani az állandó kommunikációt egymás között, ami segíti a helyzethez való alkalmazkodást. 

„Egy ilyen szélsőséges helyzetben jobban kiderülnek az egyes emberek közti különbségek, hiszen mindenki másképp és más mértékben fél, máshol vannak a határai” – mondja. „Nem lehet általános szabályt hozni – csak az marad, hogy ilyenkor a szülők valódi szülőtársként próbálnak meg együttműködni.”

Sajnos az ő praxisában gyakran úgy tűnik, valójában nem a gyerekről szól a vita, hanem a szülők belső állapotáról, indulatairól, amiknek a gyerek csak eszköze.

Pedig a helyzet még tovább is romolhat, ahogy a járvány jobban elterjed. Fel kell készülnünk arra is, hogy eljöhet a teljes kijárási tilalom ideje, ami már végképp felülírja az egyéni jogokat.

„A mostani kijárási korlátozás rendeletei még nem érintik a kapcsolattartáshoz való jogot, de azért nem véletlen, hogy kiemelték a kormányrendeletben. Már most van olyan kórház, ahol, ha a gyereknek mandulaműtétre van szüksége, nem kísérheti el a szülő. És ha eljutunk addig, hogy bevezessék a kijárási tilalmat, akkor nagy valószínűséggel a kapcsolattartási kötelezettség is megszűnik. Ez közös szülői felügyelet esetén azt jelentheti, hogy annál maradnak a gyerekek, ahol éppen vannak – a kizárólagos szülői felügyeleti jog esetében pedig azt, hogy annál marad a gyerek, aki a hivatalos gondviselője, hozzá kell visszavinni. De várjuk meg, hogy elrendeli-e a kormány a kijárási tilalmat, és ha igen, akkor kitér-e a szülői jogok gyakorlására is.”

Gyárfás Dorka

Kiemelt képünk illusztráció